Regisztráció Blogot indítok
Adatok
anonima79

0 bejegyzést írt és 43 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ez a nyár volt az első, amikor Budapesten tekergőzve már egyáltalán nem irigykedtem más európai városok előrehaladott kerékpáros kultúrájára. Az alábbi – Budapesten készült! – fotók is bizonyítják, hogy felzárkóztunk. Örüljetek velünk, és küldjetek ti is érdekes…..
Egy korábbi bejegyzésben jártunk már a világ számos pontján olyan szállodai szobákban, ahonnan enyhén szólva is pazar a kilátás... ... ma azon szerencsésekhez nézünk be, akik saját lakásukból láthatnak hasonló csodákat. Kerültetek már olyan élethelyzetbe lakásbérlés…..
anonima79 2011.11.10 15:31:07
Egy felújított - méghozzá nem is akárhogy! - angol birtok következik a mai bejegyzésben, no újrafelhasználás, no fukarkodás, no DIY-kodás, van benne cucc rendesen! A hely, ahol járunk: Marshcourt, Hampshire egy rejtett szeglete Angliában. Itt találjuk azt az 1900-as évek…..
Talán az ország legszemtelenebb, legbeszólósabb üzletvezetőjét jelentett föl Edit a Sparnál. Emberünk olyat mondott, ami még a Homár levelesládájában sem mindennapos. Kellemes teázgatás alant: Szeretnék önökkel megosztani egy kis szösszenetet arról, hogy a balatonlellei…..
Miskolc a jelek szerint kemény hely annak, aki önfeledten akar vásárolgatni, akár csak élelmiszert is. KecskeDotyi fél órán belül bement egy Tesco Expresszbe és egy Sparba, az első helyen a kiírthoz képest háromszoros áron akartak eladni neki egy virágot, a másodikon pedig olyan…..
anonima79 2010.10.22 12:35:55
Az előző bejegyzés kapcsán felvetődött a kérdés, mi számít drágának a sportok világában. Bár személyes véleményem menthetetlenül szubjektív, a rálátásom a témára edzőként ennél objektívebb. Igyekszem a kettő elegyét nyújtani, mint általában... Azt szokták mondani,…..
A felsőoktatás elég alacsony szinten van manapság, ennek ellenére az ifjú titánok időnként az ember agyára mennek a lépten-nyomon emlegetett diplomájukkal. Azt képzelik, hogy a diplomával automatikusan előjogok járnak nekik, magas fizetés, kioktató hangnem stb...Amikor még én is…..
Aki nem hiszi járjon utána, a Gym Babes az egyik legnépszerűbb brit iPhone app, konkrétan vezette is a letöltési listát. Nyilván a fenti képek azért már sok mindenkit meggyőztek :) Végre a konditermes lányok megérkeztek az Androidos telefonokra is, tudnak futni sétálni és lehet a…..
anonima79 2010.08.10 14:00:49
@voodoux: vagy lehet, hogy maga is egy nő... :D
Ne legyenek kétségeink, ami kint van, az nem sima vihar, hanem maga az Armageddon. Mielőtt kiléptem volna a lakásom ajtaján, hosszasan mérgelődtem azon, hogy valaki bútorokat tologat korán reggel. Olyan hangja volt, mint az égdörgésnek, de szüntet nélkül szólt gyakorlatilag fél…..
Critical Miss Férfiatlan! 2010.07.17 06:42:00
Jellegzetes BKV-s pillanat: fiatal srác gyorsba' lehuppan a villamoson az egyetlen üres helyre, elém sorol leszálláskor, elsodor a peronon - lehetne folytatni. Nemcsak fiatal férfiak teszik ezeket, simán megtörténik tisztes, negyvenes családapák esetében is.Azt gondolnánk, hogy az…..
Én mindig egy becsületesen élni szerető ember voltam és vagyok. Mindig szerettem betartani a törvényeket , sőt katolikus révén a 10 parancsolatot. De sajnos eddigi tapasztalataim alapján rá kellett jönnöm , hogy olyan világot élünk , hogy az él meg benne , aki csal , lop , hazudik…..
anonima79 2010.05.17 10:31:42
@a_tom:
én hat hónap után, ismeretség nélkül, személyes varázsom segítségével találtam munkát. egyszerű profession-ös hirdetéssel. férjem ugyanígy.
lehet, hogy csak szerencsénk volt. fene se tudja...
Sorstársaim! Nem szeretek ilyen oldalakat olvasni, mert alapjában véve mindig bizakodó, optimista természetű vagyok és hiszem, hogy talán jobb lesz és itt nem csak magamra gondolok… De az elmúlt 2 hónapom álláskereséssel telt és elkeseredtem…4 ( mások által is ) igen…..
Nyerj Asus netbookot a Munkahelyi terror blog nyereményjátékával. Csatlakozz  facebook oldalunkhoz  és automatikusan részt veszel a sorsoláson.  A részletekért kattints ide   Kedves MH terror Blog! Az alábbi történetet szeretném…..
Praxis Pucsítson jobban 2010.03.29 09:21:00
Volt hasonlóban részem, akkor nem röhögtem, de utólag igen. Pont utazás előtt elkezdett elég komoly mennyiségű vér folyni belőlem és nem a megfelelő testnyílásból. Persze megijedtem, hogy mégis honnan jöhet (mármint belekből esetleg, mert az nagy gáz). Mindenhol "jöjjön…..
Nyerj Asus netbookot a Munkahelyi terror blog nyereményjátékával. Csatlakozz  facebook oldalunkhoz  és automatikusan részt veszel a sorsoláson.   A részletekért kattints ide       Sziasztok! Én is és sales,-marketing…..
Sziasztok!   Lassan egy éve keresek állást, ugyanis tavaly érettségiztem egy vendéglátóipari szakközépiskolában. Eddig sehova nem vettek fel és egyre inkább úgy gondolom, ez a külsőmnek köszönhető.   Elég sok tetoválás van rajtam, mindkét karomon, illetve  a…..
Kedves Munkahelyi terror blog!   Tavaly augusztusban váltottam munkahelyet jobb fizetés reményében, de így fél évvel később azt kell mondjam, bár ne tettem volna. Az új munkahelyen én vagyok az egyetlen, aki nem dohányzik,ráadásul asztmás is vagyok,így nem tesz túlságosan…..
anonima79 2010.02.14 13:06:16
@Agyalapi:
"Elvárnád a többi munkatársadtól, hogy mínusz 5-7 fokban a ház előtt dideregjenek?"
És te elvárnád, hogy szívjam a retkes tüdődőn átöblögetett mocskot? Hogy olyan helyen öklendezzek nap mint nap, ahol dohányoznak, ahol a függöny, és minden egyéb textília beszívta az ocsmány szagot? Azt is elvárnád, hogy olyan szagú hajjal és ruhában menjek haza, mint aki egész nap kocsmázott? Hogy takarítsam a billentyűzetbe beesett hamut, szagoljam a hamutartót EGÉSZ NAP??? Örüljön a dohányos annak, hogy óránként negyedórát ellóghat a munkából, és ezt elnézik neki - mert mindenhol elnézik. Nehogy már az irodában, zárt térben is hódolni akarjon az undorító szokásának...
anonima79 2010.02.14 13:15:39
@aachi2:
"ilyen lehetne a kövéreknek, egészségtelenül étkezőknek, akik nem edzik a testüket, stb stb stb. beteg ötlet. "

kicsit sántít ez az elmélet... azzal, hogy valaki kövér, és nem edzi a testét, SENKINEK SEM ÁRT ÖNMAGÁN KÍVÜL... míg a bagós, azon túl hogy a családját, a környezetét mérgezi, majd később maga is megbetegszik, munkaképtelenné válik, majd hosszú évek felesleges orvosi kezelése után meghal, rengeteg kárt okoz.
anonima79 2010.02.14 13:25:52
@Agyalapi:
"Munka közben pl szívesen rágyújtok, meg sztem minden bagós. "
Evés, kakálás, dugás közben is? :D
Az alkoholisták jogait ki védi, mert úgy tudom inni sem lehet a munkahelyeken... márpedig nekik szükséglet az alkoholfogyasztás, ugyanúgy mint a dohányosnak a cigaretta. Óránként egy feles jár nekik is! :D
Munkahelyi (T)error Durr, egy pofon 2010.02.03 06:00:00
Kedves Despota!  Körülbelül fél éve sikerült elhelyezkednem egy cégnél. Nevet nem írok, mert nem szeretnék gondot sem nektek, sem magamnak. Már közel három éve nem volt munkám, ezért nem nagyon válogattam, örültem, hogy akadt valami.  Mindenkivel hamar sikerült…..
Sziasztok!   Tavaly áprilisban kezdtem az új munkahelyemen. Olyan kolléganővel kerültem egy szobába, akire rábízták a betanításomat is. Egy rendkívül durva, agresszív nőről van szó. Csak hogy egy példát említsek: nem volt mindegy neki, hogy melyik tollal írok, olyan…..
Futóblog "+ 5 fok alatt soha" 2010.01.19 17:20:08
Talán már említettem, hogy a futás kiegészítéseként olykor-olykor beiktatok egyéb testedzést. Ilyen a spinning, a streching vagy akár a jóga. Próbáltam egy korábbi posztban elhangzott bikramot, de leteszteltem különböző óraadók gerinc, illetve egyéb streching tréningjeit is,…..
Sziasztok!   Én viszonylag régen dolgozom „fejvadász” cégnél, megosztok veletek néhány kulisszatitkot. Gyanítom, a legtöbb ide járó embernek nem fogok tudni újat mondani, de talán lesz akit érdekel. A legtöbben az taglalják, hogy miért nem veszik fel őket a…..
anonima79 2010.01.19 14:27:39
@kegyetlen:
upssz ebbe bele se gondoltam. akkor megyek máshova észt osztani... :D
Kedves Despota és tisztelt HR asszisztensek, ügyintézők!   Bölcsész diplomám van (nem nyelvszak), a magát legjobbnak tartó magyar egyetemről (ELTE), közel 10 éves tapasztalatom a saját szakmámban. Dolgoztam már a versenyszférában itthon és külföldön is, de tapasztalataim…..
anonima79 2010.01.18 14:47:26
@mxz: ügyfélszolgálati asszisztens vagyok. semmi gond nem lenne a munkával, ha cég nem spórolna az irodabútorokon - konyhai, összecsukható széken kucorgok nyolc órát - valamint a munkaerőn: 12ezres ügyfélkört kettő ember szolgál ki, az egyik én. van olyan nap, hogy enni-inni-pisilni nincs idő, mert elvárás, hogy minden telefont vegyek fel. ha kettő csörög, akkor mind a kettőt. ahogy leteszem, újra csörög, az ügyfélnek habzik a szája, hogy már percek óta tartja a vonalat. hát röviden ennyi, amiért utálom.
köszönöm, hogy elmondhattam. :)
Hétfő éjszaka már elérhető volt a PPO weboldala. (A szájton keresztül autópálya-matricát és lottót lehet venni és telefont feltölteni.) A keddi nap kérdése, hogy sikerül-e bizonyítania a cégnek, hogy 2009 novembere előtt valóban értesítette az ügyfeleit arról, hogy egy…..