Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Karl Marx

0 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sajnos még mindig távol vagyunk attól, hogy a gazdagok önként szétosszák javaikat, a szegények pedig ne akarjanak gazdagok lenni, hogy rögtön utána egy karibi villába költözve kirekesszék látómezejükből egykori sorstársaikat. Ugyanakkor jó hír a társadalmi egyenlőtlenségek…..
Tetszenek még emlékezni arra, amikor karácsonykor Charlie Sheen késsel esett az asszonynak? És lett belőle feljelentés meg irgumburgum? És arra, amikor a bíróság kijelentette, nem lesz vele elnéző? És amikor a CBS majdnem kirúgta, de inkább mégsem, sőt, adtak neki egy valag pénzt,…..
Tény, hogy a Jobbik soha nem határolódót el a kommunista utódpárttól, az MSZMP-től, élesen. Legutóbbi alapszabály módosításukkor, csak azt emelték a szabályaik közé, hogy nem lehet a pártnak olyan tagja aki, korábban az MSZP-ben, SZDSZ-ben, és az MDF-ben politizál. (Bár az…..
UPDATE, mert látom megint idetaláltak azok az egységsugarúak, akik Jobbik-fikázást látnak minden, esetlegesen kritikus véleményben.- Senki nem mondja, hogy a Jobbik ettől az egy esettől most bűnözők pártja lett. Igen, a többi pártban is vannak ilyenek - és? Akkor most a…..
Piroslap Komoly bajban a Jobbik 2010.02.25 09:35:00
A párt komoly problémával küzd a fővárosban. Neve elhallgatását kérő informátorunk szerint a párt az V., VI., VII., VIII., XIII. kerületben illetve az újbudai 15 és 17 választókerületben, valamint a ferencvárosi 12. körzetben nem tudja összegyűjteni az induláshoz szükséges…..
„Iván lassan odaúszott hozzám, a víz alatt árkarolt a lábával, rámtapadt mint egy polip és szájon csókolt” – levélírónk boldog kapcsolatát csak párjának az idióta haverja árnyékolja be. Az ürge minden határt átlép, tenyérbe mászó, és igen irritáló…..
  Fantasztikus dolog, hogy az emberek a legkülönösebb állatfajokat is képesek megszelídíteni. Ezt a csodálatos képességet bizonyítják azok a fényképek is, melyeket Melanie Typaldos készített. A fotókon saját háziállatai láthatóak, Caplin a vízidisznó és az ő…..
(Bizonyítva, hogy milyen baszott plurális társaság vagyunk, vitába szállunk önmagunkkal. Egyébként meg mint látható, a nácik nem tudnak németül*)   Állítva volt e blogon, hogy a Jobbik – mint minden más radikális, szélsőjobboldali, fasiszta, náci (mivel magunk sem…..
A Colchester Állatkertben született a Zamba nevű orrszarvú. A magyar orrszarvúbébi példáját követve ő az első kölyök, amely az Egyesült Királyságban mesterséges megtermékenyítéssel született. Anyja Cindy 16 hónapos vemhesség után október harmadikán adott neki életet. ..
Karl Marx 2009.10.20 21:18:37
A Magyar Nemzeti Bank már állítólag egy hete figyelmeztette az összes lottózót, békávépénztárat, és egyéb állami érdekeltségű intézményeket, hogy uv-fénnyel és szabad szemmel a valódiaktól megkülönböztethetlen hamis húszezresek árasztották el az országot, írja a Helyi…..
Nagymama a görögországi poszton felbuzdulva nekünk írta meg élete első nyilvános panaszkodását. Azt írja, hogy a budapesti Der Tour New York-ban ejtette arcra a klasszikus módszerrel: nem azt a szállást kapta, amit itthon a prospektus alapján várt és ígértek neki, tehát amiért…..
Ez sem lesz rövid olvasmány, de mindenkinek forrón ajánlom, ugyanis még a Homár is ritkán kap ilyen erős, mondhatni letaglózó levelet. A Magyarországon befogadott, állítólag rasszista görögöktől eljutunk a Homéroszt tanító szkíta mágusig, közben olvasónkat egyszerűen…..
Karl Marx 2009.10.06 08:23:25
@thinker_: igen igen, most már én is látlak...
Karl Marx 2009.10.06 08:31:42
@talalkozas: ...hát igen igen... csak amikor Kapnikbányán mondtam az asztalosnak hogy megkellene csinálni az asztalt azt mondta:- szivesen megcsinálom csak sürgőset nem vállalok- miért annyi a munka?- kérdeztem - nem csak nem szeretek kapkodni!- volt a válasz. Így is lehet csak lassabban...