Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Huhogó János

0 bejegyzést írt és 29 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 „Tarlós István főpolgármester szerint a névváltást a Magyar Tudományos Akadémia elnöke kezdeményezte, hiszen gróf Széchenyi István több jelentős műve, az Akadémia épülete és a Lánchíd is itt található, illetve itt áll a szobra is. Rogán Antal, az V. kerület…..
Huhogó János 2011.04.12 11:32:20
@café: nem vagy te véletlenül szcientológus? Azok ilyen idegesek, ha szóba kerülnek, meg ez a duma, az emberi jogok sérelme a pszichiátrián tipikus Ron Hubbard. Meg nem indokolja egy egész intézmény és még sok pszichiátriai osztály szétkergetését.
  Nem is olyan régen még azt írtuk az LMP-ről: a párt olyan, mint a hajnali húgymerevség – tulajdonképpen egész kellemes, de túl sok értelme nincs. Kénytelenek vagyunk revideálni nézetünket, mert most már kifejezetten kurva kellemetlen jelenségnek tartjuk a magyar…..
Szabadság van, legalábbis mindenki mondhatja a magáét. Hazánk új alaptörvényének bevezető rendelkezéseivel kapcsolatban nemcsak a Fidesz háza tájáról röppennek fel vadnál vadabb gondolatok, hanem nagyon sok honfitársunk is úgy gondolja, hogy azt a rengeteg őrültséget, amit…..
Huhogó János 2011.03.08 17:47:19
@tölgy: kedves tölgy, ezek szerint a "ballib" az, aki nem szereti azt, amit a Fidesz csinál. Ez kb olyan, mint amikor fasiszta mindenki, aki nem kommunista (lásd RMátyás és a 9m fasiszta országa).
A parlamentarista nikk meg nem én vagyok.
Huhogó János 2011.03.08 20:26:58
@Iustizmord: hát meg a fiú ma is gyújtogat. Csak hát nem lehet évekig rombolni az alkotmányosság tekintélyét, majd egy éles kormánymozdulattal fordítani, s azt mondani, hogy na, mostantól kezdve tessék engedelmeskedni. Ez nem megy.

Sir Christopher Wren-t persze abban az összefüggésben említettem, hogy a magyarázatra nem szoruló dolgokat nem kell magyarázni.
Huhogó János 2011.03.16 05:21:30
Már sokszor elhatároztam, hogy nem válaszolok tölgy uraságnak, már csak azért se, mert nem egyenlő esélyekkel indulunk, én ugyanis tudom, hogy ő kicsoda, ő meg nem tudja, én ki vagyok. (Erre persze azt fogja mondani, hogy Kis János legjobb magyar tanítványa, de téved, mert az a Szájer Józsi, aki az összes ballib hülyeséget, az összes harmadik és negyedik generációs emberi jogot, beleírta az i-Podján írt "alaptörvénybe". (Hogy név miért zavarta a Nagy Áprilisi Forradalom leninjét és lunacsarjsziját, nem tudom. Az alkotmány nálunk a nyelvújítás óta alkotmány, az alaptörvény meg nem az, akármit is mondanak.)

Ha tölgy uraság esetleg ballib szöveget akar olvasni, olvasssa el, mit mondott Kis János az emlegetett konferencián(
hirszerzo.hu/belfold/20110315_Kis_Janos_alkotmany). Ha nem látja a különbséget, akkor vagy vak, vagy a minimális intellektuális tisztesség is hiányzik belőle, vagy csak szimplán egy krakéler, aki az összes frusztrációját rám zúdítja.

Egyébként meg a jobboldal saját magának árt azzal, hogy a rule of law-t, a felelős és ellenőrzött kormányzást, s ezer minden "konzervatív" normát és azoknak védelmét átengedi a baloldalnak, miközben a baloldal - nemcsak a magyar, hanem a nyugati világ baloldala, úgy tokkal vonóval - épp ezeknek a lebontásán mesterkedik. Mert sajna Kisnek nagyon sok mindenben igaza van, miközben a szövege tele van a szokásos kisjánosos baloldali arroganciával, meg az összes rawls- és dworkin-féle liberális világmegváltással (ami épp a rule of law-t bontja le, leginkább az alapjogi bíráskodással). Lásd USA. Márpedig ami ott van, az előbb-utóbb Pestre is elér.) S a jobboldali világ épp ennek a veszélyeiből nem ért egy szót se.
Konzervatórium Forradalom után 2011.01.07 07:25:00
 „Védelmező nincsen felettünk, se isten nem véd, sem király: A közjó alkotói lettünk – hát vesszen el, ki ellenáll!” A baloldali kormányhatalom sorsa legkésőbb 2008 tavaszán, a szociális népszavazáson már megpecsételődött, így a baloldal 2010-es…..
Huhogó János 2011.01.09 22:47:14
@Diocles: nincs kedvem mindenre válaszolni, csak pár megjegyzés:

A jobboldal részben olyan, mint mi magyarok, részben olyan, mint amilyenre a politikát meghatározó emberek alakítják, jól-rosszul felmérve a népi igényeket. Szerintem az országból többet is ki lehetett volna hozni, mert az adottság benne van, de nem sikerült. Tölgyessy mondta vhol, hogy Orbán 2002 óta rendszeresen a magyar karakter árnyékos oldalára apellál.

LMP-ügyben igazad van, én is így gondolom, de akkor a 2/3 volt számomra a kérdés.
Huhogó János 2011.01.09 23:27:02
@komment1: kösz! Lenne miről írni, de pénzt is kell keresni ... Mert akárki, akármit gondol, nem Gyurcsány fizet ... más se ...
Várhatóan alkotmányos védelmet kap a magzati élet az új alaptörvényben, így aztán megint felmerült a sajtóban az abortusz betiltásának kérdése. Gulyás Gergely, az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottságának egyik fideszes alelnöke a Hírszerzőnek úgy…..
Piacpárti, szélsőséges piacpárti, liberális, szélsőliberális, konzervatív, ultrakonzervatív, öngondoskodáspárti, öngondoskodás-ellenes, kapitalista, neoliberális, kommunista – repkednek az ilyesmi jelzők mostanában a publicisztikákban. Ne legyél neokon – mondta egy…..
Huhogó János 2010.12.13 09:11:42
@lvjtn: dobray írása pont arról a nagy zavarról szól, ami a fejekben kon, lib, neo-kon, neo-lib, szoc, ker-szoc, stb fogalmak ügyében van. Az egyes fogalmaknak nem árt tisztában lenni a jelentésével, meg azzal is pl, hogy egy fogalom, akár egy politikai cimke, mint pl a konzervatív, liberális, stb nem ugyanazt jelenti 1830-ban Londonban és Pest-Budán, mint amit 2010-ben Londonban, Pesten vagy akár New Yorkban. Ahogy a "szocializmus" vagy épp a keresztény-szocilizmus is más 1890-ben Németországban, meg a napjainkban másutt. S ahogy Auschwitz után nem lehet fajokról beszélni, a Gulag, Mao és a Vörös Khmer után szocializmusról, meg egyenlőségről sem lehet olyan ártatlanul értekezni, mint 100 évvel ezelőtt.

A "kapitalista", mint olyan általában semmiben sem hisz. Többnyire azt szereti, ha a szabályok neki jók, a piaci versenytársainak meg nem, s mindig csak a másik tisztességtelen piaci magatartása fáj neki ...

A Konziban az a jó, hogy megpróbálja konzekvensen és helyesen alkalmazni a fogalmakat, s talán épp ezért tartják neo-konnak, sőt neo-kohnak, keresztény-szoc-nak. Ezért is haragszanak rá (ránk) sokan.
„Uraim! kimondom, mikép érzem annak természetes igazságát, hogy a magyar nemzet hivatva van a szabad német nemzettel és a német nemzet hivatva van a szabad magyar nemzettel szoros barátságos viszonyban élni és együtt állani őrt a nyugati civilisatio fölött.” (Kossuth,…..
Huhogó János 2010.10.03 14:46:03
@Éhesló: Ezt írtad: "nem vitathatja el senki azt a jogot a németektől, ami minden más nemzetet megillet, vagyis hogy egységes hazában élhessenek"
OK, a magyarokét miért is vitatják el 90 éve még saját politikusai is?"

A mai egységes Németország kb fele az 1914-es Német Birodalomnak, s nemcsak akkor is lengyel lakta területeket veszített el, hanem nagyon fontos, lényegében homogén német lakosságú területeket is, pl. Pomeránia keleti részét, Kelet-Poroszországot és Sziléziát. Ezeknek a német területeknek visszakövetelése ugyanolyan tabu, s ugyanazért, amiért Erdély vagy a Felvidék az.

A triononi békeszerződés reviziója nem a magyar politikusok jellemtelensége miatt esélytelen, hanem azért, mert a demogfrágiai folyamatok a magyarok ellen dolgoztak az elmúlt 90 évben. Olvasd el a tavaly nyári Trianon-cikkemet.

A magyar állam sikerességének természetesen az erő volt az alapja, s nemcsak a katonai, hanem a gazdasági erő is. Sajnos az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a magyar állam már 1526-ban sem volt képes a saját lábán megállni ...
Huhogó János 2010.10.03 23:33:52
Sajnálom, hogy a szövegemből sokan nem azt értik, amit írtam, hanem azt olvassák ki, amit mindenből kiolvasnak.

Az írás elsősorban Németországról szólt, s másodsorban rólunk, meg a magyar-német viszonyról. Az írásom műfaja szerint esszé, s nem tudományos mű.

Már amikor leírtam, Bush miért és hogyan állt a német egység mellé, az angolokkal és a franciákkal szemben, tudtam, hogy mindenkinek rögtön Trianon és a magyarok fognak az eszébe jutni. Holott én nem minősítettem Bush véleményét, csak tényt közöltem, amit annak idején az apámtól hallottam.

A német egység és a magyar egység nem összehasonlítható dolgok, s nem vagy nemcsak azért, mert Németország nagy, mi meg kicsik vagyunk.

Németország lényegében homogén nemzetállam lett, legkésőbb 1945-ben, amikor az Odera-Neisse határt megvonták, s ezáltal a császári Német Birodalom területének kb 30-40% kivül került a német állam határain. A határon kívül rekedt németeket pedig egyszerűen kizsuppolták vagy brutális módszerekkel beolvasztották.

Az 1870-ben létrejött német egység nem nagy-német, hanem kisnémet egység volt, akkor még jelentős lengyel kisebbséggel. Németek éltek akkor is, meg ma is a német nemzetállam határain kívül is: pl. a történelmi Magyarországon, a cári Oroszországban (a balti és a volgai németek), Svájcban és persze Csehországban.

Az 1990-ben létrejött német állam tehát a kisnémet egységnek egy megfaragott változata, s szó sem lehetett semmiféle, az Odera-Neisse határt megkérdőjelező politikai lépésról. Tehát a németek is tudomásul vették a saját Trianonjukat ... Nekünk sincs sok választásunk.
Kötött pálya Tömpe-interjú 2009.02.01 21:00:00
Szokatlanul őszinte hangvételű interjút adott A vasút így totál reménytelen címmel a Zoom.hu-nak Tömpe István, a MÁV-Start üzleti vezérigazgató-helyettese. Mindenkinek érdemes elolvasni, én csupán egyetlen témát emelnék itt most ki. Feltehetően a legkevésbé fontosat. De engem…..
Fájdalmas, hogy ma, amikor már látjuk, hogy az ember és a társadalom erkölcsi megújítására tett kísérletek kudarcot vallottak, és mindkettő megmaradt látszólag változatlanul: a bűntől megsebezve, mégis az örökkévalóság perspektívájában, amikor lakásainkat lomtalanítva…..
A két közép-európai főváros összehasonlítása nap, mint nap megtörténik, s az összehasonlításból hol az egyik, hol a másik főváros kerül ki „győztesen”. A különbségek éppúgy, mint a hasonlóságok a történelemből, a régmúlt és a közeli múlt…..
Huhogó János 2009.09.28 11:34:05
@Sutty: "A nyugati világban forgalomban levő arany 70-80%-a származott a magyar bányákból, s ugyancsak itt voltak az akkor Európa legnagyobb ezüst és rézbányái" nem hatalmas ökörség, ahogy te fogalmazol, hanem a korszakkal foglalkózó standard történelmi munkákban rendszeresen visszatérő megállapítás, ugyanúgy, mint az egész fejezet üzenete, a természeti gazdagság, s gyenge gazdaság. Tessék kicsit olvasni, mielőtt írsz.
Huhogó János 2009.09.29 12:58:38
@Vérnűsző Barom: egészen az újkor elejéig a nyugati világ városai nagyságrendekkel kisebbek voltak a "kelet" nagyvárosainál. Mondjuk a 16. sz. elejének világában milliós városok Isztambultól keletre voltak csak. A "város" azonban, ahogy mi ismerjük, a szabad polgárok közössége, önkormányzattal, saját jogokkal, stb. viszont a nyugati civilizáció sajátossága, ami a 11-12. században alakult ki, s voltaképpen ezekből a városokból indult mind a "kapitalizmus", mind pedig a "szabadság és jog uralma", vagy hasonló a világ meghódítására. A kétféle város közötti különbséget jól leírja pl. Engel Pál a "Magyarok Európában" sorozat első kötetében.