Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ElChe

376 bejegyzést írt és 710 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Nagyon földhözragadt ember vagyok,  mind az ejtőernyőzés, mind a búvárkodás hidegen hagy. Bár szeretek repülni, de önmagában a tudat, hogy 10 ezer méter magasan repülök egy bádogkaszniban, rémülettel tölt el és semmiképp sem szeretnék kiugrani belőle. De ugyanennyire borzaszt a gondolat, hogy…..
    Hadas Kriszta ledobta a textilt. Igaz, nem egyedül tette és egy jó ügy érdekében. Arra vállalkozott 11 kismamával, hogy retus nélkül mutassa meg, milyen is lett a megváltozott alakja szülés után. Kriszta anyukás műsort is készít és most 11 anyuka, kezében a picivel…..
A Felsőtárkány (például) egy éve betiltott ál-bróker céget hirdet, 2011 óta százmilliókat kapott sportfejlesztésre, négy kiemelt utánpótlás csapata meg idén 76 meccsen 845 gólt. A főszponzor előzetesben, a futballklub máig egy piramisjáték nevét viseli, a százmilliós pályaberuházás keretében,…..
Annak idején még Antal Imre is bemondta a Szeszélyes évszakokban, hogy végre bemutatták a magyar mozik. Csak 10 évet kellett rá várni. Lehet, az volt a baj a nagy fehérrel, hogy igazi vadkapitalistaként viselkedett: válogatás nélkül lehúzott mindenkit. Mondjuk, Steven Spielberg…..
ElChe 2015.03.28 18:27:26
Annak idején én a könyv megjelenésének negyvenedik évfordulója kapcsán emlékeztem meg a filmről és a hisztériáról- búvárszemszögből.
bigblue.reblog.hu/negyven-eves-a-capa

Nem vitás, hogy mérföldkő lett a film, és az is ritka, hogy ekkora hatással van a felfogásunkra egyetlen alkotás. Végül a cápák jártak a legrosszabbul...
Itt a tavasz, és újra elkezdődött a magyar labdarúgó bajnokság tavaszi szezonja. Ennek örömére szemezgetünk azokból a jó hírekből, amelyek a honi szurkolók szívét megdobogtatják. Például, hogy továbbra is úgy nőnek a stadionok fedett sportlétesítmények az országban, mint…..
Szinte sutyiban újra alkalmazni kezdte a Wizz Air azt a céget, amely pár hete még a botrányos utasszívatásban jeleskedett, majd a sok reklamáció hatására megvált tőle. A Budport újra akcióban, de tapasztalataink szerint valóban visszavett a szigorból. A csomagmérő kisiparosok…..
Bár a kézügyességemet ismerve elég reménytelen ötletnek tűnik, de egy időben elég komolyan próbálkoztam repülőgép makettek összerakásával. Ez úgy 5-6 évig tarthatott, ami alatt körülbelül 30-35 műanyag csodát raktam össze - de egyszerre sose volt 10-12 darabnál többem,…..
Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyét öleli fel ez az északi régió, ami igencsak ambivalens érzelmeket vált ki a legtöbb emberben. Ez az ellentmondás nem csak társadalmi szinten, de az ingatlanokban is megmutatkozik. Az Otthontérkép év végi sorozatában összegyűjtöttük…..
ElChe 2014.12.17 16:16:16
A zuhanóbombázó személyzete feltehetően túlélte a becsapódást.   Ritka, kivételesen jó állapotban megmaradt 2. világháborús bombázót fedeztek fel Horvátországban, az adriai tengerben.A Junkers 87-et, más néven Stukát (Sturzkampfflugzeug) a Zágrábtól 340 kilométerre…..
Mélymerülő búvár vizsgát szeretne, de taszítja a nyíltvíz? Értelme ugyan nem sok lesz, de mostantól akár meg is szerezheti! Egy olasz hotelben 40 méter mély medencét adtak át nemrég.   Az Y-40 "The Deep Joy" ezzel át is vette a világ legmélyebb medencéjének járó címet a…..
A cáptatámadás érdekes dolog: sokan rettegnek a halálos fogsoroktól, de a matematika könyörtelenül cáfol minden cápás horrofilmet: évente összesen kb. 70-80 cápatámadás történik világszerte, és ebből csak tíz végződik halállal. Számolja ki mindenki magának, vajon mégis…..
Lehet még fokozni? Igen, lehet, természetesen Dubaiban. Ugyanis itt épül a világ első víz alatti vidámparkja. Már nem elég a filmes tematika vagy az extrém, közeget is váltunk, megyünk a víz alá. Azért Hollywood itt sem maradhat ki a buliból, hiszen azok vesznek részt a „park”…..
Értékellek, mint emlőst Már ebben a hónapban tartósan 30 fok fölötti hőmérséklet várható a horvát tengerparton, míg a(z ugyan kevésbé megbízható) hosszútávú előrejelzések alapján egész novemberig meleg lesz. Legalábbis Zoran Vakula, a horvát állami rádió- és…..
Napjainkban a Karib-tenger legfontosabb turisztikai attrakciói, sok évszázaddal ezelőtt azonban a maják kegyetlen vallási szertartásainak helyszínei voltak a cenoték. Ik Kil cenote, közel a Világörökség részét képező Chichén Itzá romvároshoz   A majákról köztudott,…..
Tegnap együtt vacsoráztam egy nagyon szimpatikus angollal, akiről a beszélgetés során kiderült, hogy egészen elképesztően biztos keze van. Annyira, hogy 24 óra alatt bekerült szinte a világ összes híradójába, Ausztráliától Nagy-Britannián át Pakisztánig.   Ez itt bizony nem…..
Ajánlott hallgatnivaló a poszthoz:   #467 Kőbánya a legvagányabb budapesti kerület, ezt már Bill kapitány is megmondta. Csak itt történhetett meg, hogy lakóházak és garázsok által körbefogottan létesítettek egy vadasparkot őrülten barcogó dámvadakkal, vaddisznókkal és a…..
Hajóroncsok 113. P29 - Málta 2014.03.26 21:21:25
Jelen poszt alkalmával visszatérünk a Földközi tenger középső régiójába és újra megtekintünk egyet a remek máltai hajóroncsok közül. A Kelet-német eredetű járőr Málta legújabb roncsainak egyiket, amiért máris rajong a víz alatti kalandokat (is) preferáló turisták nagy…..
Ezen a héten még mindig a Tűzgolyónál időzünk, hiszen ebben a James Bond-filmben igen magas volt a bikiniben domborító bombázók aránya. Martine Beswick és Claudine Auger után tehát jöjjön a veszedelmes római bombázó, a S.P.E.C.T.R.E. elszánt bérgyilkosnője, Fiona Volpe,…..