Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bretman

0 bejegyzést írt és 583 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Vlagyimir Putyin maga telefonált az Index szerkesztőségébe. Megsárgult 1973-as Népszava címlapok, és a Magyar Nemzet hétvégi mellékletének remittendái alatt találtuk meg a fülsiketítően éles hanggal csengő bakelit telefont, és amikor az ügyeletes félve felvette, a vonal végén…..
A Tanú című klasszikus magyar filmben Pelikán József gátőr, a szocializmus elkötelezett híve börtönbe kerül, mivel engedély nélkül vágott disznót. Az őt egykor szarrá verő fasiszta pribékkel találkozik össze a cellában. Rövid fenyegető közjáték után megérkezik a…..
Elképesztő dolog történt a napokban, de mintha ennek súlyát nem érzékelné a média vagy a keresztény közösség: az ENSZ felszólította a Szentszéket, hogy többek között bírálja fölül tanítását a fogamzásgátlás és a terhességmegszakítás témakörében. A legnagyobb…..
Van itt egy nagyon régi és nagyon rossz vicc: "A vádlott az utolsó szó jogán szólásra jelentkezik a tárgyalóteremben: -Bíró úr! Nem lesz kicsit sok ezért a kis bűnért az az öt év??-Öt év? KÖTÉL!!" Nem idéztem volna ezt a szörnyűséget, ha nem terjed tovább az erre…..
bretman 2014.02.01 02:37:40
@Trollcsány rising:

Miért is? Mást mondott az ATV felvételén, mint a Hír TV-én?
bretman 2014.02.01 02:55:59
@Trollcsány rising:

Az a helyzet, hogy a Hír TV elbaszta. Hiába ragaszkodsz körömszakadtáig ahhoz, hogy senki nem hallott semmi mást, csak azt az egy "kötelet" a Hír TV felvételén egyértelműen hallatszik, hogy 0.11 és 0.15 között többen bekiabálnak. Nem lehet érteni, hogy mit, mert ezt a hírtévések nem hangosították föl. Valahogy nem tartották érdekesnek, minő véletlen. A "kötelet" sem lehetne érteni, ha nem hangosítják föl.

A helyzet az, hogy a Hír TV alapállítása az, hogy csak egy bekiabálás volt. Ezt azonban a saját felvételük cáfolja.
bretman 2014.02.01 03:12:18
@Trollcsány rising:

Miért lenne kár? A kötelet sem lehetett eredetileg hallani, amíg fel nem hangosították.

A helyzet az, hogy a Hír TV alapállítása az, hogy egy bekiabálás hangzott el, a kötelet. Ez egyértelmű hazugság.
A médiumaink elfogultak lesznek, mihelyt ellentmondásba kerülnek egymással a magasztos nyugati elvek, illetve az üzleti-hatalmi érdekek. Heteken át meghökkentő volt látnom, hogy az Euronews – amit addig tényszerűen tájékoztató hírforrásnak gondoltam – elfogult beszámolókat…..
bretman 2014.01.30 05:45:40
@Lajos Domokos:

A maszlagot én is látom. A posztban.

Akkor egyszerűsítsük le. Ön ezt írta: "Az EU főtisztviselői, a történelmi okokból érintett – s talán egy esetleges majdani területi osztozkodásra is gondoló – lengyel és litván politikusokkal szövetkezve".

Akkor most tessék befejezni a mellépofázást,és tessék elmagyarázni, hogy Ön szerint milyen területi osztozkodásra gondolnak a litván politikusok. Izgatottan várom, hogyan foglalják el Ukrajnát, ami nem is szomszédos Litvániával.
Ne az állam mondja meg, mennyi legyen a fizetésünk – döntöttek újabb népszavazáson a svájciak, akik egy korábbi, általunk is megénekelt népszavazáshoz hasonlóan újfent nem kértek a felülről érkező baloldali népboldogításból. Most a svájci ifjúszocialisták…..
bretman 2013.11.26 01:00:27
@Brúsz Pringstein:

Helyes észrevétel. A ballerek a világon mindenhol az állami szabályozásban hisznek (kedvencem, amikor Norvégiában a szocdemek az adóemeléssel nyertek választást), a jobberek meg az állam visszaszorításában.

Magyarország egyik legnagyobb tragédiája, hogy sem baloldali sem jobboldali pártja nincs. A szocik mindenáron kapitalisták akarnak lenni, a fideszesek meg mindenáron komcsik.
Lilu bikavadító piros ruhában celebrálja az estét, kétszer-háromszor megnézzük, hogy mi volt tegnap, ami nagyon káros hatással van a fülekre. Én mellesleg Krasznai Tündét küldeném haza, párbaj és puszi nélkül, csak úgy. Mindegy. Istenes Bence kötelező beköszönése után…..
bretman 2013.11.17 22:44:06
@P1sty: @Chat Géza:

Nehéz nem észrevenni, hogy Alföldinek minden héten van egy ilyen mondata. Amivel semmi gond nem lenne, mindenkinek joga azt üzenni a saját szexuális identitásáról, amit akar.

Na, de hetekkel a coming outja után?

Nagyon olyan íze van ennek, hogy utasítába kapta a szerkesztőktől. A nézettség a lényeg, itt mindenki csak hetero lehet. Pornósnak lehet lenni, melegnek nem.
bretman 2013.11.18 02:28:13
@Teshow:

Nekem nincsenek információim az RTL vezérkarának nemi hovatartozásáról. Nem járunk ugyanabba a társaságba...

Azt mondod, közismert - de honnan? Melyikük állt ki a nyilvánosság elé, és mivel?

Azt tudom, hogy kevés műsor van a magyar televíziózásban (ha van), ahol többet buziznak, mint a Showder Klubban.

És még azt tudom, hogy Alföldi kora ősszel egy könyvben coming outolt -most meg minden adásban megjátsza a hetero macsót.

Ha mindaz igaz, amit írsz, akkor magukat a nyilvánosság előtt kényszeresen heteroknak hazudó melegekről beszélünk.

De ismétlem: erről nekem semmi infóm.

De miután Alföldi abban a nemzetiszínházas könyvben coming outolt, szerintem valaki megkérdezhetné tőle, hogy mik ezek a mondatok?
A stábot és a szerkesztőket is hidegzuhanyként érte a hír, hogy a Barátok köztből is ismert Bozsek Márk úgy döntött, kiszáll az X-faktorból. A versenyző péntek délután döntött úgy, hogy abbahagyja a küzdelmet, amit az az RTL Klub péntek esti Fókuszában jelentettek…..
bretman 2013.11.09 01:29:49
@bretman:

És igen:

rtlklub.hu: "A stábot és a szerkesztőket is hidegzuhanyként érte a hír, hogy a Barátok köztből megismert Bozsek Márk ki akar szállni a versenyből."

www.rtlklub.hu/musorok/fokusz/cikkek/540883

comment.com: "A stábot és a szerkesztőket is hidegzuhanyként érte a hír, hogy a Barátok köztből is ismert Bozsek Márk úgy döntött, kiszáll az X-faktorból."

rtlklub.hu: "Bár az itthoni X-Faktorban hasonló esetre még nem volt példa, a külföldiben már igen. Ott kábítószer-fogyasztás miatt kizártak egy versenyzőt, egy 21 éves lány pedig egészségügyi okok miatt szállt ki a megmérettetésből."

comment.com: "Külföldön többször is előfordult már, hogy egy versenyzőnek ki kellett szállnia menet közben az X-faktorból. Volt, akit kábítószer-fogyasztás miatt zártak ki, míg egy lány egészségügyi okokra hivatkozva lépett vissza."

Nincs ezzel baj, csak miért írja valaki fölé a nevét, mintha ő írta volna? És tényleg így működik a teljes internet: egy tévé kiad egy PR-közleményt, aztán mindenki lehozza,mintha a saját cikke lenne? Elképesztő...
bretman 2013.11.09 03:14:27
@reccs:

"Miért sixx, ha nem ő írta?"

Éppen ezért vagyok kiváncsi az ő véleményére. Lehet, hogy pontatlanul fogalmaztam: a lényeg, hogy sixx az, akiről mindig tudom, hogy a saját véleményét írja (még, ha sokszor nem is értek egyet vele), és nem egy sajtóközleményt fogalmaz át.

Ez itt egy gyermetegen átfogalmazott sajtóközlemény. Szerintem ciki, hogy megjelent az Indexen, akár valódi személy "ivand", akár egy álnév, amivel sajtóközleményeket szokás kiadni.
A vietnami háború volt az Egyesült Államok több egymást követő kormányának az a kalandja, amely tragikus véget ért és amelynek traumáját a társadalom még sokáig nem tudta kiheverni. A II. világháborúban igazi nagyhatalommá vált USA első veresége volt történelme során,…..
bretman 2013.11.04 21:59:55
@zobod:

A film más szögböl készült (az operatőr jobbra van a fotóstól).

Azért tegyük hozzá, hogy abban a háborúban a Vietkong volt otthon és az amerikaiak a megszállók. Loan tábornok pedig a megszállók által támogatott bábállam katonája.

Nehezen tudom nem elfogadni a párhuzamot '56-al. Csak a Vietkong erősebb volt (nem kis részt persze a kínai és a szovjet fegyvereknek köszönhetően), mint a senki által nem támogatott magyar kormánycsapatok (ugye, emlékszünk: "csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van").
bretman 2013.11.04 22:00:59
@bretman:

pontoabban: a fotós van jobbra az operatőrtől, bocs.
A tegnapi nap során sok minden történt a Műegyetemnél. Sokan mondtak beszédet, sokan kiabáltak, skandáltak... Az összefogás reményében.  Eredetileg ez a bejegyzésem arról szólt volna, mennyire boldogan távoztam a tüntetés végén a helyszínről, látva azt a sok embert,…..
bretman 2013.10.25 03:43:03
@bretman:

Na jó, el kell mennem, és nem tudom, mikor jövök vissza, gépközelbe.

Szóval: ön szerint, kedves Buzás Anna, a műegyetemi tüntetésről a következő hangulatban mentek haza az emberek: "Elkezdtünk reménykedni abban, hogy mindannyian együtt kellünk ahhoz, hogy leváltsuk a díszmagyarba öltözött katonai sorfal előtt "forradalmi" beszédet mondó Orbán Viktort."

Ez képtelenség. A műegyetemi tüntetés jóval korábban véget ért, mint hogy Orbán Viktor a Hősök terén a színpadra lépett volna. Orbán Viktor beszéde semmilyen formában nem hathatott a műegyetemi tüntetés résztvevőire.

Máskor, mielőtt elhint egy politikai píár szöveget, fésülje össze az idősíkokat!
Koppány mondja Vox populi... 2013.10.24 00:48:52
Szegény, szegény Attila… Persze, magának köszönheti, amit ma kapott, de azért én már csak ilyen jótét lélek vagyok, és megpróbálom elképzelni és megérteni, milyen rossz volt neki ott a pódiumon. Ejj, ez a hálátlan tömeg, sőt, ezek a hálátlan szónokok! Mert mi is…..
bretman 2013.10.24 21:40:47
Gyurcsány ezt megint elkúrta. Nem kicsit. Nagyon.

Az utóbbi hetekben úgy tűnt erősödik, akár még az 5 százalék átlépésére is esélye volt. De megint nem tudott hideg fejjel gondolkodni, így elkúrta az összefogást. És bár ne legyen kétségünk: a Nézőpont és a Századvég lelkesen fog bejutást mérni Gyurcsánynak, de ebben komoly ember nem fog hinni.

Az MSZP pártkasszájáról szóló nyilatkozata és Mesterházy lekiabálása fényében a DK-s csávó vezetésével készített bajai videó is új megvilágításba kerül. Mármint, hogy kinek a megbízásából készült, milyen céllal.

Gyurcsány hiába erőlködik. Négy éves miniszterelnöksége alatt olyan dilettánsan kormányzott, hogy az beleégett az országba. Nem azért nem szabad vele összefogni, mert az az MSZP vezetőinek kellemetlen, hanem azért, mert több szavazatot visz, mint hoz.

Gyurcsány miniszterelnökségével nem az őszödi beszéd volt a baj, nem is 2006 ősze. Mindkettő ellenére megnyerhette volna a választást az MSZP 2010-ben. A baj az volt, hogy a négy év alatt nem volt két teljes hónap, amikor Gyurcsány ugyanazt akarta volna. Egyáltalán, hogy tudta volna, mit akar (mondjuk 2006 ősze ennek az egyik következménye). Semmit nem ért el, semmi nem fűződik a nevéhez. Bármi készült, oktatásban, egészségügyben, mindenhez gyáva volt. Stand up comedysnek talán jó lenne, de kormányozni nem a színpadon kell.

Ha Gyurcsány visszajön, a baloldal valóban évtizedekre eltűnik Magyarországról. Fogjon össze Fodorral és Kunczével, de hagyjon egy baloldali erőt, amire azok is szavazhatnak, akik vért hánynak Gyurcsány láttán. Egyáltalán, akik baloldali pártra akarnak szavazni.
bretman 2013.10.24 22:26:06
@jogalany:

Ez azért elég meredek. 2006 előtt már 2014-ről egyezkedni? Orbán ebbe soha nem menne bele. Ő nem tud 8 évre előre gondolni. Neki a holnap kell.

Az viszont lehet, hogy Gyurcsány a vereségre játszik. Bár (politikusnak) dilettáns a pasi, de nem buta. Avval biztos tisztában van, hogy 2014-ben nem rúg labdába. Így neki sokkal rosszabb lenne a baloldal győzelme (szükségszerűen nélküle), mint Orbáné. Neki a baloldal csúfos veresége kell. Mert így lesz esélye (legalábbis ő így gondolja) egy választással később. 2018 már kellően távol lesz 2009-től. Addigra a lerabolt ország tartalékain már Orbán nem tud osztogatni, ő pedig visszajönne megváltóként.

A dolog ott fog elbukni, hogy Gyurcsány nem tud végigvinni egy négy éves tervet.
comment:com No para, no fosó 2013.10.21 18:00:00
Még mielőtt szó érné a ház elejit (alert: tájszólás DIREKT), ezt nem én, hanem Szikora Róbert mondta a Vundersőn és Szuperszexi tegnap esti, második adásában, akkor, amikor Vadon János már nem egy testszínű ruhában, a seggén pelenkával rohangált a színpadon, hanem…..
Egervári Sándor A Hollandiától elszenvedett súlyos, nyugodtan mondhatjuk: megalázó vereség (ebben a selejtezősorozatban egyedül Liechtenstein kapott 8 gólt egy meccsen, meg most már a magyar válogatott is) után Egervári Sándor szövetségi kapitány vette a kalapját. A…..
bretman 2013.10.16 03:53:37
Hadd hergeljek!

A cikk arról ír, hogy egyetlen meccs jobbra fordulása is elég lett volna a pótselejtezőhöz (ráadásul a helyzet még ennél is durvább, hiszen nem egyetlen meccsről, hanem egyetlen gólról beszélünk: a románok 92. perces egyenlítő góljáról a Népstadionban - amiért egyébként leginkább Mészáros a felelős, szóval, akár rúgott öngólt,akár nem, ő egy valódi devecseri). És Egervári a felelős, hogy ez nem sikerült.

De kezicsókolom, mikor voltunk utoljára ennyire közel a pótselejtezőhöz? Félreértés ne essék: nem Egervárit védem, de a régi hazugságokat nehogy már felváltsuk egy újjal!

Mindenki Szalai Ádám szavain liheg, de senki sem akarja megérteni. Szalai Ádám úgy kezdte: 20 éve hazudunk a szurkolóknak azzal, hogy irreális célokat fogalmazunk meg.

Ez a mondat nem azt jelenti, hogy 20 éve hazudunk, mert (a négy éve kapitány) Egervári hülye, Ez azt jelenti, hogy NEM VAGYUNK ALKALMASAK, hogy továbbjussunk. Eddig sem voltunk azok, most sem vagyunk azok, és a következő kapitány alatt sem leszünk azok.

Szóval, aki most Egervári felelősségéről ír, az nem tesz mást, mint fenntartja a NAGY MAGYAR FOCIHAZUGSÁGOT. Azt hazudja, hogy mi jók vagyunk, csak sajnos már megint átbaszott minket egy alkalmatlan kapitány. Hogy most nem jutottunk tovább, de majd legközelebb! Emberek, Szalai Ádám azt mondja, hogy legközelebb se!

Könyörgöm, egy olyan országban élünk, ahol egy kétezres falu futballcsapata a második leggazdagabb, ahol mesterségesen életben tartanak egy fővárosi csapatot (mert "patinás"), ahol örömtüzeket gyújtanak, ha ötszázan kimennek a meccsre, ahol át kellett szervezni a másodosztályt, mert a keleti csoportból már évek óta csak a lúzerek jutottak fel, mert a profik elkezdtek időben kikapni. Mit akarunk ettől a futballtól?,

Ja, és még valami. A 2014-es VB selejtezőjében a magyar válogatott a harmadik helyen végzett. Az előző selejtezőben negyedik volt. Az azt megelőzőben és az azt megelőzőt megelőzőben is.

Ha bármelyik magyar focista azt mondja, hogy előbbre léptek, tényszerűen igazat mond.

Ez az igazán fájdalmas.
A vezérkar tájékoztatja Orbán Viktort a holland-magyar vb-selejtezőről. A mozgóképet nagy méretben és hangerővel méltóztassék megtekinteni.         ..
bretman 2013.10.14 22:58:20
@Ches Desmond:

Hát azon én is. Már csak azért is, mert a románoknak nem is kell kikapni. Elég, ha döntetlent játszanak, mi meg hat góllal megverjük Andorrát (feltéve, ha a törökök kikapnak otthon Hollandiától, bár ebben nem vagyok biztos).

Ugyanis azonos pontszámnál nem az egymás elleni eredmény dönt, hanem a gólkülönbség, bármilyen meglepő.
Nem könnyű úgy dolgozni az egyszeri médiaszakmunkásnak, hogy a tévés piacon jelen lévő tévék közül az egyik a közmondásos hisztispicsa és a homokozóban műanyag traktortól erőszakkal megszabadított óvodás szerelemgyermekének szintjén viselkedik. A Tv2, oppardon, TV2 (ebből…..
bretman 2013.10.09 20:54:58
@kis_kiraly:

"RTL kb 1 eurót szeretne háztartásonként.". Ehhez tegyük hozzá az egyértelműség kedvéért, hogy: havonta. Vagyis az a szűk milliárd egyhavi bevétel lesz. És ha figyelembe vesszük, hogy a Viasat 3 is elkér kedvezményesen háztartásonként 130 forintot, a Sport1 meg egyenesen 170-et, akkor az RTL 295-je egyáltalán nem túlárazott.

Ha az Index alábbi táblázatához és cikkéhez viszonyítunk, akkor az 1 eurót simán elkérhetné a TV2 is, az RTL meg a 1,5- 2 eurót is.

index.hu/kultur/media/2012/10/15/ennyit_fizetunk_a_kabelteveknek/
bretman 2013.10.10 00:50:17
@kis_kiraly:

No, igen, van az alternatív világegyetem itt az internetes blogokon, ahol senki sem néz tévét, de akkor is csak filmeket(reklám nélkül), meg a valódi, ahol a nézők az X-faktorra és Győzikére vonaglanak.

A mocskos kertévéket senki sem nézi, csak (együtt) 60 százalék...
Hihetetlen, milyen érzékeny a magyar ember, (legyen Magyar Ember, nehogy ebből is baj legyen) ha úgy gondolja, hogy az ő böcsületébe acélbetétes, szaros talpú bakanccsal gázoltak bele. Volt ugye sok tyúkper abból, hogy valaki…..
Tegnap óta zajlik Rákay Philip egymilliárd forintos rémálma, a csujogatós, pendelyes, erőspistás hagyományőrzés szellemében készült monstre Itthon vagy - Magyarország szeretlek!, majd meglátjuk, milyen nézettséget bírt hozni. Na jó, csak hülyéskedünk, a statisztikai…..
Az Index úgy értesült, hogy távozik Gajdos Tamás, az ATV Híradójának népszerű műsorvezetője, miután szombaton elkésett, ezért a 25 perces Híradó végül csak 14 percben kerülhetett adásba, negyedórás késéssel (az adás itt nézhető meg).  Az ATV hírigazgatója, Németh…..
bretman 2013.09.25 18:32:56
@Morgan kapitány:

Ennek semmi köze a hálához. A két kertévé azért volt ingyenes, mert állami frekvenciát használt (más kérdés, hogy ezért koncessziós díjat fizettek). A földi frekvencia pedig versenyelőnyt jelentett. Most, hogy a digitális átállással ez megszűnik, ugyanolyan feltételekkel lehet RTL-t nézni, mint Viasatot. Márpedig a Viasat is szed előfizetési díjat.
bretman 2013.09.25 18:32:56
@Morgan kapitány:

Ennek semmi köze a hálához. A két kertévé azért volt ingyenes, mert állami frekvenciát használt (más kérdés, hogy ezért koncessziós díjat fizettek). A földi frekvencia pedig versenyelőnyt jelentett. Most, hogy a digitális átállással ez megszűnik, ugyanolyan feltételekkel lehet RTL-t nézni, mint Viasatot. Márpedig a Viasat is szed előfizetési díjat.
Ennyire nem lehet tekintettel lenni a másik emberre? Ennyire nem törődik még az orvos sem azzal, hogy kint már rosszul van egy betege? Egy szép reggel... Indulás egy kórházba. ”Csak” beutalókért… Szokásos. Nekem már az. Elindulunk, szép reggel van…hűvös, jól eső idő,…..
bretman 2013.09.25 18:21:19
@Mária:

a posztból semmilyen formában nem derül ki, hogy a néni sarlatánokhoz hordta a pénzét és most "visszasomfordálna". Már csak az "öt éve jár ide" miatt sem. Csak annyi derül ki, hogy "nem fogadta el az orvos által felajánlott kezelést", és most sem fogadja el. Ez jelentheti például azt is, hogy nem engedi megműteni magát, csak valamilyen injekcióba egyezik bele. Ennek számtalan oka lehet, például a kezelés kockázatai is, ami miatt idős emberek hajlamosak úgy dönteni, inkább az a biztos 3-4 év, mint a bizonytalan tíz.
Meghosszabbította a köztévé Fábry Sándor szerződését - tudta meg a Blikk. A showman jövőre 20 adást készít az m1-nek, 440 millió forint + Áfáért. A Fábry show-t gyártó Trisó Produkciós Kft. tulajdonosa, Fábry Sándor az alapszerződésben meghatározott, eddigi juttatást…..
Ma (szombat)  délelőtt Kelenföld és Háros állomások között azonos vágányra került, és egymással szemben haladt két vonat, és egymástól mintegy 100 méterre álltak meg. Országos hír lett belőle, de vajon tényleg olyan veszélyes helyzet volt ez? Mint minden komolyabb…..
bretman 2013.09.15 19:57:22
A blogger ténybeli állításai alapvetően stimmelnek, a szemlélete viszont, szerintem, borzasztó.

Valóban nem történt katasztrófa és valóban azért nem, mert a vészhelyzetben egyszerre több biztonsági intézkedést vezettek be. Így EGY ember hibája nem okozhatott tragédiát. Általában a súlyos vonatkatasztrófák (mint a spanyol) több ember egyszerre elkövetett hibájából következnek be.

A szemlélet azonban azért borzasztó (és tragikus), mert legalább egy ember hibázott. Sőt, remélhetőleg több is. Azért mondom, hogy remélhetőleg több, mert a katasztrófa bekövetkeztétől EGY emberi hibára voltunk. Csak az kellett volna, hogy az egyik mozdonyvezető ne tartsa be a sebességkorlátozást és már nem tud megállni (a fényképek alapján én azt is kétségbe vonom, hogy volt ott száz méter a két vonat között). Márpedig jó volna azt hinni, hogy ilyen veszélyes üzemben, mint a vasút, két ember hibája (mondjuk egy váltókezelőé és egy mozdonyvezetőé) nem elég egy katasztrófához.

És még valami. A MÁV küldetése nem az, hogy élve eljuttassa az utasokat egyik állomásról a másikra, hanem az, hogy időben. Ha egy vonat utasai négy órát állnak a nyílt pályán, gyakorlatilag tájékoztatás nélkül (köztük olyanok, akik mondjuk repülőhöz mentek), az a XXI. században csöppet sem normális dolog, és ezt elég nehéz túlreagálni.

Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az utasok közül azok, akik nem hagyták ott "szabálytalanul" a szerelvényt, négy órán keresztül ültek egy üzemzavar közepén, és a MÁV nem volt képes kihozni őket onnan.

Én nem hiszem el, hogy ezt ne tudták volna megoldani (hiszen a mellette lévő vágányon közlekedtek a vonatok). Szerintem egyszerűen senkinek nem jutott eszébe, hogy nem normális, hogy az utasoknak meg kell várni a helyszínelés végét (miközben a rendőrök két óra (!) múlva értek egyáltalán oda). És ez megint szemléleti probléma, azé a szemléleté, ami az egész MÁV-ra jellemző, és amit valaki úgy jellemzett feljebb, hogy a vasút müködésében egyetlen zavaró tényező van: az utas.
bretman 2013.09.15 23:38:27
@Realista Vasutas:

Nem akarlak nagyon baszogatni, mert nyilván nem voltál ott, nem te vagy a hibás (én meg nem ültem fenn a vonaton, így csak elképzelem, mennyire irgalmatlanul dühös lettem volna). De, amit hosszan írtam, azt

@ostvan2:

összefoglalta egy mondatban. "Hogy a vizsgálat fontosabb, mint az utas".

Azt írod, hogy "Elvileg okos dolog lett volna megállni e vonattal a másik mellett, hogy az utasok átszállhassanak, de sajnos erre sem ad lehetőséget a professzionális üzemirányítás.". Ezt egy menetrend szerint arra járó vonatra érted, így nem tudni, hogy a 'professzionális üzemirányítás' vajon lehetőséget adott volna-e egy mentesítő vonat indítására és az üzemzavar helyén megállítására, és az utasok átszállítására.

Ha nem, akkor ez azt jelenti, hogy a 'professzionális üzemirányítás' lehetőséget ad arra, hogy utasokat étlen-szomjan, szabadságukban akadályozva fogva tartson a MÁV órákra?

Ezt lehet, hogy túlzásnak tartod, de emlékeztetnélek, hogy te róttad meg az utasokat, hogy szabálytalanul hagyták el a vonatot és közelítették meg Kelenföldet.

Lehet, hogy RÉSZBEN ugyanarról beszélünk. De csak a kisebbik részben. Te ugyanis a tájékoztatás hiányát tartod a fő problémának. Én meg azt, hogy az utasokat órákra otthhagyták a nyílt pályán. Tehát, nem, nem az, hogy NEM MONDTÁK MEG, hogy miért nem viszik el őket, hanem, hogy NEM VITTÉK EL őket.

És rosszul gondolod: hiába magyaráztátok volna (el), mi történt, a harmadik órában a kocsiban ülve ezt már elég nehezen értettem volna meg. Különösen, ha azért fizetek IC-pótdíjat, mert időre megyek valahova.