Adatok
uns97
0 bejegyzést írt és 233 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Bevallom, az alábbi levélig nem ismertem a Book a Sloth Club könyves meglepetésdoboz szolgálatot, az események tükrében nagy szerencsémre. Mert tuti ráugrottam volna a detektív dobozra, aztán meg itt forognék a sorstársaimmal, mint egy tanácstalan Travolta-csoport keresve a…..
uns97
2018.12.15 13:01:08
@ekat: A gond nem az, hogy nem lehet állítani a betűméretet akkorára amekkorára akarom, hanem SZÁMOMRA macerás a lapozgatás, "lemerül", bántja a szemem egy idő után (mondjuk napi 12-16 óra monitor bámulás után nem akarom még a maradék időm is egy másik képernyő bámulásával tölteni) s mint írtam a FEELINGJE más - ráadásul kétlem, hogy pld egy 20x30 cm-es könyvet valódi méretben látsz bármilyen eszközön, s nem a betűméret a gond, hanem az, hogy nem látod az egész oldalt, a képek nem akkorák mint a valódi könyvben (s mindez azért mert az eszköz akkora amekkora, egy 5 colos telefonon nem hiszem, hogy egy képekkel tele ebookot nézegetve át tudnám érezni azt, mint pld egy festményekről szóló 40x40-es valódi könyv lapozgatása közben) Persze mint mondom ez szubjektív dolog. Akkor ott marad a "nagyítgatás" vagy az, hogy összenyomva látod - s az ÉN szememnek ez nemigen tesz (már) jót. Ha lehetőségem van ugyanazt elolvasni, megnézni telefonon, tableton, esetleg PC-n VAGY valódi könyv formájában akkor ÉN ez utóbbit választom. Amúgy azt nem vitatom, hogy a "szállíthatóság", "állagmegőrzés", "kényelem", "átlathatóság", sokszor "beszerezhetőség" stb szempontjából egy valódi könyv sosem fog versenyezni az elektronikus megoldásokkal. Ettől még nem muszáj nekem éppen ez utóbbit preferálnom.
Tékozló Homár
Aki a német központtal levelezget, annak nincs meghosszabított garancia!
2018.10.01 10:37:26
Régi, jónevű cipőmárka a Birkenstock, a német megbízhatóság és minőség lábon hordott attribútuma, amely valami elképesztő csoda folytán az utóbbi évek egyik divatikonjává is avanzsált. Ehhez biztosan kevés volt a kényelem és tartósság, ugyanis a kissé bumpszli, parafatalpú lábbeli pár évvel…..
uns97
2018.10.07 11:31:52
@Im just here for the comments: Panasz valószinűleg lenne... de akkor amikor minden panasz elintézhető a GVTI-s
- írj tértis levelet a cégnek
- menj a Békéltetőhöz
- marad a polgári per
hármassal, akkor felesleges is írni bármilyen panaszt. A net, a tömegek és a nyilvánosság "hatalma" és ereje csakis azokat az ügyeket oldják meg, ahol a mai világban eleve "szegény", "sajnálandó" csoport a károsult - lásd a beszart hűtő és a "naccsaládos" esete. Tehát eljutottunk egy olyan pontra, ahol értelmét vesztette a blog, még arra sem jó, hogy itt "ökörködjön" a keménymag, mert azok meg már rég megpattantak innen. Én sajnálom, valaha NAGYON jó volt ez a blog, s a hangulat is remek volt.
Persze nem lep meg az egész, valahogy ugyanaz az apátia van itt is, mint az egész országban, tenni akarni és változást elérni nem akar itt senki sem...

Hogy véletlen vagy van valami oka a jelenségnek, egyelőre nem világos, de az biztos, hogy az utóbbi hetekben megszaporodtak a behajtócégek megkereséseivel és a végrehajtásokkal kapcsolatos levelek a hozzánk érkező panaszemailek közt. A hype miatt készül is egy okosítás a témában, de a legfontosabb…..
Tékozló Homár
A Media Markt szerint "jó tanulópénz" a semmire se jó termék a csalódott vásárlónak
2018.09.07 14:54:30
Vacak kacatot árulni, aztán vállat vonni, hogy "jó tanulópénz volt" - hááát nem épp elsőosztályú eljárás, pláne, ha egy akkora cég mutatja be, mint a Media Markt, ahova az ember többek közt azért is megy kínai webshop és a sarki 1eurós helyett, mert bízik abban, hogy amit árulnak, az ha olcsóbb is,…..
Azt hiszem nincs idegesítőbb annál, mint amikor az ember úgy gondolja, hogy alaposan felmérte a helyzetét, utánajárt a dolgoknak, és végül kimondottan racionális alapokon dönt valami mellett - amiről aztán kiderül, hogy valami érthetetlen/jól elrejtett/félremagyarázott/egyéb módon csapdát rejtő…..
uns97
2018.06.05 15:36:05
@haXXXor: minden politika. Az egész fogyasztóvédelem az. Szar törvények, gyenge érdekérvényesítés, ez mind politika.
Hogy szerinted az általam leírtak MIÉRT nem kapcsolódnak éppen ide... hát most kezdjek el mesélni HÁNY számlánk, bankkártyánk volt 2012 elött, s mennyi van most ? Az addigi ATM-es műveletek miért kerültek akkor nulla Ft-ba, ma meg ki tudja mennyibe ?
Az, hogy az egész ONNAN indult ki amit írtam, s ez politika, az sajnos igaz, de ettől még a tény tény marad. Az addig szinte minden ingyen volt móka a különböző pénzbeszedő "adók" hatására a lakosságon csattan(t) - persze azokon akiket a BANK mint olyan még érint...
Leírták itt mi lenne a megoldás (az ilyen jellegű adók megszüntetése, pld LÁSD EHO, nagy nehezen az is kimúlt) persze bukna állam bácsi egy kicsit - amit be lehetne szedni más helyről, na honnan is ? Ötlettem lenne kb millió.

Kevés olyan gyártó van, amelynek a termékei annyi elkötelezett rajongót és lenéző vagy irigykedő ellendrukkert termeltek volna ki, mint az Apple. Abba a végeláthatatlan vitába nem is akarnék belemenni, hogy a Macek és iPhone-ok túlárazott szarok, vagy formatervezett, minőséget képviselő prémium…..
Múlt héten váltott nevet az FHB, immár TKB vagyis Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. néven fut. Reménykedjünk, hogy ez a szolgáltatásokban is változást hoz. Talán. Esetleg. Ha lehetne.
Tisztelt Homár!
2002 óta folyamatosan elmaradás és probléma nélkül fizetem lakáshitelemet,…..
uns97
2018.04.24 09:09:30
@Nick-son: valami hasonót akartam én is írni...
"...A jelenlegi munkabérek mellett valószínűleg nem is fedezi a kétezer forint a bank valódi költségét..."
A JELENLEGI munkabérek. :) Valaki le tudná írni, hány kézen megy keresztül ilyenkor egy felszólítás, valamint MENNYI munkaórát tölt el ezzel a bank az indulástól a postázásig ? Komolyan érdekel, mennyi időt szán a bank egy-egy ilyen esetre... (elképzeléseim szerint kb 10 perc lehetne MAX, "papírkeresgetéssel, nyomtatóval való pöcsöléssel" együtt... persze ha itt is úgy megy, hogy az asztal egyik oldaláról a másikra fél nap alatt vánszorog át a dokumentum, s ezt mind "munkaidőnek" óhajtják elszámolni, akkor ELHISZEM, hogy kevés 2000 Ft egy felszólításra. Amúgy, épésszel belegondolva erősen kétségbevonható, hogy ennek a számnak bármi köze is lenne a dolgozók munkabéréhezhoz. Ahogy a jegybanki alapkamathoz se.

Olvasónkat teljesen megbabonázta a csillagos égbolt és egy szentjánosbogár raj szerelemgyerekeként az Ikea polcán magát illegető dizájnlámpa, aminek ára egy ideig eltántorította ugyan a vásárlástól, egy félárú akció viszont szerencsésen otthonába torpedózta a vágyott fényforrást. Ez eddig egy…..
uns97
2018.04.19 10:48:32
@onlajnok: az nem biztos, hogy nem ugyanaz. Max a rendszerben más cikszámon vették fel - ki tudja milyen okból. Az már más kérdés, mennyire etikus (jogszabálynak ugyan ezek szerint megfelel... ) így eljárni. Azaz egy ugyanolyan terméket NEM KICSERÉLNI, hanem a régi termék árát visszaadni. Felmerül, ha a termék ára közben felére esett volna, akkor is a pénzvisszafizetést forszírozta volna-e az IKEA, vagy akkor "értelemszerűen" ment volna a csere - gyanítom MÁS cikkszám esetén is.
Tékozló Homár
Feketelista: Milliós összeget nyelt be a Luxoryshop nevű online áruház
2018.04.18 10:14:05
Hogy van-e élet a halál után, azt nem tudjuk, de hogy a Homár elmúlt időben produkált tetszhalottsága csak átmeneti állapot, az biztos. Sajnos az élet kicsit átrendezte a prioritásokat és a lehetőségeket, sőt, ez még 1-2 hétig így is marad, de aztán búcsút intünk a hektikus frissülésnek, és…..
uns97
2018.04.18 17:33:43
@KaTe: ugy könnyen maradt náluk az ár 90-100.000 forint, hogy ők eleve NEM is akartak eladni semmit max az illuziót, csak a lóvét akarták beszedni ELŐREUTALTATVA.
Ez a "részletekben visszatfizetem" téma meg azért van, mert most a poszternek a következő madár utalásából csepegtet vissza valamit a "bolt", így hagyja meg abban a hitben, hogy VALAHA majd egyszer visszakapja mindet, igaz részletekben. Kívánom addig éljen a poszter míg visszakapja a pénzét, sosem fogja a befizetés 30-40%-ánál többet viszontlátni, a különbséget a tulaj(ok) felélik/felélték. Prohardveren ott a csalós topic, de a világháló (nem csak a magyar része) tele van ezekkel az ügyekkel. Szar ügy ez, rendőrségtől, bíróságtól sok jóra ne számítson, régebben sem volt rózsás a helyzet, de manapság még cudarabb a jogi világ...

2018.04.18 19:36:34
Van itt gond, jogalkotás, rendőrség meg persze az átlagember szintjén is. Magam is GYORSABB rendőri ügyintézést, nagyobb odafigyelést a hatóság részéről, komolyabb - JÓVAL KOMOLYABB - büntetési tételeket várnák. No meg az átlagemberek is változhatnának. Persze amíg Tarsolyok szabadon lehetnek ebben az országban 200 milliárd "eltűnése" után, addig kit is érdekel 1 millió Ft ???!!!
Azért virul az online kereskedelem csalásra szakosodott része, mert egy jól hangzó igéret ma a 21-ik században többet ér az átlagembernek mint rászánni egy kis időt, no meg valamivel több pénzt, s keresni valami megbizhatóbbat - mondjuk aki 20 éve ebből él - a környéken. TUDOM, az is csődbe mehet, becsaphat. De azért az már röhejes, hogy pár forintos vackokért is a netet túrja a nép, közbe a helyi kiskereskedelem meg döglődik, mert lassan a kiflit is az ország másik végéből neten rendelik meg, ha 1 Ft-tal olcsóbb mint helyben... direkt sarkítottam, de ez van sajnos.
@Kondom Keselyű: nekem ne mond... ismerem a dörgést, pár ügyben voltam a rendőrségen mint sértett, ÉRTEM soha nem tettek semmit sem. Autófeltörés, lopás, közlekedési problémák, könnyű testi sértés, stb, stb... Adatok felvétele, majd x idő múlva sajnálkozó levél, hogy az ügy a kosári vonalra került, mehetek a sóhivatalba... Sőt, volt hogy megpróbáltak meggyőzni, hogy nem kellene feljelentést tenni... :D

2018.04.18 19:59:22
@Kondom Keselyű: persze, nem az ügyhöz kevertem, csak megemlítettem, hogy mit várunk mi el a felsőbb szervektől intézkedni 1 milliós kár esetén, ha 200 milliárdnál sem igen érdekel(t) senkit mi merre van, meg ki is a hunyó. Ki tudja, ezeknek a csaló cégeknek ki/kik vannak a hátterében, van a PH-n olyan csaló, aki évek óta nem fél, hogy lakat alá kerül, újabb és újabb néven indítja újra a "bizniszt". Megfelelő politikai hátszéllel, ma MINDENT lehet.
"Ha 18-n van a számlázási fordulónap, és 20-n szűnik meg a szerződés, akkor miért nem lehet arra a két napra tört havidíjat számlázni???" - teszi fel Imre elkínzottan a kérdést. Utánajártunk.
Kedves T.H!
Ismét a Telenorral kapcsolatban kell megosztanom Veled egy már-már szokásos történetet:
A…..
Szegény Magyar Postát irtó sokat ütöttük már, ami nem csoda, tekintve, hogy nincs olyan hét, amikor ne jönne 3-4 levél velük kapocslatban. Ez a szám a karácsonyi időszakban duplájára emelkedett, és bár a téma aktualitása miatt az oldalon is többet foglalkoztunk velük, egy csomó panasz nem fért ki…..
Nem győzzük elégszer elmondani, hogy a szerződések apróbetűs részét muszáj elolvasni bármilyen idegörlő és időrabló tevékenységnek is tűnik. Kivéve, ha úgy döntünk, hogy a félórás jogi szöveg bogarászás helyett megéri bevállani valami ismeretlen következményt, mert persze ez is lehet egy deal…..
uns97
2018.02.07 15:22:19
@The Good Boy: ez úgy néz ki a poszter féléknél, hogy "ej, THM 0%, max bünti kamat 3%, ha nem ugrok azonnal, akkor is évi - érted ÉVI - 3%, azaz 3-5 napra az gyikfing, akkor nincs értelme sietni". Aztán közben a cégek rájöttek, hogy lópikulát fog a poszter féle csoport kibabrálni velük, legyen egy napi, havi fix költség, had fizessen, ha már trógerkedik. Nos itt is ez a szitu. Magyarázat, indok, ok MINDIG van, hogy miért NEM fizeti a hitelt az adós, azokkal tele a padlás, betegség, meg 24 órás elfoglaltság heteken keresztül. Persze netbank van, mobiltelefon is van, tehát egy darab utalás időigénye akár lehet 5 perc is - amire nem volt idő napokig. Utalni ugye csakis az utolsó nap, lehetőleg az utolsó pillanatban, hátha nem ér be a pénz, de hát ÉVI 3% büntit kibírunk, majd lesz is az vagy 5 Ft 3 nap alatt. Nos nem lett. Tanulópénz lett. Hitelnél a pontos fizetés nem egy kimondottan rossz dolog. Megjegyzem, nem lennének ezek a 0% THM-ek olyan rosszak, de ilyen pénzügyi fegyelem mellett csodálom, hogy még van aki hajlandó így adni bármire is kölcsönt.
Tékozló Homár
Felrobbant a kínai töltő, egyelőre csak a Panasonic tévét és a gazdáját zavarja
2018.01.25 12:17:04
Az elmúlt években sokat fejlődtek a kínai mobilcégek, a Huawei például az egyik legnagyobb gyártó lett, igaz ehhez 15 országban létesített kutatóközpontokkal is turbózta magát. A Doogee úgy tűnik, ettől még messze van.
Tisztelt Tékozló Homár Szerkesztőség!
Nagyjából egy hete történt az eset,…..
Krisztián rendelt egy Gillette pengecsomagot, és levele szerint kapott egy wannabe Gillette-et. Nem örült. Nem győzzük elégszer mondani, hogy a neten mindenfélét árulnak mindenféle helyeken. Ami a webshopok szerencséje, az a mienk is: könnyedén szerezhetünk információkat boltokról, termékekről,…..
uns97
2018.01.11 00:30:20
@Csokis: Azok nem jók, mert az "nem Gillette..." és nem úgy hozzák le az arcról a szőrt, mikor újonnan elkezdik használni, "mint kés a vajban". - poszter után szabadon :D
Mellesleg semmi újdonság csak a szokásos... szarból akar várat építeni. Azt hiszi fél/negyed áron árult penge eredeti, nem lopott, stb, stb... most meg felébredt. Ezek a weboldalak meg az álmodozókból és a hiszékenyekből élnek.

Az alábbi levél egy ideig egy Mekk Elek epizód leírásának tűnik, aztán hirtelen feltűnik mintegy mellékesen a címben idézett mondat, amitől az emberben felmerül, hogy a nagy szakállal és önbizalommal megáldott szakmai antitalentum helyett Donald Trump lóbálja a sztoriban a szerszámos ládát. Mit…..
uns97
2017.12.20 13:49:01
@borso: miért mennének Németországba vagy Ausztriába ? Itt PONTOSAN az a lényeg, hogy ilyen emberek, "cégek" csakis Magyarországon tudnak a ZAVAROSBAN halászva nagyon jól, kényelmes életet élve megélni, ha meg "gond van" akkor megszűnik, s két hét múlva más néven ott folytatja ahol abbahagyta. Na persze, majd ez a tipusú ember tanul meg németül, mikor a "szakmájához" is dilettáns. Persze amig lesznek "Riták", meg hozzá hasonlók, akik vagy google-lel "az első találat a legjobb" misztikus praktikával válsztják ki a "mestert", vagy 20 fillérért ragaszkodnak az olcsóbb szakikhoz, no addig lesznek ezek a "cégek" a topon. Persze a csok, s kormányunk hozzáálása, hogy ma mindenki épitőipari "szakember" mert abban van a pénz is hozzájárul, hogy a pékek ablakot raknak be, mert az éri meg... aki meg a 20 éves tapasztalatát ki akarja fizettetni az ügyféllel, ne adj isten még számlát is adna - azaz adózna - no az nem kell, mert "ő drága". Ilyen egy ország ez, nem az a megoldás, hogy hiányszakmák esetén 2 hónap alatt képzünk teljes analfabéta "szakembereket", hanem a VALÓDI szakembereket kellene VALÓBAN megfizetni, no meg megbecsülni.
Tékozló Homár
Tényleg nem lett volna jó megszabadulni végre attól a 4 napja hurcolt csomagtól?
2017.12.19 15:41:00
A Homárhoz érkező levelek és az ismerősök által elmesélt kalandok alapján alapfeladat ide vagy oda, a Magyar Posta egyszerűen feladta ezt a csomagkiszállítás dolgot. Már nem is teszenk úgy, mintha ez üzemszerűen működne. Itt például milyen munkaszervezésre utal, hogy négy egymást követő nap jelzik a…..
Tékozló Homár
Mese arról, hogy miért rak egy család tüzet az összes OTP-fejléces papírjából
2017.12.01 11:07:32
Érthetetlen, bár a hazai viszonyokat ismerve egyáltalán nem meglepő, ami Gáborékkal történt a lánya Junior bankkártyájának lejártakor. Vajon, ha egyébként minden más kártyát automatikusan postáznak, ezt miért nem? Miért nem hajlandóak elmondani a gondviselőnek, hogy miért hívják a gyerekét…..
uns97
2017.12.01 13:26:37
@Dezsike: mit akarsz, most kaptam 2 Ft kamatot az Erste-től... :) Még jó, hogy nem 3-at, mert akkor abból 1-et elvitt volna az EHO meg a kamatadó... Persze cserébe a november 9-i tankolásom duplán került foglalásba, azaz most egyelőre -9998 Ft-ba vagyok, de majd a banki vizsgálat december 8-án kideríti, hogy igazam van s egy-két nappal az amúgy magától is felszabadulandó pénz elött "jóváírják" a foglalt 10e Ft-om... 5 hónap alatt ez a második ilyen alkalom ugyanazon a benzinkúton, kb heti 1 alkalommal történő azaz mondjuk az 5 hónap alatt 20 tankolásból... nem egy jó arány. :)
@Sluck Ödön: "...de épp elég NERnyaloc van a tanerők és iskolaigazgatók között..."
Ja épp elég... azaz MIND. Azt mondta nekem a múltkor valaki e körből, hogy - idézem szó szerint: "nem szarunk abba a kézbe ami etet..."

A Kitchenaid az egyik legrégebbi konyhai gépeket gyártó amerikai cég, híresen szép dizájnú, minőségi darabokat árul, ennek megfelelően izmos áron. Itt van például a hazai márkaoldal. Az nem csoda, hogy csalók ráfeküdtek a dologra. Az már inkább, hogy miért gondolják sokan, hogy noname oldalak…..
uns97
2017.11.30 17:30:13
@Ződ2000: Na jó egy Amazon, oké. Nekem már azok az oldalak is gyanúsak akik nehezen, vagy abszolút nem akarnak tracking numbert adni. Hiába no, én paranoiás vagyok a netes rendelések esetén.
Ilyen is ritkán fordul elő velünk! Norbi nem a saját nyavalyája miatt írt, hanem Majka problémája izgatja fel annyira, hogy kérdést, sőt kérdéseket intézett hozzánk a garancia és a szavatosság témakörében. Ez persze inkább csak érdekes, mint lényeges, a fogyasztójogi törvények úgyis ugyanazt…..
uns97
2017.11.30 00:32:59
@GhostBusters: persze csak az átlagembernek (legalábbis a többségének és még manapság) nincs ilyen biztosítása - bár lassan jól jöhet. Ücsörögtem én bíróságon évekig, s hiába volt nyert per, s hiába kellett a vesztes félnek 15 napon belül a bírósági díjakat megfizetni (a számomra, hisz én azokat ELŐRE kifizettem a magyar bíróságnak, többségét 3 évvel a jogerős döntés előtt, amire a kamat nulla, az akkor majd 10%-os MNB alapkamat ellenére...) Nos a vesztes fél feltette a kezét, hogy ő akkor nem szeretne fizetni... se nekem - vissza a kölcsönt -, se a perköltséget, se az ügyvédi díjat, semmit... a magyar állam szerint ez meg rendben is van, HAJTASSAM be ahogy tudom (csak hát ugye a perköltség már benne van, az az ő hasznuk... ergó még itt is megszívatja a vétlen ügyfelet az állam, a disznóságot elkövető meg röhög, hogy megint fizethetsz ha akarsz valamit) Mákomra az illetőnek volt miből végrehajtatni a tartozását, így kb 4 év idegőrlés után megkaptam a pénzem... Hidd el, nem azon múlik (csak) hogy be kell-e menni, az idegőrlés, az időhúzás elég rendesen kivesz az emberből, s nem csak az időd veszik el... s egy ilyen ügy alatt meg tényleg rájössz, hogy nincs igazság ebben az országban. (persze órákig tudnák mesélni, az összekevert levelekről, a hibás városba kiküldésről, a DIREKT időhúzásokról, a bírói "adjunk nekik még plusz két hetet, hátha lesz valami"-kről de nem megyek bele... nem ez a lényeg)
Hanem az, ha VAGY "valaki", s felkap a média, akkor a disznóságaid elmaszatolják, a problémás dolgaid gyorsan intéződnek, s persze zökkenőmentesen... ha meg egy "senki" vagy, akkor megismered a magyarok istenit, szó szerint.

Bevallom, a wellness hotelekre és egyéb szállásokra érkező panaszokat fentartásokkal szoktuk kezelni, mert néha még a dokumentáció alapján is nehéz eldönteni, hogy a körülmények vagy a levélíró érzékenysége áll a levél születésének hátterében. Most is ez történt. Még a fotók megnézésénél is…..
Tékozló Homár
Jár kértérítés, ha a rossz zsebtervezés miatt esik ki a gatyából a mobil?
2017.08.31 15:38:23
Én szerintem sok nő nevében mondom, hogy megértem Gábor panaszát, és egyáltalán nem akarom lenézni a telógyilkos zsebek problémáját, de azok a zsebek legalább vannak! A női gatyákba olyan pici zsebeket terveznek, hogy oda egy telefon be se fér! Nem beszélve a szoknyákról, amelyeknek csak töredéke…..
uns97
2017.08.31 16:01:25
@Facelessbook: ne adj neki tanácsot, mert megreklamálja, hogy nem gyártanak olyan gatyát aminek a zsebébe belefér ez a készülék... :D
Egy meghasonlott fogyasztó őszinte levele, aki úgy érzi, a szolgáltatója 22 év után húzta be a csőbe. Egy szép barátság vége.
Kedves Homár!
Ha jól emlékszem, talán alig 22 éve vagyok Pannon, majd Telenor előfizető. Volt, amikor 4 – 5 előfizetésem volt, de mivel időközben sajnos volt, aki…..
uns97
2017.08.01 23:30:41
@tsimike: Hát ja ez kb így történhetett. Az online telenor felület felajánlotta az akciós árat, poszter örült, hogy milyen olcsó lesz, csak azt nem nézte meg, hogy nem az akkori csomagjában, hanem egy jóval drágább, 2 év hűséges csomagban... most ugrál, hogy mit várna el a Telenortól, meg "fenyegetőzik..." (persze a Telenor össze is szarja magát ilyenkor... :) ) Arra még nem jött rá, hogy ma a Telenor, de ha így folytatja holnap majd a Telekom, holnaputan a Voda fogja "megszívatni"... Persze van aki itt Digiről álmodik, mint egyetlen komoly és korrekt szolgáltató, na ja, persze ők egy szeretetszolgálat, meg hibátlanok (azért olvasni itt is heti 1-1 szösszenetet a teszetoszaságukról pld :D)
Ej, ezek a cipők, csak a baj van velük! Nem elég az embernek a csalódás amit az okoz, ha a csomagból egy másik példány bukkan elő, mint amire számítunk, utána még lehet izmozni például olyanokon, hogy ha egy 13 elemű termékkódban az utolsó 3, kötőjellel tagolt jegy tér csak…..
Tékozló Homár
Jár kártérítés, ha rossz címre viszi és kézbesíti a csomagot a GLS?
2017.07.06 14:22:00
Fogadnál arra, hogy senki nem hajlandó fizetni egy olyan csomag átvételéért, amit nem ő rendelt meg? Akkor jól el is buknád! Mert az élet tényleg nagyobb sztorigyártó, mint Tolkien és George R. R. Martin együttvéve.
Kedves Hilda,
Az alábbi történet van folyamatban, nem tudom, hogy mi a teendő…..
Igaz, ami igaz, az OMV honlapján van bőröndös akció meg utazós akció, de kuponos akcióról egy szó sincs. De vajon miért postáztak szép műnyomó papíron ilyesmit, ha nem is volt? Vagy ha volt, akkor miért nem tudta olvasónk kihasználni? Rejtély rejtély…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Megjegyzem a könyv vs ebook témában én is maradi vagyok, a könyv azért könyv. Ilyen-olyan dolog oké PDF-ben, de azért sosem adja vissza azt a feelinget, mint amit egy könyv lapozgatása közben érzek. Nekem legalábbis sosem sikerül lelkesednem, ha valamit nem találok a könyvtárban, s helyette PDF-ben kell 5-10 colon "olvasgatnom" (szenvednem) Környezetrombolást meg a sok kidobott "elavult" telefon, ilyen olyan ebook olvasó is tud okozni. (Fideszbe és szórólapjaiba, "konzultációiba" inkább bele se megyek, mert kitiltanak... :D)