Regisztráció Blogot indítok
Adatok
playcaller

61 bejegyzést írt és 88 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az eheti menü: AFA bukás EFAF közgyűlés Sajnos nem volt időm az aréna kupa óta írni, így most gratulálnék minden résztvevő csapatnak, játékosnak és nézőnek, azt hiszem, nagyon jó hangulat volt. Volt meglepetés bőven, szerintem mindenki jól szórakozhatott. Már…..
Amint nyilvánossá vált a MAFL Divízió I. versenynaptára sokan elkezdték találgatni az esélyeket. Most én is megpróbálom virtuálisan lejátszani a szezont a sorsolás alapján és felmérni az erőviszonyokat. Korai még talán erősorrendet megállapítani, de érdekes eljátszani a…..
playcaller 2011.02.01 22:29:57
@tudu28: igazad van a Rebels-Gorillaz ügyben, majd meglátjuk, végül ki játszik Dunaújvárosban. Az amerikai edzők kapcsán az a véleményem, hogy nagyon sokat tudnak fejleszteni, a kis csapatokon főleg, de rövid idő alatt csodákat sem tudnak tenni szerintem. Viszont elég sok mentális pluszt adhatnak ezeknek a csapatoknak. Ettől függetlenül most még a tabella alsó részét látom reálisabbnak e két csapat számára. Tegyük hozzá, hogy a sorsolásuk sem könnyű.

kösz a csendtörést :)
playcaller 2011.02.03 23:47:03
@kutya23c: azért a Tigerst sem írnám le.

Aréna után lesz div2 ranking, mert nagyon elúsztam a melómmal.

@Kodomo: a miskolciak biztos többre hivatottak, de nehéz összehasonlítani a div2-t és a div1-et. A tavalyi div2 szerintem gyenge volt (elnézést az érintettektől), gyengébb, mint amikor a Rebels verte végig a másod vagy harmadosztályt. Szóval talán ezt még nehéz felmérni, hány csapatnál lehet jobb a Steelers. Ha összekapják magukat, még komoly meglepetést is okozhatnak.
playcaller 2011.02.21 18:00:56
@cápa77: igyekszem
A játékosok vagy a munkanélküliek aránya dönti-e majd el a vasárnapi Super Bowl döntőt? A kérdés első hallásra ostobaságnak tűnik, sőt értelmetlennek, mert mi köze lenne az Egyesült Államokat lázban tartó Super Bowl döntőseinek a munkanélküliséghez! Pedig…..
playcaller 2011.02.04 09:40:09
ezt tényleg benézte valaki, az eredeti cikkben (www.hr.com/en/communities/jobless-rates-predict-super-bowl-outcome-with-80-_gjluad90.html sincs szó kosárlabdáról. és tényleg brit tudódok kategória. amúgy a Steelers nyeri a SB-t.
Megjelentek a 2011. évi MAFL Divízió I. és Divízió II. versenykiírásai és nevezési lapjai. Lehet készülni a következő szezonra, ami szokás szerint kicsit más lesz, mint az előző. Megpróbálom összefoglalni a legfontosabb változásokat és ha már így teszek, természetesen…..
Megjelent a Cellect Aréna Kupa honlapján a csoportbeosztás és a lebonyolítás. A helyszín a már megszokott Sportmax csarnok a XI. kerültben (Kánai út 2.), a belépő díjáról sajnos nincs információm, tavaly 1200 HUF volt. Idén 10 csapat indul a kupán, ez hárommal kevesebb, mint a…..
Ahogy ígértem, egy kis beharangozó az arénához, mely immár a negyedik lesz a sorban.  A helyszín a megszokott Sportmax, időpont 2010.02.07. Megvan a végleges létszám, 13 csapat indul. Ez alapján elkészült a csoportbeosztás is. A szabályok is megjelentek, melyek sokat változtak…..
playcaller 2011.01.27 22:01:53
@takecare: hát sajnos még az ideiről nem sokat lehet tudni, így nem is tudtam írni róla
Gridiron blog Heti jegyzet 2011.01.26 09:00:00
Elmélkedés éppen aktuális ügyekről. AFAMAFSZ díjakmegjegyzések a Divízió I. versenynaptáráhozSuper Bowlszavazásbónuszvideó   olvasd el a tovább-ra kattintva Már múlt héten írtam az AFA-ról, szerencsére azóta írt más is, sőt, oknyomozott. A Pro Football Magazin…..
Előre elárulom, hogy elég szélsőséges nézetet vallok a "felnőtt" tartalmakkal kapcsolatban. Azt gondolom, hogy a fiatalság védelmére, mások lelki megnyugvására és hasonló jól hangzó dolgokra hivatkozni, majd ezek miatt bármit korlátozni iszonyúan álszent és…..
A hátralévő mérkőzések már csak négy csapatot érintenek így a többiek már a következő szezonra, például az áprilisi játékosbörzére, a draftra készülhetnek. Az elkövetkező hetekben mi is figyelemmel kísérjük majd a tengerentúlon készülő elemzéseket, tippeket,…..
Gridiron blog Hét eleji jegyzet 2011.01.18 12:30:00
Hét eleji gondolatok Egyre többet lehet olvasni, hallani az American Football Acedemy-ről (AFA). A legfrissebb cikk a témáról az origon megjelent interjú. Emellett a Sport TV január 11-i Mai Helyzet című adásában is készült interjú Tóth Ferenccel, az akadémia vezetőjével. Ez…..
playcaller 2011.01.20 21:21:09
@Zaho84: kösz az infót, sok sikert neki és nektek is.
Megjelent, lehet böngészni, felkészülni. Divízió I.: Divízió I. alapszakasz versenynaptára - 2011 Dátum Hazai csapat Vendég csapat március 12.…..
Mint a Divívió II-nél, itt is Kori fórum hozzászólása segített. Sorrendet és időpontokat még itt sem lehet sajnos tudni, bár ha jól hallottam, a héten ez is meg lesz. Addig is, lehet böngészni az idei sorsolás alapján ránk váró összecsapások…..
Gridiron blog Tackle 2011.01.16 12:20:00
Mennyire veszik vajon komolyan a magyar amerikaifutball csapatok a tackle helyes és biztonságos tanítását? Nem mondok sok újdonságot azzal, hogy az amerikaifutball egy kontakt sport és mint ilyen, sérülésveszélyes is. Pont egy éve már foglalkoztam a témával, amikor is a Heads Up!…..
Tegnap megtörtént a divízió I. és II. sorsolása. Még versenynaptár nincs, azt jövő hétre ígérik az illetékesek, de Kori jóvoltából már lehet tudni a párosításokat a másodosztályban. Végül nem csoportokat alakított ki a versenybizottság, hanem összesorsolta a csapatokat.A…..
Gridiron blog HFL vagy nem HFL 2011.01.12 19:00:00
Gondolom, mindenki sokat hallott mostanában a magyar amerikaifutball leendő legfelsőbb osztályáról, a Hungarian Football League-ről (HFL). Olvasni már annál kevesebbet lehetett erről az új ligáról. Pontosabban a Pro Football Magazin oldalán megjelent egy rövid hír a HFL-ről. A cikk…..
Az amerikai FOX televízió megkönnyítette egy kicsit a dolgomat, mivel egy klipbe összegyűjtötte a 10 legjobb play-t az NFL 2010-es szezonjában. Tényleg nem rossz válogatás, de nekem azért volt némi hiányérzetem, ezért én is összeszedtem pár emlékezetes pillanatot az…..
Gridiron blog Nyári szünet után 2010.08.23 16:30:00
A nyári szünetnek nemsokára vége, újra beindul a Div. I.. Nyár eleje óta nem jelentkeztem, igyekszem pótolni a következő hetekben a lemaradást. Az alábbi posztot még nyár elején, az utolsó meccsek és a szövetségi közgyűlés körül kezdtem írni. Szerencsére nem…..
Egy hete gyászban van a lelkem. A UPC levette az ESPN America-t a csatorna-kínálatából, mert lejárt a szerződés és a kutya sem nézi. Tudom, hogy ez nem érinti közvetlenül a hazai amerikaifutballt, de ki kell beszélnem magamból. Egy hete nem alszom rendesen és teljesen kivagyok. Csak…..
playcaller 2010.08.01 19:18:43
Gridiron blog Bulldogs - Gorillaz 2010.07.07 13:20:00
Olvasói kérésnek eleget téve, íme a vasárnapi Újpest Bulldogs - Dunaújváros Gorillaz mérkőzés plakátja:   A bulldogoknak elég nehéz sorsolás jutott idén, a Gorillaz sem lesz könnyű falat. Azt hiszem nem ez lesz az a mérkőzés, ahol az újpestiek begyűjthetik első…..
Gridiron blog Hét eleji jegyzet 2010.06.22 16:50:00
Kedd délutáni eszmefuttatás aktuális ügyekről.Elmarad az izgalmas végjáték a Divízió II-ben. Hétvégén eldőlt a végleges sorrend a másodosztályban, a hátralévő két mérkőzés már csak szépségtapaszt jelenthet a csapatoknak. A szombaton lejátszott Tata Mustangs - Budapest…..
Már csak négy mérkőzés van hátra a 2010. évi Divízió II. bajnokságból. Hétvégén Miskolcon a bajnokavatásra is sor került, a Miskolc Steelers veretlenül zárta a bajnokságot és így automatikusan visszakerült a magasabb osztályba, ahonnan tavaly a már elhíresült osztályozón…..
Gridiron blog Keddi gondolatok 2010.06.01 14:05:00
Sajnos nagyon nem tudok lépést tartani a hazai amerikaifutball történéseivel. Pedig vannak események bőven. Szerencsére minden hétvégén van pár mérkőzés, amire ki lehet látogatni, még ha mostanában nem is túl kegyes az időjárás a csapatokhoz, nézőkhöz. Ahogy mindenki…..
playcaller 2010.06.01 22:41:34
@playcaller: de nem hiszem, hogy érdemes ezt ragozni. Idén jól játszottak a div2-ben, bajnokok, visszakerültek a felsőbb osztályba. Szép munka!
playcaller 2010.06.03 12:28:58
@Tightend: a div1 alja és div2 teteje között tényleg nincs nagyon nagy különbség, pontosan ezért is cserélnek helyet a szezonok végeztével. viszont nem hiszem, hogy egy div2 középcsapat komolyan helyt tudna állni egy div1 középcsapattal szemben. Ezért is írtam, hogy ma talán három, többé-kevésbé elhatárolható csoportba lehet besorolni a csapatokat játéktudásuk szerint.
playcaller 2010.06.05 19:50:55
@legyen az a neve hogy: @lecso4: azért elitnek nevezni a Hurricanes-t pillanatnyilag kicsit erős. Az biztos, hogy jövőre nem lesz könnyű dolga a Div2 csapatoknak ellenük. Az is biztos, hogy csak javukra válik az egy éves felkészülés. Meg tudnának szorongatni egy-két magasan rangsorolt csapatot is a Div1-ben. Sőt én szerintem még az elit közül is megfoghatnának valakit. Ez alapján én is azt mondom, hogy a top csapatok közé tartoznának, de majd meglátjuk, mit hoz a jövő.

Viszont nem sorolnám az elit közé a Rebels-t és a Gorillaz-t sem. Ha mondhatnánk ilyet, hogy létezik hazai elit, akkor az a Wolves, Győr, Cowboys lenne, nagyon esetleg a Tigers.
Éppen egy hónapja (április 3-án) kezdődtek meg a küzdelmek a magyar amerikaifutball másodosztályában a Tata Mustangs - Budapest Cowboys 2 mérkőzéssel. Én is kb egy hónapja tudtam utoljára jelentkezni a blogon, így gondoltam itt az ideje, hogy elemzzük kicsit a hazai fociban…..
Budapest Száksz Napirokkant 2010.04.21 07:30:00
László sem egy bőbeszédű alkat, ezt küldte a levelesdobozomba:"Szia!Tegnap délelőtt, Tesco Budaörs. Két helyet is elfoglalt az aranylábú. Természetesen még kártyája sem volt."Mit is mondhatnánk, Hajdú Péter sem csinálhatta volna szebben. Audi Q7-tel teszkóba…..
Annak ellenére, hogy egyre többen néznek amerikai futballt Európában, ezzel együtt Magyarországon is, még mindig nem olyan népszerű a sport, mint lehetne. Jövőre érkezik az amerikai profi ligába egy játékos, aki a sportág Michael Jordanje lehet, így egykettőre hatalmas…..