Adatok
Nyúl Béla
0 bejegyzést írt és 87 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Annyi mostanában a breaking, mintha Bagdad alsón lennénk, vagy talán egy newsroomban rakják össze a valóságot, alig hogy átkapcsolunk a Barátok köztre, máris jön egy vihar vagy legalább egy keményebb tömegoszlatás. Mindez a HírTv-nek jön igazán jól, bárhogy is szidjuk őket,…..
Amióta van ATV, azóta velünk van, minden vasárnap, csak a fikuszok fejlődnek a háttérben, a lényeg ugyanaz marad. Ez az a show, amiért az egész ATV Friderikuszostól, emelt díjas telefonos játékostul még létezik, ez a lényeg, a többi csak körités.
Persze nem hiába,…..
Hoppá, mindannyian a tévéből próbáljuk követni az eseményeket (dehogyis, az Indexről - a szerk.), pedig sokszor semmit nem kapunk, miközben a Klubrádióban profi közvetítés folyik. Vannak kiküldött tudósítók, akik a rendőrök elől rohanva tudósítanak. "Jönnek, jönnek a…..
Nézzük meg, hogy Császár Attila miket is mondott a könnygáz hatása alatt. Olvasónk, mekk elek gyűjtése a HírTv legdurvább elszólásaiból.
"A tömegnek csalódnia kellett, a rendőrség nem állt át az oldalára."
"Menekül a tömeg, velünk együtt, kamerára…..
A tegnapi eseményekről mindenki beszámolt már, sokan, sokfélekéépen fogják értelmezni, nekem ami lejött a HírTv közvetítéséből annyi, hogy a kissé remegő hangú riporter egy kis szerepzavarba került - minden bizonnyal a könnygáz miatt - és úgy képzelte, hogy a lyukas…..
A HírTv-n nemrégiben bejelentették, hogy a csatorna két munkatársa is megsérült, azóta nincs élőkép a Szabadság térről egyetlen csatornán se. (Mert ugyebár minden adó a HírTv- képét adta) Megsérültek a tudósítók vagy csak lemerült az akku?
A tömeg úgy tűnik nagyon…..
Nyúl Béla
2006.09.19 12:38:40
Az ATV kiszállt a hírversenyből, vagy talán a kábeltévé kőbányai székházát is ostrom alatt tartják a tüntetők, mert hogy itt is csak szünetjel megy, miközben odakint tombol a breaking. Ilyenkor még emelt díjas, hülyéknek való betelefonálós műsorok szoktak menni, ezért agyon…..
Nyúl Béla
2006.09.19 10:48:38
A dolog csak kicsivel változott augusztus huszadika óta. A Hír Tv kint van a frontvonalban és félamatőr tudósításokat küldözget, de legalább kint van. Az MTV-ben Baló György a tüntetők legdurvább betörése után jó sok idővel később kiváncsian megkérdezi, hogy akkor…..
Nyúl Béla
2006.09.19 10:44:23
A kilencvenes évek elején vagyunk, a rendszerváltás hajnalán, amikor még naivan hanyatt estünk a nyugaton már megunt Henkel-reklámoktól, azt hittük, hogy a McDonald’s-ban tényleg kaját adnak, és a Família Kft. is nagyon korszerűnek és nagyon nyugatinak tűnt az…..
Arról már az index is beszámolt, hogy állítólag jól kicsesztek Szaddám Huszeinnel, és levetítették neki a South Park mozifilmet ördöggel, vibrátorral, seggbekukival együtt, a film címének megfelelően vágatlanul. Biztos nagyon szar lehetett neki, bár a tárgyalások…..
Pedig milyen egyszerű népnek gondolhattuk az itthon (hibásan) csak bőrfejűeknek titulált szélsőséges csoportokat: drukkolnak a fehér embernek, és passz, vesszen a sárga, a veres, a fekete, a barna, meg hát ugye a zsidók is, de őket rutinból is ide sorolják a srácok.…..
Nyúl Béla
2006.09.08 08:28:40
Nem fogunk csalódni. Fiala új reggeli műsorán az ember még a fokhagymás pirítóssal a kezében és egy korty tejes teával a szájában is úgy elalszik, hogy legközelebb csak Szily Nóra hangjára riad föl, aki Fialát követi a műsorrendben. A Kelj fel Jancsi a vény nélkül…..
Már boldogult ifjúkoromban sem nagyon értettem, hogy miért járnak a csajok kettessével a klotyóra, a megvilágosulásra egészen sokáig kellett várni, de megérte. Voltak persze hagymázas álmaim, melyeket azóta Michelle Wild és kolleganői már sokszor igazoltak is, de ezt most hagyjuk…..
Ássuk be magunkat picit a bulvár lucskos mocsarába, hiszen eseméy van, meg breaking: Robbie Williams nem értékeli Rúzsa Magdit. Tovább folytatódik ugyanis annak a kishegyesi földdel tele üvegcsének a kálváriája, amit Rúzsa Magdi adott Robbie Williamsnek a koncertje előtt. Most az…..
Nyúl Béla
2006.08.16 15:19:02
A múltkor a National Geographic különleges pillanatai című műsorban többször és lassítva megismételték, ahogy egy medve leesik a fáról, és pont a fejére érkezik, az Állati szerelemben pedig azt élvezhettük ki maximálisan, ahogy egy hím fóka lassított felvételben kinyír egy…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
persze, hogy provokállak. De csak téged, mert hagyod magad.
:D
És mivel nem látlak, nekem az vagy, amit mondasz. Ezzel kell beérnem.
Ha hajlandó vagy nyugodtabb hangot megütni, tőlem beszélgethetünk. Nekem sem jó ez.