Regisztráció Blogot indítok
Adatok
loliense

0 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha kiderül, hogy Schmitt Pál doktorátusa érvénytelen, akkor hamisan írta alá Dr. Schmitt Pálként a törvényeket. Érvénytelen lehet az Alaptörvény, a NENYI és az újévi beszédek. Kezdhetjük elölről. Dr. Trajmcsik Frigyes alkotmányjogász tollából érdekes elemzés jelent meg…..
Ezen a héten szombatra és márciusra szerveznek a kormányt támogató civil szervezetek és a kormány erődemonstráló utcai nagygyűlést. Az eddigi tervek szerint Navracsics Tibor a fejével fog 6 sor(!) téglát szétverni, Hoffmann Rózsa felemeli az orrán krumpliszsákokat egyensúlyozó…..
Az Országgyűlés elfogadta a nemzeti köznevelésről szóló törvényt, s ezzel pont került a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek oktatási jogairól szóló vita aktuális fejezetének végére. Lázár János vitatott javaslatát az érintettek nyomására visszavonta, majd a velük egyeztetett verziót az…..
Magyarország rettenes helyzetbe került, és ahogy Barroso úr volt szíves közölni: Orbán a hibás. Nem is csak a dupla bóvli az oka, hogy Orbánnak mennie kell: az országnak az az érdeke, hogy már a Jézuska új miniszterelnököt hozzon. Ezt akkor is leírom, ha tudjuk, a zembernek…..
loliense 2011.12.22 15:38:00
Gréczynek Zsolt és gyökér fide-szesek figyelem !

A legnagyobb hiba és hazugság Orbán és bandájának cselekedeteiben, bármilyen politikai okot keresni!

2002.óta egyházként működik a fide-sz,még hozzá, egy piramis befizetős játékszerű, önálló szcientológiai egyházként!Ők üzemeltetik és vezetik,elvi irány: Orbán vezénylőtábornokkisztitkárelvtárs, gazdasági háttér:Simicska antikomunistabájt Lajos.

Éppen ezért nevetséges olyan dolgokat keresni ténykedésükben,úgy mint:nemzetgazdaság,ország érdek,alapvető emberi jogok,demokratikus intézmények, oktatás,vallás,történelem,tények és adatok,ezekre nincs szükségük,sőt ellentétes a céljaikkal!

2002.évben kezdődött igazán a polgári körökkel és gyűjtésekkel,aztán nagyobb sebességre kapcsoltak a magyar oligarchák segítségével,dőlt a pénz a kasszába.
Időközben a kaméleoni politikai irányzatukkal,minden irányba nyújtózkodtak,aztán jöttek a tüntetések,rombolások,non-stop demagógia az autisták számára és megérkezett a 2/3-d!

Innentől kezdve egy egész ország javait nyúlják,már nem adományokat gyűjtenek,hanem erőszakkal elveszik, azt ami kell nekik!
Manyup,MOL,Rába stb ezek egy Forintjukba sem kerültek.
Létrehozták a saját alkotmányukat és annak bíróságát,privát hadsereget,titkosszolgálatot,bíróságot,ügyészséget.

Új tanterv és iskolaállamosítás,választójog,szólás és gyülekezési és egyéb jogok és minden fontos demokratikus elv és rendszer lebontása, a hívők 6-9 évre való befalazása.
A szcientológiára jellemző „szabályok” abszolút megvannak bennük, pl.más tanok elvek tagadása, a másként gondolkodók megfigyelése,üldözése,büntetése.
Kitalált,hazúg eredet,történelem,hit alkotása és tanítása ,a gazdasági érdekük mindenek feletti végrehajtása,hajtatása.
De a legfontosabb,hogy a vezetők parancsait,kötelező végrehajtani,tilos ellentmondani.

Már csak egy dolog hiányzik és azzal elkészült a totális hatalmi műegyház,ez pedig az MNB!

Ha ez is megvan onnantól vége,talán még Orbán is lemond, mert ő olyan megértő,de nincs tovább az országnak,mert bárki is lesz hatalmon a háttér, ugyan ez marad!-mert azért azt senki sem gondolhatja róluk komolyan,hogy ne tudnák miért is haladnak szembe mindennel és mindenkivel a saját népük érdekeivel ellentétesen!
De, és tudják és teszik,-ezért nem politika már,ez az egész ország elrablása,talán a legnagyobb Európai átverés egyháza!

Talán ezek után, majd az egyetlen megoldás lehet,ha a civilek és a hozzájuk csapódó pártok(általában mind mocsoládé) összefognak és több mint 2/3-ot szereznek a választáson és eltörlik az összes meghozott antidemokratikus intézkedést és elhajtják a tuti embereiket a hatalomból!

Karácsonyi meglepetésként a vezénylőfasz,meg a hívők akár el is takarodhatnának a halál répájába!
loliense 2011.12.22 15:56:22
@Pipas:
Te autista vagy?
loliense 2011.12.22 15:57:51
@Pipas:
Te autista vagy?
Az okok prózaisága nem akadályozza meg a következmények költőiségét… Mérő László legújabb könyvében (Az érzelmek logikája) olvastam ma éjszaka ezt a mondatot, egy azt megelőzően hallott, csodálatos hangnak köszönhetően talán inkább lírára, semmint prózára…..
loliense 2010.12.05 14:51:56
Nem sokára itt ennek a csodálatos évnek a vége, a megbékélés jegyében:
MEGHATALMAZÁS

Alulírott, Loliense szül: Magyarország XX. század, anyja neve: internet, a továbbiakban, mint Megbízó, meghatalmazza a mindenkori Kormányunkat, Szakszervezeteinket, Gazdasági vezetőinket, Alkotmány és más egyéb Bíróságokat, a világ összes Uralkodói családját, a nagy Hatalmak kormányait, a Világgazdaság vezetőit, az összes Vallás vezetőit, Zsarnokokat, továbbiakban, mint Megbízott, hogy:
Megkérdezésem nélkül, érdekeim és alapvető jogaim ellenében, engem semminek nézve, meghozhassák az alábbi pontokban a döntéseiket rólam és ellenem, minden további magyarázat nélkül. Bármikor hazudhassanak nekem, illetve tönkre tegyenek, vagy elzárjanak mindentől, mindenkitől.

1. Mindenkori kormányunk: - Alkotmányt és bármilyen törvényt, a saját kénye-kedve szerint módosítsa, vagy törölje el. - Tiltson el, minden olyan tevékenységtől, jogtól, mellyel esetleg kiállhatnék jogaimért, vagy hangot adhatnék valamilyen fórumon, saját érdekemben. – Hazudjon bármikor: politikai, honvédelmi, gazdasági, történelmi, vallási, illetve bármilyen okra hivatkozva. – Hozzon bármilyen, a tulajdonomat, családomat, nyugdíjamat, életemet nagymértékben és negatívan érintő, adó és egyéb jogszabályokat. – Határozzon arról, hogy meddig élhetek és mely szerveimmel, meddig rendelkezhetem szabadon, illetve kinek vagyok köteles később a szerveimet átadni, még életemben, vagy utána. – Az ország lakóit hosszabb-rövidebb időre, fordítsa egymás ellen, a történelmet bármikor is írja át, hamisítsa meg.
- Sose számoljon el felém, az államnak befizetett pénzeimmel, és minden olyan iratot, adatot, mely bármilyen valós adatot tartalmazna az országban megtörténtekről, esetleg egyben igazságot is tartalmazna, titkosítsa több ezer évre, vagy semmisítse meg szabadon. – A korrupciót saját érdekében használja és támogassa. Gyakoroljon felettem hatalmat, minden hatalmi, vagy egyéb eszközeivel. Játsszon össze a gazdasági hatalmakkal, ellenem titokban.
2. Szakszervezeteink: - Politikai beállítottsága és a vezetők mindenkori érdekei szerint, képviseljenek engem. - Ne fogjanak össze más szakszervezetekkel annak érdekében, hogy bármit is elérhessenek érdekemben, de nevemben pártoskodjanak, fenyegetőzzenek.
3. Gazdasági vezetőink: kizárólag olyan gazdasági megfontolásból döntsenek, mellyel csak saját érdekeiket, esetleg rokonságukat, ismerőseiket, de minden képen, egy szűk csoport érdekeit képviseljék. – Az ország vagyonát, csak olcsón, büntetlenül lopják el, és a fentebb említett körnek átjátszhassák. – Időnként az országot vigye csődbe, és megszigorításokat kezdeményezzen ellenem.
4. Alkotmány és egyéb Bíróságok: - Politikai és más egyéb okból döntsön, kedve szerint. – A jogot, bizonyítékokat, tényeket, erkölcsöt és igazságosságot döntéseiben, hagyja figyelmen kívül. -
Ítélkezéseikben, ne legyen következetesség nyomokban sem, de ne mindenkire ugyan azok a jogok és törvények vonatkozzanak, legyenek elfogultak a meghozott ítéleteik.
5. Uralkodói családok: - Állítsák vissza a feudalizmust, éljenek elsőbbségi jogaikkal, szabadon rendelkezzenek az országuk földjével, vagy bármijével, az ott élők életével, sorsával.
6. A Nagyhatalmak kormányai: - Szabadon indítsanak háborúkat kedvük és érdekük érdekében. – Áldozzák fel polgáraik életét bátran. – Kisebb vagy gyengébb haderővel, gazdasággal rendelkező országok, illetve népek, nemzetek területére hatoljanak be, függetlenségüket számolják fel, ott ítélkezzenek, gyilkoljanak, gyarmatosítsanak, bármit elvigyenek onnan, vagy bevigyenek oda, de minden képen a saját elképzelésüket, törvényeiket, kultúrájukat, vallásukat kényszerítsék rá a gyengébbekre. - Titkos paktumokat kössenek egymással, mások ellen, vagy egy másik hatalom ellen.
7. A Világgazdaság vezetői: Időközönként, döntsék nyomorba a föld népességét, kényszerítsék, hogy háborúzzanak egymással és öljék egymást. – Fogjanak össze és, vagy irányítsák, kényszerítsék, megfenyegessék az előbbiekben felsorolt Megbízottakat és a Megbízót, a pénz mindenhatóságának érdekében. - Minden olyan törekvést, mellyel az élet egyenlőbbé, élhetőbbé, szebbé tehető az emberek számára a földön, tiltsa meg és büntessen minden erre való törekvést. – Háborúkból, forradalmakból, tragédiákból és mindenből, hasznot húzzon, azt szűk érdekkörükben, ossza szét. – Valós adatokat a világgazdasági helyzetéről, ne adjon de, vagy titkolja el azokat, a kiszivárgott információkat cáfolja meg, a kiszivárogtatókat lehetetlenítse el, törölje el a föld színéről.
8. Az összes Vallás vezetői: - Saját vallásuk Istenére, Isteneire, szentjeikre, papjaikra stb, hivatkozzon, mikor háborúkat indítanak más vallásúak ellenében, erőszakkal kényszerítsék ki a másik fél megtérítését, rájuk és saját híveikre adót vessenek ki. – Saját vallásuk érdekében saját Urukra hivatkozzanak, az elkövetett bűnöket és büntetésüket ők, maguk határozzák meg értelem szerűen. – Minden eszközt és okot: tudatlanságot, hamis történelmi krónikákat, vallásos félelmet stb, használjanak fel saját vallásuk és vezetőik érdekében. - Igyanak bort, de vizet prédikáljanak.
9. Zsarnokok: Amennyiben a többi Megbízott jogait használni kívánja úgy, egy személyben, kizárólag önös érdekből, tegye meg. - Országot, népet, vagy kontinenst igázzon le ideiglenesen, vagy hosszabb időre. – A kiváló intézmények, mint Kijárási tilalom, Választójog illetve Szólásszabadság és a Gyülekezési jog megvonása, valamint a Rögtön ítélő bíróság eszközeit használja fel gátlástalanul a hatalmon maradás érdekében.

A Megbízó kijelenti, hogy az összes a meghatalmazásban szereplő Megbízott, Szent és Sérthetetlen. A Megbízó kijelenti, hogy befogja a pofáját örök életre és nem gondolkozik független szabad emberként ezen túl.

Tisztelettel a megbízó: Loliense

2010-12-05
  A vár déli részét kulturális és turisztikai „tematikus parkként” képzelik hasznosítani, fenntartani, és javasolják a „Budavári Palota nemzeti történelmi és kulturális park” létrehozását. Ennek része lenne többek közt egy őshonos…..
loliense 2010.01.23 18:21:06
@Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t:

Holnap a békés vasárnapi húsleves és rántott szelet után,szólj anyádéknak a problémádról és gyújtsátok fel családi programként az összeset!
Ki meri állítani, hogy az ingatlanosok nem őszinték? Amire Irsai Olviér nevű olvasónk talált, az mindenesetre az ellenkezőjét bizonyítja. Vagy legalábbis azt, hogy kicsit szórakozott volt a lakáshirdetés feltöltője. Tévedésből bennfelejtett belső instrukcióra már volt példa…..
  Néhány napja volt szó az Urbansitán a pusztulás szélén álló Várkert Bazárról, mely olvasóink szerint sajnos csak azért van felállványozva, mert egy filmforgatáson azon szökik majd egy szereplő. Most viszont a mellette álló gyönyörű villa hirdetésére lett figyelmes…..
loliense 2009.12.10 19:52:07
@Punxsutawney Mormota:
Helyesbítenék:Egy izraeli, zöld-foki szigeteki offshore cégé.
loliense 2009.12.10 22:19:24
@stars7726:
Ismertem a tulajdonosokat,ha ez hitelesnek nevezhető tőlem
na megin oda akartak csapni a zorbánnak maszopsz háztájról, de igaiból csak egy ledér simogatás született, lepkefingon danolva. kurvára nem merték felvállani, hogy betalálkozzon Mao Ce-tunggal, Hitlerrel, Jörg Haiderrel, vagy éppen Slota bácsival. ha valaki elmagyarázza ennek az…..
A mai téma azt gondolom, nem szorul túl részletes magyarázatra, elég, ha megtekintjük a poszthoz mellékelt ábrát. Hangsúlyozom, nem azt állítom, hogy az alábbi képen szereplő közéleti személyiségek buták, csupán azt kívánom érzékeltetni, hogy a szemüveg a…..
loliense 2009.11.29 22:36:32
@ÁkiBáki:
Természetesen ez így van,látom nyitott könyv vagyok számodra.Tudni való rólam,hogy nem hallok.
loliense 2009.11.29 23:01:55
@ÁkiBáki:
Amennyiben rajtam múlik és ez nem csak ígéret!- a szemed nem fog romlani tovább és intelligensebb is leszel, folyamatosan.
loliense 2009.11.29 23:35:01
@misbelief:
De igen is okosítja tovább is még tovább is!
Sőt férfiszemmel nézve, még sokkal szebb és szimpatikusabb is lett a szemüvegtől.Összegzem(csak a külsőt)Tehát:kimondottan még okosabb,elképesztően szimpatikus és brutálisan jóképűnek kinéző stáár lett a szemüveg hordástól!
Pár óra múlva, éjfélkor a nemzet számottevő hányadának gyásza mellett befejezi sugárzását a Sláger és a Danubius, majd néhány másodperc múlva újra feltámadnak a frekvenciák, és megkezdi adását a két új rádió, a Neo FM és a Class FM. De vajon milyen számmal búcsúznak…..
Ezen a most készült felvételen jól kivehetők az Apollo 12 misszió által hagyott nyomok a Holdon. A NASA LRO kamerája folyamatosan pásztázza égi kísérőnk felszínét, egyre pontosabb képeket készítve a talajról. Még idén korábban talált rá a második Hold misszió nyomaira,…..
Sokan ki vagyunk borulva azon, hogy nem lehet szégyenkezés nélkül végigmenni a Nagykörúton, meg igazából sehol sem: csiricsáré, ronda, mérhetetlenül kelet-Európai a látvány, legfőképpen a teljesen vállalhatatlan üzletek és homlokzatok miatt. Ez egyébként főleg az…..
Az átkosban, ahogy a Kádár-rendszert hívjuk páran, volt ez a fogalom: fizetett forradalmár. Ők voltak azok a mozgalmi emberek, akik fizetést kaptak ezért. Párt tisztségviselők, KISZ-esek, ilyesmi. Aparátcsíkok.Ők voltak a rendszer kitartottjai leginkább, hiszen semmi más dolguk nem…..
Az élet nem áll meg, a győzteseknek gőzerővel be kell indulniuk, hiszen november 18-ától már sugározniuk kellene valamit a megnyert csatornákon. Az indulásra viszont ki kell találniuk a rádiókat, mert a pályázatokba még elég volt szép kerek számokat beírni, amelyek alapján ki…..
Ez azért eléggé kínos: a Jobbik honlapján egy üres kocka tátong, "This video is no longer available due to a copyright claim by Warner Music Group." felirattal. Egyszerűen annyi történt, hogy a Warner szerzői jogi panaszt emelt a Jobbik új kampányfilmje miatt, és leszedette…..
loliense 2009.10.29 13:00:41
@Karlitosz:
Most miért vagy ideges?
Nem volt tudomásom arról,hogy leszbikus vagy!
És az sem biztos,hogy degeneráltak lesznek gyermekeitek.Én drukkolok nektek,hogy egészségesek és szépek legyenek.
Nyugi van,vedd fel a rózsaszínű náci egyenruhád,abban mindig csinos vagy,sétálj egyet a friss levegőn!
loliense 2009.10.29 13:11:38
@Fedőnév:
Persze,hiszen Kárli-toszék,egy modern furfangos népség!
Engem nem zavarnak furcsa szokásaik,toleráns vagyok.
loliense 2009.10.29 13:45:27
@Trejo: Ez azért erős egy kicsit és dúúrva így!Azt akarod ezzel mondani,hogy Kárli-tosz faszirigy?

És igen is!

Kárli-tosznak a beírásai alapján érző szíve van, és bár nem tudhatom,de elképzelhetetlennek tartom,hogy ne osztaná meg a sok-sok férfi nemiszerv közös használatát,náci barátaival!
Ő nem irigy!!!
Vajon az ORTT tagjai azt gondolták, hogy a rádiófrekvenciák odaítélésből nem lesz országos botrány, vagy csak annyira pofátlanok voltak, hogy egyszerűen szartak rá?Update: A Sláger rádió vezetése szemmel láthatóan kiborult, a rádió honlapján jelenleg ez a felháborodott hangú…..