Regisztráció Blogot indítok
Adatok
AstarothZ

0 bejegyzést írt és 115 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A szerte az arab világban zajló forradalmakról annyi okos gondolat jelenik meg nap mint nap az interneten, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Gondoltam, én is leteszem a közmondásbeli két centemet a forradalmak leképződéséről a médiában és a nyugati reakciókról általában,…..
AstarothZ 2011.03.15 19:11:32
@SchA:

@SchA:

Egyetértek.
De, azért tudtam volna ennél sarkosabb jelenkori/múltbéli példát is mondani, a jelenség pedig szvsz tagadhatatlan. Persze az nem biztos, hogy a posztban szereplő arab államokban is ez fog történni, csak a lehetőségét nem zárnám ki. Kíváncsian figyelem a híreket, és várom a fejleményeket.
A magyar médiában csak a legolvasottabb híroldalakon jelent meg, de Németországban már jó ideje sajtótéma a Bundesmarine háromárbócos kiképzőhajójának esete. A felzúdulás előzménye, hogy a Gorch Fock fedélzetén még 2010. novemberében az árcbócról lezuhanva halálos…..
AstarothZ 2011.02.05 12:45:57
@drazsé:

„és teljességgel biztos vagyok abban, hogy kultúrkörtől teljesen függetlenül a férfiak mindig meg akarják majd dugni a nőket... pláne háborús helyzetben, ugye
persze, ez akár lassan, akár gyorsan, de változhat)”

Arra célzol tán, hogy nőkből és bu… – bocs – melegekből álló alakulatokat kell szervezni. A tisztán bu… - bocs – melegekből álló alakulat harctéri bevetése szerintem orbitális hiba lenne, hiszen az ellenség az utolsó emberig, az utolsó csepp véréig ki fog tartani, mert hátat fordítani (és menekülni) nem mer :))

A bulvármédiáról pedig az a régi szlogen jutott eszembe, hogy „Egyen szart! Tízmilliárd légy nem tévedhet!”. Ezt a modern korszellem sajátosságaihoz igazítva ki kell egészíteni: „Tízmilliárd légy, és több (tíz)ezer bulvármédia-szereplő nem tévedhet (nagyot)!”
Mai posztunk témája egy olyan konfliktus, amelyről a hadtörténet iránt érdeklődők szinte biztosan hallottak már. A legtöbben azt is tudják, hogy kb. mikor zajlott le, de arról, hogy mi történt valójában, még ma is a legvadabb legendák keringenek. Ideje tehát, hogy a Lemil lapjain…..
Ha kicsit gunyorosan akarunk fogalmazni (és nem tartunk attól, hogy ŐK az orrunkra koppintanak), bátran mondhatjuk, hogy többé-kevésbé titkos társaságokkal napjainkban tele van a padlás: szabadkőművesek, illuminátusok, bilderbergesek, céeferesek – hogy csak azokat említsem,…..
AstarothZ 2011.01.30 14:48:06
@manes:

Lásd az azonos c. regényt, by Henryk Sienkiewicz.
KatPol Blog MiG-ek hányattatásai 2011.01.13 17:10:00
A fegyveres konfliktusok előre nem látható, drámai módon befolyásolják az egyéni sorsokat - ezt mindenki tudja, hiszen ellenkező esetben pl. a veteránok visszaemlékezései sem lettek volna soha népszerűek. Érdemes viszont arról is megemlékezni, hogy nemcsak a háborúk…..
AstarothZ 2011.01.17 20:02:46
@ambasa:

A nekem szóló utolsó mondatodat ide címezd:

www.kerozingozos.hu/2010/06/03/gondolatok-az-arvizi-helyzethez/

"A két ex-iraki gép, többedmagával nagyjavításon volt nálunk a megboldogult PG-ben (később Dunai Repülőgépgyár Rt.) még 1991-ben. Irak Kuvait ellen folytatott megszállása, tartós nemzetközi blokádot vont maga után, így az itt ragadt gépek átkerültek a MH állományába. A gépek gyártási ideje:1980. Ezek a gépek az ezredforduló után ismét átestek egy nagyjavításon, de a legjobb esetben is mindkét gépnek még az idén végleg lejár/lejárt a naptári üzemideje, így a Mi-8-as is eltűnik a magyar égboltról, illetve az aktív gépek listája tovább rövidül."

Mindenesetre ha neked más infód vagy véleményed van, azt akár normális stílusban is közölheted, amíg én is így teszem! /Úgy talán még meg is köszönöm.../
AstarothZ 2011.01.18 11:27:19
@ambasa:

Afelől biztosíthatlak, hogy sem hazánkat, sem az ex-vállalatodat nem állt szándékomban becsmérelni, ez meg sem fordult a fejemben. Mindenesetre úgy emlékszem, hogy a kerozingozos.hu-n kívül máshol is találkoztam már az idézett verzióval, sajnos már nem emlékszem rá hogy hol, de keresem... Mivel én nem voltam személyesen részese a történetnek, ezért az információkat internetes forrásokból és nyomtatott sajtóból szerzem, amiknek megbízhatóságát néha nehéz megállapítani – főleg az előbbi esetében. A megjegyzésed egyébként nem volt sértő, csak kicsit lekezelő, arrogáns, részemről spongyát rá… Végső soron örülök, hogy felhívtad a figyelmet a dologra, így már más megvilágításba került a történet.
by 5.g & Rammjaeger83 & SchA "He really is the next Jimmy Carter."/komment a BBC oldalán/ "They could quite justifiably give it to an inept wannabe serial killer for not being good enough at murder." /komment a Reuters oldalán/ Egy bizonyos Tom Lehrer nevű úriember állítólagos…..
Air Power Blog Ahogy élt, úgy hal 2010.12.06 08:06:00
A Hende-féle HM lopva távolítja el a MiG-29-est a hadrendből, ceremónia és nyilvános köszönetmondás nélkül.Késői felfedezés: december 6-án egy nyúl futott át a felszállásra váró raj előtt a betonon.A típus utolsó kiképzési repüléseire ma, illetve holnap kerül sor…..
A NATO főtitkára arra szólította fel a szövetség tagállamait, hogy ne törekedjenek minden téren a legmodernebb védelmi képességek kialakítására és fenntartására. (folyt.=>) Anders Fogh Rasmussen a belga Királyi Védelmi Intézet (ISRD) egy rendezvényén beszélt…..
AstarothZ 2010.05.04 22:54:15
Szerintem mi kezelhetnénk a nagy NATO gulyáságyú-üteget. Jó esetben pár nap alatt harcképtelenné tehetnénk az egész szövetséget, mert kb. addig bírná a gyomruk a magyar kosztot… eközben persze magyar ügynökök felvásárolhatnák a teljes Rennie Antacidum gyomorsav-csökkentő készletet az érintett országok patikáiban, így kb. 1 hét alatt átvehetnénk az USA-tól a globális nagyhatalmi vezető szerepet :)

„olyan intézkedések is helyet kaptak, mint az európai haditechnikai szabványok, beszerzések, valamint hadiipari gyártókapacitások egységesítése…”
Na, ekkor megnéztem volna a jelenlévő francia delegált orcájának ábrázatát, ők közismerten élharcosai az ilyesminek.

Ahogy olvasom a napi hírekben, a britek hazai és Afganisztánban állomásozó járműparkja is erősen kezd legatyásodni, az AH-1 Apache-ok 27%-a van bevethető állapotban (18/67), a teljes helikopter-flottára nézve ez az arány 62%-os (322/522), a szárazföldi járműparknak meg mintegy 50%-a üzemképes… Úgy hogy a derék britek (is) már jó úton haladnak a főtitkár által felvázolt ösvényen…

htka.hu/2010/05/04/katasztrofalis-allapotban-a-brit-helikopterflotta/
htka.hu/2010/01/05/bevetesre-alkalmatlan-a-britek-fel-gepjarmuparkja/

„Egy szeg miatt a patkó elveszett,
A patkó miatt a ló elveszett,
A ló miatt a csata elveszett,
A csata miatt az ország elveszett,
Máskor fiam, verd be jól azt a patkószeget!„

Nemrég a Szekeres Imrének is megizente a Rasmussen, hogy elfogyott a regimentje, azt izente, hogy nagyobb arányban kell részt vennünk az afgán kormányerők kiképzésében… főleg a tüzérségében… …meg kűggyünk helikoptereket is… El tudom képzelni az Imrénket: - Egyáltalán van nekünk olyan??!
Blogunknak már az alapításkor deklarált célja volt a médiában megjelenő, háborúkhoz és konfliktusokhoz kapcsolódó, az elmebaj határát súroló "szakértői vélemények" elleni fellépés (lásd "Fassság!" rovat). Sajnos sokak szerint a biztonságpolitika olyan, mint a magyar…..
AstarothZ 2010.04.22 12:32:41
@Tilikov:

Én azért többé-kevésbé bízok abban, hogy a retorika szintjén túl ezen országok vezetői sem teljesen hülyék, és elvakult fanatikusokat nem engednek az ilyen eszközök közelébe. Az atomfegyverek és az interkontinentális hordozóeszközök is inkább alkalmasak diplomáciai ütőkártyának, elrettentésnek, státuszszimbólumnak, az „érinthetetlenség” zálogának, mint gyakorlatban alkalmazandó fegyverként. Feltételezem, hogy tisztában vannak a válaszcsapás(ok) következményeivel, és az első csapást követő nemzetközi reakciókkal. A tömegpusztító támadást inkább tartom reális veszélynek arctalan terrorszervezetek részéről, akiknek kiléte és holléte bajosan határolható be a megtorlást illetően. Az USA és Izrael (vélhetően) pedig régóta birtokában van a tömegpusztító képességeknek, és mindeddig sztem. kellő önmérsékletről és felelősségtudatról tett bizonyságot (a II. VH végét ne soroljuk ide). Az, hogy az USA pld. fenntartja magának a megelőző csapás jogát, is inkább csak elrettentő erejű dolog. Mindazonáltal persze minél többen lesznek tagjai a KLUB-nak, a kockázat annál inkább növekszik. Remélem, ha valahol mégis sor kerül rá, akkor a szél itt nálunk éppen az ellenkező irányba fog fújni pár hétig.
AstarothZ 2010.04.22 13:04:04
@Tilikov:

Azzal viszont egyetértek, hogy manapság valóban felborulóban van(nak) a világ hidegháború vége óta fennálló „rendje” és erőviszonyai, de a folyamatos változás amúgy is a világ természetéhez tartozik.
KatPol Blog [KNN] Hezbollah Alert 2010.04.17 12:00:00
Kérem szépen, breaking news, egy iráni atomfegyveres és egy al Kaidás atomfegyveres rettegés között most a változatosság kedvéért lehet rettegni Libanon legprofibb síita pártjától, a Hezbollahtól! Ugyanis egyes források szerint a Hezbollah (HA)  ezúttal Szíriától kapott…..
AstarothZ 2010.04.19 22:08:59
@SchA:

Köszi a választ! A feliratot illetően majdnem bejött a tipp.

„és nem konteo indítónak szánom, de szvsz az Irgunéval is.” – legalább az ízlésük némileg megegyezik valamilyen téren :-)

A csodalámpa meg csak vicc volt, nem kell túl komolyan venni…
AstarothZ 2010.04.21 12:28:19
@Tilikov:

"Kivéve, ha vegyi pusztító anyagot akarnak célba juttatni, ami – ismerve eddigi működésüket – egyáltalán nem kizárt..."

Egy ultramilitáris atomhatalommal szemben? Hát ők tudják...
Blogunkon már nem egy alkalommal (többé-kevésbé) élénk vita alakult ki arról, hogy egy konvencionális háborúban mekkora jelentőséggel bír a katonák felkészültsége, egyéni képességei, ill. fegyverzetük technológiai paraméterei. Úgy gondoltam, érdemes a téma iránt érdeklődő olvasók figyelmét felhívni…..
AstarothZ 2010.04.15 14:11:55
@bz249:

„30:0-ra nyertek a spanyolok. Nyilván az történt, hogy Spanyolország partjainál hirtelen lassabbak, kevésbé fordulékonyak és nehezebben utántölthetőek lettek.”

Egy kis szépséghibája annak amit mondasz, hogy az 1589-es Drake – Norreys kalózexpedíció a nagy emberveszteségeit nem tengeri ütközetekben szenvedte el, hanem néhány Portugál kikötő felpédálása során, szárazföldi harcokban és ostromokban, na meg fertőző betegségekben. Az angol hajókat csak a viharos időjárás miatt érték károk, meg esetleg a partvédő erődök tüzérsége által. Az igazi kárt azok a „befektetők” szenvedték el, akik a kalózexpedíciót finanszírozták. 30:0???

Majdnem száz évvel korábban a spanyolok és portugálok már felosztották egymás között a világot, 66 évvel korábban már körbehajózták a földet, a XVI. sz. közepén a spanyol és portugál hajók/flották menetrendszerűen közlekedtek a kontinensek között. A spanyol Armada szerintem is több szempontból is túlméretezett, átgondolatlan vállalkozás volt, meg hát nem is tengerészek vezették, de szerintem kicsit reálisabban tervezve, meg profibban kivitelezve a XVI. század végén valószínűleg már logisztikailag is megoldható lett volna Anglia spanyol megszállása.
AstarothZ 2010.04.15 14:19:04
@bz249:

Ja, meg nem mellesleg az a brit flotta az elkövetkező évszázadokban megteremtette minden idők legnagyobb gyarmatbirodalmát…
AstarothZ 2010.04.19 17:22:03
@5.g:

"3. Ugyanis végül eredeti céljaikat feladva kivonultak egész Szomáliából. Azóta pedig az utolsó afgán barlangban is tudják, hogy a közvéleményen keresztül lehet a legjobban megfogni őket."

Szerintem ezt már Vietnám óta tudják (tudjuk).
KatPol Blog Damaszkuszi panoráma 2010.04.06 10:00:00
Szíria fővárosában számos látnivaló akad, melyet érdemes megcsodálni az arra tévedő turistának. Ma néhány kép segítségével ajánlanánk az egyiket az olvasók figyelmébe, ami szorosan illeszkedik a blog témájához - a Panorámát az Októberi Háborúról.A Yom Kippuri, '73-as…..
Hónapok - sőt, lassan már évek - óta hallhattunk újabb és újabb ígéreteket a 2009. decemberében lejárt START-I. nyomába lépő új orosz-amerikai fegyverzetcsökkentési megállapodás küszöbön álló megkötéséről. Pénteken végre a két elnök telefonbeszélgetését követően…..
by CN & SchA Contrary to what amateur fascists think, the really successful military elites encourage discussion, train mid-rank officers to react independently, and discourage yelling, steroid use and macho bullshit in general. Gary Brecher / War Nerd Már megint itt egy agyondícsért film,…..
AstarothZ 2010.03.10 13:28:29
@Droidfigyelő:

Bocs, az előző hozzászólásomat is Droidfigyelő 2010.03.10. 11:25:04 –nek szántam.

„De nem, megy tovább a kataton rángatózás, hogy miért volt szar az a film, amelyben az M4-en nem megfelelő irányzék volt, és miért nem az volt Ryan közlegény fején az "Éjjellátó 20" mintájú éjjellátó helyett, amikor Nagy Sándor "Fe=Vas i.e. 4.század" mintájú kardja beszorult Stauffenberg "Német aktatáska 1944" mintájú aktatáskájába az Apollo 13 "1970es évek" mintájú űrhajóban.”

Tudod szerintem mint mozinézőnek, az valamilyen mértékben a te érdeked is, hogy egy ilyen film esetében a készítők ügyeljenek az apró részletekre, és ezáltal minél valósághűbb képet ill. hangulatot kapj, nehogy véletlenül ezek hiányosságai miatt vonj le hibás következtetéseket a történelmi valósággal kapcsolatban. Azokat, akik értenek hozzá (magamat nem (vagy csak részben) sorolom közéjük), meg igenis zavarnak az ilyen pontatlanságok. Gondolom te is így lennél vele, ha a saját szakmádról készült filmben látnál ordas nagy baromságokat. És ha jól emlékszem, azt senki sem állította, hogy a film (csak) az ilyen apró, technikai részletek miatt szar.
AstarothZ 2010.03.24 13:30:18
infocheck 2010.03.24. 00:10:45!

Gratulálok, másodszorra is sikerült egy színtiszta filmkritikát írnod, én azért egy vérbeli tűzszerésztől ennél több szakmai konkrétumot várnék, mert mondjuk azt hogy „nagy csomó nagy kaliberű TÜZÉRSÉGI LŐSZER. (NEM BOMBA!)” volt a csomagtartóban, azt a mozi néző, 8 dioptriás, gyengén látó, óvodás Pistike is elsőre meg tudta állapítani. + ha jól megfigyelted alattuk valamilyen hegesztett falú, hengeres tartályok is voltak, azok vajon mik lehettek? Vagy mi értelme van egy ilyen szerkezetnél a halottember-kapcsolónak (ha egyszer nem azzal akarták működésbe hozni), vagy mi a véleményed arról hogy a kocsi csomagtartója percekig égett, benne a robbanóanyagokkal? De írhatnál az alkalmazott módszerekről is, pld. miért nem használta a robotot?

„röhelyes amikor az összedrótozott cuccokat húzza ki a földből,”
Ha megfigyelted, a vezetékek egy csomópontban párhuzamosan voltak összekötve (min. 8-9 kábel, bár csak hat tüzérségi lövedéket láttunk), és körbetekerve szigetelő szalaggal, egy kábel pedig bevezetett a kapualjba (mutatják a szabadon hagyott erek végét), a bajszos koma azzal akarta működésbe hozni, a nála lévő elektromos kütyüvel. Miért nem keresi egyből a működtető kábelt, és miért nem azt csípi el először, ahelyett hogy egyenként hatástalanítaná a lövedékekbe dugott indító detonátorokat? Nemszakemberként nekem az lenne a logikus és gyorsabb megoldás.

Szóval az általad leírtak alapján szakemberként számomra nem vagy meggyőző!

„Miert nem azt kérdezitek meg hogy REÁLIS e hogy egy WTC1, WTC2, WTC7 szabadesési sebességgel ben zuhanjon össze preciziós robbantások nélkül?”

Gondolom másodállásban építész – statikus is vagy, és részt vettél az esetet kivizsgáló csapatban, vagy (és) a WTC tervezésében ill. építésében is.
AstarothZ 2010.03.29 22:26:17
@Alchemist76:

Az előző hozzászólásom kicsit félreérthetőre sikerült, mert kimaradt az a mondat, hogy „laikusként ilyen, és ezekhez hasonló kérdések merültek fel bennem a film közben, amikről szívesen olvasnám egy szakemberek véleményét”. Nem állt szándékomban semmit sem állítani. Egyébként én is úgy tudom, a fegyverek (légibombák, lőszerek, rakéták, torpedók, stb…) tervezésekor ügyelnek arra, hogy a különböző külső behatások (mechanikai-, hő-, stb.. – gondolom, hogy bizonyos határokon belül) esetén, biztosított állapotban lehetőleg ne lépjenek működésbe, a dolog kémiai, fizikai hátterét és megoldásait azonban nem nagyon ismerem. A Te hozzászólásodból elsőre kitűnik (gondolom a nick sem véletlen :-)), hogy otthon vagy a kémia terén, és egyben korrektül elmondtad a véleményed az egyik kérdésről. Infocheck kommentjeiből pontosan ezt a színvonalat hiányolom, ha már egyszer „szakember”.
Február 6. a Magyar Honvédség rádiótechnikai fegyvernemének a napja, röviden a radarnap. De van-e ok ünneplésre 2010-ben?100119 Bánkút. Az egyik RAT-31DL D-sávú háromdimenziós lokátorral felszerelt mérőpont. Az elmúlt évek során megkérdőjelezhetetlenné tették, hogy ezek…..
AstarothZ 2010.03.14 01:32:20
Engem is mélységesen felháborít az a „haderőreformnak” nevezett rombolás, ami a MH-ben az utóbbi években végbement, a mecseki távolfelderítő 3D radar elleni tiltakozás pedig az én szememben is konkrétan hazaárulás. Azonban én egy kérdést szeretnék feltenni, ami már sok éve foglalkoztat, hátha a blog szerkesztői és olvasói közül tudja valaki a választ:
Én 1993 aug. – ’94 aug. között voltam sorkatona. Kecskeméten voltam kiképzésen, ott álltam a díszszázadban az első MIG-29-esek érkezésekor, azután pedig a Győr-Moson-Sopron megyei Bezenyére kerültem, az 54/10. Rádiótechnikai Századba. 1994 tavaszán (vagy a nyár elején) egy kb. 10-15 fős külföldi csapat érkezett, csupa barnára sült, szemmel láthatóan is „közel-keleti” kinézetű fiatalember. Hoztak magukkal egy egész kamionnyi cuccot is, ládákat, dobozokat. Néhányunkat megkértek – egy karton cigiért, meg pár doboz üdítőért cserébe - , hogy segítsünk a lerakodásban. A légiposta címkéken feladóhelyként Tel Aviv szerepelt. Kipakolás után, egy csomó mérőműszerrel meg számítógépekkel berendezkedtek az Szt-68-as lokátorban, és a harcállásponton. Pár hétig bütyköltek ott valamit, majd felszereltek a CIKLOIDA rádiórelé antennájára valamilyen szenzort (egy városi tűzoltókocsi létrájának segítségével), és méréseket végeztek. A vége felé egy napra egy Mi-8-as és egy Mi-24-es helikopter is érkezett, amik kb. de. 10 órától, késő délutánig repültek a környéken, a laktanya területe felett is, gondolom azok felderítésével is kísérleteztek. Nekünk sorkatonáknak a részletekről semmit sem mondtak, de ha valaki el tudná mondani, hogy mi is történt ott akkor, azt megköszönném!
AstarothZ 2010.03.17 19:01:08
@zord:

Köszönöm a választ Zord! Ezek szerint lehet hogy ez is egy tipikusan magyar történet. Ha az országnak és a Honvédségnek nem is, valakinek biztos származott némi „haszna” belőle. Mivel nem dohányzom, nekem csak egy doboz 0,33 l-es Cola jutott :-). A katonatársakkal mi arra tippeltünk, hogy az Szt-68 átalakítása, vagy korszerűsítése folyik, vagy esetleg a „vendégek” egyszerűen csak a működésére és a műszaki paramétereire kíváncsiak. Ezek szerint inkább az utóbbi lehetett. Akiknek sikerült kicsit kíváncsiskodni a HÁP-on, azok azt mesélték, hogy a számítógép monitoron színes, háromszögekből álló, vektorgrafikus képen látták a schwechat-i le- és felszálló légiforgalmat, de ezt csak másodkézből hallottam, magam nem láttam. A Mi-24 „vendégszerepléséről” viszont van néhány, kissé távoli, kicsit életlen fotóm (pld. az egyik PRV-vel, a háttérben), ha érdekel, szívesen beszkennelem őket és elküldöm mailben.
Hozzánk került egy ilyen, a címben szereplő cucc the little stromtrooper nevezetű olvasónktól. Az ő blogjáról idézve a szabályokat: A díj átvételének és továbbadásának szabályai a következők: 1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki nekem küldte 2. A logót ki kell…..
Az amerikai nők végre-valahára az iszlamista terrorizmus világában is áttörték a közmondásos üvegplafont.(folyt.=>)A kedden nyilvánosságra hozott szövetségi vádirat szerint egy Texasból származó és az iszlámra áttért baltaarcú nőszemély, Colleen R.…..
Mint ismeretes, a háborúkban a szebbik nem képviselőinek rendszerint csak igen hálátlan, vagy legalábbis kevésbé "látványos" szerepek jutnak/jutottak (tábori prostituált, "járulékos veszteség", ápolónő, az otthon melegét őrző katonafeleség stb.); nagyrészt éppen ezért…..
AstarothZ 2010.03.12 12:31:20
Én nem szeretnék beszállni ebbe a Wehrmacht ill. németek VS. más hadseregek, és más nemzetek fiai (leányai) vitába, de nem tudom megállni, hogy ne idézzek Rammjaeger83 egyik válaszából, a Pure Military Porn! C. posztból, mert ha a logika érvényes a haditechnikára, akkor szvsz az élőerőre is érvényes kell legyen. (Ahogy lényegében SchA is ezt írta fentebb egy helyen.) Vagy ezek szerint mégis léteznek szubjektívebb szempontok is? :-)

Rammjaeger83 •
katpol.blog.hu 2010.02.25. 01:44:52 :
„Erről abban az egy esetben lehetne biztosat mondani, ha bármikot két, azonos létszámú, felkészültségű és ellátottságú haderő háborúzott volna, az egyik nyugati, a másik keleti fegyverekkel, azonos mértékű politikai akarattal rendelkező vezetők utasítására - ugyanis meglátásom szerint a fegyverek technikai színvonala csak egy ilyen erősen hipotetikus esetben döntő, minden más esetben másodrangú szempont. Ilyesmire azonban soha nem került sor, ergo nehéz alapot találni az összehasonlításra.”
Nemrég találtam rá egy csodálatos NGO-ra, ami évről évre összeállít egy listát a legbékésebb és legkevésbé békés államokról. (folyt. =>) Ime a lista a 2009-es évre. Merengjünk el azon, hogy a szende szociológusok szerint Libanon brutálisabb hely, mint Észak-Korea…..