Regisztráció Blogot indítok
Adatok
B3NCZ3

41 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 Szükség van-e a kötelező olvasmányokra?  A mai fiatalság túl sok időt tölt a számítógépek és a televízió előtt, ezért én úgy hiszem a válasz mindenképpen igen. Szükség van rájuk, de azért a diákság érdekeit és érveit is szem előtt lehetne tartani ezek…..
ElőszóGondoltam így viccesen utolsó bejegyzésként nem írok semmit és akkor ez lesz a blog a semmiről. De aztán hátha nem számítana bele és írnom kéne +1et amihez már végképp nem lenne semmi kedvem.Néha amikor fáradtan ülök irodalom órákon és olvassák fel a verseket.…..
 A problémám ugyanaz vele, mint az előzővel. Ugyanaz a nő ugyanaz a be nem teljesült szerelem. Itt már nem csak arról van szó, hogy meg se próbálta, hanem más nőknek se adott esélyt. Egész életében úgymond Anna bűvkörében élt, és a sebeit nyalogatta. Próbálta…..
 Ez nem rossz egy vers. Nagyon hangzatos, szépek benne a rímek és kellően rövid is:)Szomorú, de mégis szép és olyan boldogságot sugároz. Emberek miután szakítottak valakivel olvasgathatják és lehet, hogy segíteni fog nekik. De itt teljesen másról van szó. A költő leírja…..
 Érdekes egy mű. Teljesen reálisan írja le milyenek lehetnek egy sínek közé esett ember utolsó pillanatai gondolatai. Úgy Hollywood-iasan leperegnek előtte élete fontosabb pillanatai.A végére írja h ragadjuk meg a fontos dolgokat: lepkéket, álmot, rémest, édeset. Hát kinek mi…..
 A főszereplő a brezinai bacsa, Olej Tamás. A saját világának ura. Szinte senkinek nem tartozik elszámolással. Boldogan és elégedetten éli monoton egyhangú életét lányával és Matyival a bojtárral. Ebbe az idilli képbe "rondít bele" Taláry Pál herceg. Aki…..
 Hát ez is érdekes egy vers. Jó sok költőre igaz h jórészt csak magukról írnak. Érzéseikról, szerelmükről vagy hazaszeretetükről. De ennyire őszintén már már Ady-san beképzelten leírni hogy ő csak saját magára tud gondolni és csak magáról tud verset írni elég…..
 Ez remek vers. Persze ez a kötet legtöbb versére igaz. Részletesen leírja egy kisgyerek élményét, ahogyan a rút varangyot megölik. Csillogó ékszerekként írja le a béka egyes részeit, ami elég furcsa de valószínüleg kicsit kiszíneződtek a gyerekkori élmények. A vers…..
Ez a vers nem kicsit naturalista. Eszembe juttatja nekem is az ilyen békás sztorikat, igaz mi sokkal "finomabban" bántunk velük. Most vissza gondolva az emlékekre sajnálom azokat a békákat, de akkor fel sem merült bennünk, hogy hülyeséget csinálunk. Az egész…..
Hát ez a vers nem volt túl szép Ady-tól, de teljesen rá vall. Teljesen lealacsonyítja Lédát, és csak a saját fontosságát hangsúlyozza kapcsolatukban. A vers elején mutatja meg, hogy kapcsolatuk már rég nem az igazi, de mindig tovább és tovább halogatják a szakítást, pedig Ady…..
 Ez a történet szinte minden korban tanulságos lesz/lett volna. Az ókorban ahol ha valakit megvádoltak és nem tudta ártatlanságát bizonyítani akkor bűnös. De ugyanúgy a mai korban is vannak ilyenek. Sok ember ártatlanul ül börtönben még a mai modern világban is. És amig ez…..
 Hát ez a mű.....Nekem nem tetszett. Nem úgy rossz mint Az aranyvirágcserép ahol az ember fogja a fejét h ez most komoly?. Vagy mint a Bovaryné h hosszú és unalmas. (azért lehetne rövidebb)Értelme és mondanivalója is van, de valahogy nekem mégis abszurd. Elhiszem hogy a…..
 Amikor először megláttam nagyon megörültem neki. Ez az csak 3 oldal hamar túlvagyok rajta. Első benyomásom hogy ez is egy tipikus Kosztolányi mű. Átlagemberek között történik és olyan hű de lenyűgöző és mozgalmas története sincsen. Aztán jöttek az aggályok. Hogy…..
 Első olvasásra nem tetszett. Ugyanazt gondoltam róla mint a kulcsról. Kosztolányi írt vmit mert nem tudott magával mit kezdeni. De aztán elolvastam mégegyszer mindkettőt és elemzést is hozzájuk. Nem tudván még melyikről fogok novellaelemzést írni. És egyre jobban megtetszett…..
Benceblogja Babits: Jónás könyve 2010.05.18 16:44:00
 Szerintem Babits egyik legjobb műve. Hiába hosszú, de próbál vicces lenni, sztem egész jól. Teljesen emberi a próféta. Próbálja menteni a saját bőrét. És ha már minden kötél szakad nem akarja h vízbe vessék hanem azt akarja h egy szigeten rakják ki. Aztán mégis el…..
Benceblogja Babits: Jónás imája 2010.05.18 16:24:00
 A mű alapötlete nem rossz. Ha már egyszer ömagát Jónáshoz hasonlítja akkor jónak tűnik egy ilyen Jónás nevében írt ima. A végére azért átcsap teljesen szeméyesbe "mint rossz gégémből telik". A mű elején a folyós hasonlat nekem már túl sok. Ha ezt 2 maximum…..
 Szerintem az év legjobb műve, bár van még egypár mű hátra de én előre oda merem adni ezt a címet. A történet zseniális. A könyv alapján kicsit máshogy képzeltem el mint az előadás volt. Azért az se volt rossz, de azért nem ugyanaz az élmény. Azért is mert egy…..
 Tisztelt Tanárnő!  Erre a kérdésre, hogy miért nem éri meg Marosi Bencéről másolni a megoldásokat elég egyszerű választ tudok adni. Az egyik, hogy oda jut az ember, ahova most én, levelet kell írni erről a témáról. A mai esetet nézve Pankának se érte meg, hogy…..
Hát ez elég eléggé nagyzolós és beképzelt egy vers. Persze szerintem Ady egó-jába ez teljesen belefér. Kezdetnek magát a Holnap hősének nevezi. Ami azért nem egy szerény titulus. Nem érdekli a többi ember véleménye még ha kiröhögik se. Ő csak meg előre a saját feje után. A…..
Hát ez szintén tipikus Ady vers. tele szimbólumokkal és felreérthető kritikával. Ebben a műben rendesen ostorozza Magyarország elmaradottságát. Ezt sokan félreértették és elítélték Ady-t amiért ilyen rossz színben tünteti fel az országot. Persze ezt ő nem így értette és…..
Szerintem ez a vers is eléggé újít. Nekem nem rémlik régebben olyan mű ami a költő pénz utáni szükségleteit/vágyakozásait ilyen módon írja le.(persze ez lehet hogy az én műveletlenségemnek tudható be)A vers alapján a disznófejű Nagyúrról Jabba a Csillagok háborújából…..
Ady meg akarta újítani az irodalmat. Erre első példa ez a vers. Míg régebben kicsit nyálasak és csöpögősek voltak a szerelmes versek Ady héjaként írja le magukat, ami azért nem a legszebb és legkecsesebb állat a Földön. A két héja ráadásul nem is szerelmesen körözget a…..
Annyira szerintem nem különc szerelmes vers mint a Héja-nász az avaron de azért ez se azt az idilli képet vetití elénk. Magukat fekete párnak írja le, akik elrontják a jó hangulatot. Saját "rossz kedvüket" vetítik a többi ifjú párra, amitől elég fagyos hangulat lesz a…..
Halász Ferenc: Rajtad állMegszülettél, nevelkedtél Itt hagyod majd, ha elmentél De az kérdés: hogyan éled? Helyesnek melyik utat véled? A tudás fontos, mert megtaníthat Hogy azt is átlásd, mi elvakíthat Figyeld, hogy mit súg a szíved! Ha helyén van, majd megsegíthet…..
Benceblogja Végszó 2009.12.31 14:31:00
El se merem hinni, kisebb nagyobb nehézségek, ötlethiányok ellenére, de végre sikerült az első etap végére érni. Ahogy a Chelsea, én is néhol döcögve, de sikeresen teljesítettem a "féltávnál" (szerintem). AA végszó pedig: Elkészült (félig) a nagy mű igen, a blog…..