Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kravitz

0 bejegyzést írt és 75 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Február a függőségek hónapja lesz a Spektrumon, egy rakás dokumentmfilmet mutatnak be, a fűtől a töményen át egészen a szteroidokig minden sorra kerül.  „Persze amikor szóba kerül a függőség, szinte mindenki az úgynevezett "rossz" függőségekre gondol, úgymint…..
A tegnapi összefoglaló túl sok internetaranyat nem hozott magával. Még finoman ismerkednek egymással a villa lakói, még nem merik trú emberek módjára face to face elküldeni egymást a halál faszára, még nincs hova taktikázniuk, még nincs idióta feladatokkal telibe vert tematikus…..
Kravitz 2014.01.16 18:54:10
@egyemakisszíved: Ha már ennyire komolyan akarod venni ezeket a ripacsokat, elmondanám, fellökésért nem jár börtön, testi erőszakkal fenyegetés viszont akár 3 év is lehet.
Amikor gollum azzal jött, hogy átmegy hulkba, nem kártyázni hívta a többieket.
A Tv2 Mokka című, pompás reggeli műsorában sok minden volt már a szerkesztői utasításra (?) bikinire vetkőző műsorvezetőtől idegesítően ájtatoskodó és az egyoldalú tájékoztatásnak élő szoborot állító riporteren át a Szita Bence halálából hasznot húzó…..
Azt, hogy Hollywood tiniket harmincas színészekkel játszat el, mindenki tudja, de megint más tudni a dologról, és szemtől szemben állni egy 41 éves faszival, aki a tévében harmincas éveiben járó (de 22-nek kinéző) geek milliárdost alakít. Gabriel Mann nem mellesleg kurvára nem…..
Regina legutóbbi kirohanása előtt még reménykedtem, hogy Diát valami unokatestvérrel, vagy még közelebbi rokonnal kapja majd rajta a kapualjban, ehhez képest a jó barátnő duma olyan volt, mintha egy vödör jeges vízzel nyomnának nyakon. Lallerünk továbbra is a szétszakadó család…..
Nem lehetett túl jó hétvégéje Marcinak, pénteken ugyanis valahol ott hagytuk lógva a szálat, hogy a srácot továbbra is kínozza a lelkiismeret, mert meghúzta Joe lányát, Regi viszont arcoskodása ellenére megakadályozta, hogy művészünk hülyére veresse magát Baltaarcúval. Marci…..
Kravitz 2013.05.15 09:51:40
@Bicepsz Elek77: marhajó, de ezek szerint a rita a 159.részig nem dugja vissza az orrát...
Behűtött pezsgővel készültem a tegnapi részre, hátha Karvaly tényleg örökre távozott, és ünnepelhetek. Az igazi ünnep persze az lenne, ha minden kedves lakó elhúzna a vérbe a képernyőnkről, helyettük pedig a villa egereinek életét mutatnák a kamerák minden nap. De ne nagyon…..
Egy film akkor lesz igazán emlékezetes számunkra, ha találunk benne olyan szerepeket, eseményeket, helyzeteket, amikkel könnyedén tudunk azonosulni nézőként. Legyen ez a karakter jó vagy gonosz, gyenge vagy erős, jellegzetes vagy jellemtelen, valós vagy kitalált, a lényeg, hogy…..
Az előző epizód fő konfliktusforrásairól röviden: Hanna és kispajtásai kitették a lábukat Budapestről egy jóféle erdei házibuli kedvéért, a görények pedig piszoárnak használták Lófejűnk fellépő ruciját. Természetesen a dzsungelben az egyik kis hülyegyerek félrészegen…..
Nem az erkölcstan/hit-és erkölcstan lesz az egyetlen új tantárgy, amit az 1., 5.,  és 9. évfolyamon bevezetnek szeptembertől. "A Nemzeti Alaptanterv (NAT) Testnevelés és sport műveltségterület szakmai anyagában szerepel a relaxáció – erősítette meg az FN24-nek az…..
Tavaly szinte ugyanekkor szintén a KDNP családról alkotott véleményéről írtunk. Most megint muszáj. Tegnap, mikor a parlament megszavazta Matolcsy csomagját és az új választási törvényt, a törpepárt benyújtott egy, a frakció valamennyi tagja által aláírt módosítót az…..
Kravitz 2012.11.15 19:31:13
@ingyom-bingyom: "Olyan dolgokra vágynak, amire nem alkalmasak. Ennyi."
Pontosan mit értesz "dolgok" alatt?

" Én magam szintén kisebbség tagja vagyok (bár nem szexuális kisebbség), és érdekes módon én szoktam kellemetlenül érezni magam, ha a helyzetemből kifolyólag a többség rovására előnyben akarnak részesíteni, és visszautasítom azt. "
Dicséretes, de itt mi menne kinek a rovására? Hogy alkalmazod ide a genderizmust? Ha házasodhatnak a melegek, mindenki biszex lesz, vagy hogy kell ezt érteni?
Kravitz 2012.11.15 23:51:56
@ingyom-bingyom:

"Ezt hívják demokráciának, amikor a többségi akarat alakítja azokat a bizonyos emberi vívmányokat. "

Meh, többség uralma 4évente egyszer van Mo-n, demokrácia talán sosem volt.
Ahhoz nem elég a többség beleszólási joga, a többség hosszútávú jólétére Is kéne törekedni.
Még a négyévenkénti választás is sántít, megválasztottak már többségben a népek a világon mindenfélét, mégse volt mind demokrácia, hadd ne rántsam elő milliomodjára ugyanazt a nevet példának.
Sokra megy a többség az ő becses szavával, ha irracionális, becsapott, megfélemlített.

-Ha engedélyezik a buzik házasságát, meglásd, rúzsosszájú szőrös dekoltázsú szabónék masíroznak majd az utcán heteró fiúk, férfiak ánuszára vadászva!
A te kapcsolatod pedig elértéktelenődik, a nőd elhagy, és sose találsz másikat magadnak!
És a törvények befuccsolnak, a normális dolgok nem működnek többé, és a bigyók és izék eltűnnek!
És megszakad a téridő kontinuum, és az isten mérges lesz ránk, és lenyúl az óriás kezével, és megfordít minket, és onnantól jobb oldalon lesz a szívünk!
És még a gyereked is megbuzul!

De szavazz rám, én megvédelek!- Na erről ennyit.
Érdekes infót tett közzé a Bors mai száma: Hernádi Judit lánya, Tarján Zsófi is elindult az idei X-Faktorban, de a tévében nem láthattuk, mert a kedves mama letiltatta a fellépést. A cikkből kiderül, hogy Hernádi Judit nem is tagadja, hogy kivágattata a mentorházba végül be nem…..
Hétfőtől retteghet a Tények és az Aktív stábja, mivel újraindul az amatőr szereplőkkel forgatott doku-reality, A gyanú árnyékában, ami májusban agyonverte a TV2-t. "A műsor hősei hétköznapi emberek. Köztünk élnek, szomszédaink, ismerőseink lehetnének. Békés életre,…..
Kravitz 2012.08.31 17:03:36
@spontan: ???

Hogy mit érzel, arra nem tudok mit mondani, de az ADben nincs aláröhögés.
És akkor bekopog a tévé, hogy akarok-e nyerni egy új hűtőt, de olyat, amiben jégkockaadagoló is van ám. Ez a Viasat3 új kvízműsorának koncepciója, mondjuk a Nyered, ha mered stábja nem random csöngeti végig a lakótelepet, hanem előzetes regisztráció, sőt casting után keresi…..
Egy saját gyártású vígjátékkal és két drámával erősíti a nyári sorozatpalettát az HBO, jön ugye a Girls, amit már elég régóta emlegetnek, a Magic City (és lesz róla hogyvolt is, bezony), no meg a Borgiák második évada. A Girls négy New York-i fehér csaj története, akik…..
Amanda Mealing alakítja az HBO-n futó, éppen kedden a befejező részekhez érkező Válaszcsapás különleges egységében Grant ezredest. Amanda vicces és kemény nő, Londonban beszélgethettünk vele egy kerekasztalon. Adoptálták, második gyereke születésénél mellrákot…..
Kravitz 2012.01.31 19:57:59
Pandacsöki nevű kommentelőnk vette észre a TV2 óriási hibáját a ma reggeli Mokkában (ezúton is köszönjük neki). Az olasz hajószerencsétlenségről szóló riportjukban (00:38 percnél) bemutatnak egy felvételt, miközben az hangzik el, hogy "a Costa Concordia belülről a…..
Agyzsibbasztó PR-szöveget kaptunk a tv2-től, röhögjünk rajta együtt, főleg mert a Jóban-rosszban sztárja titokban még mindig az exnejéről, Claudiáról fantáziál!"Ha eljön a Jeges címmel november 7-én került a könyvesboltok polcaira Gesztesi Károly első fikciós regénye.…..
Kravitz 2011.11.07 20:29:37
J. McClane nevű olvasónk egy elképesztően vicces Westeros-térképet talált, amin a zseniális humorú szerző annyi belsős poént rejtett el, hogy még a legelvetemültebb Trónok harca-szakértők is bőven találnak rajta órákig tartó bogarásznivalót. A középkori kódexek…..
Vagy Molnár F. Árpád végre vásárolt egy tévékészüléket, és rácsodálkozott a jegesen vibráló gonosz dobozra, vagy a Vodafone-nak mégis van humorérzéke. Esetleg a reklámügynökségének. Az október elején feltűnt videó, a Piros Pirula Projekt Üzenet című filmje ugyanis…..
Kravitz 2011.10.15 19:25:33
pirospirula.blogspot.com/2011/10/az-uzenet-sajat-filmsorozat.html

A kommentek a legjobbak :D

Ha víruskampány, nem valami nagy siker, mert a vodafoneról szinte semmit sem beszélnek. Van viszont micimackó, rettegés, sátán, hablaty, thumbsup, fps, csupa jóság. :D
Fotósopporgiát tartunk máma két részletben, kommentekben lehet jelezni, melyik sorozatszereplőnél szaladt meg legjobban a retusáló szakmunkás egere.        ..
Dr. Kopp Mária ismert szociológus 2009.nyarán hozta létre a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat, mely a Három Királyfi Intézet Nonprofit Kft.-ből, a Népesedési Kerekasztalból, és a Sajtókerekasztalból áll. A Mozgalom célja, "hogy megszülessenek a tervezett gyermekek…..
Kravitz 2011.07.13 18:49:09
@hoplita: Na ja, mert a gyerekszülés+nevelés boldog, és gondtalan időskort jelent. :DD
Ezt a Babonák és Tenyérjóslás könyvének hanyadik fejezetében olvastad? Mert én valahogy lemaradtam róla.

Mutass be nekem egy elégedett nagyszülőt és én bemutatok neked kettő másikat, aki akkor sem kapna a felnőtt gyerekétől egy pohár vizet, ha az élete múlik rajta.
(régi jogos/kiszínezett méreg; kifizetetlen/vitatott adósságok vagy a klasszikus megkeseredett anyós vs haragos házastars etc...)

Csak a közvetlen ismeretségi körömben 4olyan ötvenes, dolgozó embert tudnék megnevezni, aki 3+gyereket nevelt fel(akik külföldön próbálják elfelejteni honnan jöttek, ill szimplán sz*rnak a fejére), és most hajléktalan szállón(nem vicc!), vagy szívességből barátnál, kollegánál húzzák meg magukat.

Valszeg jobban jártak volna, ha a gyerekre szánt összeget félreteszik, és kicsi részéből uborkára/testápolóra ruháznak be inkább.
Tavaly nyár óta kering makacsul az a Fidesz-ötlet, hogy ők bizony bevezetik a "hamburgeradót". A javaslat úgy néz ki, hogy bekerül a "nagy kora tavaszi reformcsomagba", bár lehet, hogy március 15-ig sem sikerül bejelentenie a részleteket Orbánnak... A múlt heti…..
Kravitz 2011.02.16 12:10:23
@bandika gazdája: Bejelenti, aláírja.
Ha letagadja, és egyszer mégis ilyen miatt kerül kórházba, már számon lehet rajta kérni.
Antivírus blog Anyád napja 2011.01.14 11:40:00
Sajnos régóta ismert, hogy az iskolákban csak cyber bullying - ezt leginkább számítógépes eszközökkel elkövetett zaklatásnak, vagy lelki terorrnak fordíthatnánk - eléggé elterjedt szabadidős tevékenység, és néha az áldozat öngyilkossága is előfordul miatta. A híradásokból…..
Közeleg az év vége, hamarosan mindenki közzéteszi, hogy szerintük mely filmek voltak 2010 legjobbjai. Stephen King jó szokásához híven ezúttal is elmondta, hogy szerény személyének az idei felhozatalból mik voltak a kedvencei (az Entertainment Weekly hozta le a cikket. )Nos, lássuk,…..