Adatok
McLane
0 bejegyzést írt és 28 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Takarmány: kábítószer, drog
– Haljak meg, kit látok a beszélőn! Kálóhoz bejött a csajával a Tyson! Nem hiszitek el, hogy be van horpadva a feje, rendesen nincs orra! Elkezdi, bedöngölték ketrecharcba', de végül K.O.-ra küldte a gyereket.
– Mekkora egy kágyékás vagy te,…..
A The Cape már az első tíz percét követően képes volt lebilincselni. Kénytelen voltam egy elismerő csettintéssel hangot adni elégedettségemnek. Végre nem valami zavaros, agyon CGI-zett, langyos kulimászt toltak a képünkbe. A sorozat olyan, mint egy képregény. De nem…..
Végeztem egy gondolatfuttatást annak kérdésében, hogy az egyes országok sikerességének mik a főbb összetevői. Egyetlen olyan közös pontot találtam, ami független tényező. És ez az önfegyelem. Különböző országokból más és más okokból van jelen, az egyes országokat az…..
Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek. Lesz mindkettőből elég, a nemzeti ügyek kormánya eddig eddig főleg a röhögést tekintette nemzeti ügynek, de most ráálltak megint a tragédiára. Addig jó nekünk ugyanis, amíg Magyarország a kis színesek közé, a napilol rovatba…..
McLane
2010.07.22 17:04:54
@malacz69【ツ】rettegéselemző:
Nem voltam ott a faszkardozásnál, de amennyit az újságból olvastam, az alapján az IMF javaslatai/feltételei kivétel nélkül jók.
Elfogadom, hogy a kommunikáció erélyességét kifogásolod. Mentségükre legyen mondva, hogy nem feladatuk, hogy megágyazzanak a Fidesz októberi helyhatósági győzelméhez - ahogy a vereségéhez se! Én nem látok kivetnivalót abban, hogy felemelik a hangjukat, amikor a kormány elhülyéskedi a komolynak szánt tárgyalást, valamint busóálarcban a fejükön verik a tamtamot, hogy egy EU ország költségvetési egyenlegéhez és inflációjához semmi közük (ráadásul mindezt olyasvalaki mondja, akinek aranyköpései között előkelő helyen virít, hogy "az EU-n kívül is van élet), de mivel szerintem Viktor egy kis genyó, érthető, hogy nem vérzik a szívem.
Ami viszont meglepőbb, hogy mennyien felháborodtak két-három "közismerten cionista szennylap" (WP, FT, Economist) tudosításán, pedig az IMF "odabaszása" ebben ki is merült. Nem ők erőszakolták meg Magyarország minősítését, hanem azok a következmények, amelyek nagyjából mindenki számára nyilvánvalóak egy ilyen tárgyalás kapcsán. Szóval ne azt hányd a szemükre, hogy odaszartak az asztalra, mert az pont OV volt, az EU/IMF delegáció csak belenyomta a kormány orrát. Igaz, elcsomagolhatták és hazavihették volna (vesd össze: "kiadnak egy kommünikét, mely szerint a tárgyalások jól állnak"), de szerintem ez az elvárásod nem a realitás talaján áll.
"Miért pont velünk akarnak [példát] statuálni, mikor itt volt az egyik legerélyesebb konszolidáció már eddig is?" - kérdezed. Az, hogy feltetted ezt a kérdést már előrevetíti, hogy álláspontjaink közelednek. De csak az enyém és a Tied, Malacz. A Fidesz szerint az "erélyes konszolidáció" a legaljasabb dolog volt a rendszerváltás óta (vagy legfeljebb a második Gyurcsány hazugságspirálja mögött), hiszen nem kaptak felhatalmazást a megszorításokra, reformra, konszolidációra. Olyannyira lenézik (le-kommunikálják) ezt a - külföld szemében sikeres - kiigazítást, hogy be se jártak a parlamentbe (munkahelyükre!) megtárgyalni, kidolgozni a részleteit, pedig egy kisebbségi kormánnyal szemben az ellenzéknek is jó tárgyalási pozíciója lett volna.
Én - minden irónia nélkül - nagyra becsülöm, hogy elismered az előző kormány (kevés) épkézláb intézkedését. De ha a Fidesz azt várja, hogy ezért a konszolidációért ők söprik be az elismerést - akár jó PR, akár szarba-orr-beleverés alóli felmentés formájában - akkor basszák meg a jó kurva anyjukat!
Elnézést a kifakadásért.

2010.07.21 17:55:01
@malacz69【ツ】rettegéselemző:
Szerintem nem áthidalhatatlan az álláspontjaink közötti szakadék. Ahogy azt már a blogodon is kifejtettem, Te a Fidesz-szimpatizánsok azon elenyésző kisebbségéhez tartozol, akik képesek észrevenni és helyükön kezelni a Párt kommunikációja és döntései között az ostobaságokat, tudod kritizálni a balfaszokat az élvonalból, és ennek a véleményednek hangot is tudsz adni. (Vesd össze: a balliberális oldalon szerintem egyetlen embert sem találsz, aki azzal a megingathatatlan elfogultsággal rajongja és mindenáron védené saját politikai "elitjét", mint ahogy azt itt a legtöbb jobboldali szimpatizáns teszi.)
Bevallom, továbbra sem érzem egyenrangú demokrácia-veszélyeztetésnek Gyurcsány nyílt szimpátia-szavazását, mint az alkotmánybírók kijelölésének új rendszerét, az APEH/ÁS/elnöki személycseréket vagy a bloggerek nyilvántartását; de lehet, hogy tudat alatt alkalmazom a kettős mércét. (Ismét csak vesd össze: a Horn-kormány a kétharmados többsége birtokában négy-ötödössé tette a legfontosabb törvények módosítását, mintegy védve az alkotmányos értékeket a parlamenti konszenzus nélküli beavatkozástól. Ehhez képest OV azzal a logikával akarja egyedül kinevezni az alkotmánybírókat, mert "így tudja biztosítani a szavazófülkés forradalom [56%-os] többségének méltányolható érdekeit".)
Az MNB függetlensége valóban nem a jegybankelnök fizetésén múlik. Szerintem is sokat keres Simor (bár én őt jó szakembernek tartom, de ettől még lehet simlis). A függetlenséget csak az veszélyezteti, hogy a Fidesz olyasvalamihez akar hozzányúlni (bármennyire kompetibilis is a népakarattal), amihez való hozzányúlásnak még a látszatát is kurva messziről kellene kerülnie. A köztársasági elnök fizetését se csökkentsék a cikluson belül.
Azt is bevallom, én speciel utálom Orbán Viktort. Bizonyos képességeit tisztelem, de leginkább azért emelkedik ki a környezetéből, mert sok gerinctelen féreggel veszi körül magát. (Amúgy ezt az összes vezető szocialista politikusra is fenntartom. A Jobbikot is rühellem, az LMP-t meg [rossz] viccnek tartom; szóval inkább antiszociális kis köcsög vagyok, mintsem elfogult.) De visszatérve Vitorra, bármennyire nem kedvelem, drukkolok neki, hogy a történelmi lehetőséget (kétharmados többség, reformokra talán nyitottabb társadalom, a korrupt szocik miatt reménykedő és elnézőbb nép) megragadva, állítsa az országot a helyes pályára. Például a 16%-os adó tetszene, nem akarok a kákán is csomót keresni.
Az IMF vita kapcsán nem azért osztom a liberálkapitalisták álláspontját, mert ők vannak a nem-Fidesz oldalon, vagy mert jól befenyítik Viktort, és szánalmas életemnek nincs boldogabb fantáziája, minthogy a kormányfő meghunyászkodik. Biztos tudnának olyat mondani, amire én is azt mondanám, hogy "ez azért már több a soknál!". De eddig nem tette ilyet. Csupa olyan feltételet akarnak ránk erőltetni - bármennyire visszatetszést kelt is ez a szó - amiket gazdaságpolitikailag helyesnek tartok. Bajnaira nem kellett rákúrni az ajtót (imádom Árpi képi hasonlatait), mert ő eleve a helyes - de definíciószerűen népszerűtlen - irányba akarta terelni a gazdaságot.
Summa summarum: sem én, sem az itt kommentelők többsége nem azért örül az IMF zsarolásának, mert alázza a Fideszt, hanem mert jelenleg ők az utolsó védelmünk a kártékony, populista gazdaságpolitikával szemben. Ha elfogultak vagyunk is, nem a Fidesz ellen (pláne nem a komcsik mellett), hanem a piacgazdaság mellett.
Én sem szeretném, hogy egy IMF-komisszár legyen a miniszterelnök, de remélem méltányolhatónak tartod igényemet egy tájékozott, értelmes minsizterelnökre, akinek baromi okos tanácsadói vannak, akit elfogad a világ civilizáltabb fele és aki képes távolabb látni a busóálarcnál.
Hidd el, ha lenne ilyen, engem az sem zavarna, ha Orbán Viktornak hívnák.

Eddig a két új erő mutatkozott be az MTV interjúsorozatában. A köztévé kezdeményezése egyébként megérdemli a biccentést, annál többet csak azért nem, mert ez volna a default elvileg. Kockázatos riporteri feladat, és ahhoz képest eddig egészen ügyesen teljesítették. A…..
McLane
2010.03.27 15:08:25
@old_field:
Elsősorban a magam kedvéért, de csokorba szedem a gondolataimat.
1. Szeretem Tóta W. blogját, de nem gondolom, hogy az 500+ kommentlista megfelelő helyszíne további véleményütköztetésnek (mint ahogy Török Gábor szerényebb blogja sem alkalmas rá). Így nem érzem szükségét, hogy számokkal/érvekkel ugorjak fejest a sűrűjébe.
2. Az egyik legnagyobb erénye Tótának (stílusán és értékrendjén felül) hogy publicisztaként képes megmondani - ellentétben szinte mindenki mással - ha valakiről lesújtó véleménye van. A nyálfröcsögő kommentelők nem számítanak. Mikor olvastál olyat Török Gábornál - vagy akárkinél - hogy hazugnak, képmutatónak vagy tolvajnak hív olyanokat, akiről MINDENKI tud(hat)ja, hogy hazugok, képmutatók és tolvajok?
3. Tóta W. blogja kapcsán épp az a szomorú - ahogyan az már több poszt alapján is kiderült - hogy sok (valószínűleg diplomás, ha nem is feltétlenül értelmes) ember képtelen feldolgozni a jól strukturált információt, ha a végkimenetel nem cseng egybe a politikai preferenciájával. Persze ez csak egy kisebbség; sokan csöndben olvassák, vagy csak annyit nyögnek közbe, hogy bezzeg Gyurcsány hol lakik, miből él... De akik érvek nélkül vitáznak és gyalázkodnak, az tényleg a legalja. Akkor miért nem olvasnak valami mást? Pártújságot, politikai portált...
4. Hogy ne érhessen az a vád, hogy érvek nélkül kritizálok, vessünk egy pillantást egy kereskedelmi egység pénzügyeire. Amiket össze kell hasonlítani a serpenyőkben az a adómentesség és az összes olyan közteher, amit akár a munkáltató, akár a munkavállaló befizet. Sőt utóbbit meg kell pakolni mindenféle segéllyel és járadékkal, mert ha valaki nincs bejelentve egyáltalán, akkor többnyire még a munkanélküli segélyt vagy a gyedet is felveszi. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ahhoz, hogy ki lehessen fizetni zsebbe a feketemunkást, ahhoz fiktív számlák kellenek, amely további bevétel-kiesést jelent az államnak. Szóval teljesen irracionális az a felvetés, hogy az adókedvezményekkel többet veszít az állam, mint a feketegazdasággal.
5. Onnan lehet tudni, hogy az érv minősített hülyeség, hogy még Szijjártó sem jött elő vele. Az itt a szomorú trend, hogy míg korábban elsősorban "hivatásos" provokatőrök jöttek erre a blogra trollkodni; most tisztességes, nem-pártkatona-csak-szimpatizáns kommentelők éreznek késztetést arra, hogy hamis közhelyekkel, filléres/felszínes bölcsességekkel "világítsák fel" Árpit. Ráadásul nem képesek túltenni magukat azon az alaptézisen, hogy attól még, hogy Tóta W. - és az olvasók - kifogásolják az egyik oldal programját, retorikáját, még nem következik, hogy a másik oldal elképzelései és kommunikációja lenyűgözik őket.

Enci küldte:ez se egy hűdefriss adat, de épp most olvasom Szolzsenyicintől a Rákosztályt, ahol a rákos betegeknek konzekvensen áttételei vannak. Azon gondolkodom, hogy vajon ékszíjas, vagy esetleg fogaskerekes? Én úgy tudom ugyanis, hogy áttétel pl. a bringán van, a rák pedig…..
Ha történetesen erős vizuális élményre vágysz, és épp nem tudsz eljutni az Avatarra, most megkaphatod a tévén keresztül is. Bár sem a távoli űrutazás izgalma, sem az éjszaka is fényben úszó dzsungel látványa nem tárul eléd, a szín kavalkád felülmúlja elképzeléseidet és…..
Ha létezik vállalkozás, mely virágozni képes a gazdasági válság idején, az valószínűleg egy olyan cég, mely az alkalmazottak elbocsátására szakosodott. A kissé suta magyar címet kapott Egek urában van egy ilyen üzlet, igen nagy területre kiterjedően (valószínűleg az egész…..
A Hold az eddigi első és egyetlen égitest, melyre az ember a Földön kívül a lábát tette. A sci-fikben persze ennél már jóval nagyobb távolságokat tehettünk meg, hiszen a képzelet szinte határtalan, s még a távoli naprendszerek elérése sem tűnik lehetetlennek. Valójában…..
Szerencsés a magyar sorozatfüggő, hiszen az amerikai sorozatkínálat legjobb darabjai szinte mind láthatók már nálunk, szinte nem is tudok olyan sorozatról, amiről csak ábrándos szemmel, sóhajtozva beszél a magyar tévéfüggő, jaj, ha majd az egyszer itt is látható lesz, az lesz a…..
Valahol a pszichológia fejlôdésében a gyermekkori traumák kihatása a felnôtkorra szépen lassan bizonyított tény lett, így a gyermekkor fokozott védelme egyre nagyobb hangsúlyt kapott a modern nyugati társadalmakban. Ettôl teljesen függetlenül a gyermekkori halandóság sikeres…..
McLane
2009.10.03 20:58:48
Egy roppant érdekes és szórakoztató öszvér a Get Off My Planet! Műfaját tekintve sci-fi stratégiai lövegtorony, vagy talán lövegtorony stratégiai sci-fi, vagy ezek ismétlés nélküli permutációja. Hogy miért? Mert több műfaj jellemzőit tudhatja magáénak. 2355-ben járunk,…..
McLane
2009.07.12 02:50:15
@Blogger Géza:
Igazad volt, a KMK-n belinkelt www.net-games.biz/funny-games/Get-Off-My-Planet.html alatt végigvihető a játék. Bár szerintem ott is bugos (1: az erőművek áramleadása rapszodikus és késleltetett, iééetve előfordult, hogy a menüből kiválasztott, de le nem tett orbitert "visszavonva" a pénzem természetesen nem költődött el, de a 4-es orbiter keretemből levonta a meg-nem-épített lövegtornyot), de legalább nem annyira szemétparaszt.
A játék teljes verziójában talán kevés a bug, de teljesen felborult a balance.
Megyek játszom inkább a Tactical Assassin 3-mal.

Megkapja majd a magáét később ez a lapos, Derby d’Italia nélküli, márciusra eldőlő, dögunalmas Serie A szezon, de mielőtt ez megtörténne, vállalkoznánk egy szezonválogatott összeállításának nem különösebben hálás feladatára. Tessenek parancsolni, íme az NST…..
Nagyjából nyolc évvel ezelőtt, 1999 május 26-án, amikor a Manchester United az utolsó másfél percben két gólt rúgva megfordította a Bayern München elleni BL-döntőt, nem én voltam az egyetlen, aki azt gondolta, ilyet soha többé az életben nem fog látni. 2007 június 9-én a…..
A Zugügyvéd feltételezi, hogy minden kolléga ismeri a népszavazás körüli hercehurca történetét. Akit mélyebben érdekel a téma, az alábbiakban megvizsgálhatja az egyik vitatott AB határozatot. Különösen izgalmas a határozat végére biggyesztett különvélemény.504/H/2007. AB…..
Erről [screenshot]csak röviden, mert hát azt akarják ezek a szerencsétlenek, hogy foglalkozzon velük valaki, cserélje ki a pelust, figyeljen oda rájuk. Viszont a kisegítő korrepetálás nekem nem feladatom. 1. Nem kerítés, hanem viadukt, és nem az árpádsávból, hanem a…..
Ezt a BL-döntőt felejtsük el minél előbb, szántsuk fel, sózzuk be és büntessük huszonöt botütéssel az említését is, valamint súlyosbítsuk a büntetést az inkvizítorok által bemutatott legkegyetlenebb kínzásokkal azok számára, akik a Benítez nevet még egyszer szájukra…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Úgyhogy csak egy hatalmas riszpektet küldök az agresszív szarfaszú geciputtonyoknak a szögesdrót mindkét oldalán; csak így tovább!