Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bxbreak85

0 bejegyzést írt és 18 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A SyFy, a science-fiction egykori melegágya a kétezres évekre kicsit eltévelyedett, és egyre több pankrációt meg realityt kezdett el vetíteni, míg a igazi sci-fi mutatóban is alig maradt az adón (Battlestar Galactica, Stargate), mert a Havent, a Warehopuse 13-atz vagy a Being Humant hadd…..
bxbreak85 2015.02.22 20:09:22
Belsőség Heti merítés 2014.12.14 09:22:43
Néhány GTV-ből leszűrt tapasztalataim laza halmaza Hitemre mondom, hogy NINCS SOK MŰSZAKI PROBLÉMA AZ AUTÓVAL!!! Akkor se, ha régi Alfánál ez sok szakértő kollega számára abszolút hihetetlen. Na persze én is csak a hatodik ilyen autómra mondok ilyet, az elsővel (másodikkal,…..
Az úgy volt, kezdeném a Tanár úr kérem diákjának stílusában – és igazából így is érzem magam –, hogy most lebőgtem. De nemcsak én, hanem, ha lenne türelmem, illetve kedvem, hogy atomokra csesszem szét az idegeimet, akkor név szerint rá tudnék mutatni, hogy mások is, szép…..
Íme, nézzék meg milyen átlátszó módszerekhez folyamodnak, akik le akarják járatni a Toyoták megbízhatóságát. Lépésről lépésre követhetik, ahogy a sunyi befeketítési kampány begyakorolt lépéseit végrehajtják. Ám sajnos nem jön össze, mert nem gondoltak minden…..
Belsőség Ilyen az öreg dízel 2014.04.26 06:35:22
Milyen lehet vajon, ha az ember csak használja az autóját hónapokon át, és nem kell hozzányúlni? Egy-egy olajcsere, esetleg fékbetét, ha eltömődik a pollenszűrő, már nagy esemény. A téli, nyári gumi váltogatása bosszantóan sok időt rabol el, még talán időpontot is kell…..
Eljutottunk idáig is, Ponton Dezső a legfőbb bírák ítélőszéke elé került. A Mozaikba. Az öt évre szóló OT-s műszakit ugyanis csak zárt technológiás helyeken mérik, amint ezt tavalyelőtt az okmányirodában megtudtam, amikor épp a zöld Merci papírjait intéztem volna, és…..
Azt reméltem, hogy az Avensisünk szerelős posztjai nem fogják a Belsőségről kiszorítani Csikós szarjait, mert hát egy Toyota nem romlik el. Ami persze nem igaz, hiszen kopik, és ami kopik, az egyszer elfogy. Ennek ellenére nem panaszkodnék túlzottan. Tán emlékeznek még páran a…..
bxbreak85 2012.06.24 10:12:27
Érdekes ez a vita toyota kontra citroen...Most épp olyan helyzetben vagyok,hogy naponta ülök mindkettöben..Az egyik 1.8 vvti ave. a másik bx 1.9 szívó diesel. Természetesen a toyota mérföldekkel újabb és korszerübb autó,de..A kényelem terén óriási különbségek vannak(rugózás,ülés stb) Az avensis ülése többféleképpen állítható mint a bx-é de akárhova állítom mégsem jó.A citroenbe beülve mindig az az érzésem,hogy hazaértem.A toyota megbízhatóságáról még nem tudok nyilatkozni,mert nem sokat mentem vele.. Természetesen a vétel után kapott olajcserét,összes szüröt,klima ellenörzést,gyertyákat,hosszbordás szíjat.Ebben az autóban csak 60-ezer km van,kiváncsi leszek,hogy 400-ezernél is fog-e még müködni.Az öreg bx már bizonyított:434-ezer km alatt soha nem hagyott az út szélén és a kopó alkatrészeken kívül a hidr.pumpa volt cserélve, (a régi kapott egy új csapágyat most az a tartalék)és egy hónapja csapágyas lett az eredeti 27-éves roto adagoló..(volt tartalék, 2 óra alatt kicserélve),2 hátsó rugó munkahenger->(az is csak azért mert a gyár nem csinált 2db 10mm-es furatot a hátsó hídra,hogy a mocskot ki lehessen mosni mellöle-így a só kilyukasztotta az az alut 25-év alatt..)Mellesleg a munkahenger belseje teljesen újszerü volt a tömítö teflon gyürün sem sok kopás látszott.. Akkor biztos szar a citroen? A legújjabb autókat figyelve nekem az a véleményem,hogy a citroen most javul minden szempontból,az eu-ban gyártott japán autók pedig silányodnak..
Belsőség Hazahoztam a Mercit 2012.01.22 08:00:00
Tudják, az elmúlt négy hónapban – hogy is mondjam, hogy ne tűnjek teljesen őrültnek – afféle küldetéstudatom lett. Lehetetlen dolgot készülök megvalósítani: oldtimerrel szeretnék járni. Persze nem minden nap, hiszen hűséges és szintén öreg Honda Spacy robogóm az…..
Péntek reggel láttam a DS-t. Ha motor lenne, Baowah azt mondaná, hogy patkány, lehet pár ilyenből válogatni a Sebesség Oltárán. Most én mondom erre a Citroënre, hogy patkány, de nem koszspray-vel és kamurozsdával, hanem igazi rohadásokkal, évtizedek horpadásait magán hordó…..
Két nehezen induló koreai autó, mindkettő dízel. A Hyundai baja két fillérből megoldható volt, a Kia javítása viszont egy jobb használtkocsi árába került. Mai cikkünk blogposztja...
Furcsa korú kocsijaim régóta érdekes helyzetekbe rángatnak bele, amiket valahogy mindig megúszok. A 850-es Fityóm is szerzett meleg pillanatokat. Mai cikkünk blogposztja...
bxbreak85 2012.01.03 18:53:05
Elgondolkodtatott ez a cikk...Kicsit elmerengtem a múlton..Az én autós pályafutásom 1989-nyarán kezdödött.Már elötte is nagyon szerettem a moszkvicsokat (a kisautótól a pedálosig..)14 évesen úgy döntöttem,hogy megveszem életem elsö autóját egy 408-as moszkvicsot.Az ötlet 1000 sebböl vérzett.Az autó akkor már min.10 éve rohadt egy udvarban.A csirkék benne a kutya alatta lakott.Miután nagy nehezen sikerült bejutnom kiderült,hogy a motorja már régen nincs meg.Ezen nagyon elkeseredtem mert titokban reméltem én leszek aki életet lehel bele.A tulaj(részegen) bizonygatta,hogy micsoda autó ez!!Egy méteres vascsövel elkezdte a küszöböt püfölni,hogy ö ezt 2 mm-es lemezre cseréltette..A küszöb bírta is,de az autó többi része teljesen szét volt rohadva.A kétezer forintos árat végül sikerült ezerötszázra lealkudnom.Közben majd elájultam,de nem az izgalomtól hanem a tömény pálinkaszagtól..A bátyám és egy haverja jött el segíteni hazatolni a gépet..A kardán nem volt leszerelve ezért tolás közben hol a földet verte hol a kocsi alját.Aki arra járt az mind kiröhögött bennünket.Végül már a segítöim is ott akartak hagyni az út szélén.Nem volt mese az út szélen kellett aláfeküdnöm és szar villáskulcsokkal leharcolni a 4 kardán csavart.Végül hazaértünk vele. A nyár folyamán szétszedtem és a váz ment a kukába. Az élménytöl vérszemet kapva elkezdtem vadászni egy müködöképes darabra.A következö már 412-es volt szintén atomjaira rohadva.Rengeteget küzdöttem vele,de sehogy sem kelt életre.Ekkor láttam egy "jobb állapotú" darabot a ceglédi bontóban :)) A tulaj nem kis megrökönyödésére elöadtam a tervemet,hogy szeretném elcserélni a meglévö moszkvámat erre a bontóban lévöre.Ha jól emlékszem itt kétezret fizettem a cseréért.Ebben az autóban viszont össze volt folyva a víz az olajjal,ezért kikötöttem ha el van repedve a hengerfej akkor azt kicserélhetem a cserébe vitt autóról.Érdekesen nézett a taxis amikor megrendeltem a fuvart.Mivel kifizettem az árat így jött egy szakadt aróval és elintéztük a dolgot.A másik autórol a hengerfejet levéve azonnal kiderült,hogy valamikor belefagyott a víz és elrepedt.Ekkor felgumipókoztam a hf-et a simsonomra és irány Cegléd.A bontósok kicsit hümmögtek,de aztán legyintettek,hogy vegyem le az elözö nap bevitt autórol a hf-et.Hogy örültem annak is,hogy azon vadonat új volt a hf.tömítés és mivel sohasem sikerült beindítani ezért gondoltam jó lesz az még másodszorra is..Az így gondozd a moszkvicsodat könyv segítségével sikerült a vezérlést is jelre tenni.A hengerfej csavarokat csillag kulccsal húztam le.A motorháztetö levéve stb. A kulcsra ráhúztam a leghosszabb csövet amit találtam és rendületlenül húztam a bal tükörtöl a jobb "a" oszlopig. Szerintem az elöírt nyomaték többszörösét kellett az anyáknak kiállniuk..Persze amikor már kezdett összeállni akkora már ott volt a fél lakótelep.Azonnal került kölcsön akkumlátor is.Anyám babettájából leengedtem fél liter benzint.Kit érdekelt,hogy keverék..Szépen feltöltöttem az úszóházat + egy kicsit öntöttem a torkára is.Lényegében már csak a szelepfedél hiányzott.Az okos bátyám kitalálta,hogy ö szeretné nézni a szelepeket és a vezérmü láncot indítózás közben. Mivel senki sem hitte,hogy beindulhat ezért gondoltam ez nem lehet probléma.. Na itt jött a meglepetés: Az autó azonnal beindult!! Esküszöm úgy meglepödtem,hogy azonnal gázt adtam,nem kicsit..Ekkor a motorban található fehér trutymó kb 3m magasra lövellt fel.Gondolom felesleges lenne részletezni,hogy a kiváncsiskodók hogy néztek ki és a melletünk parkoló autók is..Aznap este tehát moshattuk a szomszédok kocsiját is.(az utólsó barna trabant úgy le volt mattulva,hogy azon csak eltöröltük az olajos masszát.A gazdája még hálás is volt,hogy milyen szépen csillog :)) Ha van rá igény esetleg leírom a folytatást is..Ez az autó kapott még böven a jóból..
bxbreak85 2012.01.04 08:38:32
Szóval..Másnap lecseréltem az olajat.Az olajszürö szabályosan össze volt roppanva.Lényegében "menetkész" lett a verda.Tükön ültem az izgalomtól,hogy kipróbálhassam.->15 évesen,jogosítvány nélkül,rendszám és forgalmi nélkül stb.Végül azt találtuk ki,hogy a tesóm és a barátok kiálltak a lakótelepre vezetö két utca sarkára (ahonnan a rendörök szoktak jönni) és jeleztek,hogy tiszta a levegö.Ekkor nekivágtam irány a telep mögötti földes utca.Ott bevártam mindenkit és nekivágtunk a tanyavilágnak.Természetesen az áfor kutat is hátulról közelítettük meg.Összekapartunk 300 forintot és egy olajos kannával felsétáltunk tankolni.Az autó egész jól ment kivéve,hogy a víz fel akart forrni.Kapott pár jól irányzott ütést a termosztátház így helyrejött az is.Természetesen felváltva mindenki vezette.A vigyort nem lehetett leradírozni egyikünk arcáról sem..Egyszer még be is sokalltunk egy kanyarban.Egy fa bánta és a sárvédö. A helyi bontóból kellett venni egy elsö sárvédöt,kemény 300 forintért.A hazatérés szintén örszemek segítségével történt..Az autó 40 km-enként megevett vagy fél liter olajat.Pénz hiány miatt a környékbeli autószerelötöl hoztunk fáradtolajat.Másnap eltört a kipufogó.Nem volt probléma levettem.Így csak az y-ig volt meg.A napi rutin annyit változott,hogy már nem mertem beindítani a lakón hanem kitoltuk az elsö földes útig.Óra szerint kettesben vitte a százat.Mivel akkoriban ment a hazárd megye lordjai természetesen mi is ugrattunk egy felbontott utca homokdombján.Emlékszem úgy csapódott be a gép ,hogy kis híján kiestünk a szélvédön.Bevallom én akkor megijedtem nagyon..Egyik nap a tanyavilágban összetalálkoztunk egy másik gyerekbrigáddal..Ök egy kerek wartburgal voltak.Hú az az autó nagyon kemény volt.Csak az eleje volt gyári,az "a" oszlop és a szélvédö megvolt,de utána csak hevenyészetten hegesztett csöváz! Ök 6-an voltak mert a hátulján (kilépökön) is állt két gyerek!!Éppen felforrt hütövel álltak az erdö szélen.Megálltunk kölcsönösen megcsodáltuk egymás szekerét.Adtam nekik vizet és tízen kerestük a waresz elrepült hütösapkáját..Mikor kész voltun akkor gyorsan nekiálltunk egy kis erdei versenynek.A wartburg annyira könnyü volt,hogy esélyünk nem volt sajna.Mivel nem volt rajta már hátramenet így ezek a srácok egyszerüen felemelték és megfordították.. Így ment ez egy darabig amikor egyik nap egy papír volt az autón,hogy nem állhat rendszám nélkül közterületen.Mivel amúgy is gyüjtöttem a c-jelü régi rendszámokat így másnap felcsavaroztam egy cu-s moszkvicsét:))Na ekkor már valaki a "szervektöl" szólt a faternak,hogy ezt már nem kéne.Az én jó apám azt sem tudta,hogy az autó müködik..Megszületett a retorzió:míg nincs jogsi addig autó sincs..Szóltam a haveroknak,hogy eladó a verda.Na nem sokáig kellett árulni..Azonnal elkelt 5000-forintért.Természetesen azért továbbra is nyomon követtem a sorsát..-hajtotta egy késöbbi gokartbajnok srác is.Na ekkor eltört az elsö tekercsrugó! Moszkvicsra ez igazán nem jellemzö,gondolom mentek árkon bokron át.Késöbb egy nagy fékezéskor eldurrant a jobb elsö gumifékcsö,de úgy ,hogy a fékfolyadékot pontosan a kipufogóra locsolta. Volt füst nem kicsi. Mert ez jó bulinak tünt így teli talppal pumpálták a féket.Egyszer már ki is gyulladt.Ezt még sikerült eloltani.Késöbb egy felakadt úszó miatt sikerült felgyújtaniuk az autót.Ekkor telilapátolták ijedtükben homokkal a motorteret és a gépet félre lökték a faterjuk kertészetének a végébe.Hogy mi lett ezután nem tudom.Lehet azóta is ott rohad.. Itt egy két év simsonozás következett..Azért azon is 408-as moszkva hátsólámpa volt :)) Természetesen azzal sem sikerült az átlagos motoros életet élnem..Egy osztálytársam kitálálta,hogy próbáljuk ki megy -e a simson gázolajjal?? Ez már egy másik sztori,de azért elárulom: ment.. :))
Nem hiszek a hibátlan 400 000 kilométert futott autóban. Sőt, nem hiszek a 200 ezresben sem. Szinte minden – saját autóinkkal foglalkozó blogposzt – kommentelői között feltűnnek a most vettem olaszban egy kilenc éves 320d-t, hibátlan és a kilenc éves B Vectrával járok…..