Regisztráció Blogot indítok
Adatok
immortalis

590 bejegyzést írt és 4666 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Annyira sokkoló napokon mentünk keresztül, hogy akár egy kitalált történet is lehetne. Bár az lenne.....
Ha a rémes közlekedés kerül szóba, aligha Málta az első, ami a legtöbb embernek beugrik, pedig a szigeten tényleg horror lehet eljutni egyik helyről a másikra – legalábbis Karesz tapasztalata alapján, aki múlt heti írása után most a közlekedést veszi górcső alá...
Drága olvasóink, Verebély Marcellel nagyon jót beszélgettünk, olyannyira, hogy a teljes interjú pont meghaladta azt a karakterszámot, amit egy átlag Index-olvasó egy ültő helyében hajlandó befogadni. Viszontámazonbande. Túl sokat melóztam rajta, hogy elengedjem a felét, szóval úgy döntöttünk, hogy…..
Aki nem schengeni országba utazik Lisztferihegyről, egy ideje már megúszhatja a karámozást. Nem kell bokáig az esővízben gázolni, nem kell küzdeni a széllel, sem pedig ácsorogni a vizesblokk nélküli hodályban fél órán  át. Akkor ez már maga a csoda, nem? Hát, annyira nem. Volt szerencsénk már…..
A 444 lelt rá erre a Híradó-részletre, amiben a tüntetésekkel foglalkoztak, egészen pontosan azzal, hogy micsoda mocsok maradt a felszínen a túlóratörvény miatt utcára vonuló, de jóval, több sérelem miatt ideges tüntetők levonulása után. És hát maradt egy olyan is, amin egy akasztott ember látható,…..
Fotó: Tóth Zoltán, Hypnotic.hu Honnan tudod, hogy a Hangyász van kész, nem a tulaj? Az autós projekt nem olyan triviálisan egyszerű ám, mint megmászni a Himaláját. Ott egyszerre csak elfogy fölfelé a hegy, és amikor a semmibe lendíted a csákányt, tudod, hogy megjöttél. Nem így a motorsportban. Ha…..
A hadgyakorlatokra áttelepülő légtérellenőrző repülőgépek gyakori szokása, hogy feladatuk végeztével néhány megközelítést végeznek valamely közeli repülőtér használatos futópályájára, mielőtt visszatérnének kiindulási repülőterükre. Nem volt ez másképpen ezen a héten sem, amikor is a Kecskeméten…..
immortalis 2018.10.06 22:16:25
Ha az ember túl van már azon, hogy látta az Idi Aminnak öltöztetett Pákót ahogy egy PSZH-n ülve azt üvölti a Rambóra fazonírozott albánmagyar buzukistának, hogy Dzsonikám, biszexre gyúrok, sőt, azon is, hogy egy szebb napokat látott, néha egy szál faszban lantozó, hatvan pluszos zenészember egy nála…..
immortalis 2018.10.04 16:19:31
@Dzendör Sztadiz: szdszKlub? Báttya, engedjétek már el ezt az szdsz-dolgot, közel egy évtizede nem léteznek gyakorlatilag...
A Mátyásföld, repülőtér hévmegállóba 20 éve telepített kerékpártároló pályafutása hamarosan véget ér – az ígéretek szerint...
immortalis 2018.09.02 09:18:14
Nem az első Booking.com-os panasz ez oldalunkon, sőt, legutóbb az is kiderült, hogy a online szálláskeresőt "egy holland gazdasági társaság üzemelteti és az oldal igénybevétele során felmerült panaszokkal kapcsolatban is a holland jog az irányadó. A vállalkozás a szálláshelyek közvetítését látja el,…..
Tegnap este Hajdú Péter a Facebokon jelentette be, hogy kösz, de neki ennyi volt az ATV-nél, pontosabban azt, hogy az Esti Frizbit nem forgatja náluk tovább: A csatorna hivatalos közleményt adott ki, ugyanez szerepel benne, csak hosszabban, illetve az anyagi jellegű pletykálkodást csírájában…..
immortalis 2018.04.11 07:45:39
@Taxman: Ezt én akartam kommentelni.
Immár zsinórban ötödször lett a legjobb kelet-európai reptér a budapesti. A Budapest Airport természetesen dialadittas közleményt bocsátott ki erről, hiszen ez páratlan, ilyen még sosem volt. Egyrészt mindig örülünk, amikor bármilyen nemzetközi lista első helyén Budapest szerepel. Másrészt nézzük…..
Kár, hogy 2017-et írunk. Ha 1999 lenne, a Honfoglaló tévés verziója akár az év meglepetése is lehetne, de így sajnos csak egy olyan vetélkedő, ami felett elhaladt a kor, amit nem a 25 év alatti generációnak csináltak, hanem az ötven felettieknek, akik viszont kurvára nem foglalkoznak vele, mert…..
Kaptam egy emailt mindenféle ilyen jogi paralerogrammával amelyben kilátásba helyezték, hogy el lesz intézve a valagam, ha nem hagyok fel a jogsértő tevékenységgel.  A Kedves Karácsonyi Vásárra látogató embertársam, című poszt kavarta fel egy érzékenyebb lelkű olvasónk kedélyét. Az igazsághoz…..
21 nézőpróbáló nap után véget ért a Celeb vagyok, ments ki innen!, a győztes Kabát Péter lett. A volt focista mellett Wossala Rozina és Pumped Gabó jutottak a döntőbe, Wossala lett a második, Pumped meg a harmadik helyezett. Az RTL Klub idén elég erős mezőnyt hozott össze a dzsungelbe, a játékosok…..
Marsi Anikó szemmel láthatóan nem állt a helyzet magaslatán, amikor egy tinédzser által szexuális zaklatással vádolt mentősökről szóló hírt konferált fel a Tények hétfő esti adásában. A felvételen Marsi többször is belezavarodik a mondandójába, zavarbaejtő teljesítménye pedig könnyedén Demcsák…..
Még soha nem nyert külföldi előadó a magyar X-Faktorban, de együttes sem, ma ezt is megéltük. Gáspár Laci volt a mentoruk, tehetségkutató-veteránok, a cseh-szlovák közös X-Faktorban már van egy második helyük. Kár, hogy minden előadásuk tökegyforma, és legfeljebb egy bárban, liftzenének vagy…..
16:00: Orbán: Magyarország sosem lesz bevándorlóország 16:28: Orbán: a brüsszeli bürokraták a "Soros-tervet" valósítják meg, és "Soros tenyeréből esznek" 28 perc kellett a királyi hírügynökségnek, hogy rádöbbenjenek, a bevándorlóország nem olyan erős hívószó, mint Soros, de amint ez…..
Hét évad mindenből sok. Trónok harcából is, Agymenőkből is, X-Faktorból is. Megújulni hét évad után szinte lehetetlen, a reality műfajban meg különösen, és mondom ezt úgy, hogy 17. éve nézem a Survivort, és látom, hogy izzadnak vért az alkotók, hogy az alapformátumba valami csavart vigyenek. A…..
Mint, ahogy azt évezredekkel ezelőtt megtapasztaltuk már, minden népnek megvan a saját erőssége, feketelyuka és ízlésvilága. Itt elkezdtem felsorolni néhány sztereotípiát más népekről, de inkább kitöröltem… nem is ez a lényeg. Mi, magyar emberek szeretjük a főbb étkezések előtt megalapozni…..
"Ez a dagadt néger, aki énekelt... Szerintem a Herczku Ágnes jobb lett volna" - mondta a kormánypárti publicista, Lovas István az Echo TV Sajtóklub című műsorának július 17-i adásában a Grammy-díjas CeeLo Green fellépéséről a vizes vb megnyitóján. Bayer Zsolt nagyban egyetértve közölte: "Én is csak…..
Amikor elkezdődött a nagyon régóta várt harmadik évada Mark Frost és David Lynch kultsorozatának, akkor azt is írtuk, hogy ez már nem az a Twin Peaks, amire emlékezhetünk a kilencvenes évekből. Ez hét részen keresztül igaz is volt, de az amerikai idő szerint vasárnap leadott nyolcadik semmihez sem…..
olajszag Így építsd a Caddy-det! 2017.06.25 15:06:36
....ilyen lett értő kezekben :)   Persze vannak erős túlzások. Például, ahogy a jelenlegi tulaj, Kis Bence megtalálta az autót egy murvás kereskedés udvarán. Ott száradt már szerencsétlen kerek hat éve, és különösebb csodálkoznivaló nincs ezen. Kreativitásban túlpörgött tulaja gondolt egy bátrat…..
Mondjon akárki amit akar, azt már megszokhattuk, hogy az oroszoknál történnek furcsa dolgok. Jekatyerinburgtól nem messze azonban van egy temető, ahol híres művészek, tudósok és második világháborús hősök sírjai bújnak meg nem messze olyan gránit sírkő csodáktól, amikre lézerrel véstek rá…..
immortalis 2017.05.07 14:31:09
@CoolKoon: Nekem annál a csajnál az tűnt fel, hogy a sírkövön lévő képen mintha egy temetőben sétálna...