Regisztráció Blogot indítok
Adatok
osztovits

0 bejegyzést írt és 168 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Bitang jó érzés, hogy már visszajáró vendég vagyok a Tilos Rádió kéthetente péntekenként jelentkező Régen minden jobb volt című, hátrafelé nyilazó, történelmi-popkulturális műsorában. Vagy legalábbis mindig nekem szól Csunderlik „Csucsu” Péter a tévékritikákat író gonzótörténész és Laska Pál, a két…..
1. A náci Németország politikai, katonai és gazdasági vezetőinek felelősségre vonását célul kitűző nürnbergi per az első olyan büntetőeljárás volt a történelem során, amelyben háborús bűncselekmények miatt ítélték el egy ország vezetőit. 2. A per helyszíneként…..
osztovits 2017.12.10 10:23:36
Érdekesek voltak a hozzászólások, de véleményem szerint és minden jogi norma szerint a Nümbergi per egy bosszú volt és semmi köze a joghoz főleg nem az igazságszolgáltatáshoz. Az egész per arról szól hogy Németországot megszálltuk és ha valakinek nem tetszik könnyen így járhat. A nümbergi per után is hoztak ítéleteket (pl kényszermunka stb) a már felmentett "bűnösök" felet na ez milyen jogi norma?
Egy teljes káosz "egyesek szerint zsidó bosszú senkinek ne legyen tévhite nem az áldozatok miatt hanem mert legjobb haverjuk Hitler átverte őket, rengeteg pénzt adtak neki, hogy hatalomra kerüljön és kértek tőle valamit amire ő nemet mondott ez tény" volt az egész, rengeteg hamisított jegyzőkönyv, tanú vallomás melynek hitelességét senki nem ellenőrizte.
De az se mellékes kik ítélkeztek:
- Sztálini szovjetunió (aki egy tömeggyilkos volt)
- Usa (Truman mint a fő zsidó Roosevelt örökös akik össze bratyizott a világ leghírhedtebb tömeggyilkosával aki Lengyelország keleti felét szállta meg) de hős tettei közül ne feledjük ők dobták az atombombát polgári lakosságra vagy említhetném Drezda bombázását.
- Anglia: akik maguk találták ki a koncentrációs tábort (búr háború) vagy mit műveltek Indiába.
A második világháború igazi gazemberei az ítélet hozók voltak, és semmivel se voltak különbek a vádlók mint a vádlottak. De a történelmet mindég a győztesek írják és nekik van igazuk.
Alimento A füvesember tanácsot ad 2016.03.18 07:13:04
Szabó Gyuri bácsi, a „bükki füvesember” jellegzetes alakja a magyar alternatív gyógyászat világának, nevével nem csak a népi gyógyászat címszó alatt találkozhatunk, gyakorlatilag a gyógynövények alkalmazásának egyfajta hazai tekintélyének tekintik sokan. Pedig nem kellene.....
osztovits 2017.11.04 08:43:51
@Thomas Dantes: ha a macskaszőrre vagy allergiás ne macskaszőrt egyél.
osztovits 2017.11.04 08:58:39
@Meleg Sándor: ekkora butaságot írni, a kamilla sincs bevizsgálva és még rengeteg gyógynövény, miért vizsgálnák be, ez nem gyógyszer. Arról nem beszélve a te általad említett "bevizsgálás" a valósággal köszönő viszonyba sincs, azt hazudnak amit akarnak. Csak gondold végig hány gyógyszert vezettek ki a forgalmazásból mert pl nulla hatása volt.
A parlagfű nagyon sok embernek segít, ellenben a sok szutyokkal aminek csak mellékhatása van, de nem erőszak a disznótor, neked nem kell fogyasztani,
NemGogol Vizoviczki világnézete 2016.07.18 14:43:39
„Kétség nélkül bizonyítható, hogy Rogán Antallal soha semmilyen kapcsolatom nem volt, még látásból sem ismer engem. Minden ezzel ellentétes hír a félreértés, butaság vagy rosszindulat tragikomikus terméke – írta ma a négy éve letartóztatott Vizoviczki László ügyvédjén keresztül a…..
Úgy döntesz, hogy hátrahagyod a stresszt és kipróbálod milyen az élet falun? Lefoglalsz egy hosszú hétvégét.    A foglalás eufóriáját követően, ahogy telnek a napok, kételkedni kezdesz döntésedben. Vajon jól választottál? Képes leszel eltölteni három napot, vagy extrém esetben egy teljes hetet…..
A britek népszavazásával eldőlt, hogy maximum két éven belül már csak 27 tagja lesz az Európai Uniónak. A Brexit komoly érvágás az integrációnak, és jelentős felfordulásokat hozhat a következő években, arról nem is beszélve, hogy a britek kilépésével rövid távon az Unió…..
Tök szuper a magyar csapat, pezseg a gatyám a sztoritól, de mégis állítsák már le magukat a magyar focit amúgy totál kisajátító, stadionban balhézó gennyek, akik szurkolóknak nevezik magukat, közben szimpla huligánok, akik az otthoni stresszt a szurkolás indokával vezetik le. Hát kanapédrukkerként…..
osztovits 2016.06.25 15:37:39
@Gábor Herczeg: ahhoz megkéne tanulni focizni, vagy legalább játszani. Sajnos a meccsek nagy részét a tipmix dönti el nem a játék és főleg nem a tudás.
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a menekültválság óta turnézza szét magát a létező összes médiumban, és mondja el az örök igazságot úgy általában mindenről. Érvrendszere kikezdhetetlen, bármelyik laikust képes meggyőzni pár perc alatt. 5 érvet szedtünk össze az internetről azt bizonyítva,…..
Huszonhat esztendővel ezelőtt, 1990. május 2-án ült össze először az a Parlament, melybe már a többpártrendszer létrejöttét követően lebonyolított választás alapján ültek be tagjai. Az akkori képviselők közül már csak négyen aktív törvényhozók, a legtöbben viszont már régen kikerültek az országos…..
osztovits 2016.05.03 20:06:19
@Tiszteltetem Brüsszelet: a nagy demokrata az ávh-s család
"...az úttörő oly vidám" - énekelték úttörők generációi estig, kora reggel óta. Hát még milyen vidám lehetett az az úttörő, akit 1976 tavaszán arról értesítettek, hogy "kimagasló úttörőmunkája eredményeként" a Csillebérci Vezetőképző és Úttörőtáborban időzhet. A táborozás azonban nem csak mókából és…..
A Budai Vár megújításával kapcsolatos fenntartásai miatt pár napja lemondott a Nemzeti Hauszmann Tervet jegyző Hauszmann bizottság három tagja is. A döntésük fő okaként azt jelölték meg, hogy a kormány döntéseiről az újságokból értesültek, a fejlesztésekről a testület nem folytathatott vitát, és…..
osztovits 2016.03.31 14:18:19
@Tranquillius: @Booksi: nem az a baj, nem egy metélttökű építész a kivitelező
osztovits 2016.03.31 15:52:05
@blablabla123: egyszerűen nem értem az összefüggést ez nem politika, a vár az szarrá volt lőve rendbe kell tenni, mi a ezzel a probléma? Amikor gyerekként sétáltam ott, emlékszem hogy nézet ki a Sándor palota szétlőtt ablakokkal egy romhalmaz volt a budai vár közepén, a komcsik ezt mutogatták:)
Srácok, az van hogy nagyon kikészített már a Win10. Eleve nekem csak egy 2 GB RAM-ot tartalmazó Acer laptopom van, és ehhez alapból hozzá volt a 8.1-es 64 bites Windows. Első bekapcsolás felemésztett vagy 5 percet mire minden rendesen felállt. Aztán mire épp kezdtem megszokni a csempés kinézetet meg…..
osztovits 2016.03.29 15:17:03
@registraal: újjjat tanulni? néz már meg egy xp és egy win10-et hasonlítsd össze a menűjét a régi office 2003 vagy office 2013 vagy 2010 vagy 2007 semmi köze szinte egymáshoz. ez csak butaság és lustaság ha valaki rákényszerül ugyan úgy elboldogul linux alatt. En kozel 10 éve váltottam és nekem nagyon bejött az offic (akkor még openoffice) szokatlan és lassú volt de mostmár az újabbak elég jók szerintem sokkal rugalmasabbak mint egy ms word vagy excel, a kompatibilitásról nem is beszélve ez a winfos saját magával nem kompatibilis a frissítés egy rémálom a bebootolás tök gáz (pl win 7) , állandó vírus, trójai kémprogram szarakodás a nagyrészével semmit nem csinálnak ezek a hiper szuper csoda vírusírtók (egy ismerősöm poénból azt mondta lehet csak azokat írtja amit ők írnak)
osztovits 2016.03.29 15:24:06
@SaGa: én is így gondolom, a facebookhoz meg elég egy telefon ahoz nem kell gépet fenntartani.
Én kiprobáltam linuxon több ms progit pl MS office (linuxonplay) támogatja ugyan úgy működik mint win10-en, domainos környezettet ugyan úgy ki lehet alakítani sőt a(zentyal jóvoltábbol sokkal egyszerűb és ingyenes kkv szinten nekem értelmezhetetlen az exchangel való kinlódás stb) nem értem egy cég miért szarakodik vagy oktatási intézmény egyértelmű a jövő a linux. Az adobe szerintem minden progiát kifogja adni linuxon is pár év múlva ha van esze.
Hosszú idő telt el azóta, hogy Bogár János állami ítéletvégrehajtó a bitófa alá kísérte a nyilaskeresztes kormány fejét. A hungarista mozgalom azonban nem teljesen szűnt meg a nemzetvezető halálával, hiszen még ma is akadnak követői...
osztovits 2016.03.13 17:41:35
@kopasz barmok országa: az hogy csákó meg fellógatták ugyan arról a primitívségről tanúskodik mint ami az ő kivégzésében résztvevő csürhét jellemezte.
osztovits 2016.03.13 17:43:03
@Jóléti Dán Kekszesdoboz: Szálasinak milyen bűnei voltak?
Mikor? Melyiket? Saul fanyalgói 2016.03.04 07:59:32
A Saul fiának egy alternatív plakátja. A Saul fiának és alkotóinak természetesen a Mikor? Melyiket? blog is nagyon-nagyon gratulál! Korábban írtunk is már a filmről, először még csak a lebegtetésekor, majd a megnézése után. Közben meg minden fórumon jöttek a különböző fanyalgások, hogy a Saul…..
osztovits 2016.03.04 18:41:53
@kopasz barmok országa: na ennek szaladj neki mégegyszer
osztovits 2016.03.04 18:43:28
@sajtoskenyér: zsidó vagyok és undorodom ettől a fajról olyan mint a cigány mindenkit átbasz és kihasznál
osztovits 2016.03.04 18:44:38
Úgy néz ki, L. Petra sorsa hamarosan eldől. Az ügyében folytatott nyomozás befejeződött. Elárulom, azért írtam ki csupán a vezetéknevének kezdőbetűjét, mert ez errefelé így szokás. Először telezengik a sajtót például azzal, hogy lebukott az alvilág vezére Vizoviczki László, aztán viszont később már…..
osztovits 2016.02.18 13:57:45
@zaphodbeebthe1st: ez dicsőség ő legalább tett valamit ez a sok mocsok ellen
osztovits 2016.02.18 13:59:07
@KDNP a selejtek gyűjtőhelye: na ennek szaladj neki még egyszer:)
osztovits 2016.02.18 14:02:31
@konrada: teljesen igazad van, Nem Petrát kell meghurcolni hanem ezt a sok import szart kell kirakni.
Van olyan mondat, ami keményen üt, s akad, amin leginkább derülünk. A politikai elit kacagtató, bicskanyitogató, netán harsány röhögésre fakasztó kijelentéseiből válogattam ki az esztendő legjobbjait. Idén is bőven termett nem kívánt olvasnivaló az Országgyűlés internetes…..
“Az, hogy az örvény igazán magasba szívja a tárgyakat, elég ritka jelenség, bár vannak olyan felvételek, ahol ez is jól megfigyelhető.” Wikipédia a Tornádóról  László Petra történetét kezdi beborítani a feledés. A migrációs/menekült kérdésben újabb és újabb…..
osztovits 2015.10.31 12:46:07
@Babette anyó húsdarálója: az isis meg lefejezi, izrael rendszeresen lelővi, amerika elsülyesztu kilövi melyik a nagyobb bün.
Egy bünözőt elgáncsolni aki megsértette a magyar törvényeket vagy kiirtani embereket)
de ez a nyomi akit állítólag elgáncsolt milyen férfi? Végig haknizza a fél világot hogy őt egy nő elgáncsolta, milyen ember az ilyen? basszus ennek a görénynek semmi baja nem let tipikus cigány mentalitás, hazudik mint a vizfolyás.
Az hogy a saját gyerekét élő pajzsnak használja és kiteszi a putri szintjére az nem bün?
Ezt a poszt nem született volna meg, ha csak egyetlen olyan blogbejegyzést sikerült volna találnom, amely épeszűen foglalkozik a Nógrádi-kérdéssel. De megint csak a szokásos: a minden bokorban nácikat sejtő Vincentnél indoklás nélkül is evidens, hogy az ember egy minden rezsimet…..
osztovits 2015.10.25 12:27:35
@Toportyán Zsóti: mi volt a bünne? védte a hazát eleget tett az alaptörvénynek, olvasd már el ha itt élsz!
Gratulálunk Orbán Viktornak, Kovács Zoltánnak, Habony Árpádnak, és természetesen az egész kormányzati propagandagépezetnek ahhoz, hogy sikerült megveretniük egy szegedi lányt, akinek barátját bevándorlónak nézték a kormány által feltüzelt suhancok. Az a hatalom, amelyik…..
osztovits 2015.07.21 19:08:38
@Éhbérkommentelő: ez így van, de tudok jobbat mennyenek csak nyugodtan angliába, franciaországba ki miatt menekulnek, kik csinálták az arab tavasz néven terjengő terrorhullámot, kik csinálták szíriába a felfordulást? vissza a feladónak...
osztovits 2015.07.21 19:13:21
@Éhbérkommentelő: neki menekult remélem a szerzőhöz is majd pekopognak ezek a szinpatikus emberek. Minden országnak szuveren joga hogy kit enged be aki illegálisan belog annak mindig oka van.
Az Isten pénzét is önfényezésre költené a Fidesz-KDNP: újabb, szeptemberig tartó propaganda-offenzívába kezdenek Orbánék. Ezúttal 600 millióból fogják bemutatni az elmúlt 5 év „eredményeit”, azaz megmondani nekünk, hogy milyen jól élünk. (Mert nyilván a Fidesz nélkül…..
Még szinte fel sem ocsúdtunk a kormány idegenellenes plakátjaiból, Orbánék máris újabb döbbenetes ötlettel borzolják a kedélyeket. A bevándorlás elleni harc jegyében négy méter magas kerítéssel zárnák le a szerb–magyar határt, amiről mi is megírtuk véleményünket.…..
osztovits 2015.06.20 14:51:10
images.smh.com.au/2013/01/01/3924423/art-borderfence-620x349.jpg

Csak a demokratikus izrael nyomdokain de a kerítés az önmagába szart se ér, ezt a zsidók is tudják.