Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dijumvisu

0 bejegyzést írt és 57 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nyári időszakban fordul elő, hogy méhészetből egy méhcsalád megszökik. Megfigyeléseink szerint ez vihar előtt, fronthatáskor, vagy az időjárás erős változásakor gyakori. A dolgozó méhek követik a királynőt, és megtelepednek egy számukra kedvezőnek tűnő helyen. Sokszor egy faágat, vagy sövényt…..
Little Lupe ez alkalommal nem zacskós mikrofonba énekelt, hanem egy igaziba. Hiba volt. De hang nélkül talán ki lehet rá verni. ..
dijumvisu 2012.12.16 00:09:03
Sokáig kellett várni rá, de megérte: nem kizárt, hogy már nyolc év múlva, a trianoni béke századik évfordulóján hivatalosan is fel lehet vetni a revízió kérdését. Ezt Kőszegi Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője jelentette be az Erdélyi Magyar Ifjak Borzonton…..
A telefon ismét megszólalt, és ekkor a vonalban lévő illető kicsit határozottabban, de ugyanígy kezdte. Tényleg ő volt Orbán Viktor. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Mindannyian ismerjük a népszerű, a köznyelv által csak kínai levesként aposztrofált gyorsételt, melyet csak tálba szórunk, forró vizet öntünk rá, és kész is van (bár az ízéről most ne nyissunk vitát). Nos, ilyen instant terméket nem csupán az ételek palettáján találunk,…..
Sokszor leírtuk már ezen a blogon, az érdemtelen és felelőtlen nácizás nem használ senkinek. Viszont azt is hozzátettük, van amikor ki kell mondanunk, hogy náci! Baráth Zsolt a Jobbik képviselője például egy náci! Egy olyan ember akinek semmi keresnivalója a magyar…..
dijumvisu 2012.04.04 23:10:12
@Sachkter: hagyjál már a holomesékkel, annyi tézis forog ezekről a dolgokról a neten hogy már a könyökömön jön ki. Vannak az orthodoxok akik csináltak ilyeneket (lehet titkon ma is frász tudja) + ők vezetik Izraelt vallási fanatikusok akik megcsinálják a Palesztin holokausztot és igen elítélem őket ezért. DE attól hogy valaki zsidónak születik és körülmetélik kiskorában még nem lesz vallásgyakorló és holojáradékból élő pajeszos fanatikus...(esetleg olyan aki úgy csinál mintha dolgozna közbe meg henyél és jó pnzt kap mert a nemzsidóknak kidolgoztatja a cégtulaj a belét mer ők nemzsidók) Le kéne venni a napellenzőt mer nem vagy a lovak fajába tartozó egyed :D

Aztán ott van az a kifogás hogy dehát azok is rosszak akik nem vallásifanatikusok mert sok pénzük van és biztos mind gonosz...stb stb...

Találkoztatok már olyannal akinek sok pénze volt (itt gondolok bankárokra, milliárdoscsilliárdosokra) akik jófejek voltak és nem kételkedtél bennük?

Ja hogy személyesen eggyel se találkoztál.. (Biztos mind zsidó és nem barátkozik a mi fajtánkkal), na szerintem ez úgy van hogy nem barátkoznak a mi fajtánkkal mert mi vagyunk a szolga kaszt. (gazdasági kasztrendszer van szerintem)

Szóval Jobbiknak több esze is lehetne minthogy ilyen baromságokkal törődik... ebböl is látszik hogy sajnos akármennyire is vannak jó ötleteik, alkalmatlanok egyelőre egy ország vezetésére.

végül mielőtt még elkezdenél hangosan zsidózni hozzátenném, hogy nem vagyok megkeresztelve, hivatalosan pogány vagyok de én csak azt szoktam mondani hogy Magyar. (Ja bocs már nem mert bejelöltem fészbukon hogy Kopimista vagyok)
dijumvisu 2012.04.04 23:12:38
@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: na menjetek én elleszek egyedül is :D
dijumvisu 2012.04.04 23:21:07
@Kompli: naja lehet ez a Sharckter is azért pipa mert fitymaszűkülete volt ezért körülmetélték és a kopasz barátai kiskora óta cikizik... Ha ez nincs még együtt is sörözhetnénk :D
Én úgy tanultam, hogy Budapesten bárhonnan könnyű hazatalálni - már ha az embernek van ideje. Ha mondjuk kiütjük magunkat (vagy ne adj Isten leütnek bennünket) és felébredünk egy ismeretlen helyen, elég csak elindulnunk a csökkenő házszámok irányába és előbb-utóbb eljutunk a…..
dijumvisu 2012.01.20 11:48:30
@cso zsi: Nem lehet, hogy csak régen jártál arra? :)
Arról, hogy a nagyvárosokban lehangoló a levegőminőség a közelmúlt szmogriadói után felesleges beszélni. A helyzetről annyit kell tudni, hogy ha néhány napra leáll a szél az országban, akkor a falak közt rekedő levegőről kiderül, hogy az valójában emberi fogyasztásra…..
 Van webkamerád? Nincs kedved 40'000 forintot költeni Mircrosoft Kinectre? Alább olyan online elérhető webkamerás játékokat találsz, amit saját magaddal irányíthatsz. Csak engedélyezd a kamera elérését, kelj fel a gép elől és a mozgásoddal pukkassz buborékokat, üsd le a téged megtámadó nindzsát és…..
dijumvisu 2011.02.14 17:57:11
A válasz attól függ, hogy ki teszi fel a kérdést. Lázár János is feltette a kérdést olyan embereknek, akiknek ad a véleményére, mikor új szolgálati autót keresett magának. Ezt válaszolták neki: Ez egy 5000 köbcentis V10-es motorral felszerelt, 450 lóerős Audi S8.…..
Egyértelmű: kell. Egy roppant szerencsés olvasónk a postaládájából vette ki, lefényképezte és elküldte nekünk.Miért csinált magáról naptárat? Ki és miért terjeszti? Ki kaphat a naptárból? Ki az, aki kiteszi bárhová ezt a naptárat?Esetleg nincs egy Szijjártós-változat?…..
Szép lassan szembesülünk az Orbán kormány keleti irányvonalával. Bár valami azt súgja, nem pont így akarták ezt ők sem. Csak azok a fránya pénzügyi minősítők ne lennének, akik nem osztják Matolcsy Szent Jobb lelkesedést az államosítás iránt. Leminősített a Moody's,…..
Jessica Harrison, angol képzőművész nem kifejezetten a fátyolos szemű nagymamák ízlését vette alapul, amikor 2010-es kollekcióját reszelgette otthon. Könyvesboltokba, könytáraknak a horror-polcokra ideális, de otthonra is hangulatos kiegészítő egy letépett fejű, báli ruhás…..
 Mindenki megszokta már, hogy egy doboznak téglalap téglatest - köszi flea -  alakúnak kell lennie, mert az a normális. De mi van ha nem akarjuk hogy normálisan nézzen ki, vagy épp más szemszögből tűnjön logikusnak. A lenti üdítőket forgalmazó cég azt tartja a…..
dijumvisu 2010.09.29 12:15:00
Orbán - Lauder titkos találkozó januárban. 2010. augusztus 10-én kiderül. Az LMP elnöke rákérdez. A Miniszterelnök Úr válaszol. Tisztelt Miniszterelnök Úr! A sukorói kaszinóberuházás ügye az elmúlt egy évben egyszerre vált a banánköztársasági mutyi-kormányzás,…..
dijumvisu 2010.08.13 11:05:02
@nestrot10: Te teljesen elveszítetted a normál ítélőképességedet vagy valaki fizet azért hogy troll legyél?
Gyurcsány Ferenc vásárolni volt, és ezt egy blogbejegyzésben is megírta. A boglári Tescoban nagybevásárlást tartott, és a tejeknél érdekes választás elé került: most melyiket vegye meg, az olcsó, 120 forintnál alig drágább szlovák tejet, vagy a 240 Ft-os magyar tejet? Te…..
dijumvisu 2010.08.12 15:01:32
@csintapala: párral fentebb írtam h miért olcsóbb
@genyamagyar: kínában tradicionális szokás már több ezer éve (és ma is alakalmazzák) hogy az emberek által használt emésztőgödrök tartalmával trágyázzák a földeket. namost régen lehet ne mvolt ez gáz mert ne mettünk annyi müanyagot... én mindenesetre ha lehet ne mveszek kínai foghagymát... amugymeg megnő a kertben elég igénytelen jószág.
dijumvisu 2010.08.12 15:11:54
@Mille38: rákosszentmihályon van egy ilyen automata a csömöri út elején egy kisboltban, elég olcsón mérik a tejet... meg a 12. kerben a kis jános altábornagy utcában van tejbár... ott meg van mindenféle bár még nem voltam benn...
Hétvégén a barátnőmmel sétáltunk a belvárosban, aztán a Deáktól a Kálvinig villamossal utaztunk. Ahogy felszálltunk, rögtön feltűntek a hátizsákos, kimerült brit turistalányok, akik egy útikönyvvel és egy nagy, kihajtott térképpel hadonásztak a villamos közepén, és azt…..
Ha az út szélén egy robogó van eldöntve letámasztva, mellette pedig a fűben fekszik a gazdája, akkor normális esetben gyanúsnak kellene lennie, hogy minden oké-e vele. Abdul elmondása szerint viszont az autósok rá se hederítettek, ha mégis, akkor a bámészkodáson kívül mást nem…..
  Az ember minden különösebb egészségkárosodás veszélye nélkül megihat naponta egy kis kupica barackot. Vagy szilvát, vagy cseresznyét, vagy körtét, vagy törkölyt, vagy Unicumot, vagy Jägert, vagy Becherovkát, vagy rumot, vagy vodkát stb. A hangsúly a "vagy" szócskán van.…..
Kevés ellentmondásosabb helyet ismerek az Ecseri piacnál. Meg is mondom, miért.Kezdjük a turistafüzetekkel: a Boráros téren rendszeresen találkozni mindenféle nemzetiségű, hátizsákos fazonnal, akik egy gyanúsan kisméretű térképet nyomkodnak az orrunk alá, és azt hajtogatják:…..
dijumvisu 2010.07.28 14:26:22
Azt gondolnánk, hogy a biciklitolvajlásnak két iránya van, a trükkös és a brutális. A trükkös az, amikor például filctoll házával nyitnak ki lakatot, a brutális, amikor flexszel esnek neki a láncnak. Most a két iskolát ötvöző, igazán piszkos trükk jelent meg Budapesten. A…..
dijumvisu 2010.07.27 13:07:23
@Csirke72: hívd 911-et ha már a rendősrég számát nem tudod... hülye a haverod mint egy darab vakolat.