Tutitu 2010.10.05 17:26:13

Egy újabb poszt, aminek a témája kifejezetten érdekel.

Nálunk másabb a helyzet, Romániában szép számmal vagyunk magyarok, férjem is, én is, lányunk is magyarul tanul, a többségi nyelv viszont sajnos inkább idegennyelv. (Az iskolában is csak a román, egy idő után mellette a földrajz és történelem van magyarul.)

A románt nem akarom én tanítani neki (pont azért, amit írtál), de azt sem aakrom, ami mostanság dívik magyar körökben, ti. hogy román tannyelvű oktatásba íratjuk a gyereket.

Vannak ismerőseim, akik vagy mert vegyes házasságokból születtek, vagy mert a szülő félt, hogy a gyerek nem tanul meg jól románul - nem magyar osztályokba jártak. Az lett az eredménye, hogy tudnak magyarul beszélni, de írni nem, olvasni is nehezen és a barátaiket is szívesebben választják a románok közül, hisz azt a nyelvey uralják jobban. Ja és magyarul akcentussal beszélnek. (Pl. egyik volt tanítványom, színmagyar szülőkkel)

Úgyhogy nálunk (konkrétan a mi családunkban és a hozzánk hasonlókéban) nem az a kérdés, hogy hogyan őrizzük meg a magyarságunkat (bár tény, hogy az mindenképp némi csorbát szenved), hanem inkább az (amire még nem találtam meg a választ), hogy hogyan tanuljuk meg minél tökéletesebben az ország nyelvét ÚGY, hogy ez ne az anyanyelvünk rovására menjen.

A középutat keresem, mert a szélsőségesek adottak.

Tutitu 2010.10.05 17:34:01

(folyt.)

Érettségiig nem tudtam "rendesen" románul (olvastam regényeket, a tévét is megértettem, de a híreket már nem mindig, szókincshiány miatt). Aztán állami egyetemre mentem német-angol szakra, ahol ami nem ezen a két nyelven volt, az románul, a tanárok többsége is román volt és a fordításokat is románról ill. románra gyakoroltuk. Ehhez jött az is, hogy amit csak lehetett, románul olvastam, kerestem magamnak egy kedves román lányt, akin/akivel gyakoroltam, úgyhogy négy év alatt jól megtanultam, azóta is tanulok (szókincsből meg nyelvi fordulatokból sosem lesz elég..), de érzem, pl. mikor németből románra tolmácsolok, hogy magyarra annyival jobban menne.

Egy nyelvész tanárom azt mondta, 12 éves koráig akár 3 nyelvet is anyanyelveként sajátíthat el valaki (ha anyanyelvű beszélőktől hallja), de aztán NEM. Bármilyen jól is tanul meg valaki.

Úgyhogy arról nem is álmodom, hogy anyanyelvi szinten beszéljem, de azt szeretném, ha a gyerekem nálam sokkal jobban tudná, könnyebb lenne az élete. (Feltéve, hogy itt maradunk.)

Arra gondoltam, hogy román gyerekekkel kéne "összebarátkoztatni", na de ha egyáltalán nem értik egymást? Üljek köztük és tolmácsoljak? Van értelme? Így tanul?

Tutitu 2010.10.05 17:35:33

@Tutitu:

(Az iskolában is csak a román, egy idő után mellette a földrajz és történelem van magyarul.)

Helyesbítek: ROMÁNUL. Minden mást magyarul tanul az ember, ami jó, azért megy magyar tannyelvű iskolába/osztályba. De akkor a románt hogy szedje össze?

Tutitu 2010.09.29 13:51:47

Jelentem én ezt kinyomtattam! Köszi szépen!

Tutitu 2010.09.29 13:41:41

A férjem nagyon fog örülni, ha meglátja ezt a posztot! Ő ugyanis már a pocakomban levő gyereknek, de születésétől kezdve meg aztán igen intenzíven magyarázott a lányunknak, mindenfélét és nem gügyögve (sokak szerint minek azt, a kisbaba még úgyse ért semmit) és ezt a szemöldökfelhúzó rokonságtól is szinte követelte, hogy az ő gyerekével tessék rendesen beszélni.

Talán más téma, de ezzel szorosan összefügg az is, hogy mindig értelmeset igyekeztünk, igyekszünk neki válaszolni (pl. az eső nem azért esik, hogy ő megnőjön (hallottam ilyen választ gyerek kérdésére), hanem mert a szél összefújta az esőfelhőket és azok "kiszakadtak"/összeütköztek)). Elég hamar kiiktattuk a rokonok olyan beszólásait, hogy "Elvisz a zsákos ember" meg "Megesz a mumus". Az eredménye is megvan: úton-útfélen azt kapom, hogy Nahát, milyen szókincse van ennek a gyereknek. A szókincséhez persze a rengeteg meseolvasás is hozzájárul(t).

Tutitu 2010.09.24 11:11:59

@pizzafutár:

Úgy vagyok vele én is, mint te: a szókincse, és érdeklődési köre és logikája szempontjából a 3 és fél éves lányom előrébb van a kortársainál, de nem igazán szocializál vele egykorúakkal. A felnőttekkel annál inkább, gördülékenyen.

Előző évben vegyes korosztályú óvodai csoportban volt, ahol a nagyon minden énekét, versét és koreográfiáját megtanulta, baártkozni is inkább a nagyokkal barátkozott, de csak kevéssel.

Most 3-4 évesekkel van egy csoportban, és amit a sok előny mellett hátránynak tartottam, az, hogy unatkozni fog. Ez benne is lesz a dologban, némileg az óvónők ellensúlyozzák meg mi itthon, viszont amiben máris hasznot vélek látni, az az, hogy felszabadultabb, mintha eddig jobban szorongott volna. Most ő a nagy és ráadásul tülekedés sincs (feleabnnyian vannak, mint az előző csoportban), ami őt amúgy nagyon irritálja.

Szóval remélem, hogy szocializálás szempontjából egy kicsit belemelegszik. Vagy nem kéne túlságosan törekedni erre sem?

Tutitu 2010.09.24 10:03:28

@Felicitasz:

Klassz, amit írsz, itt (Romániában, konkrétan Kolozsváron) nem tudom mikor lesz hasinló helyzet.
Az állami ovik túlzsúfoltak, főleg a magyar csoportok (törvényileg 7 és 20 fő közt lehet egy csoport létszáma, ehhez képest 30 alatt nem igen találsz, persze egy 10-20 főre tervezett teremben) és tegnap azon kaptam magam, hogy a lányom új óvodájában (amire mindjárt kitérek) azt kérdezem az óvónőtől, hogy mivel a "felvett" 35-ből 21-en visszaigazoltak közül "csak" 14 kezdett el járni, nem kell-e bezárástól tartani. Mintha legalábbis nem ez a létszám lenne egészségesebb.. csakhát megszoktuk, hogy ilyen nem szokott lenni.

Vannak az állami ovik, 6-8 csoporttal, korosztály szerint elosztva (kis, középső és nagy), kivéve a magyar csoportokat, mert abból ovinként egy szokott lenni, vegyesen, 30-35 db., 2,5-6,5 éves gyerekkel, ami számomra túlmegy a vegyes korcsoport határain (legyen vegyes, de akkor két részre osztva az említett korosztályt).

Itt pedagógus szerinti választás a legjobb stratégia, szó sincs foglalkozáslátogatásról, körbenézésről.. Beiratáskor óvatosan körbeforgatod a szemed, nem túl nyilvánvalóan, mert azt sok helyen nem veszik jó néven (Mit igényeskedsz? Örülj, hogy van hova irasd a gyereked.)

A tavaly helyről több konfliktus miatt hoztuk el (elsősorban az egyik idegbeteg óvónő - mindenhol 2 van, váltásban, az agresszív "dadák", a rengeteg -köztük verekedő, káromkodó- gyerek miatt.

A mostani a félig állami-félig katolikus ovi, ahol most indítottak kiscsoportot, és eddig bár nem minden szép és jó, de kommunikécióval minden megoldódik (nagyon szomjas a gyerek, mikor elhozzuk, miért nem adnak nekik vizet? -ami előítélet, mert sok helyen bevált gyakorlat ez, hogy ne kelljen őket vécére kísérgetni- mire kiderül, hogy kaptak vizet, csak kevesebbszer kínálták, mint amennyiszer ő inna, úgyhogy szóljon, ha szomjas -amit nem tett meg).

Így is hosszúra nyúltam, bocsi, de még annyit hozzátennék, hogy vannak még magánovik (Montessori, unitárius, református, waldorf + egy csomó román - mind jó drága (jóformán az egyik szülő keresete bánja), de amelyik tényleg jó, ott többéves várólista van, vagy csak belterjes felvétel -a meglévők kistestvérei).

Egy hete jár a lányom az új oviba, messzebb van, de meg vagyok kicsit nyugodva: jól érzi magát. Nem nagyon meséli, hogy mi volt, de eljátssza, hogy ő az ovónő és visszahallom a szavait meg a viselkedését. :)

Amiről te írsz, nagyon klassz, jó belelátni egy olyan rendszerbe. Talán lesz itt is valamikor hasonló.

Tutitu 2010.09.24 10:28:05

@Tutitu:

Még annyit, hogy mivel állami, annyit kell fizetni, mint ott - illetve még annyit sem, mert az ételt az egyház állja, ami ráadásul finom is.

Viszont annak ellenére, hogy állami, nem teljesen az, úgyhogy a belső felszeréltséget nem állja. Van bútor, meg néhány játék (siralmasan kevés, amit a más épületben, évek óta működő nagyobb csoportoktól hoztak el (konkrétan plüssállatok vannak, amik nem érdeklik a gyerekeket és vagy két kirakós.. de egy szál meséskönyv vagy puzzle sem), úgyhogy most szülőileg szerez ki mit tud, amit a szülői értekezlteig nehéz összehangolni.

Az egyelőre "mostoha" körülmények ellenére viszont jól elvannak, az óvónők mesélnek fejből, játszanak tárgyi játék nélkül játszhatóakat, kimennek az udvarra -ami egy nagy betonplacc :(. Az összes "választási lehetőséget" mérlegelve ez volt számunkra a legjobb megoldás, bár még korai elkiabálni. Viszont egyelőre bíztató. A baj az, hogy egyszerű polgárként nem látom, hogy bármit is tehetnék. Nem hiszek az aláírásgyűjtésben (legalábbis itt nem történik semmi tőle) sem tüntetésben. Nem értek a pályázatíráshoz. Amit tenni tudok, az a személyes tárgyi segítség (veszünk, viszünk dolgokat).

Tutitu 2010.01.10 11:59:51

Tetszik a poszt, én is megnézném azt a musicalt :)

Tutitu 2009.10.29 22:46:30

@pizzafutár: "pl. a fejen áthúzós ruhákhoz való viszonyt"

mert az mit árul el? Az enyém (2,8 éves) szinte pánikrohamot kap, ha nem sikerül egy ruhát azonnal áthúzni a fején, mintha félne, hogy beragad és akkor tépi le, akkor is, ha fáj neki.

(császárral született)

Különben sziasztok, klassz a cikk. Én is megkérdezem majd a lányomtól, de nem fűzök hozzá nagy reményeket :)