Adatok
KicsiEperke
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Ma, miközben nézegettem az alvó kutyuskámat - ilyenkor tudniilik általában elérzékenyülök - az jutott eszembe, hogy vajon melyik az a pillanat, amikor az ember visszavonhatatlanul elköteleződik egy fajta mellett? Mi az oka, amiért az emberfia lelkesen kimondja: "Nekem pedig ezután…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Nálam már kevésbé. Kiskorom óta ugyan csodáltam a rottweilert esze, határozottsága és nem utolsósorban felépítése miatt, de mivel mindenhol azt hallgattam, hogy vérengző vadállat, kezelhetetlen, harapós meg hasonlók, tartottam is tőle.
Aztán beköltözött az életünkbe Atlasz. Mivel eleinte érezte rajtam, hogy tartok tőle, hiszen legalább annyira rosszcsont és harapós volt, mint bármelyik kiskutya, vissza is élt a helyzettel rendesen. Aztán ahogy együtt jártunk oviba, tanítgattam, egyetemistaként én sétáltattam a legtöbbet meg játszottam vele napközben is, egyre inkább hallgatott rám. Mára elértünk arra a szintre, hogy a családban rám hallgat a legjobban.
Mára azt hiszem, én sem választanék másik fajtát. Miért? Mert okos, talpraesett, biztonságban érzem magam mellette minden helyzetben, viszont emellett olyan, mint egy hatalmas mackó, ami imádja, ha bújhat. A szemeinek pedig szinte lehetetlen ellenállni! :)