Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kisrozalia

8 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nagyjából 2 hetente leülünk és végignézzük Gyömberito régi képeit. Az a kis, alig fél kilós kis szőrgombóc ugyanis már messze nem hasonlít régi önmagára. Három kilós, és a kozmetikusnak hála alig van rajta szőr. No, éppenséggel a nagyságáról így se nagyon lehet…..
Nagyon régen volt, de legalábbis annak érzem azt az estét, amikor úgy feküdtem le aludni: de jó, ez az utolsó nap, hogy nem vagyok kutya gazdi, mert másnap hazahozhatom az én Gyömbérkém, és onnantól az leszek. Pont ezért szinte el is felejtettem, milyen az, ha nincs az én kis…..
 Juj, igen, utáljatok! Tökre megérdemlem. De annyi minden történt mostanság, hogy egyáltalán nem volt idő a blogra. Ráadásul valami hülye oknál kifolyólag – amin még mindig agyalok – azaz elképzelés él bennem, hogy egy blogbejegyzés csakis hosszú lehet. Na, hát…..
Mióta megismertem, nagyjából ma egy hete vártam tűkön ülve, hogy mikor lesz már péntek – tegnap – és hozhatom haza Gyömbért. Szerencsére azonban sok nem alvós éjjel után végre elérkezett a nagy pillanat, és tegnap haza hozhattam.Rettentően büszke vagyok rá, mert…..
Ahogy ígértem, teszek is fel fotót Gyömbérke első oltásáról – köszönet érte Yorki Barbinak, aki megörökítette ezt a pillanatot, és lányának, Karinának, aki pedig tartotta addig a picit. Köszi!Látszik a képen a kis Picurról, hogy rettentően bátor, jól tűri a…..
 Mivel még nincs gyerekem, így nem tudom milyen az ’Anyai féltés’. Sokat hallottam már róla, Édesanyám nekem is mindig azt hajtogatta, ha például a megszabott idő után néhány perccel értem haza, hogy azért haragszik rám, mert megijedt, hogy mi lehet velem. És…..