Regisztráció Blogot indítok
Adatok
crazy_horse

110 bejegyzést írt és 1461 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A csütörtöki Salzburg meccs után ismét játszik a City, ismét idegenben, hiszen Wigan-be látogat a csapat. A Salzburg-ot sikerült különösebb nehézség nélkül legyúrni, ennél nehezebb dolgunk lesz ma délután várhatóan. A City bajnoki formája nem az igazi 4 meccs után, 1…..
Átlagosnál is rövidebb előzetes a ma esti EL meccshez. Salzburg-ba látogat a City, illene letudni a kötelező feladatot. A rengeteg sérült miatt kicsit vegyes kezdő várható Mancini-től, pontosabban olyan felállást gyanítunk, amilyen idén még nem volt. A csoport másik meccsén a…..
Hosszúnak tűnő válogatott szünet után folytatódik a Premier League a 4. fordulóval. A City-nek egy kötelező meccs következik, semmilyen mentséget nem lehetne találni, ha nem nyernénk esetleg. Még akkor sem, ha a sérülések egyre gyakoribbak a City-nél. Az is elképzelhető, hogy…..
Ezentúl minden hónapban lesz ilyen rovat, melyben „megválasztjuk” az előző hónap legjobbjait. Konkrétan a hónap legjobb játékosát, a hónap gólját és a hónap meccsét. Az augusztus elég rövid volt, hiszen a hónap közepén indult a szezon, így kb. 2.5 hét…..
Az elmúlt 10 napban a blog nem frissült, most pedig csak röviden, de lényegre törően próbáljuk összefoglalni ezen időszak fontosabb történéseit a City-vel kapcsolatban. Új érkező nem volt, 1-2 távozó viszont igen. Játszottunk 2 PL meccset, 1 EL meccset, lezárult az átigazolási…..
crazy_horse 2010.09.01 23:18:59
@one citizen: ezt a fogadást nem vállalnám:D
azért minden fronton remélem lőnek jó párat

tavaly még a Sztori Tv (vagy sztori4) is adott Uefa meccseket, nem tudom idén mi van velük (az mondjuk bejön nálunk, nem úgy mint a digisport:D)

Balotelli-vel nekem csak a mentalitásával van gond, a képességei egyértelműek, csak kb. 70-80%, hogy a bajkeverő énje felülkeredik előbb-utóbb, ezért nagy kockázat
crazy_horse 2010.09.02 00:16:38
mcfc.co.uk/News/Club-news/2010/August/Mohammed-Abu-signs-for-City-and-goes-on-loan-to-Stromsgodset

van új igazolás:D

Mohammed Abu, 18 éves, ghánai, védekező kp.
ahogy jött, úgy megy is egy norvég csapathoz 1 évre kölcsönbe

hátha az új Essien:)
A blog szeptember elsejéig szünetel, addig nem fog frissülni. Azután remélhetőleg a már megszokott kerékvágásban folytatjuk 1-2 változtatással kiegészítve.     Jövünk vissza!..
crazy_horse 2010.09.01 21:49:10
@Richards: jön az update, épp írom:)

reggel csak norbi 1-eset lehet enni, délbe már norbi 2-es kategória is mehet:D
crazy_horse 2010.09.01 23:19:34
@one citizen: amíg lesz kedve, addig biztosan lesz pár remek meccse a Milanban
crazy_horse 2010.09.01 23:20:30
@one citizen: na akkor 2 érdekes húzás a Spurs-től:

Gallas és van der Vaart is már az övüké
igen az Arsenal-os Gallas:D
Meglehetősen rövidre vesszük a tegnapi EL meccs összefoglalóját. Nem volt jó meccs, az 1. félidőben kimondottan rossz volt a City is, helyzetet nem igen dolgoztunk ki, igaz hátul sem voltak gondok. A 2. félidőben, főleg Balotelli beállása után viszont több nagyobb helyzetünk is…..
Elrajtol a City számára az Európa Liga, méghozzá Romániában a Temesvár ellen. A párharc győztese az EL 48 csapatos csoportkörébe juthat. Nyilván sokkal esélyesebb a City, de lefutott dolgok manapság nincsenek a futballban, és egyáltalán nem lebecsülendő csapat a mai ellenfél. A…..
James Milner leigazolása véglegessé vált. Az angol középpályásért nagyjából 16-18 millió fontot fizetett a City, valamint Stephan Ireland is az Aston Villa-hoz került. Milner tegnap esett át az orvosi vizsgálaton, a Liverpool elleni bajnoki meccsen már elvileg bevethető lesz.…..
crazy_horse 2010.08.19 11:19:34
Tevez pedig a 30 gólt célozza meg idén:

www.skysports.com/story/0,19528,11661_6322836,00.html

javítottam a fenti hírekben a változásokat:)

ma még lesz meccs előzetes az EL meccsről, remélhetőleg vmi stream is, és remélem azt is, hogy Balotelli debütál, utána viszont a köv. frissítés majd csak szeptember 01.-től...

a PL előzetesek is megszűnnek, főleg, hogy a tippjáték volt annak is a lényege eddig, de az megszűnt, inkább 4-5 fordulónként (kb. havonta) lesz egy nagyobb összefoglalás a PL-ról, hogy mi történt az elmúlt 4-5 fordulóban és így tovább:)

illetve nem ígérjük, de megpróbáljuk nyomon követni a kölcsönben lévőket, azt is kb. havonta 1 poszt erejéig, hogy ki hol játszott/nem játszott, lőtt-e gólt, lesérült stb.
mivel elég sok játékosunk van kölcsönben idén is...(de ugye elég merlós, főleg alsóbb osztályban utána nézni ennek, majd meglátjuk)
A szezon első meccsén PL még gól sem született, és ennek a City örülhetett inkább, látva a meccset és tudva azt, hogy a Spurs már-már tradíciószerűen elveri a City-t. Sokkal jobb meccsnek ígérkezett ez párosítás, de amelyik City drukker nem izzadt szét az 1. félidőben, az nem…..
Elérkezett az idő, pedig nem is gondoltuk május 9-én, hogy ilyen hamar. Ma kezdetét veszi a Premier League 2010-2011-es szezonja, elindul a cirkusz. Kevés pikánsabb meccset sorsolhattak volna nyitómeccsnek koradélutánra (13.45), mint Spurs - City találkozót. Tavaly e két csapat harcolt…..
Ahogy azt tavaly Benő mondotta volt, lassan beköszönt a vadászszezon, mikor Pampalini is csak kapkodja a fejét, egy szintre süllyed a Bild és a Guardian. Ki kivel ebédelt, látták-e Gerrardot Madridban, ezermilliót költ-e a Citeh, lebegtetés, ársrófolás, találgatás, varia. A…..
crazy_horse 2010.08.13 20:10:01
@nils_h: mondom nagy rotáció lesz, A. Johnson-ra tavaly nagyon sokszor számított Mancini, simán padra tette miatta SWP-t is

ha tippelnem kéne, akkor őt is középre húzódva tudom elképzelni, annak ellenére hogy eddig csak szélen láttam focizni mindig (illetve rémlik, hogy tavasszal 1-2 szer már középen próbálta ki Mancini, de arra már nem emlékszem, hogy mi is lett belőle:D)
illetve 442-ben tökéletesen ideális mindkét oldalra

de annyi taktikai variáció elképzelhető igazából, hogy csak tippelgetni lehet még
(pl. 4-2-3-1, 2 belső szűrővel, támadó középpályás Silva, szélsők/támadók Johnson és Balotelli elöl pedig Tevez vagy Ade)
nagyon sok jó játékos van a keretben, úgyhogy valóban jogos veszély az, hogy miként lehet ennyi jó játékost játszatni is, nem is hanyagolni és közben még sikeres csapatot építeni is
fel van adva a lecke
Elmaradtunk 1-2 hírrel, most pótoljuk ezeket. Még az 1 héttel ezelőtti, 2 utolsó barátságos meccs videóját ajánlanánk, annak aki még nem látta. Elsőre a Dortmund elleni 3-1-es vereséget, ahol az 1 félidőben Jo góljával még vezetett is a City, de a 2. félidőben már sok…..
crazy_horse 2010.08.13 13:00:05
@Vladi Weiss: én egyelőre maradnék a pesszimisták táborában Balotelli-nél, de bebizonyíthatja, hogy tévedtem:)

ok, hogy ez az utolsó nagy esélye a változásra neki is, de a City most még csak erősen épülő státuszban van, nem hiányzik semmi egyéb balhé, mert már van így is elég ugye...
ms lenne a szitu, ha pl. Balotelli a Chelsea-be menne, mert ott már kialakult egy stabil alapcsapat, taktikával, sikerekkel megalapozva
oda könnyebb betenni Balotelli-t

Citynél még elég nagy a bizonytalanság, hogy as köv. 1-2 évben ki megy, ki mard, hogyan fogunk játszani stb.
nem tudom mennyire hiányzik ebből egy potenciális veszélyforrás Balotelli személyében
(azért durva ügyei voltak az Inter-nél, az se felejtsük el)
Mancini azt mondja, hogy fogja tudni kezelni, hát legyen úgy:)
crazy_horse 2010.08.13 14:50:22
@double: jellemző lenne...
crazy_horse 2010.08.13 20:02:43
@Richards: bezony, innen már nincs visszaút:)
Ott hagytuk abba, hogy Mancini nagy terhet vállal magára, mert az új igazolásokkal még nagyobb nyomást tesz a csapatra, és a saját vállára is. Még több elköltött pénz = még nagyobb eredménykényszer. A bizalom meg van felé (egyelőre), hiszen tavaly nem végzett rossz munkát,…..
crazy_horse 2010.08.13 13:03:47
@Rinocérosz: nem, ő nem Sheikh Mansour, hanem "csak" Khaldoon al-Mubarak:)

mondjuk úgy, hogy a klub elnöke, aki intézkedik Mansour nevében/helyett
azért ő sem kis figura, ami az üzleti életet illeti:)
crazy_horse 2010.08.13 15:47:04
@one citizen: hát teljesen globális már az utánpótlásképzés is, ezen sztem nincs mit csodálkozni:)

a gazdag klubok ezentúl is megszerzik megfigyelőik révén a tehetséges gyerekeket más országokból, szóval ez a változtatás sztem sem segíti egyértelműen az angol fiatalokat

ahhoz olyan szabály kellett volna, hogy a keretben 8 angol játékosnak kell lennie
az viszont nagyon durva lett volna, hiszen konkrétan az Arsenal-nak kellett volna vennie 3-4 angolt, vagy pedig az ifiket benevezni 21 éven alul is (őket ugye nem kötelező jelenleg)
It’s a roller coaster. Gondoltam, hogy lesz 1-2 új igazolás a nyáron, de azt nem, hogy Mancini fogja az egészet, és a rendelkezésre álló pénz segítségével teljesen átépíti a keretet, és ezzel együtt a csapatot. Pontosan azt teszi, amit Hughes tavaly nyáron, de már van…..
crazy_horse 2010.08.11 10:07:35
jó sok komment érkezett, ráadásul látom mások is szeretnek extra hosszú kommenteket írni:))

@Jared23: azt írod, hogy nem értesz egyet 1-2 dologban, de nem láttam, hogy miben nem:)
esetleg, hogy egyértelmű volt, hogy Mancini nagyjából az egész középpályát ki fogja cserélni, nem pedig csak a hiányzó láncszemet (kreatív ember) pótolja?
nekem nem volt egyértelmű, erre írtam hogy a Yaya-Milner igazolás(ugye Milner még egyelőre kérdőjeles) kicsit furcsa, de persze érthető utólag...

a kapusügyre nem is térnék ki külön, mert teljesen külön téma az egész, és a többség látom bizonytalan, ahogy én is:D

@man city: hát azért joggal lehet tartani Balotelli-től, anno Rooney is egy köcsög volt, aki ugye minden bírói döntésnél fesztivált rendezett, visszapofázott mindenkinek, de azért közben tette a dolgát a pályán, mondhatni a játékára ez nem volt igazán hatással
Balotelli-nél az Inter-es hírek, infók alapján meg nagyon is
én örülnék, ha jönne és beválna, mert nagy tehetség, de fordítva is elsülhet
és Robinho esetéből tanulni kell, ő is mennyi "kárt" okoz a klubnak ezzel a nem akarok visszamenni témakörrel...
(na meg az anyagi kár mellé, hogy most nem tudjuk elpasszolni senkinek nemhogy 30 millió fontért, még 20-ért sem)
másrészt Vieira azt mondta hogy...
az Itner-ben is voltak öreg klasszisok, akik próbáltak hatni Balotelli-re nem sok sikerrel (pl. Zanetti, Cambiasso stb., sőt ugye korábban még Vieira is ott volt vele)

Adam Johnson tehát nem Mancio igazolása, hanem Marwood-é? he? ez nekem nem világos, felülről megmondták Mancini-nak, hogy igazolja le Johnson-t?
mondjuk utólag mind1, mert bejött, de sztem Mancini igazolásának mondhatjuk, végül is ő rakta be a csapatba, az ő csapatában robbant be tavasszal
meg hát innen a távolból nem biztos, hogy meg tudjuk mondani, ki-kinek az igazolása:)
(az a Boro elleni FA-kupa meccs sztem többet nyomott a latba januárban, ahol játszott Johnson is...)

a twitteren gondolkodunk, de ezt is csak szeptembertől majd legfeljebb, mert én ugyan nem twittelek:), de a blogra jó lenne talán egy, amire a friss híreket naponta párat ki lehetne tenni, persze linkekkel nyilván:)
(de ez Ireland7 reszortja lesz, ha lesz:D)

@double: @Ireland7: na ez is egy külön vaskos téma, hogy a saját nevelés, az akadémiai játékosokkal mi lesz most, meg a közeljövőben és hosszútávon...
(meg itt van ez a home grown szabály is, ezt sem lehet pontosan előre látni, hogy milyen hatással lesz a klubokra, mert egyelőre csak annyi van, hogy a 8 hazai nevelés legyen meg...)

@one citizen: @black:roll: ez a téma pedig a II. rész témája lesz holnap valszeg:), hogy mik az elvárások idén, Mancini helyzete, alapvetően az bizts, hogy Mancini-nak is adni kell időt, az első fél évét pedig helyén kezelni, mert nyilván azért jött, hogy a top4-et elérje, ami Hughes-sal látszólag nem lett volna meg, de így sem sikerült, ez tény
de most a saját igazolásaival talán majd...
crazy_horse 2010.08.11 10:10:48
@double: hát igen, ez sem túl jó hír, de még egy jobb kompromisszum a kölcsönadás, így Onuoha is bizonyíthat (ugye elég sérülékeny ő is), de ha futna egy nagyon jó szezont, és játszana mondjuk közel 30 PL meccsen (amire a city-ben nincs esély), akkor talán visszahoznánk és kapna lehetőséget itt újra

de benne van, hogy opciós joga lesz a Sunderland-nek, vagyis ha beválik ott, akkor gondolom meg akarják venni mindenképp
valamiért Mancini nem bízott talán benne annyira, pedig Onuoha-ban több lehetett volna, mint egyszerű csere, meglehetősen nyugodt, stabil játékos
megkockáztatom, hogy jobb mint Richards, bár utóbbiban nagyobb potenciál van, ami lassan kijöhetne már belőle:)
crazy_horse 2010.08.11 12:18:25
@PaliDrobo: hát nehogy:D

de ezt a stílust meg fejezd be lassan (gyorsan)
ez egy City blog, talán észrevetted már...
Véget ért a Vb, voltak jó meccsek, drámai meccsek, irdatlan rossz meccsek, vuvuzela, komolytalan bíró hibák, 1-2 szép gól, végül pedig spanyol világbajnoki cím. Mindezekkel nem nagyon foglalkozunk a továbbiakban, hanem kimondottan a City játékosokat vesszük szemügyre utólag,…..
crazy_horse 2010.07.12 15:54:29
@one citizen:

"na végre egy cikk már a blogon:)
mostanában kivettétek a szabadságot?:D"

hát igen, vmi olyasmi, sok minden összejött, meg hát ebben a hőségben nem bírunk annyit a gép előtt ülni és írni:)

majd vmit kitalálunk

amúgy újraindult, és beindult az www.mcfc.hu oldal is, ajánlom minek, frissül naponta, remélem nem hagyják abba:)
(főleg ha vki nem tud angolul, annak pláne jó)

:::::::::::::::::::::::::::::::

illetve azon gondolkodtam hogy a 12 City játékosból milyen kezdőt lehetne összerakni, kb ilyent:

------Hart
--Boateng-Kolo
SWP/Weiss-De Jong-Yaya-Barry
-------Silva
RSC-Tevez-Robinho

nem túl balanszos kezdő, 2-4-1-3-as taktika:D, de a középpálya majd kisegít a 2 fős védelemnek:D
crazy_horse 2010.07.12 15:58:30
@one citizen: amúgy angolok, olaszok égték a legnagyobbat talán a nagyok közül

hollandok stratégiája nem volt rossz, a kivitelezés ettől függetlenül lehetett volna szebb és okosabb is, de való igaz, hogy a döntőben sem múlott sokon az a spanyol győzelem
ilyen alapon a holland taktika nem volt rossz

braziloktól többet vártam, afrikai csapatoktól többet vártám(Ghánán kívül mki leégett)
Argentína is elbohóckodta esélyeit

spanyolok meg úgy nyertek, hogy többen közül kb. 40-50%-os formában voltak, ráadásul a gecierős keretük is ott volt

nem volt egy erős Vb, korábbi világeseményeken sztem pl. a 2006-os olasz, de francia is simán megverte volna a hollandokat és spanyolokat most, de persze ez csak feltételezés már:)
pl. a 08-as spanyol válogatott is 100-szor jobb és szebb volt, mint az idei

de majd a klub foci, az az igazi:)
Újabb nagy igazolás, hiszen Yaya Touré körüli átigazolási hercehurca véget ért, most már biztosan City játékos lesz a köv. szezontól. Az FC Barcelona-tól érkező 27 éves védekező középpályás 5 évre írt alá.  Yaya Touré a Man City weblapjának nyilatkozott…..
crazy_horse 2010.07.02 21:22:32
frissítettem az interjút fent...

@one citizen: hát igen, van egy határ, amin túl egy újabb sztár, már inkább rossz hatással lenne, mint jóval

tavaly Hughes azért az alapokat lerakta, volt sok hibája, meg sok rossz igazolása (pl. még 2 évvel ezelőtt, de tavaly is pl. RSc)

de ettől függetlenül nem lehet megint 6-8 játékost venni, mert akkor abból nem lesz egységes csapat egy ideig még
(és hát sztem nem is kell annyi, de persze Mancini lehet teljesen új emberekkel képzeli el a jövőt, remélem azért ne...)
Hogy kicsoda ő? Hát a legendás svájci futballszakember, aki Svájci Retesz néven letette a catenaccio alapjait. Az Ausztriában született mester sajnos már nem láthatta, ahogy a verrou működésbe lép, és bekattan a Csoportelsőség feliratú ajtó előtt toporgó spanyolok orra előtt.…..
A mai napon közzétették a speciális módszerekkel elvégzett, különböző tényezők figyelembevételével történő sorsolást, ami meghatározza a Premier League menetrendjét az új szezonban. Ha jól megnézzük, akkor a topcsapatok közül talán épp a Man City kapta a legnehezebb…..
crazy_horse 2010.06.17 12:17:44
www.premierleague.com/page/Headlines/0,,12306~2072459,00.html

ezen a linken a többi csapat sorsolása is megtalálható
a mi első 3 meccsünk és a MU első 3 meccse ég és föld:D
Véget ért a szezon, persze az átigazolásokkal kapcsolatos pletykák nem most kezdődtek, hanem már sokkal korábban, sőt nem is szüneteltették őket. A keret nagyobb része szabadságra vonul, kisebb része a VB-re készül, aminek hála nem maradunk érdemi futball nélkül júniusban.…..
crazy_horse 2010.06.06 22:17:56
A fiatal német védő a tegnapi napon egyezett meg a City-vel a váltásról, 10.5 millió fontért került a német HSV-től a Man City-hez, formálisan csak július 1-jétől lesz a City játékosa. De még ez is eltolódhatott, hiszen Boateng a német válogatott 23 fős keretének a tagja…..
Elérkeztünk az idei világbajnokság utolsó előtti csoportjához, a „G” jelű kvartetthez, ami az egyik legerősebb és legérdekesebb négyesnek ígérkezik. Az egyik legnagyobb favorit Brazília mellett, Portugália, Elefántcsontpart és Észak-Korea található ebben a…..
Vitán felül áll, hogy a Man City legjobb játékosa idén Carlos Tevez volt, az argentin csatár 23 gólig jutott a bajnokságban, a kupákban 6 gólt szerzett, ezzel ő az első dél-amerikai játékos a Premier League történetében, aki 20 gól fölé jutott, ahogyan az első City játékos…..