Adatok
Frankieboy
0 bejegyzést írt és 43 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
János király kegyetlenkedéseit és fenyegetéseit egy ideig összeszorított foggal viselték az angol nemesek, ráadásul a pápa kiátkozta, miután elhatározta, hogy muzulmán országgá teszi Angliát. A felháborodott és sokat tűrt földesurak végül elérték, hogy a kissé…..
Nemrég megkértem egy barátom fiait, akik közül ez egyik a keresztfiam, hogy tegyenek már rendet nálam a hátsó kertben. Sok kidobni való cucc, eltüzelhető fa és szemét, szétdőlt téglarakás stb. várt rájuk, igazi kemény munka. Persze attól nem féltem, hogy a két,…..
Frankieboy
2011.08.08 12:34:13
A rendvédelmisek tiltakozása egyelőre nem erőszakos, csak ráutaló magatartással hívják fel a figyelmet. A követeléseik sem annyira elszálltak, mint amit a Kossuth tér nemzetgyűlése adott elő, nem a középkorba próbálnak visszamenekülni. Csak annyit akarnak, hogy maradjon minden…..
Frankieboy
2011.06.04 06:41:15
A Homár ugyan távol marad az államilag elrendelt szervezett tömeges zabáltatástól, de szerencsétlen ismerőseit eltaxizta az Aréna Plázába, akik a Szfinx nevű gyorsétteremláncot próbálták volna be, ha nem kellett volna az asztalfoglalás ellenére 1,5 órát várniuk a konyhára.…..
Urbanista
Critical Masst a gyalogosoknak? Egy olvasónk radikális gyalogos erődemonstrációt szervezne, hogy át tudjon kelni a zebrán
2011.02.11 05:58:00
DJ egy látszólag elég hétköznapi célt tűzött ki maga elé: adják meg neki az elsőbbséget ott, ahol az a KRESZ szerint jár neki. Mivel magam is BKV-zó vagyok, csak örülni tudok, hogy valaki ismét felveti a kérdést! Hogy valóban egy gyalogos CM szervezése-e a…..
Az országgyűlés előtt két olyan törvényjavaslat is van, amely zárva tartaná a boltokat vasárnaponként: az egyiket a kormánypárti KDNP, a másikat az ellenzéki Jobbik jegyzi. A kormány és a Fidesz-frakció még nem döntött az ügyben, pedig nélkülük elképzelhetetlen a javaslat…..
Frankieboy
2010.12.08 13:59:03
@napalm: én minden második hétvégén dolgozom. Egyrészt nagyon utálnám, ha a munka után nem tudnék vásárolni. Másrészt nagyon nem örülnék neki, hogy a szabad hétvégémen nem tudnék mást csinálni, mint otthon ülni.
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
Rövidhír: Ismét szopóágon az amerikai hírszerzés!
2010.11.26 09:30:00
A nemzetközi hírszerző közösségen belül ismét egy vicces kis történet kering, amelyet a The New York Times pár nappal ezelőtt repített világgá: egy (mindeddig ismeretlen) csaló hónapokon keresztül az orránál fogva vezette a teljes afgán (és ami még súlyosabb: a teljes…..
1956, nyugdíjbalhé, alkotmányozás. Gyerekeknek. ..
Professor Pizka lendületből folytatja a kivégzésekről írt posztsorozatát az első rész után, s immáron a huszadik század kapuján kopogtat, amikor is eljutottunk odáig, hogy (legalábbis a nyugati világban) mindenütt arra törekedtek, hogy az elítéltnek gyorsan, minél kevesebb…..
Óh, én nem igy képzeltem el a rendet. Lelkem nem ily honos. Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, aki alattomos. Szar és húgy között múlt ki a szocialista ciklus, egyre magasabb rangú kádereket kísérgettek rabszíjon a rendőrök a végén. Loptak a BKV-nál, loptak a…..
Azt ajánlom, kedves kolléga, hogy írja ki magából a gennyet jó alaposan és mielőbb. Egyrészt az megelőzi a további üszkösödést, és akkor talán a csontok még megmenthetők. Másrészt meg ha lesz új médiatörvény és benne vélemény-helyreigazítás, akkor eljön az én napom.…..
Lehet, hogy legfrissebb sztorink egy BKV-pénztárosokból álló, bérlethamisító maffia leleplezéséhez vezet majd? Nem valószínű, hiszen Alexandra elképesztő történetéből nem derülhet ki, hogy ki volt a csaló. Ami biztos, hogy olvasónkat feltartóztatták a Moszkva téri…..
Frankieboy
2010.06.16 07:28:04
@Weidmüller: egyébként, ha öltönyben, laptoptáskával a vállamon megyek, akkor soha sem állítanak meg.
Kérdés: a nagyon másféle trend ellenére miért kellene megőriznünk a családot, a házasságot mint értéket? A választ pedig a világ vezető lapjaiban egyre sűrűbben publikált statisztikák támasztják alá, amelyeket olykor a teljes finn, illetve a teljes svéd népesség mintáján…..
2010. május 27-i precedens értékű jogerős döntésében a Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy az egyetemi vezetők fizetése mindenki számára megismerhető adat. A Bodoky Tamás újságíró és a TASZ által indított próbaper a gödöllői Szent István Egyetem ellen indult,…..
Frankieboy
2010.05.28 15:18:48
@rofca: a nyugati egyetemeken egy kanyi fillért nem kapnának ezek a rektor urak, ugyanis ott profik vezetik az egyetemeket. Olyanok, akik értenek a vállalatirányításhoz. Persze lehet, hogy egy-két rektor még képesítést is szerzett politikai gazdaságtanból, de ez aligha javítja vezetői teljesítményük hatékonyságát.
A 30-40 év kemény munka pedig legfőképpen taposás és nyalás. Ami kemény, de ugyancsak nem tiszteletreméltó...
A 30-40 év kemény munka pedig legfőképpen taposás és nyalás. Ami kemény, de ugyancsak nem tiszteletreméltó...
Az elmúlt napokban a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező FIDESZ-KDNP szövetség minden korábbi tempót meghaladva kezdett neki a jogalkotási munkának. Hagyjuk most, hogy a jogalkotási munka dandárját a legtöbb demokratikus országban általában igazságügy-minisztériumok képzett kodifikátorai…..
Frankieboy
2010.05.20 15:44:41
@Frankieboy: bocs, az én idézetem explicit kirekesztő, hiszen lehet olyan, aki nem papírral végzi. Nem hiába Ők ülnek ott, s nem én.
Kellemetlen ügy: egy, az online világban már régen elterjedt, és szintén régen cáfolt hoaxra építene mozgalmat Fricz Tamás politológus. A Magyar Hírlapban közölt cikkében (Mozgalom indul a magyar igazságért) egymillió aláírást gyűjtene a trianoni békediktátum…..
Frankieboy
2010.05.08 08:28:14
A föld legtrébb dolga a pártállami múltat rejtegetni. Azon túl, hogy tök álszentnek de fölöslegesnek is tartom. Egyrészt mert előbb utóbb úgyis kiderül, hiszen pici ország a mienk. Másrészt meg mindegyik pártban ülnek a pártállam képviselői. No nem akarok megtisztult…..
Ha van oka annak a morális többletnek, amit az új kormánypárt (és a radikális jobboldal) az elmúlt években fölhalmozott, és ami - sok más tényező mellett - végső soron a kétharmados sikert eredményezte a Fidesznek, akkor az a 2006-os gyalázatos őszi események története,…..
Nem lehet elégszer ismételgetni a fogyasztói jogainkat, úgyhogy most álljon is itt az utóbbi idők egyik legtudatosabb vásárlójának története. Gábor cipője az első javítás után másodszor is tönkrement, a vásárlástól számított 6 hónapon túl, ezért nem akarták újra…..
Nyerj Asus netbookot a Munkahelyi terror blog nyereményjátékával. Csatlakozz facebook oldalunkhoz és automatikusan részt veszel a sorsoláson.
A részletekért kattints ide
Összesen közel 2 évet dolgoztam egy…..
Kötött pálya
Rendbehozhatják az 1-es és 3-as villamos Hagyó irányításával elrontott projektjét
2010.03.11 22:00:00
Mégis elvezetik a vonalakat oda, ahol utasok vannak?
A fővárosi közgyűlés SZDSZ-es és fideszes képviselők szavazatával megszavazta, hogy ne fogadják el a két külső körirányú villamos EU-s támogatású fejlesztésének jelenlegi terveit, hanem a döntést halasszák el, hogy…..
Régi kérdés - hiszen régen a kérdések is jobbak voltak - hogy az Index szabadszájú, laza, fésületlen, kamaszos, vagy egyszerűen beteges, trágár férgek gyülekezete? Kicsit meg vagyok rendülve, mert éppen most bizonyosodott be, hogy az utóbbi. A kérdés a mocskos szájú címlapos…..
Frankieboy
2010.02.22 09:02:48
@borovi: De ha egyszer az a bogár a nemi szervével épít olyan páncélt, ami szarból van, akkor mi legyen szerinted a cikk címe?
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
Vendégoldal - proletair: A USAF Pararescue
2010.02.15 07:30:00
Blogunk szenvedélyes olvasói már tudják, hogy egy átlagos különleges (ugye, milyen hülyén hangzik ez a jelzős szerkezet?) általában arra szokott felesküdni, hogy tudása legjavát nyújtva minél több embertársát teszi ilyen-olyan módszerekkel és eszközökkel harcképtelenné. És ez nem azért van így, mert…..
Frankieboy
2010.02.15 08:02:58
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Sok kardozást, vért, szenvedést. És ezt meg is kapjuk. A fényképezés is nagyon jó szerintem, és a harcjelenetek sem a csillió dolláros mozifilmekben megszokott ugrál a kamera és nem látunk semmit, hanem rendesen meg vannak koreografálva.
A dühkitöréses jelenet nagyon ott van, szintén.
És... a dán zsoldosok magyarul tolják, haláli jól lehet ezen is szórakozni.