Regisztráció Blogot indítok
Adatok
untermensch (törölt)

0 bejegyzést írt és 223 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szavazhatnék 2014-ben rátok, mert 5 millió társammal együtt nincs beidegződött vezérem, akire vakon ikszelnék, nekem mindegy ki vezeti az országot, mert én csak jólétet akarok meg nyugalmat. De sosem fogok, mert titeket nem lehet komolyan venni. Nem is léteztek, amatőr…..
untermensch (törölt) 2012.08.27 20:09:52
@iii: demagóg vagy. Egyrészt sokkal több cigány él az országban, a duplája az általad említett számnak, másrészt az ebből a premisszából levont következtetéseid is erős csúsztatások. Ha a számok érdekelnek, javaslom, próbálj meg előásni hitelesebb statisztikákat (pl a szintén cigány Forgács Istvánét, aki szakértőként belülről látja a helyzetet), és a részeredményeket is nézd, nevezetesen hogy mondjuk a 14 év alattiak, a 10 és az 5 év alattiak hány százaléka cigány. Meg fogsz lepődni.

El se tudod képzelni, hány emberi életet nyomorít meg a velük való kényszerű együttlét. Olyan tébolyult állapotok uralkodnak itt Európa közepén 2012-ben, egy országban, ami elvileg a fejlett világhoz tartozik, amire az ország történelme során nem volt példa és nekem ép ésszel felfoghatatlan. Ennél nagyobb probléma nem létezik itt, és a ti táborotok képtelen megoldásokkal előállni, tényleg kimerültök abban, hogy a napisajtót telefossátok a holokauszttal meg a cigánygyilkosságokkal. Ez a politikai diskurzus ma, csodálatos választási lehetőségeink vannak.
untermensch (törölt) 2012.08.27 21:27:43
@iii: abban egyetértünk, hogy általában a bűnözés ellen kell harcolni és nem valamilyen faji alapú bűnözés ellen, tehát ha magyart kapunk rajta, nem mentség a származása. De bizonyos elkövetési módok, konkréten a vidéki idős, magatehetetlen emberek kirablása, állati rettegésben tartása, brutális megkínzása, szinte kizárólag ehhez a népcsoporthoz köthető. És most ne gyere nekem azzal, hogy a fehérgalléros bűnözés meg más népcsoporthoz köthető. Leszarom. Ez a demagógia.

Amit én próbálok megértetni és te nem megérteni, az az, hogy a cigányprobléma elsősorban és mindenekelőtt rendészeti kérdés. A pillanatnyi megoldás azonnali cselekvést kíván, nem programokat, kormánybiztosokat, szépkártyát, nem. A katonaság azonnali kivezénylését, ha a rendőrség nem bírja megoldani a helyzetet, márpedig nem bírja, mert túlságosan kéziirányítás alá vonták felülről. (Van rendőr ismerősöm.) Ha a vidéki lakosság egy kis levegőhöz jut, el lehet kezdeni hosszabb távú megoldásokon gondolkodni. De nincs megoldás. A probléma demokratikus módszerekkel örökre megoldhatatlan, de mindig lesznek, akik önteni fogják bele a pénzt számolatlanul. Több ezer éve, sehol, semmilyen korban és politikai rendszerben nem sikerült megoldani a cigányok integrációját, se békés, se erőszakos módon, a mi életünk végéig se fogják. Azért ha mondasz pár sikeres kísérletet a modern történelemből, örömmel fogadom.

Én mindig is a jobbikra fogok szavazni, bár tudom, hogy soha nem lesznek kormányzati tényező. És nem is kormányra valók. De pusztán azáltal, hogy egyedüliként hajlandók beszélni a problémáról, elviszik a szavazatomat. Ez nem sok, de a többieknek ennyire se futja.
untermensch (törölt) 2012.08.27 22:30:33
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: elkeserítő ezeket olvasni, egyhelyben járunk, képtelenség veletek érvekkel vitatkozni. Menni kell innen. Lehet, hogy nem akartok rosszat, de megtévesztett emberek vagytok.
„A magány a legrosszabb. Mert a magánnyal jön a honvágy, az elkeseredés és a feladás, ha nem sikerül minden elsőre, márpedig nem szokott" - írja Tünde mai posztunkban. Egy írás nem csak fiataloknak arról, milyen az, amikor öt náció (magyar, lengyel, pakisztán, indiai, román)…..
untermensch (törölt) 2012.08.26 19:26:55
@VinnieJones: Szép szavalat volt, áhítattal teli. Azért, ha ékezet nincs is a gépeden, vessző szerintem akadna.

Megtisztelő, hogy ilyen menő hátteret feltételezel nekem, de sajnos tévedsz. Nem volt egyszerű gyerekkorom, és nem kaptam készen semmit. Nekem is kellett még oroszt tanulni, és ennek ellenére totál magamtól, könyvből, kazettákról (Czobor-Horlai narancssárga könyv, akinek ismerős) kezdtem el angolt tanulni 14 évesen és onnantól minden nap foglalkoztam vele. A kutya nem mondta, hogy csináljam. Ugyanez a helyzet a többi ismeretemmel is, mindenért meg kellett dolgoznom. Maga az alkalmazotti lét is csicskaság, szenvedek tőle, hogy egyáltalán valaki megmondhatja nekem, mit csináljak, még ha diszkréten is teszi és egy IT cégnél, de ilyen rongy melókba soha nem mentem volna el. Önérzet kérdése, nem családi háttéré. Én a munkát becsülöm, pl. egy jó szakmunkásét, aki kézzelfogható produktumot állít elő. De ne haragudj, az a sokmillió ember, akik London tömegszállásain összezsúfolva csekkolják az ügynökségek legótvarabb unskilled melóit, mint valami cyberpunk regényben, és a kitörésről álmodnak, azok nekem nem hősök, inkább áldozatok.
untermensch (törölt) 2012.08.26 20:01:12
@mommmmo: és adott neked grátisz szolgáltatást?
untermensch (törölt) 2012.08.27 00:37:48
@think different: igazad van, elgondolkodom majd rajta. tudom, hogy van hova fejlődnöm.
Biztos a sok vendég miatt, és nem azért, mert turisták voltunk... Ha kicsi városka népszerű helyére indulsz, akkor feltételezed, hogy beszélnek angolul, és nem azért, mert mostanában így szokás, hanem azért, mert a honlapjukon is választhatsz még két másik nyelv közül, hogy…..
untermensch (törölt) 2012.08.26 13:52:22
@fletwwod_mac: ja az abszurdisztánért meg járna neked egy modoros-címlap
untermensch (törölt) 2012.08.26 19:58:15
@fletwwod_mac: megtisztelő, hogy ilyen hosszú válaszra méltattál:) Az abszurdisztán mindenféle kontextusban nagyon kínos szerintem, nincs rá mentség. Az a fajta nyelvi modorosság, amit öngyilkosság használni. De azért jó gyereknek látszol alapvetően:)
Az elmúlt hónapokban igencsak megnőtt az Instagram népszerűsége. Itthon a legtöbben általában arra használják az okostelefonokon működő programot, hogy különleges effekteket adjanak saját fotóiknak. Emelkedik azonban azoknak a száma is, akik közösségi oldalként használják,…..
untermensch (törölt) 2012.08.24 17:02:14
Hollandia budapesti nagykövetsége kedden jelentette be, hogy meghalt Robert Milders nagykövet. Robert Milders 2009 májusa óta volt a Holland Királyság rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövete. A nagykövet 1948. július 30-án született Hágában. Budapesti kinevezését…..
untermensch (törölt) 2012.08.21 17:20:24
@Browning: ki a bánat ne irigyelne 35 millát azért, mert messzebre dob egy vasgolyót vagy két tizeddel gyorsabban úszik egy medencében valaki, mint a kokszos haverja?? Az én adómból? Fizessék a rohadt szponzoraik a millióikat. Egy nyomorult fillért nem adnék nekik állami pénzből, sőt azt is visszafizettetném, amit eddig kaptak. Kevés vérlázítóbb dolog van, mint egy teljesen használhatatlan, buta, főállású sportolót tízmilliókkal tömni, miközbeen széthullik körülöttünk minden.
untermensch (törölt) 2012.08.21 17:39:01
@Trackback: te kicsit mellélőttél. Nem akarom messzebbre hajítani, mivel ez egy tökéletesen értelmetlen tevékenység. A társadalmi hasznossága a nullánál is kevesebb, de semmilyen más módon se lehet profitálni belőle. Nem lesz jobb hely a világ attól, hogy kicsit messzebb dobod a vasgolyót. Az erre fordított pénzt odaadnám kutatás-fejlesztésre, na attól jobb lesz a világ. Az meg, hogy mikor kel és mennyit edz meg kokszol, a magánügye. Hadd ne kelljen drukkolnom meg vele izzadnom lélekben, se örülni neki, mikor ő dobja messzebbre. Büszkének lenni meg végképp ne.
untermensch (törölt) 2012.08.21 18:34:49
@Trackback: a rákos megbetegedésekről nem neked kéne előadni, mert ehhez egyértelműen buta vagy. Látszik például, hogy nincs önálló gondolatod vagy érved azzal kapcsolatban, hogy miért érdemlik meg a tízmilliókat a sportolók.

Azonkívül a retorikai készségeid is elég kezdetlegesek, mert a lakosságnak ehhez semmi köze, az a tömegsport, ahogy már más rámutatott. Nem értem, miért kevered ezt ide, egy tisztán politikai kérdésbe. A vita arról szól, hogy miért adjunk az élsportolóknak költségvetési pénzből tízmilliókat, mi az, amivel visszatermelik az adóbevételekből rájuk fordított aránytalanul nagy összeget. Ill. hogy mi az élsportoló funkciója egy munkaalapú társadalomban — eltekintve természetesen a bulvárszereplésektől. Nem pedig arról, hogy miért ajánlatos a rendszeres testedzés.

Erre mondj valamit. Csak ne azt, hogy "kishazánk hírnevét öregbítik". Mert ahogy kinézel, most ez lesz a következő szánalmas-modoros érved.
Két héten belül a második néger füvest lőtték le rendőrök Amerikában fényes nappal az utcán. Az első fickó valóban közveszélyes/zombi/terrorista lehetett, hiszen a Times Squaren kezdett paranoid ugrálásba egy ikeás konyhakéssel, miután kiszúrták, hogy füvet szívott. A…..
untermensch (törölt) 2012.08.20 22:33:52
@A fidesz a betegek kiirtására készül: az index mindent reklámoz, ami magyarellenes, libsi, alkoholista, valamilyen kisebbségi, buzi, drogos. Ez az egész lap koncepciója, amit elsősorban a politikai hovatartozása determinál. Nem volt mindig így, régen egy korrekt gonzó lap volt, kb 10 éve. De most új idők járnak, ki kell tenni az irányjelzőt mindenkinek.
untermensch (törölt) 2012.08.20 23:55:10
@A fidesz a betegek kiirtására készül: nem, bennem nincs, sose volt, ellentétben veled. Nézd vissza a munkásságodat itt a különböző libsiblogokon. Őszintén csodálkozom, hogy eddig nem lettél öngyilkos. Téged komolyan megalázhattak az életed során.
untermensch (törölt) 2012.08.21 09:57:19
@félázsiai nemecsek ernő áruló: Te butább vagy, mint a nicked.
Egy képzett, a legkeményebbnek, legéletszerűbbnek tartott küzdősportot versenyszerűen folytató embert is megölhet egyetlen késszúrással egy darab támadó, ha az másutt (utcán, börtönben) szerzett jártasságot az erőszak gyakorlásában. Sajnos ez a tragédia  újabb példa arra,…..
untermensch (törölt) 2012.08.20 12:24:33
@kyncza: tényleg erre lehet gondolni a hírből, de érdekes módon nem cigány volt. Egy másik oldalon közölték a képét, teljesen magyarnak látszik, nem csak a bőrszíne, hanem az arcberendezése, fiziognómiája alapján is. Ha cigány is, nincsenek rasszjegyei. De több, mint valószínű, hogy nem az.
Könnyen lehet, hogy a mai posztért kapok majd hideget-meleget, de mégis kiteszem Judit levelét, mert azt gondolom, a blog olvasói és hozzászólói (vagyis Ti) számtalanszor bebizonyítottátok már, hogy igazi közösségként működtök. Márpedig itt most egy fiatal lány kér tanácsot,…..
Az új verziójú Instagramm appokban már nem keresheted a twitteres barátaidat. A Twitter hivatalos magyarázata szerint: “We understand that there’s great value associated with Twitter’s follow graph data, and we can confirm that it is no longer available within…..
untermensch (törölt) 2012.07.31 16:04:00
@robertdani: ki a franc akar megtalálni egy hírességet? ha te lejárt szavatosságú megélhetési celebekre hajtasz, akkor van mit átgondolni az életeddel kapcsolatban.

amúgy meg tényleg idegesítő már, hogy minden létező appba integrálva van a twitter meg a facse, én kidobnám őket a francba mindenhonnan.
Ma Brazíliába utazunk - ha másként nem, hát a képzeletünkben, amiben Pitypang77 lesz a kalauzunk, aki brazil férje lévén sok olyasmit is megtapasztalt, amivel egy turista nem szembesül. Jöjjenek tehát a különös szabályok szerint működő autópályák, a késésbajnok nagybácsik…..
Franciaország a mai úticélunk, Béla írásából pedig sok minden más mellett az is kiderül, hogy még szinte tökéletes nyelvtudással sem egyszerű mindent elintézni, mert... mert csak. Avagy hogyan tarthat 9 hónapig egy tb-szám elintézése, és hogyan is néz ki a 22-es csapdája…..
untermensch (törölt) 2012.07.22 18:29:48
@christophe: hadd járuljak hozzá a magyartudásod fejlesztéséhez. A magyarban az írásjelek után szóközt teszünk.
sorok között Drónharcos 2012.07.22 10:49:00
Lassan közeledünk az amerikai elnökválasztás hajrájához, amelyet a helyi hagyományoknak megfelelően valószínűleg megint az fog megnyerni aki több kampánytámogatást tud bezsebelni. Az utolsó információk szerint ebben a tekintetben egyelőre a republikánusok jelöltje Mitt Romney…..
A Beta hírügynökséget értesítette egy 32 éves újvidéki nő, bizonyos Maja Rogić, hogy a Szabadság téri McDonald’s-ba nem akartak beengedni három roma kisgyereket. A kisgyerekek a téren játszottak, amikor is a nő megkérdezte őket, hogy éhesek-e. Mivel igennel válaszoltak,…..
Hű, amikor tegnap este először megláttuk a képeket... ismerős volt az arc a fekete paróka alatt. Ez most a német Vogue sorozata, hát itt nem romantikus lányt csináltak Mihalik Enikőből, az biztos. Bár, aki az ostoros romantikát kedveli... Az oldal, ahol először a képeket láttuk,…..
untermensch (törölt) 2012.07.20 10:49:56
@balu_: mit jelent az, hogy "modellünk"? Kinek a modellje pontosan? Te vagy az ügynöke?
untermensch (törölt) 2012.07.20 13:11:55
@balu_: te lehet, hogy mondasz, de ennek a jelentése is kissé homályos, a kontextustól függően. Az viszont, hogy "modellünk", teljesen értelmezhetetlen. Milyen közösségre utal?

És ezt a furafejű agyhalott nőt ne emlegesd már a nobel-díjasokkal együtt.
untermensch (törölt) 2012.07.20 15:20:25
@balu_: nem értem, hogy tudsz ennnyire örülni annak, hogy egy furafejű honfitársadat dominacuccban lefotózza valaki. Nincs saját életed, aminek örülj? Ez a nő nem is tudja, hogy a világon vagy, még kevésbé érdekli őt az örömöd.

Az én hírnevemből ki kellene hagyni ezt a szörnyet, de te a tieddel rendelkezz nyugodtan.
A Comic Con a világ legnagyobb képregény rajongói találkozója, amit minden évben San Diego városában rendeznek meg. A kezdetben csupán a képregényfüzetekre korlátozódó rendezvény az évek során a popkultúra más területeit is egyre jobban bevonta a találkozóba. A találkozón…..
Miben jobbak a férfiak, miben lehetnek sikeresebbek, győzhetnek-e egy vitában egy hölggyel szemben, és hogyan lehetnek képesek harmonikus párkapcsolatba lépni? Egyre több anya neveli egyedül fiát, akit óvónénik, tanítónénik, tanárnők, majd barátnők vesznek körül. Hol a minta egy férfinak a férfivá…..
Elterjedt kép Magyarországon, hogy ez az ország tele van nácikkal. Igazából tele nincsen, de bármilyen gyülölködőből egynél több is sok. Hogy miként tudjuk megkülönböztetni a hazáját szerető embert a nácitól? A mai Izreali állampolgárokat ért terrortámadás után csupán…..
Jót, erőset, pergőset tudunk civakodni egy-egy halott felett. Sajnos, meglehetősen sok a brutális gyilkosság Magyarországon (egy is sok), és némelyik a többinél nagyobb figyelmet kap. Miért? Egyrészt: mert valójában az egyik embert értékesebbnek tartjuk a másiknál. A szépnek…..
untermensch (törölt) 2012.07.18 11:22:23
@AczélGyuribácsi: szófosás, öreg. Blogokban üvölteni, attól semmi nem lesz más. Tettekre van szükség. Az olyan emberekkel, mint te, tele a padlás. Olyan, aki fejszével a kezében kiáll a barikádra, millióból tán egy akad. Ezért veszítünk. Monstantól, meg hatalom képébe, mi? Ótvaros, lejárt szavatosságú közhelyeket pufogsz, és telefosol vele minden ballib blogot, mintha ettől megkönnyebbülnél. Inkább hallgatni kéne és ellenterrorba kezdeni.

De mi azért veszítünk, mert a cigányokkal szemben majdnem mindenkinek rendes egzisztenciája, munkája, családja van, amit nem szívesen ad fel egy veszettnek látszó ügyért. A másik oldalon mindez nem számít. Semmi se számít.
untermensch (törölt) 2012.07.18 11:30:14
@roze: mitől tudna egy pszichológus kezelni bármilyen helyzetet? Láttál már igazi pszichológust? Mert én sajnos ismerek többet is. A tarisznyásbölcsész archetípusa. Nulla gyakorlati ismeretük van a való világról. Minden, amit tudnak, poros könyvekből van, és maga a tudás is, amit megszereznek, szinte teljesen haszontalan.
Ha valakire ráillik a "romkocsmák homályában merengő", akkor a pszichológusok telitalálat.

Akire te gondolsz, az talán a pszichiáter, őket orvosegyetemen képzik. De kétlem, hogy az orkok elleni pusztakezes küzdelem vagy késharc része lenne a tananyagnak.
Ha valakinek az elmúlt napok hideghulláma után már elege van a cidrizésből, annak azt ajánlom, tegye át székhelyét a fekete kontinensre. Ízelítőképpen ma Dél-Afrikába teszünk egy kis kiruccanást, egy minimál hangulatú, csupabeton házikóba. Számomra a végtelen…..
Lassan kezdenek nyilvánosságra kerülni a spanyol bankmentőcsomag részletei. A hírek szerint 2013 júniusáig több részletben, nagyjából 100 milliárd euróra számíthatnak a pénzintézetek, ami soknak tűnhet, például a magyar IMF hitelkeret fényében, valójában azonban elenyésző…..
untermensch (törölt) 2012.07.16 20:46:31
@KANADA: te marxot olvasol vagy mi? ezt a szar dumát most provokációnak szántad bizonyára, mert másnak nem lehet eladni már vagy 30 éve.
Tizenharmadik vendégem Shrikant Ramdas, 40 éves banki elemző volt. Indiai családban született, Bangalore-ban nőtt fel, másfél élve Törökországban, Istambulban él. A szokásos Batthyány téri találkozóhelyre mentem érte. Hazafelé rengeteg kérdése volt, amire 1-2 szóban…..
untermensch (törölt) 2012.07.15 21:37:44
@pifta: Nem kell feltétlen az útikönyvre hagyatkozni, vannak olyan közösségek, amelyek kiválóan felvilágosítanak a legeldugottabb hellyel kapcsolatban is, pl. ask a nomad, tripadvisor. Minden kis szigetnek elég kiterjedt topikja van és a helyiek szívesen segítenek.

A másik, hogy van olyan iphoneos app, az airbnb, ami nagyjából hasonló dologról szól, de fizetsz érte. Nagyon népszerű közösség szintén. Rögtön jobban érzem magam, ha fizethetek érte, valószínű azért, mert egy szolgáltatást veszek, nem pedig szívességet fogadok el. Persze ott inkább kiadó lakásokról, nyaralókról van szó egzotikus helyeken, nem pedig arról, hogy valakinek a hálószobájába becuccolsz a koszlott hátizsákoddal (vagy reggel valai tol egy kábelt a fürdőszobádban, mielőtt magadhoz térnél).

És mindezek együtt nem zárják ki, hogy megismerkedj helyiekkel.
untermensch (törölt) 2012.07.16 17:59:27
@nikita: Ez nagyon érdekes, hogy nem nézed meg a fényképeit. Én azt nézném először, és csak akkor olvasnám tovább, ha nem ellenszenves. Egy képről a legtöbb esetben mindent meg lehet tudni. Pl. az indiai, akiről a poszt szól, egyértelműen ellenszenves, de ebben megerősített az adatlapja is.
untermensch (törölt) 2012.07.16 18:02:34
@kaoz: ha már ennyit írsz, nem tudnál ékezetet használni? az ilyen kommenteket sokan átugorják, pedig biztos van benne érdekes információ.
Szemben a Fidesszel, Jobbikkal, MSZP-vel és DK-val, egy új ellenzéki pólus alakult ki a közvéleményben, a radikális demokratikus megújulás pólusa. A következő cikk egy háromrészes sorozat első darabja. Az első részben bemutatjuk a magyar politikai rendszerben formálódó új,…..
Nemrég olvastam, hogy ha Peking volt a magyar sport Trianonja, akkor London lesz a Don-kanyarja .A héten többször néztem a Junior Atlétikai VB közvetítéseit Barcelonából.A riporterek elárulták, hogy a magyar csapat 22 versenyzővel képviselteti magát a VB-n. Az erősebb MASZ szinttel…..