Regisztráció Blogot indítok
Adatok
tomi257

0 bejegyzést írt és 35 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Alig több mint egy hónappal 70. születésnapja után elhunyt Albert Flórián, az egyetlen aranylabdás magyar labdarúgó. A 75-szörös válogatott Albert Flórián csütörtökön kórházi beavatkozáson esett át: koszorúérműtétet végeztek el nála, amely a pénteki közlés szerint…..
A szólistánk a szorgos gyűjtés eredményeként 300 sorról hirtelen 800 sor fölé gyarapodott, így kénytelen voltam kettéválasztani. Közkívánatra a teljes lista PDF-ben letölthető. A-tól J betűig itt találjátok, az alábbiakban pedig a K és Z betű közti szavak…..
Megdöbbentő jelentést tett közzé a 2010. április 10-én Szmolenszkben lezuhant Tu-154-es katasztrófájával kapcsolatban az eset kivizsgálására felállított lengyel bizottság. Az áldozatok között volt Kaczynski elnök és az ország politikai és katonai vezetésének számos tagja,…..
Ádám ajánlotta a helyet, én meg látogatás előtt átpörgettem a flash-sekkel megfingatott honlapot, hogy tudjam, mire számítsak. Hát ezek alapján engem meggyőztek:Szervusz, mi vagyunk a Fruccola. Friss dzsúzokat és más finomságokat készítünk. Szereztünk egy klassz kis weboldalt…..
Lehet, hogy a Orbán Viktor atomjaira röhögte magát azon, hogy az EU Elnökeként az EU diktátorát, azaz magát támadta. *** Ugyebár az úgy volt, legalábbis a whig történetírás szerint, hogy Orbán kiosztott egy pár kokit és sallert Brüsszelnek. És persze mi más is…..
Az All Songs Considered blog előásott valahonnan egy 33 éves Ramones-koncertfelvételt. A 26 számos bulit 1978. január 7-én rögzítették a New York-i Palladiumban, élvezhető minőségben. Itt rögtön meg is hallgatható, sőt, aki akar, még régi sci-fi filmek trailereit is nézheti…..
Újabb budapesti szórakozóhely ellen indít hadjáratot egy belvárosi önkormányzat. De most nem a szocialisták, hanem a Fidesz. A West-Balkán tragédiát meglovagolva akarják bezáratni a Tűzrakteret. Itt viszont nem csak egy kocsmáról, hanem egy összművészeti centrumról is szó van.…..
  Megtaláltuk Budapest valószínűleg legjobb ár/érték arányú reggelijét! Bár a Vármegye utcai Mandiner-főhadiszálláshoz elég közel van, eddig méltatlanul kevés figyelmet fordítottunk a Palotanegyed tengelyét adó Bródy utcai Olasz Intézet kávézójára, pedig van miért.…..
Sárdobáló Jöjjön a kiskirály? 2010.10.02 12:00:00
Vasárnap minden valószínűség szerint Tarlós Istvánt fogják főpolgármesternek választani a budapestiek. Ez a név sokaknak a „szociális népszavazás” levezénylőjét, és még több ember számára az elkövetkező évek főpolgármesterét jelenti. Nekem azonban a Tarlós…..
Kettős Mérce Ez hihetetlen! 2010.09.13 23:44:00
Update: Holnap 16 órakor baráti, hangoskodó találkozó a jegyzői hivatal elött.1073 Budapest, Erzsébet krt. 6.Itt jelentkezhetsz a Facebookon.  A VII. kerületi önkormányzat és börtönben ülő polgármestere elkövette azt a húzást amit senki se képzelt volna.…..
w A pesti vicc 2010.08.24 10:00:00
Bajban van az én hazám. Budapestet elhagyja vőlegénye, vagy kicsoda is volt ez az ember, Demszky Gábor; legyen mondjuk a Significant Other. Ötször választotta meg a város népe, ebből négyszer újra, ezen belül egyszer egy hónappal az őszödi botrány után. Pedig sohasem volt…..
...persze nézőpont kérdése, a lényeg, hogy a bré melyik végén állunk. Ha haszonélvezők vagyunk, akkor ez az ország egyik legjobb állása, ha (adó)fizetői, akkor bizony -finoman szólva- a picsába küldjük az illetőt.Az állás nem itthoni, hanem Brüsszelben található, a cehhet…..
Ígérem, most utoljára foglalkozunk az argentin meccsel, és holnaptól a görögverés lesz a téma, de ezt azért mégsem lehet szó nélkül hagyni. "Tökéletesen kielemezte a nigériai védők mozgását egy-egy szögletnél, és megfigyelte, az ötösön belülre sodródnak. Ezért…..
harminc Petőfi jobbikos lenne? 2010.03.14 15:00:00
Nem tudom letenni azt a gondolatot, hogy mi lesz március tizenötödikén, hogy megint kivonul minden párt és mindegyik ugyanazzal az öncélú retorikával sajátítja ki magának 1848 első igazán balhés napját, meg hát az egész szabadságharcosdit. Mindenkinek egyértelmű, hogy lesz ott…..
Turkáltam a neten, hogy készül a spagetti carbonara? Azt láttam, mint mindig: ugyanaz a recept sok oldalról visszaköszön, helyenként módosításokkal, máskor meg szóról szóra. Megy a lopkovice itt is. Nomeg a butaság. Már a wikipédia is átvett egy olyan "autentikus" receptet, ami szerint a carbonara…..
Nos itt is egy aranyos történet ami megtörtént, szemtanúja voltam, s mit ne mondjak igen elképedtem…A helyszín Budapest Határ-út, egy buszmegálló.. vártam a buszomat, hogy beérkezzen. Eközben a szomszédos megállóba beállt egy másik járat. Rengetegen voltak, éppen csak be…..
Van Magyarországon egy olyan, jellegzetesen viszonylag jómódú, elveiben liberális, Budapest belső részében dolgozó, élő, magát kulturáltnak tartó embertípus, amely neheztel a Nemzeti Színházra. Neheztel: azaz nem örül neki, hogy ott és akkor és úgy épült föl, ezért dohogva…..
ratro.blog Volvo 2010.01.19 18:40:00
A Volkswagenhez talán az első három kezdőbetűnyi köze van ezeknek az autóknak, nekem viszont óriási kedvenceim. Főleg a régi 200-as széria darabjai férnek bele a szívemnek ezen részére kialakított fiókjába, de szorosan parkolnak mellettük a korai 700-as modellek is. Ezen az…..
tomi257 2010.01.20 07:38:52
bodoky Én nem lőttem fejre 2010.01.17 20:49:00
Rebiszesként, vadászpuskával oszlatott 2006. X. 23-án interjúalanyunk. >>> Először beszél, aki lőtt. ..
Lángoló Gitárok A drog az rossz 2009.12.07 14:20:00
A Junkies legutolsó lemeze még tavasszal jelent meg Degenráció címmel, az első klip pedig a Csatornapatkányra készült szintén még akkor. (Persze csak ha nem számoljuk a Rockandrollból ötös dalra forgatott alkotást, ami az Uj Péter által vezetett azonos című MTV-s műsor…..
Hajnalban kaptam az információt, hogy hétfőtől a T-Mobile jelentősen csökkenti az iPhone 3GS-ek árát. Bár reggel hatkor a honlapon még az eredeti összegek szerepeltek, a nap során biztos, hogy ott is felbukkannak a olcsósított számok.Na szóval, két éves hűségnyilatkozat mellett…..
Az eddigi posztokban az angol mai kiejtésével foglalkoztunk (és ez így lesz a jö­vő­ben is), de most tegyünk pár lépést hátra a nagyobb rálátás kedvéért, hogy az angolt ne csak mint egy pillanatfelvételt lássuk, hanem mint egy hosszú film­so­ro­za­tot,…..
Szörnyű baleset történt a ma 80 éves Nobel-díjas író Kertész Imrével. Az éppen szokásos novemberi reinersdorfi bevásárlóútján tartózkodó író egy helyi könyvesboltból kilépve sétálni indult, amikor a zöldhatáron át véletlenül magyar területre tévedt. Az író…..
tomi257 2009.11.09 17:17:39
@ndb: kösz a felvilágositást. maradjunk abban, te berlinben szopod a kaput-t ebéd után én romában a corretto-t:) legalább nem találkozunk:)
tomi257 2009.11.09 17:26:38
@ndb: lehet. ha a hely jó:)