Adatok
Magyarvagyok_Nemturista
22 bejegyzést írt és 120 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A mai nap találata nálunk, még akkor is, ha minden bizonnyal évtizedek óta a neten kering. Könnyes, múltba révedő szemmel néztük meg és le kellett vonnunk a következtetéseket:
- a marketing-bullshit ugyanúgy működött 1990-ben, mint manapság- de némileg talán kevesebb…..
Magyarvagyok_Nemturista
2014.01.03 22:12:54
@Térspecialista: Na jó, talán megengedtem magamnak egy kis költői túlzást, de abból a pénzből ami nekem volt, nem kaptam jobbat. Vagyis jobb lett volna, de ár-érték arányban ez verhetetlen, és ehhez ragaszkodom. Mennyit csökkent az értéke négy év alatt? 10 százalékot? Tehát 8000 forintot. :) Na persze ha azt nézzük, hogy többet fordítottam rá annál mint amennyibe került, akkor már árnyaltabb a kép, de még így sem éri el a Xedos 6 vételárának a felét sem. (Bal első fényszóró nélkül sem.)
Magyarvagyok_Nemturista
2014.01.03 22:18:57
@Scaleo: Megadom magam. Főfékhengert például már nem találni hozzá, felújítottak keringenek a piacon. Én is találtam egy ilyet, így a felújított mellett most van egy felújítandó tartalékban, ha a mostani lerobban. Nincs már alkatrész, legyen igazatok, vannak már olcsóbb megoldások is. De én, most nem fogok beruházni másba. Mondom, majd ha összejön a húsz misi. :D
Sajnos már nem emlékszem a forrásra, linket sem tudok adni, így lehet, hogy városi legenda, de hihető: egy amerikai elnököt megkérdeztek, kiknek van a legnagyobb hatalmuk az Államokban? A válasz ez volt: a közvéleménykutatók által kiválasztott kontrollcsoportnak, akiken szondázzák…..
Magyarvagyok_Nemturista
2012.09.17 08:09:26
Elolvashattuk Jakab Andor blogjában: megjöttek az első, telefonadót is tartalmazó távközlési számlák. Eloszlott a kétely: igen, átterhelik a szolgáltatók a fogyasztókra. És igen, a telefonadót is terheli ÁFA. Ennél is érdekesebb azonban, hogy míg a törvény úgy szól, hogy…..
Ma reggel üvölteni tudtam volna, ha nem aludna még mindenki körülöttem. Ők valószínűleg nem díjaznák ha arra ébrednének, hogy kedves családtagjuk üvöltve, ököllel veri az asztalt. Katona-koromban tanúja voltam egy hasonló esetnek, és az ott tapasztaltak arra intettek, hogy ne…..
Hol máshol, mint az indexen lehetett olvasni arról, hogy Magyarország lett a sereghajtója a közép-európai régiónak. Meglepődtél? Nem. Érdekel? Igen, de csak most, hogy ilyeneket írnak. Holnap már nem érdekel. Pedig attól, hogy az Indexen olvasod, még lehet igaz! Pedig attól, hogy…..
Telefonos lelki-elsősegély szolgálat világnapja Nepomuki Szent János napja A görög államcsőd rémével foglalkozik az egész világ. Az eurozóna szétesésével riogatnak, miközben a Forint ismét harmatgyenge. Ezek mellett bármilyen hír eltörpül, de azért találtam…..
Először is szeretnék bocsánatot kérni, bár nem vagyok benne biztos, hogy sokan háborodtak fel emiatt, de a tegnapi bejegyzés kimaradt. Így nem lett megemlítve a harmadik fagyosszentünk Bonifác sem. Mentségemre legyen mondva, hogy magánéleti problémáim nem adtak lehetőséget a blog…..
Az egészség és a biztonság nemzetközi napja a bányaiparbanSzervác a második "fagyosszent" a mai Belgium területén lévő Touger püspöke volt, és aggastyánként 384-ben szenvedett vértanúhalált Ilyet ritkán láthat: luxusvilla belülről és szlovák…..
Ápolónők világnapja - 1820-ban ezen a napon született Florance Nightingale brit ápolónő, aki tevékenységével a krími háborúban szerzett érdemeket. Pongrác az első fagyosszent akit 14 éves korában Diocletianus császár uralkodása idején - keresztény…..
Miskolc ünnepe - Ferenc József 1907-ben e napon adományozott koronás címert Miskolcnak. A város 1992 óta ünnepli ezt az eseményt. Magyarország nanonagyhatalom (index.hu) Szeretem amikor olyanokról olvasok, amikre mi magyarok büszkék lehetünk. Pártállástól…..
A mentők napja Magyarországon (1887-ben ezen a napon alakult meg az Önkéntes Mentőegyesület Magyarországon)Madarak és fák napjaHivatalba lépett Áder János (hirado.hu)Schmitt helyére. Ez az ügy szerintem rengeteget ártott az országnak. Azért kell egy köztársasági elnöknek…..
Már régen nem írtam semmiről. Nem azért, mert mindennel elégedett vagyok, de talán nem történt semmi ami egy átlagos nap eseményeinél jobban lázítaná a vérem. Csak a szokásos handabandázás.A népnewsásról most csak a sárgacsekk díj eltörlése jut eszembe, ami a mi…..
A legújabb, már-már szürreális adócunami, a várhatóan meginduló IMF tárgyalások, az újraszabott Széll Kálmán terv, a kabinet kilátásba helyezett átalakítása, s egyúttal a félidejéhez érkezett kormányzati ciklus keserű tapasztalatai alapján immár kimondhatjuk: nem…..
Magyarvagyok_Nemturista
2012.04.27 00:14:13
Ezen a kérdésen gondolkodom már napok óta, és nagyban segít a gondolkodásban az a tény, hogy a baller párt továbbra sem akar konstruktívan állni a témához, és az ultra jobberek, pedig továbbra is ultra jobberek, és Nagy-Magyarországos övcsatban szólalnak fel a parlamentben. Majd…..
Magyarvagyok_Nemturista
2012.04.26 23:38:24
@nincsensapka: Én csak azt mondom, hogy ez a kormány most talált két olyan adót, amit nem csak az a kétmillió ember fizet, aki valamilyen okból kifolyólag fbecsületesen tölti ki az adóbevallását, hanem a Fekete Pákó, a Győzike, a Gyurcsány, de még a Demján Sándor is.
Azt is leírtam, hogy annak a kétmilliónak, aki becsületesen fizet, ez további megterhelést jelent. Van akinek egy vagy több napi megélhetését egy hónapban, és ezeknek az embereknek ez csak egy újabb kizsákmányolása. Ez a kétmillió ráadásul már a rendszerváltás óta csak senyved. Mindent velük akarnak megfizettetni, és ha kétmilliónak kell ellátni tízet, akkor azt csak szörnyű igazságtalanságok árán lehet elérni. De ha most nem teszünk semmit, akkor ez így is marad.
Az egyetlen járható út, hogy az eddig nem fizetőket bevonjuk valahogy a közteherviselésbe. Nem tudom sikerülni fog -e, csak reménykedem abban, hogy igen. Kell, hogy sikerüljön, mert ha nem elbukunk!
Sokat gondolkodtam, hogy van -e más lehetőség. Te mint az egyetlen rendszeres olvasóm tudhatod, hogy nemrég még más véleményen voltam. De azért tartom magam jobbnak a bégető birkáknál, mert szeretek a saját fejemmel gondolkodni.
Összefoglalva úgy vélem, hogy nincsen más módszer a bevételek növelésére. A kormánynak ugyanis két választása volt.
Az első, hogy csak az eddig is rendszeresen fizető, de már kivérzett kétmilliót adóztatja. Akkor pedig jön a forradalom, vagy a fasiszták, vagy a forradalom és a fasiszták.
A másik, hogy csak kisebbet teker a présen, de megpróbál minél több embert alágyömöszölni. Szerintem ez volt a bölcsebb döntés, még akkor is ha ez sokaknak nem is olyan kis csavarintás.

Következzen most mindenki okulására a magyar parlamenti politikus (Politicus parlamentalis 'Hungaricus') jellemzése. Brehm után szabadon.A Politicus parlamentalis 'Hungaricus' az evolúciós elveket követve, csak és kizárólag a saját túlélésével foglalkozik. Ezek a csúcsragadozók…..
Magyarvagyok_Nemturista
2012.04.25 16:30:11
Kettős Mérce
Aki mikre és őkre osztja az országot, nem tesz mást, mint saját hatalmát építi.
2012.04.24 20:50:00
Mostanában kicsit úgy éreztük, hogy túlságosan sokat fikázzuk a Fideszt és egyhangúnak tűnt a blog. De szerencsére hazánk volt miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc megmentett minket, egy olyan megszólalással, amely bármikor odafér Lázár János, Matolcsy György vagy Orbán Viktor…..
Új adók, új terhek. Minden napra egy. Pedig van éppen elég bajunk -e nélkül is. Nem is ez az érdekes, hanem az, hogy ami miatt az egekig nőtt az elégedetlenkedés a baller kormány alatt, az most senkit nem zavar.Amikor a libsik bevezették a vizitdíjat, a Zorbán és sleppje tiltakozott.…..
A gép, minden ellenkező híreszteléssel szemben, forog. Az alkotó pedig, ugyancsak minden ellenkező híreszteléssel szemben, egyáltalán nem pihen. A gépet forgás közben kókányolják ugyanis. Rá is fér. Mert forgás közben sűrűn akadozik, brekeg, kattog, és az alján folyik valami…..
Magyarvagyok_Nemturista
2012.04.20 23:44:35
@nincsensapka: Az élet tehát nem habostorta. Egy diktátor ül a nyakunkon, de csak bűnözők, holdkórosok és nácik állnak sorban, hogy leváltsák. Szép kilátások. Ez az ország 89-ben kapott egy lehetőséget, hogy hosszú évszázadok után először a saját kezébe vegye saját sorsának irányítását, de minden kicsúszott a kezünkből, és dróton rángatott bábok országa lettünk.
Ebben az országban az emberek buták. Gondolkodás helyett tv-t néznek, újságot olvasnak és feltétel nélkül elhiszik, amit a vezetőik mondanak nekik. A buta ember fél tőlük és gyűlöli azokat akiket okosabbnak hisz magánál.
Ebben az országban a munka értéktelenné vált. Nincsen teremtő erő, gazdagságot csak politikai ismeretségekkel, csalással és lopással lehet szerezni. A gazdagoknak pedig saját törvény, saját adórendszer és így saját ország jár. A szegények pedig félnek a gazdagoktól és gyűlölik őket.
Ebben az országban zombik dolgoznak éhbérért, akiket jobban érdekel a politika mint a saját családjuk, és annak ellenére, hogy kilóg a seggük a gatyából, csak azért érzik még jól magukat, mert tudják, hogy még náluk is vannak szegényebbek. Az emberek félnek a szegényebbektől és gyűlölik őket.
Ebben az országban az emberek félnek. Félnek attól, hogy mit hoz a holnap, hogy lesz -e munkájuk, hogy lesz -e mit enni. Félnek attól, hogy lesz -e miből visszafizetni a hitelt. Az embert aki fél, könnyű irányítani. Az ember aki fél, mindenkit gyűlöl.
Orwell állatfarmján élünk, csak nem vesszük észre. Mindenki egyenlő, de vannak akik egyenlőbbek másoknál. Négy láb jó, két láb rossz. Most Napóleon és a disznók irányítanak, és mi örömmel segítjük őket napról napra csak azért, hogy jusson betevő falat.

Ki tudja mire való a szakszervezet? Kezeket fel! Úgy van, mindenki tudja.Ígérem csak az eleje lesz unalmas, de lehet, hogy a vége is, szóval jobb ha csak a politikailag elkötelezettek olvassák. Jó alkalom lehet egy kis zsidózásra, vagy komcsizásra, bár a kettő mint tudjuk ugyanaz! Na?A…..
Figyelem! Első felindulásból írok, a poszt tartalmazhat át nem gondolt dolgokat, és feltűnően indulat-vezérelt.A Zorbán most kimutatta a foga fehérjét. Nem politikai gyilkosságokról van szó, vagy eu ellenes kirohanásról. Még csak nem is kommunistázott. Ezek mellett simán…..
Láttam tegnap sokan zsidóztak a Zorbám miatt, mert kijelentette, hogy mint minden más kisebbséget, a zsidókat is megvédi a kormány. Mint azt bármelyik európai demokráciában természetes. Miattuk választottam ezt a címet a posztomnak, hátha emiatt többen olvassák. Bár nem…..
Fotó: Kalló Bea
Hiába bukik meg a Fidesz hajléktalanpolitikája mind az emberség, mind a jog minden szintjén, az erőszakra és szigorításra épülő, az emberi jogokat semmibe vevő, az együttélés szabályainak hamis mítosza mögé bújó kormánypárti…..
Magyarvagyok_Nemturista
2012.04.08 23:36:10
Szörnyű ez az ország. Ahol az embereknek nincsen munkája, és ha van, akkor is alig tud megélni belőle. Persze mondják, hogy a bruttó átlagkereset 219 000 friccs, ami nagyon jól hangzik, de én és rajtam kívül még sok ezren, sok tízezren nem keresnek ennyit. Még ennyit sem.Ebből…..
Már megint a rádió!
A kormány és kedves vállalkozó barátaiknak pont az én rádiómhoz akarnak hozzányúlni. Nem hallgatok se klub-, se lánchíd rádiót, mert pártoskodó kutyafattya csatornákat nem méltatok figyelemre. Leginkább zenét hallgatok. A Jazzy, az MR2 Petőfi, és az…..
Ezzel a címmel jelent meg egy cikk a hirado.hu-n.
Csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy engem magyarként sért egy kicsit a dolog. Valahogy úgy érzem magam, mint amikor általános iskolában felállítottak a padból, mert túl sokat beszéltem, vagy egyéb élelmes módon zavartam az…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Nem vagyok "márka-buzi" és nem vagyok hülye sem, de nincsen másra pénz. Volt előtte Xedos 6 és Ford Escort, persze használtan, de egyik sem tartott ki addig mint a Varjas. Ha beismerném magamnak, hogy mibe kerültek az előző autók, tutira felakasztanám magam, így hát nem kezdek el számolgatni. Egy magát mindenkinél okosabbnak gondoló hülyegyerek választásai voltak, főleg a Mazda, amihez egy bal első fényszóró 125róka volt. No Comment.
A varjas eddig egyszer hagyott cserben útközben. Gyújtáselosztó. Kellemetlen volt, javítással együtt belekerült vagy 6000 forintba. Nem oly rég 10 ropiért vettem egy bontott váltót, az eredetit most éppen újraszinkronizálják. Nagy ügy. Az sem lesz sokkal több. A lényeg, hogy olcsó. Mindent összevetve már lehet, hogy elköltöttem a Xedos 6 bal-első fényszórójára fordított összeget. 4 év alatt. Köszönöm.
Persze tudom, hogy egy guruló koporsó, de ha Rezesovák vezetik, bármelyik autó lehet halálos fegyver. Szar konstrukció, már újonnan is bőven idejét múlt volt. Az enyémbe például gyárilag nincsen szivargyújtó, utólag kellett bele-kókányolni egyet. Ha felmerészkedek az autópályára, édesanyám folyamatosan csuklik, de akkor sem megy 110nél többet. Ráadásul ilyenkor olyan hangja van, mintha elkárhozott gyerekek lelkei sírnának. Nem baj, korábban indulok.
Vagy ez, vagy az autóhitel. 10 évre. Mire kipengetem, és enyém lesz az autó, annyit ér majd mint most a Wartburg. Hát köszönöm nem.
A múltkor összeraktam egy Volvo S60-at a konfigurátorral. Olyat amilyen nekem tetszene. Majdnem 20 misi. Ígérem, ha egyben lesz a pénz megveszem, és nem anyáztok majd többé az M7-n. :)