Adatok
charlesmorin
6 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Sorozatunk folytatásában először olyanokkal is foglalkozunk, akik igazából nem is vonultak vissza, csak időről időre hol az előtérbe, hol a háttérbe húzódnak. A harmadik szereplőnk pedig egy igazi kuriózum, aki 17 évet bírt ki a magyar belpolitikán kívül!
Schmuck…..
Az elmúlt néhány évben olyan politikusok jelentek meg újra a közéletben, akik korábban bejelentették visszavonulásukat, és többen ki is jelentették, hogy többet politikával nem foglalkoznak. Rajtuk kívül voltak olyan „politikai hullák”, akiket már mindenki leírt, és mégis…..
Nagy Gyula 1956 októberében készült képeiből válogattam, a Fortepan-archívumból.
A Blaha Lujza tér, még a Nemzeti Színház régi épületével. A villamosok nem közlekednek, a felsővezeték leszakadt.
A Szent István körúton felszedték a kockaköveket, hogy barikádokat emeljenek…..
Nem vagyok kommunikációs szakember, sem médiatudós, de valamennyi jogom nekem is van beleszólni abba, hogy milyen is a mai magyar közmédia – hiszen az én adóforintjaimat is költik erre a célra. Nem fogok arról írni, hogy milyen legyen közmédia – inkább arról, hogy milyen NE…..
A Heti Válasz cikke egy amerikai magyar templom megszüntetéséről ismét rávilágít az amerikai magyarság sorsára. Bár a Kárpát-medence magyarsága is súlyos mértékben fogy, a Kárpát-medencén kívüli magyarságé még drasztikusabban.
Antall József 15 millió magyar…..
charlesmorin
2013.08.25 22:57:51
@dansun: én úgy gondolom, hogy ez a blog azért jött létre, hogy gondolkodjunk közösen konstruktívan azért, hogy változtassunk! szükség van új ötletekre, elképzelésekre, hogy előrelépjünk! :)
charlesmorin
2013.08.25 23:00:35
@Link elek: én nem éltem akkor, mikor Szűrös Mátyás kikiáltotta a köztársaságot, ezért nem tudtam formálni az elmúlt 20 évet. de biztos lehetsz abban, hogy a következő 20 évet fogom!
hadd kérdezzek vissza: és te mit tettél?
hadd kérdezzek vissza: és te mit tettél?
charlesmorin
2013.08.25 23:06:44
@jet set: az tény, hogy a külföldi befektető azért tette tönkre talán a kabai cukorrépa-gyárat, hogy utána leszerelje a gyártósort, és a kinti gyárába szerelje fel!
Van egy olyan szint, ami alá nem érdemes menni. Vannak olyan emberek, akikkel nem érdemes vitatkozni. Most mégis kivételt teszek, mert Dániel Péter legújabb Facebook-bejegyzése tökéletesen illusztrálja azt, hogy mi a baj a magyar közélettel, politikával. Íme a bejegyzés:…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz