Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ecotrans

0 bejegyzést írt és 156 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Anikót kivételesen visszafogott stílusban rakják össze a mai adásra, amit én a legkevésbé sem bánok, azt már egy fokkal jobban, hogy az adás gerincét a két kislány előpárbajaként is felfogható ""olimpiai"" döntő adja. Vivi kiesésével még az esetleges szórakoztató faktor is megszűnt a női mezőnyt…..
Olyan korán vége van a legtöbb "tematikus" hétnek, hogy rendszerint lemaradok róluk, ami a hogyvoltírást illeti, így retrospektíve csak annyit fűznék hozzá, hogy meglepetésként ért Zsolt gazda személye, én azt hittem erre a szerepre is Sztropacsek Gusztávot delegálja majd a szerkesztőség. Az idei…..
Tart még a gazda-hét, ez egyre nagyobb fájdalmat okoz minden lakónak. Főleg Mercikének, akinek az élet fáj eléggé önmagában is, kínjait pedig csak tovább fokozza a koránkelés. Azaz fokozná, mert baszik ő fölkelni, vannak elegen a többiek hogy megoldják a műanyag tehén megfejését, meg hogy jól arcon…..
Ancsa köszönt minket a 74. összefoglaló elején. Azt kell mondjam, ma nagyon egyben van: jó a smink, jó a séró és ez a lehetetlen anyagú felső is jól áll neki. Hozzá képest Virdzsó és Merdzsó eléggé le vannak rongyolódva, nem tesz jót nekik a Gazda-Hét. Azzal kezdünk, hogy a két jobb sorsra érdemes a…..
Tídididí-dididí. A mai poszt érkezése vágányzár miatt várhatóan fél napot késik. Az esetlegesen okozott kellemetlenségekért vállalatunk semmilyen felelősséget nem vállal, szíves elnézésüket és türelmüket ezúton is köszönjük...
Ecotrans 2021.01.24 21:56:31
@SelyemSonkaPini: továbbklikkelgetve ilyen gyöngyszemek jönnek :
youtu.be/8yqrF5fMzok
Ecotrans 2021.01.24 22:02:41
@SelyemSonkaPini: LadyGaga orosz utánzata, vmi mulatós beütéssel. LadyLada
Peti ismét bemindenezett állapotban fogad minket, ennek állít emléket a bejegyzés végi galéria ám előtte nézzük hogyan telt az ápoltak utolsó "tanulós" napja. Minden bizonnyal a tetőfokára hágott már a fáradtság és a stressz a benti mostoha körülmények miatt, így egy kis meditációs foglalkozás várja…..
  Éljen a lebutított iskolahét, éljenek az idegen nyelvek! Legfőképp az angol, mert ezen a héten szem- és fültanúi lehetünk ahogy megtanulnak angolul a gyökerek küzdenek az angol nyelvvel. Olyan lelkesek, hogy korán reggel csipásan, s mosdatlanul már gyakorolnak. Robi a nappaliban magol és a…..
Sziasztok fiúk – lányok, kicsik és nagyok, ez itt az a rész, amikor ha minden jól megy, könnyes búcsút veszünk a Mindig Is Éleslátású Gyerektől, a Csulakirálytól, a szekrénybokszolótól.. Igen, ez itt mind ugyanaz a személy, VV10Renátó. Vagy kieshet Moh is. Nem. A Sötétség -ezúttal is feketébe…..
  Végre nálunk is havazott, így fülig érő szájjal érkeztem meg ma reggel. Fasza parkolóhelyet fogtam, volt idő elszaladni reggeliért, kiválót kávéztam, aztán az örömömnek egy csapással vetett véget a tegnap esti összefoglaló. Azzal indítunk, hogy Bálint nem tud aludni, mert mindenki horkol.…..
Köszöntök mindenkit kedves hölgyeim és uraim, én Rozé Ármándó vagyok és ma én fogom végigpojácáskodni a BeleHogyvoltot, ma kiválasztás hölgyeim és uraim, írjátok meg kommentben, hogy szerintetek ki lesz a kiválasztott!!!! Vigyázzunk Dani előtt Moh nevével de vágjunk is bele mert elképesztő…..
Leszoktam már arról, hogy Ancsával és Péterrel külön foglalkozzak, egyrészt mert ahogy az idő telik, előbb megszoktam, majd szép lassan megszerettem őket, mára pedig már külön kis szobájuk van a lakásban, ahol a fényképes szentélyük örökös gyertyafényben úszik, és esténként családilag együtt…..
  A földkerekség legnagyszerűbb férfijával indítunk, aki a következő húsz percben mást sem csinál, mint kiválóságát bizonyítja. Azzal kezdi, hogy megorrol szíve hölgyére amiért nem eszik vele sonkás szendvicset, hanem inkább az ellennel tömi a kolbászt és a hagymát. Az érzékeny férfiú zuhanyzás…..
Kellemes kikapcsolódást kívánok minden VV-n belül és VV-n kívül élő ápoltnak, ezúttal külön köszönteném a kommentelők kozul Adamadamot, akivel megbeszéltük hogy jövőre mi is jelentkezünk, okosabbak és tattikusabbak leszünk mint a bentiek és valamelyikünk majd úgyis megnyeri. Szóval egyrészt az idei…..
Büszkén mondhatom a VV hogyvolt csapat nevében én is, hogy VAGYUNK VÉGIG az ünnepek alatt, a mai összefoglalót különösebb történések híján inkább a vizuális tartalmak dominálják majd, úgyhogy giccsparádéra, színkavalkádra és könnycunamira felkészülni, nézzük, hogyan telt a villalakók karácsonya!..
Ecotrans 2020.12.25 23:14:33
@Alice from madness: nincsen ivartalanitva amúgy nőstény. A másik kedvencem amikor karmol mint az állat :)
Ecotrans 2020.12.25 23:21:41
@Alice from madness: köszi! Még nem múlt el annyi idős, de meglesz.
Feliz Navidad Béláim! Remélem mindenkinél járt már a karácsonyi tatu és hozott sok szépet és jót, bejglit, halászlevet s egyebet és remélem mindannyian kajakómában fetrengve vártátok már a mai HV-t. Ugyehogyugye?Gyökereink megint egy tábla előtt állnak és meg kell nevezniük maguk közül hármat,…..
Ecotrans 2020.12.25 11:33:32
@mocskosmacska: azt hittem csak én vagyok ennyire perverz, nálam például halászlé volt a reggeli.
Ecotrans 2020.12.25 13:32:50
@úgymond olvasó mmkk: Namost a bundáskenyér két módon finom. Vagy kolbászosan, vagy friss eperrel. ( megforgatod a tojásban és sütés előtt rápakolod)
Számomra meg a japán kaja értelmezhetetlen, minden nyers, pocsolyaízű, brrrrrr....
Post nubila phoebus – ez jutott eszembe, mikor reggel kinéztem az ablakon és megláttam milyen takony idő van már megint. Egyszer biztos lesz phoebus, csak lenne már az az egyszer, mert nem emlékszem mikor találkoztunk utoljára. Aztán elkezdődött az összefoglaló, mert karácsony -1. napon, vagy…..
Hellóhalló kedves olvasók és kommentszekció, ma megint én és az ápoltak mindennapjai. Megint PP, ezúttal egy szolid vasárnapi szettben, a cipője megy mondjuk az asztalhoz. Mindenféle sallang nélkül vágunk is bele rögtön a közepébe, hogy ki mehessen el egy álomcsónakázásra. Wtf. Egyrészt hova?…..
Ecotrans 2020.12.21 18:46:06
Legkedvesebb nyomoroncaink Bálint győzelmét Gábor távozását ünneplik, mínusz Rencsó, aki a kanapén fetrengve küldözgeti életveszélyes jókívánságait minden mozgó célpont felé lézerszemeivel. Fru kötelességtudó lány, ezért az ünneplők táborából kiszakadva legalább 34 és fél másodpercet eltölt Renivel…..
Sziasztok EKG csoport, triumvirátus, nekem dolgozó Ppupu, legszebb nicknevű Alice form Madness és mindenki más is, aki a Megtisztelő kiesése után még látja értelmét nézni a műsort, kommentelni és hogyvoltot olvasni. Mert mostantól bizony minden más lesz, de azért nekem is lehet egy véleményem, nem?…..
Ecotrans 2020.12.14 23:09:11
Bevezetés Mitulá bátit várják nyomoroncaink, végtelen izgatottsággal kicsiny szívükben, Amanda mindkét cipőjét kirakja, hátha akkor dupla adagot kap, Gina nem biztos benne, hogy a bokacsizma elég lesz, mert mi van ha idén xxl méretű lófaszt kap, és csak összehajtva fog beleférni, Robi fehérjében,…..
Három nap kimaradás után sem túl nehéz felvenni a fonalat és látva, hogy Renátó fején még mindig ott a biciklis sisak, érezhető, hogy nem maradtunk le túl sok mindenről. A "hiányzó” rész tömören összefoglalható egy nagy artikulálatlan üvöltéssel és azzal a konklúzióval, hogy az Arany Fácán képében a…..
Ismét PP köszönt minket, immár a megjavított asztalon, ami piros helyett kék színben pompázik. A párbaj előtti estébe kapcsolódunk be, a villalakók lefekvéshez készülődnek. A zuhany alatti első pár mondatot feliratozzák a szerkesztők így nem maradunk le a világmegváltó gondolatokról, a szöveg…..
Ah, kezdeni sosem könnyű egy sorozatot, főleg úgy, hogy gondoltam már legalább egy éve nem írtam hogyvoltot, és rendesen kijöttem a gyakorlatból, aztán lecsekkoltam, kijött ugyanaz az eredmény, azaz már 13 hónapja (ősanyák, szevasztok!). Szóval a Netflixen böngészve szembe jött a Better Than Us,…..
Kerekerdő Lakói Egérfogó 2019.08.29 12:00:00
"XL" támogatók: Lagolit, Blind Man, KH, Neo Viking, Zeck, aöreg, Boris "S" támogató: Joe Bacon, Lompos vörös, agyerek, Galat, wax "XS" támogató: Puruttyás arc!, atomtudós agár, Mr. T..
Ecotrans 2019.08.30 19:25:12