Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Francois27

0 bejegyzést írt és 107 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az FF fura egy jószág. A megrögzött Ferrari-hívők (akik jó eséllyel nem azonosak a célcsoporttal) legszívesebben helyben eltemették volna, hiszen nem elég, hogy négyszemélyes, de összkerekes is. Innen az FF-rövidítés (Ferrari Four) is. Persze Maranellóban tudják, mit csinálnak…..
Francois27 2012.02.07 10:05:24
@Don Marcus Hibiscus: Na látom kezded a hisztit és a vergődést bazsarózsa. Ha volnál képes érdemben reflektálni bármire is, akkor nem beszélhetnénk porig alázásról. De így... Ugyanazokat a frázisokat mantrázod. Ha meg éppen nem, akkor ugyanazokkal az érvekkel próbálsz operálni amivel én. Amatőr vagy kicsirigó, trollnak meg egyszerűen siralmas.

Az, meg hogy folyamatosan tudtodon kívül, de folyamatosan bizonygatod szellemi képességeid alacsony határait, azt légy szíves ne akard az én nyakamba varrni. Esetleg segítene, ha gépelés előtt végiggondolnád a mondandódat, és nem indulatból, az írásképed alapján dühtől reszketve írnál.

És miféle érdemeimet magyarázom? Kifejtenéd? Ja, hogy az árokparti parasztfiú stílusodat szembe mertem állítani a sajátommal? Jaj, nehogy már nekem kelljen emiatt magyarázkodnom. Tanulj tinó, és akkor nem borulsz ki az ilyeneken! Vagy szedáltasd magad. Az hátha segít rajtad. Ha már magadon nem tudsz.

"Te kezdted az egészet azzal,hogy nekem láthatóan semmi közöm nincs az egészhez(gondolom a poszthoz)"

Nem szeretem ismátelni magam, de ha nem volnál valóban funkcionális analfabéta, akkor nem írnál baromságokat. De írj nyugodtan, tényleg jól szórakozom képességeikben korlátolt embereken.
Francois27 2012.02.07 10:10:31
@Yuri Boyka: Igen, kis házi trollnak saját bevallása szerint ez a szándéka, csak kezd elszállni az agya, és ezt baromira élvezem. Hogy is mondják? Visszanyal a fagyi. Sok kőkemény trollal találkoztam már, de ez az egyed übergáz...

Hogy egy kicsit ON legyek: tényleg érdekes ez a 360 fokos kamera. De a kocsi még érdekesebb koncepció. És Jópofa ez a shooting break forma. Régebben az Aston és Jag hasonló modeljjei nagyon bejöttek.
Francois27 2012.02.07 12:46:36
@George 'Iceman' Chambers: Az alpári stílusod téged minősít, nem engem...
autózz! Mr. Hetven köztünk jár 2012.01.03 07:48:00
Egy érdekes sofőrtípust elemez ki levelében Zoz, egy tipikus vasárnapi kalapos fajtát, aki a biztonság kedvéért inkább csak poroszkál, arra nem gondolva, hogy ezzel még inkább veszélyforrássá válhat, de legalábbis marha idegesítő. Hetven bácsi az, aki a hétvégi…..
Jajj,de csúnya! Skymera 2011.12.02 12:09:00
Azaz: Nissan Skyline + Almera: Érdekes.   A kerékjárati hely szimpatikus.   Enyhén szólva is vicces a farrész...
Mindenkinek megvolt a módszere, amivel (akár csalással is) felkészült a versenyre. Én a becsületes felkészülést választottam. Na nem a Micra teljes átvizsgálását, hanem az előző napi hosszú edzést. Csütörtök este kilencre érünk haza Észak-Olaszországból. A több mint 700…..
Francois27 2011.09.20 16:15:11
@VDaNi: Engem, ha valami nem érdekel, akkor nem kattintok rá, és nem olvasom el. Ennyi. Gondolom az a fajta vagy, aki orrba-szájba fikázza mondjuk a VV-t vagy a BK-t, de minden este előtte gubbaszt..:)
Mindenki megőrült az utolsó hétre. Tibby minden nap egyre több másodpercet faragott a BMW idejéből, Papp Tibi házi nitrót ígért, sőt, még az általában csendes és szerény Bandi is beszerzett két kis átmérőjű gumiabroncsot a 02-esre hátra, az össz-áttétel csökkentése…..
Francois27 2011.09.12 19:01:29
@Lookie: a 18-19 s a negyedmérföldre vonatkozott, nem a 0-100 km/h-ra.
Próbálták és próbálják majd százan átlépni, talán a stopper is mást mutat majd néhanapján, de ha a kialszanak majd a lámpák és elkezdődik a film, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem a nézőtéren ülünk majd. Mert a 911-es nem vetít, a 911-essel mi vagyunk a szereplők.…..
A Forma 1 mókuspisi ehhez képest, ha azt nézzük, mi történik a pályán. Pedig a bokszban zajlanak az igazán érdekes dolgok. Mai cikkünk blogposztja...
Francois27 2011.06.12 00:52:55
@Tabulator: Kimentünk Norbinak drukkolni (akinek persze maxirespect), meg megnézni a Chevi-k profizmusát. De annak a Volvonak valami überbrutál hangja volt. Bár nem értettem, hogy miért pont bilikék az is...
Francois27 2011.06.12 00:54:01
...annyira sokkolóan ronda ez a Corvette, amit angelslayer küldött be.Köszönet a hirdetésért!..
Bernáth Milán és a Turbometal srácok küldték el nekünk saját videójukat pár napja. Talán a véleményünkre voltak kíváncsiak vagy tanácsainkat kérték, nem emlékszem pontosan. Nekünk azonban támadt egy ötletünk, amit meg is osztottunk velük: mi lenne, ha saját kritikusainkat…..
Módosítják a sztrádákon a díjfizetés rendszerét: jön a kilométerdíj, s előbb-utóbb megy a matrica. A most még képlékenynek tűnő nagy rendszerváltás 2013-ban indul, de tíz évig is eltarthat. A változások még jó ideig nem érintik az autósokat, motorosokat. Vélemények az…..
Francois27 2011.03.25 09:44:40
@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Mert te 15 km-ért felhajtasz a pályára lúzerkém? Van egy elfuserált gondolkodásod. Vedd észre, hogy csak egyedül kardoskodsz itt az értelmetlen és semmitmoindó érveiddel, kis szánalmas pártkatona. Az egy dolog, hogy számolni senm tudsz, de az, hogy legyen szarabb a másiknak mert az kielégíti a ferde, perverz és torz személyiségedet, az eléggé szánalmas. Ha nem vennéd észre a csökött kis IQ light agyaddal, senki nincs az ellen, hogy legyen igazságos a használat. De úgy nekikezdeni a dolgonak, hogy a használók 95%-a fizessen többet, az nem más, mint közvetett adóztatás. De csak vakítson el az egykulcsos adórendszered, gondolom észre sem veszed, hogy tucat másik forrásból 3x-osan visszaveszik tőled azt amit odaadtak. Meg kell hagyni, hogy tudnak kommunikálni, és az ilyen parasztokat simán megvezetik...:)
Francois27 2011.03.25 09:48:40
@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: m"ost mit nem értesz? ha én naponta 20 km-t megyek, ő pedig naponta 500-at, és ugyanannyit fizetünk, akkor ki fizet ki helyett?"

Értelmes ember inkább azt írná, hogy ha ő 500-at megy, akkor én miért nem kevesebbet.
Tartsanak velünk az egyik legextrémebb sportfajtába – az újautó-fenntartás izgalmas, bugyogó, zűrös poklába! Kommentelje az azonos című írásunkat!..
Francois27 2011.03.23 15:14:54
@Atengerimalac: belemélyedhedtél volna egy kicsit mélyebben is a cikkbe és a kommentekbe. Senki nem mondja azt, hogy aki új kocsit vesz, az hülye. Csak azt, hogy akkor hülye, ha mindezt úgy teszi, hogy valójában nem engethetné meg magának. Mindenkinek szíve joga és pénztárcája eldönteni, hogy mibe vág bele. Csak ne sírjon, ha belebukik...

Amúgy egy használtautó is lehet tuti, csak sok-sok türelem kell hozzá, és nem az első szembejövő tákolmányt kell megvenni a neppertől.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy én soha nem szeretnék elsőként belefingani egy új autó űlésébe. De van, hogy más a pioritás.
Francois27 2011.03.23 15:23:02
@róth manó: 1. lecke, hogy autót nem számíttatunk be. Ugyanis a kereskedő simán eladta 5-600 ért. Ezt te is megteheted, csak egy kis idő kell hozzá.

Ha gyorsan akarsz eladni, vagy venni használt autót a piacon, belebuksz, mert tutira a neppernél kötsz ki és ő nyer mindkét esetben. Neki ugye nem gond, ha egy-egy kocsi néhány hétig pihen nála.
Francois27 2011.03.23 23:26:12
@50peregy4: multikutya? Személyeskedsz lúzerkém? Te bajod. Engem nem zavar, hogy van egy jól fizető, biztos és kihívásokkal teli állasom. Ha téged igen, akkor az is a te bajod...:)
Belsőség A visszatekerés vége? 2011.03.22 16:00:00
Az óravisszatekergetés lassan nemzeti sport. Hétvégi hírünk és az azt megelőző publikáció eléggé felkavarta az állóvizet, de valahol ez is volt a cél. Semmi nem véletlen, rajta vagyunk a témán, ahogy azt az ATV reggeli műsorában is láthatták. (A képre kattintva az ATV…..
Francois27 2011.03.22 22:32:15
@deak.atti: Szívás. Használd, amíg ki nem esik alólad. Szart sem ér, ha minden dokumentáció megvan hozzá. Nálam fontos szempont, de ezzel kevesen vagyunk így. A népet elvakítja a km számláló.
Nekem úgy tűnik, hogy valami átalakított Rieger-kit van rajta. Minden esetre bűn ronda lett.Marc-nak köszönet érte!..
Egy kavicsfelverődés vagy fólia miatt nem kell rögtön a korrupcióhoz nyúlni, mindkettő lehet legális. De miért kell halálra kínozni a dízeleket? Vélemények az azonos című írásunkról...
Francois27 2011.03.14 09:56:13
@-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!: gondolom valamelyik posztja a te matricatuning verdádat sértegette...:)
A következő cikkünkben néhány "kásztöm rájdot" tekinthettek meg, egészen pontosan 30-at, ám két cikkre bontva. A beküldőjére már sajnos nem emlékszem, viszont ha jelzi kommentben, örömmel kijavítom a nevére. :)Folyt. köv. :)..
Francois27 2011.03.09 10:06:31
@amenta: a fosch zöld-fekete BMW mellett guggol. Első blikkre nagyon hajaz rá az öreg fószer. De úgy látszik csak nekem:)
Néha érdemes szpemet olvasgatni, hiszen olykor ilyen gyöngyszemeket képes felöklendezni magából a postafiók, mint ez a felhívás itt.A - finoman szólva is kétes - helyesírással megfogalmazott körlevél egy valódi, naiv népi tévhiten alapul. E szerint ha kellő mennyiségű…..
Francois27 2011.03.04 09:25:41
Én is megkaptam ezt a céges postaládámba, náunk is terjed. Az alábbit válaszoltam a küldőnek és a többi címzettnek, mert első olvasatra is nevetséges volt nekem az egész. Gondoltam hátha fényt gyújtok néhány sötét fejben:

"Az üzemanyag árakat helyi szinten határozzák meg, mégpedig a MOL árképzési politikája érvényesül Magyarországon szinte minden kútnál, mivel mindenki tőlük veszi a finomított üzemanyagot. Szóval én inkább korrigálnám a magyar fordításban a bojkottálandó cégek körét, kiegészíteném a MOL-lal. És nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy nem csak az olajtársaságok vannak hatással az árra, hanem a mindenkori adójogszabályok. Magyarországon ma a benzin kiskereskedelmi árának 54%-át, a gázolajénak pedig 48 %-át a jövedéki adó és mindennek az ÁFÁ-ja teszi ki. Vagyis a kormánynak sokkal nagyobb mozgástere van a kisker árak befolyásolására. De szinte semmit sem ér az egész, ha ugyanezt az üzemanyagot más cégek kútjainál tankolod, mert az Állam bevétele nem fog ezáltal csökkenni, a MOL pedig csak kisker árrésen fog veszíteni egy keveset.

Vagy a kezdeményezés a nyersolaj világpiaci árat akarja befolyásolni? Arra pedig szvsz. nem lesz semmilyen hatással, mivel ha nem a nagy cégeknél tankolsz, hanem máshol, akkor egy literrel sem fog kevesebb üzemanyag fogyni világszinten, vagyis ugyanakkora kereslet fog fennállni a nyersolaj iránt, tehát nem lesz árleszorító hatása ennek a részleges bojkottnak. Egyetlen megoldás, ha mindenki kevesebbet autózik, ezáltal közvetve hozzájárulhatunk a kereslet csökkenéséhez. Lásd 2008 ősze, amikor szinte mindenhol begyűrűzött a válság a fejlett világban, és mindenki drasztikusan visszafogta az üzemanyag fogyasztását. Néhány hét alatt ekkor 100 Ft-tal csökkent Magyarországon az üzemanyagok kiskereskedelmi literenkénti ára! De ez ebben a formában nem ismételhető meg, mert a fuvarozás és szállítmányozás nem fogja visszafogni az üzemanyag fogyasztását éppen akkor, amikor éppen konjunktúra van. És mint tudjuk az üzemanyag felhasználás igencsak jelentős részéért ők felelnek.

Szóval vannak komoly korlátai a törekvésnek...:)"
Francois27 2011.03.04 12:30:57
@Devil2: maximálisan igazad van, ez csak egy okfejtés volt, hogy miért is halva született ez a bojkott kezdeményezés.
Nem sok mindent fűznék hozzá ehhez a csodálatos alkotáshoz, beszéljen inkább a kép...
MHC barátom fényképezte ezt a csodálatos tuningautót, melyen minden szép és jó megtalálható: természetesen króm M3, csibehálós nagylökös, rácsingmotorháztető, kacsingós lámpa, kínaibetűs felirat.A rozsdás kipufogódob megvan? :) Nem spórolt a kedves tuner, hátra is…..
A Kizashi szó jelentése: előjel, nyitány. Persze autók neveiből nem kell messzemenő következtetéseket levonni, egy fecske (Swift) például szárnyalhat magasan, de keresheti táplálékát néhány centivel a föld felett is, ha lóg az eső lába.Vitaindító cikkünk blogposztja...
Következő custom Audink egy Quattro, melyet német barátaink Roadsterré alakítottak át. A képek alapján nem éppen tákolásról van szó, viszont szépnek semmiképp sem mondanám a végeredményt, főleg, hogy egy legendát tettek tönkre. ..
Íme néhány közelebbi kép a délelőtti DéVuLajosról Dáwid jóvoltából. :)..
Francois27 2011.02.19 23:10:25
zoli0724 küldte nekünk ímélben ezt a hungarikumot.Első ránézésre egy újabb "hülyegyerekszvift". Másodikra szintén...Remek ízlésvilágról tesz tanúvallomást a csodás belsőtér, melyben a piros szín uralkodik. Mintha csak az NFSU2-ből jött volna ki. :) Van minden:…..
Francois27 2011.01.27 13:16:58
@GSX-R: Ránézésre nekem inkább R14-es. Szerintem az egész kerék nagyobb ármérőjű, mint a gyári, azaz a fent lévő gumi nem váltómérete a gyárinak, azért tűnhet kicsinek a felni. De lehet űltetve van a gépsárkány és az zavarja meg az éleslátásomat:) De végül is lényegtelen. Randa... Én hagytam volna gyári állapotban, max egy szolid alufelni. Ezzel a motorral jó kis sleeper kocsi lehetne.