Adatok
Kombájnos
0 bejegyzést írt és 87 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Ennyivel tartozna a sukorói feljelentésért. De az LMP körül ezen kívül is sok a kérdés...
Most, hogy végre kitavaszodott, a hétvégén a Velencei tó partján járva, csak hajtott a kíváncsiság, milyen lehet az az emblematikus hely, amely maga képes volt egy pártot berepíteni a…..
Biztos én vagyok barom, de még mindig szeretek napilapokat olvasni, ha valahol korrekt tálalást, releváns saját információkat kapok. Csakhogy a Nemzet egy szarhalom, mely eddig Viktor seggét nyalta, most meg Lajos szekerét tolja. A Hírlap egy rendkívül buta egoista, régi kapcsolataival…..
Kombájnos
2015.05.14 13:23:37
@aronsatie: Ültél te már egy mai modern, nagyon korszerű, nagyon csendes autóban? Próbálj ki egyet, átértékeled a mondataidat. Pláne, ha netán hangosan szól a zene, rádió.... már nem is olyan egyértelműek a külső zajforrások.
Kombájnos
2015.05.14 13:28:23
@halaloszto: A (korábbi) magyar törvénykönyve szerint a munkahely és a lakhely között történt balesetet üzemi balesetnek lehetett tekinteni. Ebből kiindulva, ha a baleset a szerkesztőség és a főszerkesztő lakhelye között történt épp mondjuk hazafelé menet, az simán megmagyarázhatja az újság hozzáállását.
Tök hülyék vagyunk, hogy ez eddig nem jutott eszünkbe. Hogyan is lehet a nép pénzét úgy elkölteni mindenféle faszságra, hogy senki se ugathasson bele? Olyan intézményen kell átfolyatni a zsét, mely annyira független, hogy mi irányítjuk, de senki se ellenőrizheti. Bónusz, hogy ha…..
Kombájnos
2014.04.20 12:42:34
@Hakapeszi Miki: És azért kellenek az új arcok, mert a jobboldal sok szemetet ráégetett a régi arcokra?
Vagy mert az utóbbi években tapasztalt alkalmatlanságról, aljasságról tettek az emúttnyóccévben tanúbizonyságot?
Vagy mert pont az évek óta fanyalgó bloggerek, ki tudja hova tartozni kívánó értelmiségiek -akik nem tudják lehámozni nevezettekről az évek alatt, többnyire a jobboldali sajtó munkájának köszönhetően rájuk kenődött, többé, vagy kevésbé jogos mocskot- ezt eldöntötték. És ezen véleményüket évek óta mantrázzák mintegy azt sugallva, hogy akkor már inkább a mai újmagyarok lopjanak, harácsoljanak. Mert az mégiscsak helyénvalóbb.

A hülyeség sokféleképpen osztályozható (mint erre korábban már rámutattam), de amit most szeretett hazánk lakossága bemutat, az bármely kormánynak is becsületére válna.
Minden drámában van valami személyes, így ebben is, hiszen úgy keveredtem bele a tegnapi havazásba, hogy…..
Ritkán látni ilyet a ner harcos uraitól, mint amit a feloszlott LMP frakció bizottsági helyeinek újraosztása kapcsán láthatunk tőlük. Meg vannak szeppenve ezek a nagyszerűek, ráadásul nem valamelyik nagyhangú frakciószónok pasitól, hanem a törékeny, jóindulatból felszorzással,…..
Kombájnos
2013.02.24 21:29:27
Ilyenbe ülteted a gyerekeidet... Ennyire régi autóval öngyilkosság járni, az első kátyúban kettétörik... Hát, még ilyet, ezeknél előbb megy péppé az utastér, mint hogy elgörbülne volna az ütköző...
Ilyen, és ehhez hasonló feddésekből nem keveset kap a…..
Kombájnos
2013.02.17 13:19:33
@lcka: "igazán nem akarok buziskodni, de mi ez a kollektív "felment a vérnyomásom" hangulat?
nem is ismeritek ezt az embert, az autóját az olvasók kb 90%a még látni sem fogja soha, ráadásul szándékosan félrevezető(nem pontatlan!) címet adott neki
Csikós Zsolt, semmi bajom Veled, most igazából a pszichológiai háttérre vagyok kíváncsi"
Én is antiszoc tahónak fogok tűnni:
sztem a nyájhoz tartozás vágya, igénye is lejön az "infarktusos" kommentekből.
A tűnjünk úgy, hogy jajdejófejekvagyunkmertaggódunkaCsikósautójáért látszat keltésének a célja is ott lehet néhány kommentelő szándékai között. Mert nem kell jófejnek lenni, ha annak látszol. :)
Ahogy a cím is hatásvadász, úgy a kommentek is azok. ))

Valami már megint félresiklott a kormányzati kommunikációban - elfelejtettek szólni Orbán Viktornak, hogy nem kellene nagy hévvel és teljes magabiztossággal eleve vesztesnek tűnő dolog mellett kiállnia. De az is lehet, hogy nem elfelejtettek, hanem nem mertek. Mert ugye a rossz hír…..
Kombájnos
2013.01.20 14:28:09
@irónika: "Én pedig ezzel a mondattal nem értek egyet, ilyen fokú általánosítás csak hibát rejthet magában."
Pedig ez a kijelentés egy elég egyértelműen behatárolható halmazra vonatkozott. Hogy az "általánosítás" ilyen foka csak hibát eredményezhetne kicsikét elhamarkodott vélemény.
"Szerintem a Fidesz egyházként működik, ahol Viktor az Isten, a Pápa a minden."
EZ stimmel - hívőik vannak, kiknek megmondják mit és miben higgyenek.
Nincs más politikus, aki 1988 óta - 25. éve - ott lenne valamely politikai csoport élén. És sokan - főképp az ellenzéki oldalon - már 1998-2002 között se hittek a szavának, de amikor 2006-ban a CNN-ben ki merte mondani, hogy ő még sosem hazudott a népének, akkor nálam eldőlt, hogy ez az ember hitből teszi azt amit tesz."
Épp akkor vált egyértelművé és megkérdőjelezhetetlenné, hogy a hatalomért mindenre képes vezetőnk. Még nyilvánvaló hazugságokra is, illetve azóta már kiderült, hogy csak azokra képes.
"Egy óvodás gyerek nem hazudik, hanem beleéli magát egy helyzetbe, amit valóságként él meg, ezáltal számunkra valótlant állít, de ez nem jeenti azt, hogy ő tudatosan hazudna."
Van neked gyereked?
"Viktor is ezt teszi, egyszerűen elhiszi magának azt a rengeteg baromságot, amit a Kövérrel kitalálnak. Lázár, néha Rogán, Navrasics, ők kételkednek. Látszik is rajtuk mikor nem értenek - teljesen - egyet a főnökkel. Akkor ők tudják, hogy hazudnak, de vannak esetek, amikor a hitük viszi előre őket."
Ja a Hitük, az van nekik. Akkor is, mikor egy interjú közben elröhögik magukat a válasz alatt - tényleg akkor is a hitük viheti őket előre. :)
"Ezzel nem felmeneti akarom őket, csak igyekszem megérteni amit és amiért tesznek."
A legtöbb ilyen tagadva kijelentő mondatban ott van az igazság..))

Kusza Szemnek elment az esze, ezt mondogatjuk rég. De én mostanában tényleg aggódni kezdtem a szentséges jobbkéz mentális állapotáért. Olvasgatom a sok marhaságot amit hétről hétre kierőlködik magából, és egyre inkább szembetűnik, hogy valami nem stimmel. A rögvaló mellé…..
Kedden, az államosítás 5. munkanapján a Hoffmann Rózsa diadalmas jelentette be, hogy "sikertörténet volt az iskolák állami fenntartásba vétele, minden menetrend szerint zajlott". Ezt azzal támasztotta alá, hogy a tanárok megkapták a fizetésüket és az átállásból a…..
Kombájnos
2013.01.12 11:28:01
@Spániel: "Valakik csak beszavazták ezt a hordát kétharmaddal. Ebben az örökké morgolódó pedagógusok vastagon benne voltak és ennél lényegesen kevesebbén is sztrájkoltak. Legalább az húzza be most a farkát aki ezt tette a többiekkel. Két vérpisálás közben megtudhatják, milyen szar dolguk volt eddig.
Miközben Rózsika pedig merev tekintetével és a penge szájával hazudik bele nap mint nap a kamerába, a pedagógusok otthon puffognak.
MEGÉRDEMLITEK!"
Mekkora igazságot írtál!!!
2002-10 között volt hőbörgés, meg ordibálás, meg nagypofa.
Majdhogy csak gördülősztrájkot nem szerveztek a tanár elvtársak.
Én is azt gondolnám, hogy ezt akarták, hát megkapták, de sajnos ezek a mai "sikerek" sok mindenki máson is csattannak.
Sőt... inkább azt mondom, hogy a korábbi akcióik közhangulatot fokozó, alakító hatása miatt valójában még ennél is sokkal nagyobb a bűnük abban, hogy ma itt tart az ország.

2013.01.12 11:32:24
@idelle: százat nem találnál az országban, aki bevallaná, hogy hova szavazott ))
Te, Gyuri, édesmamára szoktál gondolni néha? És nem sajnálod? Eszedbe jut időnként, hogy a rendszeres heveny csuklás rohamoktól bizonnyal neki van a legfejlettebb rekeszizma ma az országban, de azért nem ez a létezés legkellemesebb formája?
„Világunk nem ésszerű, nem…..
Kombájnos
2013.01.11 18:41:23
@gazoló:
Szerintem:
1.Tévedsz abban, hogy titkolnak előle bármit is.
2.Mindenről tud és minden az ő hozzájárulásával történik.
3.Ellenvélemény viszont valóban nem lehet vele szemben.
4.Bármilyen szerepet (hanghordozás, attitűd, gesztikuláció, mimika, stb igazítása az elvárásokhoz) bármikor fel tud venni kis kommunikációs-stratégiai míting után. ))

Komoly zavar támadt az erőben a kormánypártiak gatyája táján. Előbb Rétvári Bence sliccállamtitkár észlelte, hogy a nertelen pernahajderek bugyit kényszerítettek erotikaipari szakmunkásokra meztelenkedésre "kényszerítik" honleányainak, és már időjóslás ürügyén is -…..
Kombájnos
2013.01.08 13:26:22
@exdr.posthumus incathedra deBill Vérmókus: "Végülis kominutnak is fel lehet fogni... nevesítették eddigi tevékenységüket."
Rosszul tudod! Újmagyarul Kumin-out nak kell írni azt a tevékenységnevesítést! )
Sebaj, majd megtanulod (talán) 2014 után, mikor majd jön mindenki, hogy ő csak kényszerből és fenyegetés hatására volt nertárs... és egymás után jönnek majd a Kumin-outok ))

2013.01.08 13:31:46
Itt valami történt. Néhány napja Szájer József és Rogán Antal még hevesen kardoskodott a választási regisztráció mellett. Pedig feltételezem, hogy a Fidesznek is lehettek karácsony előtt információi a szabadságjogokat lábbal tipró ötletük elmeszeléséről, hiszen már én is…..
Boldog új évet, pupákok!
A Karotta-háztartás halmazati influenzafertőzéstől szenved, így sajnos a szokásos szószátyárságra nem számíthattok, mert nem nagyon látok a láztól. Viszont nagyszerű örömhíreim vannak. Egyrészt elkészült a Hangyász futóműállítás utáni…..
Kombájnos
2013.01.03 21:26:34
@Nínó Karotta: Ez az év autóépítője díj hmmm, kb annyira tűnik komolynak, minthogy az A38 lett a világ legjobb szórakozóhelye...
Ráadásul ahogy írod Te is, inkább Powered Ákit illeti a díj (az önkritikád nagyon rendben van).))
Ezzel ellentétben viszont két tavalyi munkádról szeretnék megemlékezni: az M5 és G86 videókért visszavonhatatlanul jár a különleges megbecsülés. Grat!

Azt gondoltam, megírom, mit tartok a Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció, az Együtt 2014 választói mozgalom, a Magyar Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért mozgalmak tárgyalásairól.
Szanyi kapitány
Azt gondoltam, megírom, hogy a nagy…..
Kombájnos
2013.01.03 12:22:18
@Scagnetti: Molnártól, Kunczétól, Dávidtól tudnál felidézni valami komolyan ellentmondásosat, már a kimondás pillanatában megcáfolhatót, amivel mondjuk már két nap múlva ő maga is szembe ment?
Itthon egymásba érnek a diáktüntetések, a Fidesz kárderosztálya olyan zilált, mint pitypang mező tornádó idején, a gyengébb idegzetű igazhitűek ordítva verik az asztalt, van középiskola az országban, ahol szerintük már csak a Jóisten és az ima segíthet, és a hangulaton…..
Kombájnos
2012.12.14 11:14:00
@Tzio: és szerinted ha megbuknak, a népharag mennyire fogja kultiválni az utcán hőbörgésüket, eszetlen 2002-2010 közöttihez hasonló ordibálásukat, vagy az álságos magyarkodásukat?
Szerintem, ha veszítenek utcára sem mernek majd menni, nemhogy a parlamentbe.
Jövőre ugyan jön már az osztogatás, tehát biztosan szereznek még támogatókat maguk mellé - de innen nehéz lesz nyerniük.

2012.12.14 13:40:24
@Bakter: na majd ha már a Betlehemi csillagot is "elintézi", onnantól kezdve egészen nyugodtan lehet Miniszter Űr-nek szólítani))
Kombájnos
2012.12.14 13:47:47
@Don Quixote de la Ferko: Szerintem nem nekem szántad: én is idéztem egy korábbi hsz-ből - ha visszanézel.
Acél-vaddisznó
Hazudhatnám, hogy órákig tudnék mesélni a kocsi stílusos formavilágáról és hihetetlen technikai megoldásairól, de nem teszem. Aki tervezte az minden bizonnyal egész sanyarú gyermekkorában csak építőkockákkal tudott játszani és ez rányomta bélyegét a…..
Kombájnos
2012.12.02 20:04:01
@srank: szerintem az eredeti Chabs-féle szösszenethez képest a tiédben van egy logikai bukfenc..
Kombájnos
2012.12.02 20:50:27
@srank: ...a niva pedig soha nem nyert még dakart.
Esetleg kategóriájában, de abszolútban egy 3. és két 2. helynél többre nem futotta - saját motorokkal.
Volt "Lada-kasznis" Porsche motoros gép, talán 4. és 6. helyeket szereztek, úgy kb. húsz éve.
Esetleg kategóriájában, de abszolútban egy 3. és két 2. helynél többre nem futotta - saját motorokkal.
Volt "Lada-kasznis" Porsche motoros gép, talán 4. és 6. helyeket szereztek, úgy kb. húsz éve.
Mondjátok meg őszintén, az ország több ezer alpolgármestere közül hánynak a nevét ismerjük? Még lehet, a saját lakóhelyünknek sem! De itt van ez a tejfelesképű Zsiga Marcell, Miskolc második számú ura, ő képes volt a nevét országosan ismertté tenni nulla azaz negyvenhétezer…..
Kombájnos
2012.12.02 13:07:57
Mesterházy Attila azt álmodta, hogy ő lesz a bajnaigordon. Hogy ezt tudatmódosító varázsgomba, vagy az MSZP felemeléséréért kifejtett kétéves erőlködés hatására fellépő agyi károsodás következtében álmodta, azt a Kökény Mihály vezette tudóscsoport most próbálja…..
Kombájnos
2012.11.29 22:07:26
@Fabius: Írod, hogy "Ha van valaki akit Kusza Szemnél is jobban utálnék a gazdaság romjai fölött kóricolni, az Veres János."
És ezt most miért is?
Ha csak tizedannyi ordenáré hazugságot és nyilvánvaló ostobaságot össze tudnál gyűjteni a Verestől, mint amennyit a Kuszától hallottunk az elmúlt két évben, hitelesebbnek érezném ezt a mondatodat. ))

Kusza Szemre azt hiszem ráférne most egy teljeskörű kivizsgálás a Dr. Csernustól az antidopping csoportig terjedő skálán. Bizony, pisateszt, vérvétel, minden ami játszhat, mert ekkora kreténség természetes úton segédanyagok vagy tudatmódosító szerek nélkül nem jöhet egy…..
Kombájnos
2012.11.17 15:52:08
@félázsiai 2llkedő: Úgy emlékszem, volt anonymand néven egy kommentelő, aki elég határozottan a "változás" mellett állt ki több blogon és online felületen. Ezért gondolom. De ha tévedtem, megkövetem.
Kombájnos
2012.11.17 21:11:48
@anonymand:
Visszaolvastam.
Hmmm.
Tévedtem.
Nem kicsit, nagyot.
Sokkal több okom van rá, hogy tiszteljelek, mint amit gondoltam.
És valóban át kell, hogy értékeljem az emlékezőkészségemet.
Tisztelt Anonymand!
Bocsánat, hogy méltatlanul sértegettelek!
Üdv.!

2012.11.17 21:57:57
@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...: Ó, köszönöm, de tényleg nem érdemlem ezt!
Az utóbbi időben nap, mint nap bocsánatunként esedeznek - igen magas pozíciókból.
Cserében megvédenek bennünket. :))
Az utóbbi időben nap, mint nap bocsánatunként esedeznek - igen magas pozíciókból.
Cserében megvédenek bennünket. :))
A magyar gazdaságpolitika alfája, omegája, agytrösztje, az ország legnagyobb showmestere, csak sajnos idáig már olyan 2000 milliárd forintba került a szórakoztatása.Pedig tudjuk, hogy sose szabad fullba nyomni a kretént, de mégis, ő megint és megint megteszi. Volt már simplicity,…..
Kombájnos
2012.11.17 11:09:52
@Squid: "1. Lázáron látszik, hogy hiper kínosan érzi magát a legnagyobb blődségek hallgatása közben, és nem egyszer ki is röhögi Gyugyót."
Lázár, meg a hiperkínosság.... nagyon sok minden ráfér a pofijára. Sztem legfeljebb a show-n röhög, amit a kolléga tol...
"2. Gyugyó egy teljesen maga által kreált világban él, és elhitte a plebsnek gyártott hazugságokat, és számáre ez a valóság.., Hajmeresztő!"
Nem, ő teljesen a mi világunkban él és abszolút tisztában van vele, hogy -úgy általában- a megszólalásainak köze nincs az általa is ismert valósághoz - de neki ezt kell mondani.
Rezzenéstelen arccal, határozottan, megingathatatlanul.
És inkább ez a cinizmus a hajmeresztő.

2012.11.17 11:19:02
@avani: "Az ember már nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen, én szégyenkezem....."
Ööööö, izé.... hát épp ez a céljuk...))) Még Te érezd magad rosszul, bizonytalanul, stb!
Ööööö, izé.... hát épp ez a céljuk...))) Még Te érezd magad rosszul, bizonytalanul, stb!
Kombájnos
2012.11.17 11:23:20
@ColT: olvasd el még egyszer Álmomban... hozzászólásait. És gondold át még egyszer a dolgokat. Egy másik megközelítésből, mint ahogy eddig tetted.
Országunkat messze elkerüli a válság - legalábbis erre utalnak egyes, költségvetési gazdálkodásunkat reprezentáló hírek. A kiadásokból nem látszik, hogy hazánkban csökkenő tendenciát mutat a reálbér és a fogyasztás és százezrek érzik úgy, ebben az országban már nem…..
Kombájnos
2012.08.08 19:54:46
@Madárfejű Lajcsika: Te nagyon tájékozott vagy, hallod!
De mielőtt ezt el is hinnéd, keress rá arra az idézett "el lehet innen menni" mondatra és olvasd el az előtte és utána lévő néhány mondatot is!
Ha még akkor sem érted, kérj meg valakit, hogy magyarázza el, miről szól az a néhány mondat...

Már nagyon rég óta szoros figyelemmel követjük a Klub Rádió vs. Médiatanács deathmatch-et, hogy most egy kicsit hátrébb lépünk a médiapolitikától, és belefüleljünk a rádióba, ugyan mi is az, amiért Szalai Annamária süllyesztőbe akarja küldeni Arató András…..
Kombájnos
2012.07.14 14:07:25
@a_tom: "Gyurcsánytól megtanulták hogy egy igazán pocsék kormányzás után is lehet nyerni, csak el kell titkolni a szart, és ezerrel kell nyomni a sikerpropagandát."
Igen, persze.
98-2002 közötti időszak már nincs meg...?
Igen, persze.
98-2002 közötti időszak már nincs meg...?
Mi sem mutatja jobban a másodlagos autópiacon vadászók bizalmatlanságát, mint a tény, hogy azért nem vitte el az autót, mert nem volt semmi baja. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Kombájnos
2012.05.03 10:25:48
Telt házas volt a Slovakiaring, huszonötezer fizető néző - ránézésre majd mindenki Norbinak szurkol. Vegyes érzelmekkel vártam a slovakiaringi versenyhétvégét, de legalább ennyire vegyes érzelmek kavarognak bennem utána is. Baromi gyors ez a pálya, ráadásul nem is egyszerű:…..
Az FIA egyértelmű állásfoglalását és a szabályok tisztázását követeli a Red Bull és a Lotus a Mercedes által bevetett, újfajta DRS-megoldás ügyében. A brackley-i gárda egyfajta negatív F-csatornával jelentkezett Melbourne-ben, amely a DRS-sel párhuzamosan működik,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
-Martonyi lakásán- több alkalommal találkozott a befektető Lauder-rel. Vajon a párbeszédbeli "ellenzékednek" mi volna erről a véleménye? Nyilván ebben az esetben minden törvényes, jutányos és méltányos lett volna és még a magyar állam sem veszített volna egy fillért sem a bizniszen.