Regisztráció Blogot indítok
Adatok
559

0 bejegyzést írt és 124 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Eddig csak blogajánlóban találkozhattatok az Alaszka Anatómiája blog szerzőjével, Örssel, aki most posztot is írt nekünk, amiből rögtön két részt csináltam, hogy minél jobban kiélvezhessétek az egzotikus tájat, amelytől mackós romantikája ellenére nem áll távol a…..
Nyolc év kihagyás után írták vissza a karakterét a sorozatba, derül ki a Blikk mai cikkéből, és igaz, hogy párszor beugrott, ha hívták de huzamosabb ideig nem maradt a karaktere képernyőn. Na, ez megváltozik, ismét állandó szereplő lesz. ..
  Imádom a magasból szemlélni Budapestet. Muszáj néha kiszakadnunk a megszokott, mindennapi környezetünkből és kicsit felülről figyelni azt. Szó szerint. Ebben a jó időben pedig vétek otthon ülni. Elárulom Önöknek, hol szeretek a panorámában gyönyörködni, akár nappal, akár éjszaka. Szárnyaink…..
Pontonban turkálni? Piha. Steyr-Puch-alkatrészeket homokfúvatni, alapozni, festegetni? Mit képzelsz... Szent Szobrot polírozni végtelen türelemmel? Dehogyis, ugyan már. Mert még a legnyitottabb házasságokban is eljön a pillanat, amikor a faszi egy kicsit nem az újabb numerákkal és a…..
Rima Karaki az a libanoni tévés, akivel nem érdemes ki a faszagyerek versenyt játszani élő adásban. A riporternő éppen egy muszlim vallástudóssal folytatott eszmecserét arról, hogy vajon miért állnak be keresztények az Iszlám Állam soraiba, és amikor a férfi tulajdonképpen…..
Amikor néhány hete a Johammer J1-eséről olvastam, a megosztó formát látva felmerült bennem a kérdés, hogy vajon melyek lehetnek minden idők legrandább motorkerékpárjai. Nem könnyű kérdés, hiszen ízlésről nincs túl sok értelme vitatkozni, ráadásul a témában már számos…..
559 2014.05.06 21:03:33
@Schütii: Szerintem listavezető! :)
559 2014.05.06 21:04:26
@korzo: De jó Neked!
Sexy Asian Girls Jasmin 2014.04.03 06:00:49
..
559 2014.04.03 11:18:27
Pangea Mars a tanösvényre! 2014.01.22 09:48:41
A Vértes-hegység déli nyúlványai között megbújó Gánt községtől néhány kilométerre délre fekvő Bagoly-hegyen tárták fel a mai Magyarország első művelésre alkalmas bauxittelepét. A bauxit fejtését 1920-as években kezdték meg, és egészen az 1980-as évekig művelték, míg a bauxitvagyon kimerülésével a…..
Gébics A 99 forintos érme 2013.12.23 00:08:35
A szuper- vagy hipermarketek parkolójában nehéz jól kikeveredni a koldusokkal való találkozásból.  Karácsony időszaka nem az ésszerű döntések időszaka. A szívek évadja ez! Varázslatos a levegő, a pára apró jégkristályokká fagy, talán angyalok szórnak ránk…..
Belsőség Ilyet még nem láttál! 2013.12.23 18:33:19
Egy bocsánatkéréssel szeretném kezdeni a képek minősége miatt, de csak telefon volt nálam, annak is koszos volt a lencséje, és a nagy kapkodásban elfelejtettem megtörölni. Cápa barátomnál jártam, szintén nepper, iszonyatosan tud alkudni, egy isztambuli bazárban ríva szaladnának…..
Az alábbi galériában az olykor kissé morbid humorú Gary Salter képeit láthatjátok, aki egyébként reklámfotósként keresi a kenyerét, és elég ismert a szakmájában: dolgozott már többek között a Playstationnek, az LG-nek, a Nissannak, a Niveának, a Mercedesnek, a Sonynak, a…..
559 2013.11.13 20:04:17
Mihályfán az út szélén Én is eladtam a legjobb autómat – úgy tűnik, ez most kezd rossz szokássá válni a szerkesztőségben. Ez is szögletes és piros volt, akár Bandi XR2-es Fiestája. Egy dologban különböztek: a Pandám nem matt és nem volt repedt a motorja. 2004-ben…..
559 2013.01.13 11:40:45
A hóesés mindig felélénkíti a kertek élőlényeit. Aktívabbak a madárkák, lelkesebben keresgélnek a fák kérgén már ezerszer átvizsgált repedésekben, hátha ott maradt egy rovartojás vagy bábdarab. A hó rendkívül jó nedvességpótló, és a fagyvédelem szempontjából is igen…..
Óriási pechem van. Ez a harmadik telem motoron, és a hőmérő szinte mindig nulla fok fölött van, amikor munkába indulok. És ez már második éve így van, ami azért rossz, mert így esélyem sincs kipróbálni, mit tud az a sok, kemény cucc, amit az elmúlt években összehordtam, hogy…..
Belsőség Indiai SUV-val ebédre 2013.01.08 17:45:31
Az év első Brekiburger-látogatása mindig ünnepszámba megy. (Oké, Bodega Vágóhíd a büfé valódi neve, a Breki csak egy családias becenév.) Nagyon rákészültünk már, hiszen egy Borzasztó Burger önmagában is ünnep, az év első hamburgerét pedig már tradicionálisan ott…..
559 2013.01.08 19:00:07
Nagyszerű hír: egy újabb szökőkút újul meg. Még nagyszerűbb hír: minderre van 400 millió forintja a központi költségvetésnek, ráadásul a tartalékból (1623/2012. (XII. 18) Korm. határozat). És ez még nem minden, ugyanebből a tartalékból futja még a Belvárosi Főplébánia…..
559 2013.01.06 13:54:52
...a mi olvasóink, ezt eddig is tudtuk. Kreatívak, sokszor mókásak és nagyon bevállalósak (a trollokat most hagyjuk, azok csak azért kommentelnek, hogy lássák a véleményüket tizenkettes Ariallal). Évről-évre, immáron hagyományosnak mondható módon, megtartjuk a Karácsonyi Hiéna…..
Formailag minden rendben volt a köztársasági elnök éjfél után leadott szilveszteri beszédével, amelyet a nemzethez intézett, mégis olyan dologra vetemedtem, amire korábban soha: a nyílt színen, pezsgőspohárral a kezemben küldtem el egy bizonyos helyre Áder Jánost.A k. elnök nem…..
Bornai Tibor A fa ára 2012.12.30 19:35:58
Szomszédom szomorúan mutatja a kertjében álló, félbevágott fenyőt. Valaki ellopta karácsonyra a felső másfél métert. A fejemet csóválom, és már ébred is bennem a tanult gondolatsor, hogyan lehetne elkapni az illetőt, miként bizonyítható, hogy éppen annak a fának a csúcsa…..
559 2012.12.31 08:48:34
@HgGina: Like!
Rossi csak egy van, gondolnánk, de nem: a motoros szakma kettőt is jegyez. Valentino nálunk is ismert, hisz minden idők egyik legsikeresebb versenyzője, de Robertót inkább a customok szerelmesei emlegetik: az olasz motorépítő finom stílusa közismert. Legújabb építése a…..
„Ki kell úgyis vennem legalább egy hét szabadságot, hogy el ne ússzon jövőre. Ezért hétfőn leviszem Bazegkettőt Kareszhoz, megcsináljuk rajta azt az öt apróságot két nap alatt, aztán kedd este jössz a gyerekekkel, hozod a 190-est, otthagyjuk olajcserére, egyebekre,…..
A kispolskiból készült hókotróról szóló megemlékezésünk kapcsán, Szenyo nevű olvasónk hívta fel figyelmünket az alábbi videóban látható házi készítésű szíriai tankra. Kívülről elég sufninak tűnik, viszont egész jól felszerelt kis harckocsiról van szó. A…..
Belsőség Pumasétáltatás 2012.12.06 12:18:49
Mióta a Cougar eladósorban van, természetesen mindene működik. Ez már csak így megy, az ember szop, szop és szop az autójával, félévente látja, fizet néhány százezer forintot, döntően úgy félmillió körül, aztán használja a következő általános összeomlásig. Ami nálam…..
Már most látom a kommenteket, hogy "na ki az a béna állat, aki még egy nyomorult mosógépet sem tud bekötni". Higgyétek el, hogy van ilyen. Például mai főhősünk, akit nevezzünk "A" - nak. Semmiképp ne gondoljuk, hogy "A" béna. Valóban nem tud mosógépet bekötni - és ami…..
559 2012.11.16 15:18:09
@glc: Maga a vízszintezés is több mint öt perc, mert azon a helyen kell elvégezni ahol a m.gép végső helye lesz, az meg ugyebár általában valami nehezen hozzáférhető hely.
De a cikk korrekt volt.
559 2012.11.16 15:22:11
@Rejtélyes: De akkor legalább észre veszed. Egyébként nem így vélekednél ha már túl lennél emiatt egy lakás leázáson. A nyomás alatti tömlőt meg célszerű legalább 5 évente kicserélni.