Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Csk

315 bejegyzést írt és 254 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Több mint 5 évvel és több száz bejegyzéssel a hátunk mögött a Csapat vezetése úgy döntött: itt az idő egy nagyobbat álmodni! A Médiaosztály irányításával a mai napon saját honlapra költöztettük eddigi tartalmainkat: VASTUDO.COM Bízzunk benne, hogy továbbra is figyelemmel követitek a Csapat…..
Kedd este egy régi ismerős ellen léptünk pályára. Néhány idénnyel ezelőtt már összecsaptunk az El Nino-val, bár akkor zöld mezük volt, most kékre váltottak. Negyedórával korábban érkeztünk a helyszínre, és csak jöttek és jöttek és jöttek a Vastüdő játékosai, így kezdésre három cserével álltunk…..
A 2016-os esztendő első mérkőzése várt ránk az Egyetértés DSK ellen. Az őszi szezon egyik meccsének kivételével nem emlékszünk olyanra, hogy két cserével tudtunk volna felállni. Az EDSK ötödik tagjára még egy pár másodpercet várni is kellett. Bár labdabirtoklásban egészen jók voltunk, tapogatózó…..
A téli bajnokság második, egyben a 2015-ös esztendő utolsó mérkőzésére készültünk az EC-FC ellen. Az év végéhez közeledve egyre több embert kap el valamilyen nyavaja, többek között betegség, sérülés vagy csak egy elhúzódó karácsonyi party mellékterméke. Szerencsénkre…..
Kedd délután a Vastüdő – Bal-láb mérkőzéssel számunkra is elkezdődött az ELTE-BEAC téli bajnoksága. A korai időpont miatt sajnos nem volt cserénk, míg sárga mezes ellenfelünk 4+1-ben állt fel, de a találkozó alatt megérkezett a cseréjük. Tapogatózó játékkal indult a…..
XII. 8. 17.30 Bal-láb – Vastüdő 4-1 (3-0) Gólszerzők: Áron XII. 15. 20.30 EC-FC – Vastüdő 2-4 (2-1) Gólszerzők: Hasszán 2, Pali, Laci I. 5. 19.00 Egyetértés DSK – Vastüdő 1-3 (0-3) Gólszerzők: Áron, Pali, Tusy I. 12. 19.45 El Nino – Vastüdő 3-3 (2-1) Gólszerzők: Tusy, Pali 2 I. 19. 20.30…..
A szezon utolsó meccsén a Mechanical United ellen léptünk pályára. A forduló eredményei úgy alakultak, hogy vereség esetén is – a Tabán FC-vel szemben elért győzelem miatt – negyedik helyen fejezzük be a szezont. Két cserével vágtunk neki az összecsapásnak. Szokás szerint…..
Kedd este a Fanatinaikhos nevű csapat ellen kellett helyt állnunk. Az első meglepetés akkor ért minket, amikor megláttuk a túloldalon melegítő játékosokat – csak a cserepadon annyian voltak, mint a mi csapatunk. Ebből már egyértelmű: nem volt cserénk. Magabiztosan kezdtük a…..
A forduló nyitányaként az FCFC ellen léptünk pályára. Több cserével készültünk a mérkőzésre, míg ellenfelünk 3+1-gyel indított, emiatt a kezdés jelentősen csúszott... A kiesett időt a mérkőzés játékidejéből vonta le a spori. Hiába voltunk eggyel többen, elég…..
A szezonban először játszottuk a forduló utolsó meccsét, aktuális ellenfelünk a Tabán FC volt, akikről nincsenek igazán kellemes emlékeink. Ők csere nélkül, mi egy cserével indultunk csatába. Sokmozgásos és cselezős taktikával indított az ellenfél, így nekünk ezt azonnal le…..
Már megint ismerős csapattal találkoztunk kedd este. A Fekete Sereg volt az ellenfelünk, azonban a múlt heti meccsel ellentétben most már volt sérültünk is, cserénk is. A szokott módon, a szokott felállással indítottunk, amit azért rögtön meg kellett változtatnunk, mert…..
Kedd délután újabb futballmeccshez készülődtünk a „leggyorsabb emberünk” és egyik csatárunk nélkül, így csere nélkül maradtunk. Ellenfelünk a Futból Grundial nevű együttes volt. Egész nap nem esett, a csata előtt egy órával rákezdett, ami kitartott a…..
A címben elhangzott mondat egy borgőzös hangú nézőtől (és játékostól) származik, de ne szaladjunk ennyire előre! A múlt heti szabadnap után ismét pályára léptünk, ezúttal egy már jól ismert ellenfél a Statikus Gumirugók kerültek utunkban. Nem megszokott, hogy teljes…..
Kedden Csapatunk meccsével vette kezdetét a harmadik forduló, ellenfelünk pedig a Forza Bázzz volt. Ismerjük őket, ők is minket – sok újdonságot nem tudunk mutatni egymásnak. Az FB-sek szokás szerint 9-en voltak, míg mi a kezdésre összegyűltünk heten, majd rövidesen kapusunk is…..
Kedd este egy régi ismerőssel hozott össze Fortuna. Az Iron FC-ről nincsenek igazán jó emlékeink, ennek ellenére nem mondanánk, hogy remegő gyomorral vártuk volna a meccset. Az már megszokott látvány, hogy kék mezes ellenfelünk bemelegítéssel indul csatába, mi is így tettünk.…..
Szerda késő délután Csapatunk számára is elkezdődött a bajnokság. Még soha nem indítottuk szerdán a bajnokságot, így ez az időpont többünk számítását is keresztülhúzta, de végül is sikerült két cserével kiállni az Eyjafjallajökull nevű csapat ellen. Aztán úgy…..
IX. 9. 18:30 Vastüdő – Eyjafjallajökull 5-0 (1-0) Gólszerzők: Pali, Gábor, Csabi, Laci, Vércse IX. 15. 19:50 Vastüdő – Iron FC 2-2 (1-1) Gólszerzők: öngól, Balázs IX. 22. 18:25 Vastüdő – Forza Bázzz 0-1 (0-0) Gólszerzők: IX. 29.  – SZABADNAP! X. 6. 19:07 Vastüdő…..
A szezon utolsó fordulójában a Forza Bázzz ellen lépett pályára Csapatunk. Az már nem meglepetés, hogy ilyen-olyan okok miatt csere nélkül kell pályára lépnünk. Ellenben akkor tátva maradt a szánk, amikor átnéztünk az ellenfél térfelére és ott azt láttuk, hogy 9(!)…..
Az Extra elleni meccsünk több nehézséggel kezdődött: nem volt cserénk és egyik játékosunk késésben volt, így a pálya mellett álldogáló, ismeretlen fodballistával vettük fel a harcot, amit ezúton is köszönünk neki! Mivel szokatlan volt a felállás, ezért labdatartásra és…..
Egy kicsit megkésve, de alább olvashatjátok a szombati Liget Piknikről szóló összefoglalónkat. Újra megrendezésre került a Ligeti Sportnap, Rákosligeten. Eddig kétszer rendeztek focitornát és eddig még nem sikerült tőlünk elhódítani a kupát. Végül a 9 órás kezdés…..
Sokasodó viharfelhők gyülekeztek a fejünk felett a Fekete Sereg elleni meccs előtt, pedig gyönyörű labdarúgóidőben kezdődött a forduló első mérkőzése. Betegségek, sérülések és egyéb problémák akadályoztak meg minket abban, hogy teljes létszámban megjelenjünk. Így…..
Egyáltalán nem vártuk jó előjelekkel a veretlen Natus Vincere elleni mérkőzést. Sorban dőltek ki az embereink, míg végül annyian maradtunk, hogy legalább ki tudtunk állni. Bezzeg ellenfelünknek két cseréje is volt. Szépen, okosan kezdtünk a mérkőzést. Mindenki felvette az…..
Kedd este régi ismerősként üdvözölhettük ellenfelünket, hiszen a Statikus Gumirugók ellen léptünk pályára: mi csere nélkül, ők plusz két emberrel. Előző meccseinkhez hasonló koreográfia szerint kezdődött, majd folytatódott az összecsapás. A sárga mezesek védekeztek, míg…..
Az ÖDÉMA FC elleni mérkőzésünk előtt belepillantottunk az első és második összecsapásába. Meg kellett állapítanunk, hogy a Natus Vincere egyértelműen kiemelkedik ebből a mezőnyből: sok góllal terhelték meg ellenfelük hálóját... Abba reménykedtünk, hogy a mi meccsünkön…..
Kedd délután erős szélben, napsütésben és két cserével kellett felvennünk a harcot a Futból Grundial nevű csapattal. Meglepően jól kezdtük a mérkőzést. Pattogós védekezés, pontos passzok, bátor támadójáték jellemezte Csapatunkat. Ennek megfelelően több helyzetünk is…..