Regisztráció Blogot indítok
Adatok
GGODA

1 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Elvileg rövid videót akartam csinálni, de valahogy mintha krónikus szófosásom lett volna, mert memóriakártyám állandóan betelt. Úgyhogy inkább hangüzenetet vettem fel, ahol néhol elkalandoztam, de a lényeg benne van. Elfelejtettem megköszönni a sok fanworköt, a sok kedves…..
GGODA 2011.02.08 18:45:53
Sikeresen átsiklottam a tegnapi bejegyzésnél a harmadik játékon, amelyet Ben készített el. A sorozat körüli feladatokat kell teljesíteni, én bevallom a második pályánál elakadtam. De ti csináljátok jobban, itt letölthetitek..
Nagy nehezen végre sikerüt döntést hoznom, de el kell mondanom az unalomig ismételt sablonszöveget, hogy sok ember megérdemelte volna... Az ugrás után láthatjátok az értékeléseket és végül a nyertest.   Összesen 52 videó érkezett, amelyeket itt megnézhettek 17 kép, a…..
Mint tudjátok, épp költözöm (vagy inkább már beköltöztem), de még hadiállapotok vannak. Illetve még internet sincs, úgyhogy pár percre tudok csak kunyerálni máshonnan. Ráadásul a számítógépemet is lecseréltem, most már laptopon fogom nyomni, remélem Fraps nem fog kiakadni…..
Rossz PC játékok sorozat Update 2010.09.14 22:00:47
Ahogy észrevehettétek, kevesebb a bejegyzés, mint a megszokott. Ennek egy épkézláb oka van: költözöm. Remélem nagyon érzékelhetően nem fogja befolyásolni a blog működését, de sajnos az is benne lesz a pakliban, hogy nem lesz egy jó ideig internetem sem. Persze azért megoldom…..
Legalábbis a visszajelzésekből ítélve a napokban megérkeztek a pólók a leendő tulajdonosaikhoz. Ugyebár ez volt a kukás motívum utolsó lehelete, többet már nem lehet belőle rendelni. A "Vérző Busz" még kapható egy ideig. Nagyon köszönök minden rendelést,…..
Hamarosan megjelenik majd az új videó. Bár még sehol sem tartok, de lesznek majd szabadnapjaim. És csak azért sem írom le, melyik filmből van ez ;)  ..
Nos, a webshoppal együtt úgy döntöttünk, hogy lassacskán beszüntetjük a RPCJS pólók árusítását. Azaz a tervek szerint, a mostani szériát még bevárjuk, utána a kukás motívumból már nem lenne több. Ennek oka egyszerű, ugyanis már (érthetően) csökken a kereslet és…..
A webshop jelezte, hogy a várt időpontnál előbb újra le lehet adni rendelést. A procedúra megint a régi: Összegyűlik 50 darab, akkor már mehet is a nyomdába. Ha szeretnétek rendelni ebből a csodálatos textilből (ahogy Feco111 tette), akkor kattintsatok jobboldalt a bannerre…..
HARDasNAILS3 küldte nekem ezt a videót, ahol szerintem igen találóan kiparodizált. Többek között felfedeztem a saját szófordulataimat, bosszankodási kombóimat, úgyhogy grat az odafigyelésért. Külön poén volt maga a játék, hogy egy sajátot készített el, úgyhogy köszönöm a…..
1. évad: 101 - Cartman anális beültetése Az idegenek elrabolják Kyle öccsét, Ike-ot, Cartman végbelébe pedig beültetnek egy antennát. Ezalatt Stan megpróbál összejönni Wendyvel.   001   102 - Testsúly 4000 Cartman megnyer egy környezetvédelmi pályázatot, de Wendy…..
Nem tudom szándékos-e, vagy nem, de hasonló színvonalú lesz a következő alanyom is. Kedvencem 0:32-nél :D Köszönöm a névtelen beküldőnek ..
Minden fontos részlet a videóban  Az antikiller filmrészleteket itt töltsd le (150 MB) 10 percnyi nyersanyag Az oldal alján lehet letölteni  Helyenként túlterhelt az oldal. Próbáld később újra. Vagy itt  És itt Legfontosabb infók: Youtube…..
Itt a teljes tárgyalás a Wolfschanze elejéről, amit most meghallgathattok anélkül, hogy bele dumálnék. Továbbra is azt mondom, ez a legrosszabb Hitler szinkronhang, amit valaha hallottam. Egyébként amíg dumáltak, én elszórakoztam mással :)  ..
Mondták nekem (pl BigBoss), hogy lehet a vízen haladni a busszal. Nos, becsületesen kerestem a vízbe hajtási lehetőségeket, de sosem sikerült, mert mindig ott volt egy fal. Nos, valaki ismert valami rejtett glitch-et, szóval tessék :)   ..
Az NBC egyik sitcomja, a My name Is Earl állítólag nagy bajban van. A csatorna már nem bízik abban, hogy a jó útra tért piti bűnöző története ismét képes lesz olyan számokat hozni, mint az első évadban, és őszintén valljuk be, a rohamosan zuhanó nézettséget látva erre vajmi…..
GGODA 2009.11.08 19:24:21