Regisztráció Blogot indítok
Adatok
BeckZsu

905 bejegyzést írt és 416 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Vendégposzt - a gyerekemtől   1,1 kg őzhús 2 fej hagyma 3 gerezd fokhagyma 2 paradicsom 1 zöldpaprika Pirospaprika Vitapric / piros arany borókabogyó szegfűbors tárkony kakukkfű zeller babérlevél Mert a minap kutyával sétálván egy őz köszönt szembe az úton, aztán meg…..
Soha nem akartam szakács lenni, nem is lettem volna alkalmas. Ezért (is) megengedem magamnak, hogy amikor olyan ételt készítek, amilyet már sokszor, akkor sem egészen egyformára sikerül. Őszintén szólva nem is igyekszem, hogy úgy legyen, én éppen azzal szórakozom, hogy legalább egy kicsit legyen…..
Régebben gyakran, valamiért mostanában nem csináltam ilyen dinsztelt – szaftos – húst. Főleg úgy nem, hogy egy nagyobb mennyiséget előre, aztán adagokra osztva, tartaléknak a fagyasztóban. Igazából nem tudom, miért nem. Most meg elém került a boltban jól kinéző pulykacomb-apróhús, és erről rögtön…..
àlabeck Húsgombócos karalábé 2020.04.26 10:51:49
Továbbra is a kényelem és egészség jegyében, amikor sikerült egy gyors vásárlást is beiktatni. Minden tavasszal, amikor megjelenik a sok-sok karalábé a piacon és a boltokban is, szoktam töltött karalábét főzni. Régebben ilyenkor helyes kicsi karalábék voltak, olyanokat már jó ideje nem láttam –…..
àlabeck Mindent bele bableves 2020.04.21 18:11:09
Az összes, enyhén szólva nem túl kedvező, körülmény ellenére főztem húsvétra egy kis füstölt csülköt, természetesen tojással együtt. És még volt egy darab füstölt tarja is itthon, amit eléggé el nem ítélhető módon már egy ideje a fagyasztóban tároltam. Együtt főztem meg a kettőt. A csülök csont…..
àlabeck Sült kelbimbó baconnel 2020.04.18 08:16:54
Majd elmesélek néhány könnyű ételt, amit a közelmúltban készítettem, bízom benne, hogy jó lesz ötletadónak – nekem és másnak is. A kelbimbó is a „megosztó”-nak nevezett ételek közé tartozik. Sokan utálják, látni sem bírják, de szerencsére vagyunk, akik nagyon is szeretjük. Még úgynevezett életmód-…..
àlabeck Menütervezés – újra 2020.04.14 14:37:22
Évekkel ezelőtt írtam, hogy mennyire szeretnék ügyesebben tervezni, mondjuk egy hétre előre, legalább a napi ebédeket. Már akkor is próbálkoztam, többnyire le is írtam a terveket, aztán a változtatásokat, ami a megmaradt ételek mennyiségétől, illetve a vásárlási lehetőségektől is függött.…..
Elfogyott itthon a kenyér. Nem gyakran fordul elő, de ha mégis, szokott lenni pár szelet tartalék a fagyasztóban. Hát most nem volt, pedig úgy emlékeztem... A boltba menni semmi kedvünk nem volt a szakadó esőben. Nincs mese, sütni kell valamit, ami egyszerű, gyors, és nem kell hozzá gyakorlott…..
A kis fasírtgolyók mindig nagyon jók voltak bulira (gondolom, ez már elavult, vagyis retró kifejezés, akkoriban nem neveztük partinak), megcsinálni nem annyira kényelmes, de aztán enni annál inkább. Lehet a megszokott fasírt masszából, mindenkinél az egyébként is szokásos ízesítéssel, de néha…..
A Salisbury steak az Egyesült Államokból származó étel, amelyet darált marhahús és más összetevők keverékéből készítenek, általában mártással vagy barna mártással tálalva. A Hamburgi steak is hasonló, de összetevőiben különbözik. Dr. James Salisbury (1823–1905), egy amerikai orvos és kémikus, az…..
Elgondolkoztunk, hogy mikor is jött divatba itt a csirkeszárny mint külön étel, illetve ropogtatni való. Gyerekkoromban – ami igaz, elég régen volt – nem nagyon árultak külön-külön csirkealkatrészeket; egész csirkét vett mindenki. Aztán a szárnyát vagy a levesbe, vagy pörköltbe főzték bele.…..
Az egyik leggyakrabban készített, kedvelt salátaféle az orosz, illetve a volt Szovjetunió országainak konyháiban. Hétköznap és ünnepnapokon is készült. Olcsó alapanyagok, bőséges vitamin és ásványi anyag tartalom. Remekül beválik előételként, büféasztalra, csipegetni valóként (zakuszka – закуска)…..
Mondhatom, hogy továbbra is hódolok a fermentálás divatjának, de ez nem lenne egészen igaz, mert hiszen a sós-vizes uborkát addig is csináltam, amíg nem terjedt ez el ennyire. Nyáron a kovászos uborkán kívül sokan csinálnak kovászos káposztát is, de ez a változat, kenyér (vagy krumpli, amit szintén…..
A hurma egy olyan gyümölcs, aminek rengeteg neve van – sok meleg helyen terem, és mindenütt másképp hívják. A Wikipédia szerint datolyaszilva (Diospyros kaki), sharonfruit, hurma, kákó, persimon, kakiszilva. Sokan megismerkedtek vele már korábban, külföldi utazásaikon. Miután már jó néhány éve lehet…..
Most rövidebb szünet – a harmadik gerincműtét, ezúttal nyaki – után mesélek a nagyon-nagyon egyszerű és gyors ebédkészítésekről. Ahogy az előző kihagyás utáni újra jelentkezésemkor írtam; most is szerepelnek vásárolt félkész alapanyagok is, meg az előre a fagyasztóba bekészletezett mindenféle. A…..
àlabeck Póréhagymás caponata 2019.11.14 13:00:44
Gyönyörű, friss, óriási, vaskos – talán túlzottan is – pórét láttam meg a boltban. És még akciós is volt. Persze vettem kettőt. Aztán jutott eszembe, hogy láttam valahol egy ilyen ötletet, hogy a caponata (szicíliai padlizsánsaláta) az alap padlizsán helyett póréhagymával készült. Nem tudom, maga a…..
A közösségi oldalon keltette fel a figyelmemet egy ismerősöm caponata receptje. Azonnal elkezdtem további recepteket keresgélni, nem azért, mert nem hittem el a leírtat, csak nagyon szeretek receptek között guberálni, aztán abból összehozni azt a változatot, amit végül elkészítek. Nem volt nagyon…..
Nem mondhatom, hogy túl gyakran főzök ilyet, kb. évente egyszer-kétszer, pedig igazán szeretjük. Természetesen már meg is írtam, most főleg azért frissítem, mert azóta már eltelt több, mint 10 év, és kicsit jobb a fotógép, bár szegényke, ez is már kezd elfáradni, és én sajnos nem lettem sokkal…..
Annyira megtetszett a sós vízben fermentált, szeletelt, hagymával és fokhagymával együtt savanyított uborka, hogy ahogy fogyott, folyamatosan készítettem belőle utánpótlást. De az én hűtőszekrényem nem akkora, hogy tartósan nagy részét elfoglaljam befőttes üvegekkel. Meg kellett próbálnom ugyanebből…..
Szinte minden országban szoktak sütni, enni valamilyen kenyérlepényfélét, van valami hasonló, akár kenyérhelyettesítőként is alkalmazható lepény. Ennek az az előnye, hogy gyorsabban, egyszerűbben készül, mint az „igazi” kenyér. Gyakran ugyanaz a tészta, mint a nagy kenyéré, csak éppen kisebb darab,…..
Egy jól bevált étel, amit könnyű elkészíteni, és sokan szeretik. Mégis lehet variálgatni – mert a mániám a változatosság – leggyakrabban különböző húsokkal. Például jól működik és szeretjük tarjával, vagy a nyers tarjára fektetett füstölttel és még sokféleképpen. Most a krumplival próbálkoztam.…..
Nyers csülökről van szó, nem füstöltről. Tulajdonképpen egyszerűen megfőztem, mint ahogy az abált szalonnát, vagy esetleg – amikor szerencsém van, és tudok megfelelőt venni – az oldalast is megfőzöm. A jó alaposan megmosott egész csülköt fazékba téve leöntöttem annyi vízzel, ami ellepte. Ez kb.…..
Tudom, hogy sokan nem szeretik a padlizsánt, vagy csak padlizsánkrémnek vagy rántottként eszik meg. (Talán előítélet, mert a régebbi fajták gyakran keserűek voltak, vagy vacakolni kellett vele, hogy ne legyen olyan. Mostanában nem találkoztam ilyennel.) Már sokszor sajnálkoztam ezen, most nem fogok.…..
Négy kicsi csirkemell-szeletet (kettőnk mértéke) fűszeres lisztbe forgatás után serpenyőben, kevés olajban, pár perc alatt megsütöttem. A fűszeres liszt kb. ugyanolyan, mint a sprotnisütéshez, abból maradt, csak tettem még bele több fokhagymát. Jénai tálba fektettem a húsokat egymás mellé.…..
àlabeck Citromos sült csirkecomb 2019.08.30 10:06:31
Olyan ebédet akartam készíteni a vendégeknek, amihez nem kell az utolsó pillanatig a tűzhely körül ugrálni, nem terjeng olaj- vagy zsírszag a lakásban, tehát a frissen sültek kizárva. És az is jó, ha előző nap elő lehet készíteni, de frissen befejezni. És persze legyen finom, legalább kissé nem…..