Adatok
bitond
0 bejegyzést írt és 68 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Ősz, elmúlás, barát elvesztése, rokon gyászolása, fájdalom, kín - nagyjából erről szólt A Dal első válogatója, már ami a szövegeket vagy a nótákat felvezető interjúkat illeti, és persze ezek után nem lehetett azt várni a műsortól sem, hogy igazi mulatási legyen belőle. Pedig, és ezt a magyar…..

Nagyon veszélyes játékot űzött idén a TV2 az egyetlen (na jó, a Nagy Duett mellett a másik) húzóműsorával: arra épített, hogy a brand elviszi a hátán a produkciót. Ez abból (is) látszott, hogy az énekesek közé csak pár olyan került be, aki esetleg a fiatalabb korosztálynak is mind valamit (Nagy…..

Túl vagyunk a táboron, aminek ugye a jelentősége a nyáj további, drámai ritkítása, illetve, legalábbis a vasárnapot tekintve mindenképpen, hogy sikerült-e egy az egyben megverni a Sztárban sztárt, mert az évben először, de nem utoljára ténylegesen is egymásnak feszült a…..

Freddie nyerte A Dalt, vagyis ő indulhat el a 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválon. A döntőben a zsűrinek négy előadót kellett kiválasztania, közülük került ki a végső győztes. Így Freddie, Oláh Gergő, a saját dalát technikai problémák miatt kétszer eljátszó Kállay-Saunders András és Petruska között…..
bitond
2016.02.27 22:21:59

A Dal második középdöntője (ami egyébként simán lehetne elődöntő is, hiszen a középdöntő általában és a hagyományos sportnyelvben a selejtező/csoportkör utáni fordulót jelöli, az elődöntő meg a döntőbe jutásról döntő kört, az MTVA-nál meg fordítva, de hagyjuk, a kertévés nyelvezetben az élő…..
bitond
2016.02.21 12:37:22
@perelli: e-nyelv.hu:
"középdöntő és elődöntő
2013. 02. 13.
Melyik a helyes sorrend?
elődöntő – középdöntő – döntő (vö. Magyar értelmező kéziszótár, 1972, 788.: a középdöntő az „elődöntő és a döntő közötti forduló”). Vagy:
középdöntő – elődöntő – döntő
Esetleg ezek a szavak a sportban is előforduló használat miatt jelentésmódosuláson mentek keresztül?
A 2003-ban kiadott, átdolgozott Magyar értelmező kéziszótárban már más jelentések szerepelnek, mint az 1972-esben. Az újabb kiadás szerint a középdöntő „bizonyos sportágakban (a kiírástól függően): a selejtezőt követő forduló”. Az elődöntő pedig a „döntőbe jutásért játszott mérkőzés”. L. 761., 285. A kérdezett szavak jelentése tehát valóban módosult."
Köszi az észrevételt. A középdöntőt a fociban mostanában már nem nagyon használják, én még így szoktam meg.
"középdöntő és elődöntő
2013. 02. 13.
Melyik a helyes sorrend?
elődöntő – középdöntő – döntő (vö. Magyar értelmező kéziszótár, 1972, 788.: a középdöntő az „elődöntő és a döntő közötti forduló”). Vagy:
középdöntő – elődöntő – döntő
Esetleg ezek a szavak a sportban is előforduló használat miatt jelentésmódosuláson mentek keresztül?
A 2003-ban kiadott, átdolgozott Magyar értelmező kéziszótárban már más jelentések szerepelnek, mint az 1972-esben. Az újabb kiadás szerint a középdöntő „bizonyos sportágakban (a kiírástól függően): a selejtezőt követő forduló”. Az elődöntő pedig a „döntőbe jutásért játszott mérkőzés”. L. 761., 285. A kérdezett szavak jelentése tehát valóban módosult."
Köszi az észrevételt. A középdöntőt a fociban mostanában már nem nagyon használják, én még így szoktam meg.

Jó szándékkal sodorta kínos helyzetbe az úszónőt a szövetségi kapitány. (Az úszótörténet 2. része)
Hétfőn várható újabb fordulat a Hosszú Katinka ötszörös világbajnok és a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) közötti vita következtében kialakult helyzetben. Gyárfás Tamás elnök azt jelezte, hogy január…..
bitond
2016.01.10 18:35:11
@Leylandi: lásd előző kommentemet. Te pedig ne a szavakat keresgéld, hanem nézd meg a videót!
bitond
2016.01.10 18:41:48
@Kabai Domokos Lajos: Azt hiszem, értjük egymást meg nem is. Valóban két világról van szó. Te a modern profizmus logikáját követed, és ezt a logikát várod el Kisstől is. Én pedig egy maradi vénember vagyok (lehet, hogy Kiss is az), akinek többet ér egy emberi gesztus, mint egy legprofibb sajtótájékoztató.
bitond
2016.01.10 18:43:23
@bloglegelő: Jó röhögést kívánok! Bye!

Nagy áttörés történt a köztévében az újévnek ezen a fagyos reggelén. Mivel az M1-et sokan azzal vádolják, hogy minden ott kiejtett és kiírt betűt alaposan megvizsgálnak, jóváhagyatnak, előzetesen cenzúráznak, és hogy a vendégek csak alapos szűrés után kerülhetnek be,…..
bitond
2016.01.03 19:01:12

A nézők döntöttek: az RTL Klub táncos csapatokkal telezsúfolt tehetségkutatóján idén Dirty Led Light Crew győzött! Egy lakást, egy autót és egy rakás lóvét (egész pontosan 1 éven át havi 1 milliót) nyertek, a hírverésről nem is beszélve.
Ehhez az eredményhez…..

Megint nekem jutott a szombati Hungary's Got Talent. Érdekes dolog ez a tehetségkutatós műfaj, mert itt sosem tudod vérbe és epébe mártott tollú néző-recenzorként, hogy a falat fogod kaparni az unalomtól, miközben szidod a kollégáidat, amiért rádlőcsölték ezt a szánalmas…..

"A kontinens futballsportja az MTK- ból külföldre szakadt híres játékosok példamutatása nyomán fejlődött. Konrád Kálmán, Konrád Jenő és Schaffer Alfréd alapította az úgynevezett bécsi iskolát. Ennek a játékrendszernek alapja a tökéletes labdakezelés, a gyors passzjáték,…..

Fehér Béla tehetséges, jó író, ezért érdeklődéssel kezdtem el olvasni a Magyar Nemzetben közölt részleteket a Kossuthkifli című regényéből. Zagyva, érthetetlen ökörségnek találtam. Csodálkoztam is, amikor a könyvesboltok polcain megláttam, hogy ki lehetett az a kiadó, aki…..

A köztévés dalverseny első blikkre pontosan olyan, mint egy kereskedelmi tévés tehetségkutató. Pont úgy néz ki, mint az X-Faktor (nem csoda, ugyanaz a főrendezője), vérprofi az egész produkció, minden takkra megy, nincsenek benne bakik, belógó mikrofonok, hanghiba is csak kevés…..

Túl vagyunk a Nemzeti Dalverseny Első Nemzeti Középdöntőjén, és jó eséllyel már az a szerzemény is megvan, ami majd minket képvisel az Eurovíziós dalversenyen: Csemer Bogi menetelős koreográfiával súlyosbított Fontos Üzenetét a döntőben sem igen fogja lenyomni senki. Hogy…..

Vasárnap este volt az RTL Klubon az X-Faktor döntője, hát persze hogy a Tv2 mindent megtett azért, hogy átcsábítsa a nézőket: véletlenül pont most rendeztek vigaszágon visszajutást öt olyan versenyzőnek, akiket korábban már kiszórt a kőszívű zsűri és a botfülű…..
bitond
2014.12.22 23:41:09

Nem csak Sixx mehet gyárlátogatásra meg tévében szakérteni (bár abban vannak az igazán megdöbbentő pillanatok) most végre eljött az én időm: a stúdióból nézhettem végig a köztévé komolyzenés tehetségkutatójának döntőjét, és azt, ahogyan nagy meglepetésre Lugosi…..

Közeledünk az X-Faktor végéhez ezt leginkább onnan tudhatja az, aki idén egy adást sem nézett még meg, hogy Istenes Bence most már alapjáraton is üvölt, amikor pedig nagyon lelkesnek kell lennie, akkor úgy racsít, hogy lejjebb kell venni a tévé hangját, mert a szomszéd még azt…..
bitond
2014.12.14 19:35:18
@Teshow: "Tótandi=Tótgabi"?
Nekem egész más. Például Gabi nekem egyáltalán nem esetem, Andi pedig teljesen az!
Nekem egész más. Például Gabi nekem egyáltalán nem esetem, Andi pedig teljesen az!

Az m1 megijedt a saját műsorától, mégsem mernek komolyzenét sugározni főműsoridőben: továbbra sem kerülnek adásba a zenészek produkciói, csak a honlapon lehet megnézni teljes hosszában a darabokat, az adásba csak egy pár másodperces összefoglaló jut, így aztán 1 óra 15 perc…..

Eszem megáll ezen az országon, és a képmutatás magasiskoláját jelentő közmédián. Miután az Eurovíziós Dalversenyt egy Conchita Wurst művésznevű, szakállas, de női ruhában fellépő osztrák induló nyerte meg, az lenne a minimum, hogy ha az eseményről beszámol egy magára…..
bitond
2014.05.13 15:47:37
@bitond: Bocsi, Puncsita

A köztévé idén is rászánt pár száz millió forintot arra, hogy bebizonyítsa: a mai magyar popzenéből igenis ki lehet választani harminc olyan dalt, amiből a közönség és a szakmai zsűri majd kiszedi azt az egyet, ami megfelelően képviselheti a Nemzetet, így csupa nagy betűvel,…..
bitond
2014.01.26 22:12:32
@anden: Csak most olvastam az írásod. Az egy mondatomat szépen kifejtetted!
bitond
2014.01.26 22:43:37
@HaCS: "ez a műsor ebben a formában ezzel a felhozatallal, sajnos minden szempontból teljes mértékben alakalmatlan."
A "Kedvesem" így jutott ki, egyébként ez aligha történhetett volna meg! És szépen végzett.
A "Kedvesem" így jutott ki, egyébként ez aligha történhetett volna meg! És szépen végzett.

Lilu bikavadító piros ruhában celebrálja az estét, kétszer-háromszor megnézzük, hogy mi volt tegnap, ami nagyon káros hatással van a fülekre. Én mellesleg Krasznai Tündét küldeném haza, párbaj és puszi nélkül, csak úgy. Mindegy. Istenes Bence kötelező beköszönése után…..
bitond
2013.11.17 21:30:13

Nem nyilatkozik Bajnai, mondta a Híradó ma reggel hat óra hét perckor az ügyeletes Fidesz-kampányvideó első felvonásaként, amiben a közmédia szépen betérdelt a kormánynak. Fájni fog, mondta Bajnai. Akkor is azt mondta, amikor miniszterelnök lett Abban A Sötét Korban, Amiben A…..

A vasárnapi Döntésről pont ugyanazt lehet elmondani, mint az előző négyről: bejött Lilu (ezúttal balerinaszoknyában, hogy az öt hete tartó, "valaki úgyis combot villant" trend nehogy megszakadjon), megmutatták a szombati döntő kulisszák mögötti pillanati közül a…..
bitond
2013.11.10 22:11:22

Ha unalmas a műsorod, mutass egy pár csöcsöt és máris minden rendben lesz. Ez egy olyan alapszabály, mint az, hogy kisgyerekkel és kutyával minden szart el lehet adni, vagy hogy két Blikk-címlap többet ér hatvannyolc Élet és Irodalom-vezércikknél. Az X-Faktor ennek mentén már az…..

A legjobb dolog az interneten ma ez, szakadok rajta, gyorsan nézd meg sokszor, holnapra már ki fog hűlni!
..
bitond
2013.09.08 08:40:49

Vastag keretes szemüveg, boka fölött libbenő gatyaszár és kötött sapka vs. csokornyakkendő és kisestélyi - nagyjából erről szólt A Dal döntője, amiben eldőlt, hogy Bye Alex képviseli a magyar színeket a malmői Eurovíziós Dalfesztiválon. A döntéssel lehet vitatkozni, de az…..
bitond
2013.03.03 20:34:32
@kumarkinda: Egyetértek veled, és valóban, a posztnak az a gyengéje, hogy eredetiként ír le egy mű-ereditéséget. De a lényeget illetően így is igaza van.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A Dalnak legalább ilyen fontos funkciója, hogy szereplési lehetőséget adjon a kevésbé ismert magyar énekesek számára.
A kritikának szerintem ezekből a szempontokból kellene kiindulnia.