Adatok
Stöki
1649 bejegyzést írt és 2169 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Szokásos év végi anyagtorlódás van, nem ez volt az eredeti szándék, de úgy jött ki, hogy az idei utolsó Annóval kívánun BOLDOG ÜNNEPEKET MINDENKINEK! Köszönjük a töretlen kitartást mellettünk, a sok epizódhallgatást, a visszajelzéseket. Boldog új évet még nem kívánok, mert jövünk még idén.
Mint azt…..
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Stöki
2025.12.20 23:45:18
@Zolexx: Ízlések és pofonok, ezt ennyivel tudom elintézni.
Stöki
2025.12.24 23:19:40
@bonsaicane: Év kommentje, köszönöm.
Az idei utolsó Checkpoint Now kicsit nehezen jött össze mindenféle betegségek miatt, de a lélektani első 10 napban azért csak sikerült kihozni. A hónap témája pedig mi más lehetett volna, mint a Steam által novemberben bejelentett hardverek. Ugyan ezekről még olyan nagyon sokat nem lehet beszélni,…..
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Régen volt olyan adásunk, amiben valamelyik magyar indie fejlesztőcsapatot láttuk vendégül, de most adódott egy jó apropó, hiszen megjelent nemrég a Vagrus utolsó nagy kiegészítője. Hogy mi az a Vagrus? Ezt elmeséli nektek a Lost Pilgrims két oszlopos tagja, Mácsai Gergely világépítő és kreatív…..
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Stöki
2025.11.25 09:12:27
@manson karcsi: Szerintem a Wikiről. De az is egy befejezetlen játék volt.
@Szekrényszagú néni: A gimi faliújságján.

Technikai nehézségeink adódtak, ezért a mostani Now is kicsit visszhangos, de talán nem annyira, mint a múltkori. A lényeg, hogy itt van, és persze a felvétel óta történt egy GTA6-halasztás, de ezt akkor még nem tudtuk, szóval még májusi megjelenést emlegetünk az egyik hírnél, ezt is kéretik…..
Mint azt korábban már többször jeleztük, idén új sorozatot indítunk. A névvel bénáztunk kicsit, neveztük Checkpoint Időrégésznek, Checkpoint Almanachnak, Checkpoint Kincses Kalendáriumnak, de végül a sokkal hallgató- és logóbarátabb Checkpoint Anno lett a neve. De mindegy is a név, a lényeg az,…..
Stöki
2025.11.01 21:39:36
@Zolexx: Úristen, nagyon mély sebek szakadtak fel. Hát persze, hogy ismertem.
Stöki
2025.11.09 21:34:18
IDDQD
Checkpoint Mini #272: Stone Age (+ a 10 legjobb játék legalább 100 pályával)
2025.11.05 23:18:04
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Stöki
2025.11.08 19:22:39
Stöki
2025.11.08 19:25:07
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Bocsánatkéréssel kell kezdenem: a mostani Checkpoint Now-ban Grath hangsávja eléggé visszhangos lett - ennek magyarázata az, hogy a podcast japán szakértője éppen hazatért Tokióból, amikor felvettük az adást, és még nem izzította be a szokásos technikát. Legközelebb jobb lesz, legalábbis más, ennyit…..
Stöki
2025.10.24 09:14:36
@DnP: Az a rábaközi nagyszüleim hatása, sokkal mélyebbről jön, mint a rubloxozás :)
Grath több hónapra Japánba utazott és természetesen úgy időzítette a távollétét, hogy beleessen az idei Tokyo Game Show, ami még mindig a játékipar egyik legfontosabb expója, és úgy tűnik, nem jut az E3 sorsára. Grath bejelentkezett a távolból, hogy megossza velünk, amit látott, illetve Japánban…..
Ahogy azt már a 10. szülinapi adásban beharangoztunk (sőt, akkor le is tudtuk a pilotot), új sorozatot indítunk. A névvel bénáztunk kicsit, neveztük Checkpoint Időrégésznek, Checkpoint Almanachnak, Checkpoint Kincses Kalendáriumnak, de végül a sokkal hallgató- és logóbarátabb Checkpoint Anno lett a…..
Stöki
2025.10.04 21:35:17
@Kit Fisto: Anno lett a neve végül, de már a felvétel után. Az Almanach nekem nagyon modoros.
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
IDDQD
Checkpoint Mini #269: King of Chicago (+ a 10 legjobb játék, aminek "king" van a címében)
2025.09.21 22:24:06
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Na, ezt a Now-t is előbb akartam kilőni, de az élet folyton közbeszólt. Szóval talán érdemes egy olyan disclaimerrel indítani, hogy ezt az adást szeptember 2-án vettük fel. Sebaj, kicsit legalább retrósodtak azok a hírek. (Aki nem tudná még: a Checkpoint Now az a podcast-spinoffunk, amiben mindig…..
Stöki
2025.09.12 20:54:39
@DnP: Annyira amcsi, hogy Londonban született. :)
Biztosan tényező neki a pénz is, de az is tuti, hogy sokkal szimpatikusabb szempontokat is szem előtt tart és szerintem nehezen vitatható, hogy összességében valami nagyon faszát csinál a branddel. Nyilván ezért is álltak be mellé a régi szakik.
Sanyi elég régen írta nekem az idézett kommentet, amikor még sok volt a találgatás, lehet, hogy ezt jeleznem kellett volna.
De amúgy én már rég letettem arról, hogy téged bármelyik adásunkkal boldoggá tegyelek, nem is értem, miért hallgatsz még minket. :) És persze PC >>> Amiga!

2025.09.13 21:01:41
@DnP: Sorry akkor, lehet, hogy torzított a radarom. Én tőled főleg negatív kommentekre emlékszem, ezért gondoltam, de lehet, hogy azokat nem a podcast kapta, hanem témák, mint most. Örülök, ha hallgatsz minket.
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Hát ennyire még sosem csúsztam meg a Now-val, szégyen és gyalázat, a nyaralást tudom okolni érte. Meg a technikai nehézségeket, ugyanis Grath most egy ideig Japánban lesz és távolról kellett felvenni az adást, ami nem ment simán (és ahogy vágás közben hallottam, mindenféle kattogás bele is…..
Van egy platform, amiről nemigen esett szó eddig a Checkpoint évadok alatt, pedig Magyarországon volt egy jelentős rajongótábora. Ez az Enterprise, aminek leginkább a 128K-s verziója (Enterprise 128) terjedt el, és azért kerülgettük eddig, mert sem Grathnek, sem nekem nincs kapcsolódásunk a géphez.…..
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Ugyan július elején robbant a hónap témája, hozzácsaptuk a júniusi hírekhez, hogy frissek legyünk, amúgy is megszellőztették már többen júniusban, hogy mi készül. Természetesen a Microsoft 9000 fős leépítését beszéltük ki, ami érzékenyen érinti az Xbox-stúdiókat. De akkor mi lesz az Xboxszal, amiről…..
Stöki
2025.07.12 22:31:46
@SnakeHipsBoy: Szerintem ugyanarról beszélünk nagyjából, csak nálunk félig üres a pohár, nálad meg félig teli. :) Az Xbox mint konzol elbukott, az Xbox mint a Microsoft játékszolgaltatasa meg köszöni, jól van. Csak hát mi szerettük a konzolt, azért kesergunk. De abban nem értek egyet, hogy mindez a MS mesterterve lett volna össze-vissza kapkodtak az elmúlt 15 évben, és ez lett a vége. Persze lehet ezt is pozitívan keretezni, de én nem tudom.
Stöki
2025.07.21 17:55:05
@crippler: Említésre méltó csak egy volt, azt itt megtalálod, de ettől se várj sokat, inkább poén volt csak megcsinálni a szerkesztőséget:
index.hu/tech/2013/12/10/meszaroljon_az_indexben/

Igen, vendéges adásból a 11x04 jönne, de beelőz az 5-ös adás az aktualitása miatt (miközben javában vágódik a 4-es is). Mint azt megszokhattuk, évek óta nincs E3, de vannak helyette kisebb rendezvények, illetve a fontosabb kiadók saját online bemutatókat tartanak. Ezeket hagyományosan szoktuk utólag…..
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Hoppá, már tizedike van? Ideje kitolni az aktuális Checkpoint Now-t! A hónap témájának ezúttal a Switch 2 érkezése örvén választottunk egy garantáltan nem negatív témát: a Switch elmúlt nyolc évét értékeljük, részben számokkal, részben személyesen. Most már kijelenthető, hogy a Nintendo egyik…..
Stöki
2025.06.15 20:48:40
@jed: Igen, kicsit U-nak mondják az o-t, és pár tulajdonnevben már ez a kiejtés jön a nyelvemre.
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz