Regisztráció Blogot indítok
Adatok
petix

0 bejegyzést írt és 82 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!  Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a…..
Egy tegnapi sajtótájékoztatón derült ki, hogy a Budapest Szíve program második üteme is elkezdődik 2012-ben, ami - dobpergést kérek -, a Ferenciek tere átépítésével indul.Amikor kábé egy éve Csaba izgatottan hívott fel, hogy milyen jó lett az akkor elkészült 1,7 kilométeres…..
Gabi történetéből kiderül, miért nem adunk fel romlandó terméket postán. Pedig még ünnepnap sem volt, csak egy hétvége csusszant a logisztikai központba érkezés és a kiszállítás között, de ennyi idő alatt a fagyasztott dög rothadásnak indult:Az én édes jó anyám egy…..
50 méterrel a föld alatt, a 2-es metró építkezése kapcsán épült meg a Rákosi-rezsimet még az atomháborútól is megvédeni hivatott bunker, amelyben Rákosi Mátyás valószínűleg soha nem fordult meg. Mi viszont igen. A KÉK által szervezett Városi Séta ezúttal a…..
Ma van a Föld Órája - amikor is egy órára mindenki leáll az áramfogyasztással, amennyire teheti. A kezdeményezésről biztosan sokan írnak még ma, a legrészletesebb összefoglaló a hivatalos honlapon van róla, ahol kiderül, hogy Budapesten hány intézmény, vállalat csatlakozik.…..
petix 2011.03.26 17:40:06
@bálnatenyésztő: na, megérkezett a válasz, és szerinte is futópálya, úgyhogy igazad van :)
petix 2011.03.26 18:20:10
@gitáros: Ez poén volt ám :) Egyébként nem leszünk itthon, mint ahogyan szombat este általában :)
petix 2011.03.26 18:25:31
@Aradebil: mert? a coca-cola nem szennyez annyira, mint egy szénnel fűtött erőmű...
A felújított tér. Kép forrása. Talán nem  túlzás azt állítani, hogy kisebb csoda történt a pesti belvárosban: a korábban elhanyagolt, lepusztult Március 15. téret mintha kicserélték volna. A munkák még nem fejeződtek be teljesen, azonban a városnak pár nap elég volt,…..
petix 2011.03.22 11:39:04
@városjáró: már fogalmaztam a szüleink összetévesztését tisztázó kommentet, de elfogadom a bocsánatkérést.
A 8ker blogon megjelent Blaha Lujza téri tervek apropóján beszélgettünk a Blaha Lujza tér aktuális helyzetéről, közlekedéséről, a tér nagyságáról és arról, hogy mi a helyzet azokkal a hajléktalanokkal, akik a téren tartózkodnak.   A Blaha Lujza Tér Tervei És Március…..
Üdv és BUÉK :)   Annyi rosszat olvastam már a blogon, gondoltam megosztom az én történetemet, ami kivételesen jól végződött. Történt egyszer, réges-régen hogy felvettek textiles beszerzőnek egy áruházlánchoz. Álmaim melója volt, textilekkel foglalkoztam, segítettem…..
Tisztelt jogász és nem jogász közvélemény! Most, hogy közeleg a szeretet ünnepe, bizonyára egyre több emailt kapnak. A jogászok a jogászbuli emailjeit a szolid árairól és decens hangulatáról ismert Moulin Rouge-ban megrendezésre kerülő buliról, az elfogyasztásra…..
"...a kormánynál Pepita Ofélia áll, és gitározik..."A Dunamenti Kozákok levele a Standard&Poor's, Moody's és a Fitch hitelminősítő cégeknek!Mi, a Dunamenti Kozák Szics kozákjai ezt üzenjük legfelsőbb valagunkból lefingva hozzátok!A londoni majmok aljának, a…..
petix 2010.12.08 18:31:03
@blist: Nem értem a problémát. Nőtt a bizalom, azaz borult az egyensúly az egyik irányba. Muszáj volt valamit tenni, hogy csökkenjen!
Vagy: csak jó sok dollárt vettek, majd létek egy olyat, amitől szar lett a forint. Végülis megéri. A devizahitelesek meg ****-ák meg. :)

Amiért pedig ma idelátogattam: Nagyon boldog születésnapot kívánok a T. Szerzőnek!
A lézer korunk egyik avulófélben levő csodája. Negyven éve a Star Wars minden jobb jelenetében csoda volt a lézer, az én generációm a Sky Chanel és a Super Chanel kínálatából tudta, hogy kék lézerrel lőnek a jók és pirossal a rosszak, hiszen nyilván 2234-ben a szonszéd…..
 Borospincékből klassz vendégházak, szépen berendezve672 m²-es penthouse a Ferencvárosban 766 millióértCicis kép (2) és falra szigetelőszalagozott feszület (3)Luxus lakás a Váci utcában 18 négyzetméteres ablakkalA feladat: jusson el az alaprajzon a konyhából a…..
petix 2010.11.02 21:58:48
Már az önkormányzati választások előtt felvetődött bennünk, hogy szerencsés(?) októberi narancsegyüttállás esetén petíciót teszünk közzé a Moszkva tér rendbetételére, melyben felszólítjuk az újjáalakuló I-II-XII. kerületi és Fővárosi közgyűlést,…..
Marikát hajnalban keltette a délelőttre kért ételfutár, aki először szemtelenkedett, utána már direkte paraszt módon beszélt vele, és ami a legszebb, a végén tényleg nem adta neki oda a kifizetett ebédjét. Megmagyarázhatatlan éheztetés hajtás után:Ma reggel 7 óra 20 perckor…..
Nehéz ügy, amikor a Naiv Ügyfél úgy érzi, hogy a pincérek kinézik egy étteremből és megjegyzéseket tesznek rá, majd erről levelet ír a Homárnak. Nem voltunk ott ugye, nagyon konkrét vádak nem hangoznak el, az egész ügy hiperszubjektív és ellenőrizhetetlen. Sziszi például…..
petix 2010.09.02 19:05:26
@DominoFX: jó, akkor nem magyar, balkáni mentalitás. Vagy az a magyar, hogy kiírják a hotelben, hogy csak helyben fogyasztásra? :D
Visszatérve: a lényeg az all-you-can-waste jelenléte. Ugyanis ha tényleg megeszik, amit kikérnek, akkor az a jogos álláspont, hogy a tulaj meg a pincérek kedvesen mosolyogjanak. Még akkor is, ha 8 fő tesépítő vagy akárki rohadtnagyétkű ül be, hiszen, mint azt többen már írtátok, ez is előfordulhat. És az étterem ekkor is maradjon étterem profi személyzettel.
petix 2010.09.05 18:45:07
@Énbagoly: nem tudom, hogy most milyenek, csak leírtam a véleményem.
Találtam egy szuper grafikont, amit azt foglalja össze, hogy a nálunk még nem is kapható mobilt hol, mennyiért kapjuk meg. Ugye a T már hivatalosan is bejelentette, hogy forgalmazza majd a készüléket (na most ezen ki lepődött meg?), és elsőként az országban arról is beszámoltunk,…..
Gyerekszoba Gyurmázzunk kakival! 2010.02.16 09:21:00
Nem halad a gyerek a szobatisztasággal? Nem hajlandó a pelenkán kívül kakilni? Hiába olvastátok rongyosra a Kaki-könyvet? Már hónapok óta együtt alszik Kakival és Pisivel, és mégsincs eredmény?Itt az ideje, hogy beszerezzétek a Kaki-időt, azaz a Poopy-time-ot! Ez a…..
No, itt van ez a Zimány Linda, a 2006-os Miss Balaton, mint élete legnagyobb eredménye. Énekel, műsort vezet, modellkedik, ahogy a hazai felkapaszkodott "celebek" szokták. Lindácska 2 éve már szerepelt nálunk is, mikor a Cool TV délutáni élő adását többször piásan…..
Érdekes, hogy a most is ismert klasszikus üveg már 1915 óta létezik, már majdnem egy évszázada.Via Inspire Me Now..
Az Urbanista olvasók már másfél-két éve idekommentelték, hogy egy Foster-féle üvegpalota épül majd a Deák Ferenc és a Harmincad utca közt. És lám, igazuk lett! Ez azt jelenti, hogy nem csak a "dagadt prostira" keresztelt irodaház tűnik el, amiért (jelenlegi formájában) nem kár,…..
Lényegesen nagyobb a választék odaát, mint nálunk, ahol a szendvicskultúra kimerül a melegszendvics-Duran's-Szendvicsguru-Subway négyszögben, bármikor bedobhatunk egy disznósegges szendvicset, vagy megkóstolhatjuk Elvis kedvenc baconos-banános-mézes-vajas toastját. Ezen a listán a…..
masszázsblog Az első volt a csoda 2010.06.21 08:10:00
Engedjétek meg, hogy megoszthassam első erotikus masszázsélményemet a blogon. Legszívesebben megadnám a Barbara - mert így hívják - elérhetőségét, mert szívből ajánlom mindenkinek, de sem a blognak, sem pedig ennek a beszámolónak nem a reklámozás a célja. Elöljáróban…..
petix 2010.06.21 18:44:28
Húsosfazék Piknik a gáton 2010.06.20 00:57:00
Saláták, tészta, sülthús, különböző szendvicskrémek, friss kenyér, egy üveg bor - és mindez a szabadban. Nem is kell tovább magyarázni, miért szuper dolog piknikezni. Úgy pedig még jobb, ha van mindehhez egy szép piknikkosár evőeszközökkel, tányérokkal és poharakkal, ahová…..
Kivételesen nem hülyeség vagy retromerengés következik, hanem egy komoly tudományos kutatás, ami azért kellően wtf ahhoz, hogy helye legyen itt a blogban. Hősünk Jayne Gackenbach, aki még valamikor a kilencvenes években vett egy Nintendo konzolt a fiának. A gyerek hazafelé menet…..