Adatok
kisiksziksziksz
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Levélirónk hangsúlyozottan kérte az anonimitást, mert szerinte "a kicsinyes, bosszúálló magatartás nem ritka édes hazánkban" és lánya még 1 évet eltölt az óvodában. Jogosnak tűnő felvetése lényege, hogy csak néhány csoportnak van rendes játéka, a…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Először is had jegyezzem meg, hogy míg Ön teljes anonimitást kér önmagának és képtelen felvállalni önmagát, addig szemérmetlenül és jogtalanul használja fel mások nevét itt a blogon! Számomra kicsit furcsa ez az ellentét, de nyilván csak az én szememet szúrja, ahogyan az is, hogy miért nem az illetékes ember elé áll és neki mondja el problémáit, mint hogy a "háta mögött" hord össze mindenfélét, a világhálót felhasználva.
Másodjára lenne itt némi megjegyeznivalóm azzal kapcsolatban is, hogy míg Ön június 18-án küldte első levelét (ezt ugye hangsúlyozta is másik üzenetében) arról, hogy az említett óvodában "Legalább negyven éves, kopott fémjátékok és néhány gumiabroncs jelenti a „játszóteret" " (ezeket a szavakat Öntől idéztem), addig arról elfelejtett említést tenni és képet küldeni, hogy addigra már, még májusban történtek felújítások a játékokat illetően, és igen, ezekben a munkálatokban szülők és az óvónénik is segítettünk, és bármilyen meglepő nem kényszer alatt tette senki sem, hanem merő jószándékból. Sajnálom, ha ebben Ön csak kiforgatnivalót lát... Igen, sajnos a mai napig volna még mit felújítani, beszereznie az ovinak, de mielőtt itt sikkasztókról szóló cikkeket linkelnének be (Kedves Dulifuliokoska!), kérem gondoljanak azokra a pályázatokra, melyeket az Óvoda megnyert és melyek pénzbeni segítségével új játékeszközök és egyéb újítások történtek az intézményben!
Ami a kislányával történt, nagyon sajnálatos és mint aggódó szülő megértem az indulatát, de azért azt az egyet szeretném ajánlani, hogy mielőtt valótlant állít (és ezt több dologgal kapcsolatban is értem sajnos...) kérem nézzen utána legalább a dolgok valóságalapjának, ezzel önmagát is sok kínos pillanattól kímélné meg a jövőben.
Amúgy meg ha ennyire aggódik a lánya játszóalkalmatosságainak mennyisége miatt a jövőben, tudom ajánlani az alapítványi óvodák egyikét, ahol még akár élő pónilovon is lovagolhatnak a gyerekek, a sok pénzes támogatásnak köszönhetően.
Kérem Önt, hogy a jövőben kicsit gondolkodjon el azokon a dolgokon, amiket mások fejéhez vágni kíván, és inkább azt tartsa a szeme előtt, hogy ki mit miért tesz és nem utolsó sorban MENNYIből,mert sajnos vannak keretek...
Üdvözlettel egy "aggódó" szülő, NEM félve attól, hogy levelem miatt bárki is bosszút állna a gyermekemen, mert ez a feltételezés enyhén szólva felháborító!