Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Feles Elek

0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A cikksorozat második részét Egyiptom gazdasági kényszerpályájának bemutatásával zártuk. Leírtuk a fokozódó gazdasági-társadalmi feszültségek forrását. Majd sejtetni engedtük, hogy ami 2011 februárjában Mubarak elmozdításával történt, az minden volt, csak nem forradalom.…..
„Nem akarom húzni a barátnőm idejét. Túlságosan szeretem ahhoz, hogy olcsó hazugságokkal szédítsem” – 9 év után a pasi hajlandó lenne elhagyni a barátnőjét, mivel ő képtelen teljesíteni a nő gyerektervezéssel kapcsolatos vágyait. Döntését még egy dühös…..
Nagy örömmel tölt el, hogy közzé tehetem a blogon az első magyar infografikát Bordás Bencének köszönhetően. A téma rendkívül érdekes, az infografika pedig igen tanulságos: a kisgyermekek fejlődése és oktatása!   Ha neked is van saját infografikád, amit szívesen…..
Feles Elek 2010.09.24 10:36:02
Na, ez nem infografika, ez nagy halom hulladek. PONT.

Az infografika objektív tényeket közöl, adatokat, amiknek az emeszthetőségét vizuálisan segíti. Az fenti kép eszköztárában és kidolgozottságában valóban úgy néz ki mint az infografika, csak a tartalommal van baj.

A kedves szerző néhány konkrét ténnyel kezd felül, megalapozandó a tudományos, objektív hatást, majd féligazságok jönnek, ferdítések, vélemények és uszítás. Garatulálok. Tipikusan jól felépített csalás, mintha egy MLM beszervező előadáson ülnék.

A teljesseg igénye nélkül néhány gondolat:

A szerző például beszélhetne arról, hogy nyugaton miért van annyi intézmény 0-3 évesek számára? Talán azért mert ott az állam nem támogatja az anyák otthonmaradását. 6 hónap babázás aztán nyomás vissza dolgozni. Szerintem egyáltalán nem rossz, hogy itthon a gyermek az anyjával tudja tölteni a kezdeti éveit. Az anya pedig úgy fejleszti a gyereket, ahogy akarja.

!!!Hiányolom a források megjelölését!!! Honnan jön ez a sok megkérdőjelezhető adat? Föleg a kép alsó feléhez. Ki állította, hogy az óvodában tilos fejleszteni??? A blikk? Az nem forrás. Az óvodának pontosan az a szerepe, hogy közösséget alakítson ki, a játékokon, dalokon, társas érintkezésen keresztül fejlessze a gyereket.

Tele van YouTube ilyen fejlesztésmániások videoival, ahol a lurko 3 évesen tud olvasni, számolni, és fejből tudja az országok fővárasait. Könyörgöm minek? Jobb lesz a gyereknek ettől? Boldogoabb lesz? Maximum a szülőknek dagad a melle, lehet vele feszíteni. Mindig is utáltam az olyan szülőket, aki a gyereken keresztül akarják megvalósítani magukat, vagy a saját képükre akarják formálni. Hagyjuk már a gyereket, hogy önállóan fedezze fel a világot, támogassuk abban ami érdekli, de nem tömjük tele a fejét hülyeségekkel.

Mit fog az ilyen kissrác/kislány kezdeni magával, ha suliba megy? Halálra unja magát, mert ő már mindent tud. Neki nem lesz olyan élmény az iskola, mint a többieknek, ezért elszigetelődik. A többiek sem fogják nagyon csípni a kis okostojást.

Kiváncsiságból megnéztem a B&MGF oktatási programját, de egy szó sincs benne a korai fejlesztésről. :( Gondolom nem ez az egyetlen ferdítés a "műben".

Félreértés ne essék, nem a fejlesztés ellen vagyok. A gyerekekkel igenis foglalkozni kell, nagyon sokat, és ők fejlődni fognak, a saját tempójukban, abba az irányba amerre szeretnének. A kicsik hihetetlenül fogékonyak, de nagyon könnyű őket megvezetni is. Az ilyen propaganda anyagokkal pedig a szülőket is.

Végül a kép stílusa... hogy is mondjam... szánalmas. Ha valami mellett érvelünk az nem abból áll, hogy másik oldalt fikázzuk. Ez demagóg hatásvadászat legalja, tisztara mint a blikk: "küszöbön a tragédia", "tömegesen tönkretett életek", "lejárató tömegpropaganda", stb... És mindenről a csúnya gonosz pszichológusok tehetnek... hát persze.

Kedves szcientológusok, bízom benne, hogy mihamarabb kipusztultok!!!
MedIQ Egyedi Röntgen naptár 2010.06.21 07:19:00
Az Eizo orvosi cég egyedi naptárral állt elő, melyben speciális Röntgen-felvételeket láthatunk a legkülönbözőbb pózokban. Érdekes módon csak Európában lehet megszerezni, az USA-ban nem. Szegény mennyi sugárterhelést kaphatott (volna).....
Érdekes, hogy különböző helyein a világnak ugyanarra a problémára, mennyire másképp reagál a köztisztaságért felelős önkormányzat.Budapest:            New York:A mi városunkban még ennél is magasabb a büntetési tétel,…..
Feles Elek 2010.06.15 14:58:39
@birca maxval:
Mondjuk azért mert fertőzésveszélyes te birka! A saját gyereked szedjen össze valami betegséget tőle, majd meggondolod, hogy összeszeded.
Vannak dolgok a vallásokkal kapcsolatban, amit be kell mutatni, nem szabad a szőnyeg alá söpörni, miközben avval nyugtatjuk magunkat, hogy elszigetelt jelenségekről van csupán szó, ami említésre sem érdemes. Ilyen a muzulmánok között előforduló vallási fanatizmus mögé bujtatott gyermekkínzás, amit…..
Feles Elek 2010.04.15 21:59:04
Sziasztok!
Ez a téma szerintem örök és parttalan vita forrása, de azért én is megosztanék egy-két gonolatot és a véleményemet.
Nekem sokszor az az érzésem, hogy maga a vallás a hibás. Nem sok olyan dolog van a kulturánkban, ami az utóbbi pár ezer évben nem tudott megújulni, nem tudta levetkőzni a régi dogmákat. A vallás ilyen. A Biblia és más vallások szent írásai azokat a társadalmi és etikai szabályokat tartalmazzák, amik írásukkor elfogadott nézetek voltak. Sok ezek közül univerzális és ma is ugyanúgy megállja a helyét (ne lopj és tsi), és sok olyan van, aminek nem kellene egy mai irásban benne lenni. Mire gondolok? Pl.: a katolikus Bibliblában találhatók olyan utmutatások, hogy kövezd halálra a homoszexuálisokat, vagy hogy ha családod valamelyik tagján erőszakot követtek el akkor őt is (nem azt aki elkövette). A református bibliából ez a rész hiányzik :). A Koránban szintén vannak ilyen utalások, és a hozzá kapcsolódó értelmező írásban (aminek most nem jut eszembe a neve), még több. Azt hiszem minden vallás szent írásában vannak ilyenek. És benne is maradnak. Mert szent, és isten szava, vagy Jézus szava, vagy a próféta szava, mind1 ki mondta, a lényeg hogy kőbe van vésve.
Mit mond erre egy józan ember? A Bibliának csak azokat a utmutatásait követi, amik ma is megállják a helyüket. Ez így ok, ez az ő hite.
De mi van azzal, aki komolyabban követi a szentírást, és ezzel már szembe megy a mai törvényekkel? Ha engem kérdezel, én azt mondom, hogy elment az esze. Ha egy vallásos embert kérdezel, ő azt mondja, hogy neki igazán tiszta a hite, ő sokkal inkább a szentirás szerint él, és ezért tiszteletet érdemel. Itt nagyon komoly probléma van, egy vallásos közösség ugyanugy kezeli a moderáltan vallásos tagokat és az extrémitást. Nincs határ. Az extrém, nem őrült, csak jobban hisz. A szentirás (ami ezer éve változatlan) ezt legitimmé teszi, neki ehhez joga van, saját közössége, ami nem itéli el szintén legitimmé teszi. Az ő szemükben nem bűn, ami egy nem vallásos számára az.
Szerintem ez itt a probléma, és ez nem csak az iszlám baja. A muzulmánokból is vannak moderáltak, semmi baj nincs azzal, ha valaki naponta 3x Mekka felé imádkozik és nem eszik malacot, és... Azzal van baj, hogy összekaszabolja a gyereket, és felrobbantja magát mert a másik hitetlen. Azzal van baj, hogy a vallás nem mondja, hogy ilyet ne csinálj, sőt inkább bátorít és az egyénre bízza a döntést.
A kereszténység szerintem egy kutya. A szeretet, a közösség, a gyengék segítése, stb jó dolgok, de itt is van elég sok árnyoldal (pár száz évvel ezelőtt meg szinte csak az volt): napjainkban felkapott pedofil ügyek eltussolása, óvszer használatának ellenkampánya Afrikában (hajrá aids!), melegek kezelése, abortusz. Olvastam olyan mélyen hívő katolikusokról, akik nem vitték a gyereket orvoshoz, hanem imával akarták meggyógyítani. A gyerek meghalt (ugye az úr magához szólította), és a szülők meg nem érezték magukat felelősnek. Na az, egy kutya a gyerek kaszabolással. Folyóba lőnem őket, azzal a fene erős hitükkel együtt.
Amíg, a vallás nem újul meg, addig ez lesz. Hol erősebben, hol gyengébben.
A briteket is meg lehet érteni. Természetesen nem akarják magukat egy jihad keretében halomra robbantani, mert gyarló hitetlenek szembefordulnak a proféta szent szavával és beavatkoznak a tiszta hitűek legbennsőségesebb szertartásába.
Minden csak nézőpont kérdése...
IDDQD Jön a Nintendo Zii 2009.12.16 11:53:30
Mindenki az új Wii bejelentését várja legkésőbb a jövő tavaszi E3-on a japánoktól, és úgy néz ki, ez meg is lesz: Nintendóék levédették a Zii nevet "videogame or other electronic device" kategóriában. Tipográfia kérdése, hogy a Z betűt megcsinálják olyannak, hogy…..