Regisztráció Blogot indítok
Adatok
VHB

0 bejegyzést írt és 1587 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Jól hangzik az érv, hogy nem akarnak megfulladni a kínaiak, csak éppen a jelenlegi energiamixüket figyelembe véve érdemes tudni, hogy számos helyen romlott a levegő minősége Kínában az elektromos autók és robogók térnyerésével. Ez annak köszönhető, hogy még mindig túlnyomóan szennyező módokon…..
Elég gyatra lett a 2019-es év budapesti fapados járatindítások terén. Na jó, pontosítsuk: a korábbi évekhez és ahhoz képest, ami Bécsben zajlik. Az év első felében még több bejelentés érkezett új járatokról, ősszel viszont megszűnést láttunk többet is, miközben inkább csak ukrán útvonalak jöttek be…..
Meglepő módon a bulváron túl a mértékadónak nevezhető sajtóig is elért Angliában az a twitter-bejegyzés, amely szerint a Wizz Air ülészsebekben fellelhető biztonsági tájékoztató kártyája szexista. A tweetet készítő hölgy azon akadt ki, hogy a bemutató kártyán megrajzolt utas túlságosan szexi, hiszen…..
Zambiában számos néger törzs él. Nincs közöttük túl nagy különbség, a legtöbbjük nyelve is hasonlít egymásra és konfliktus sincs közöttük. Azért persze mindegyik meg van győződve arról, hogy az ő törzse a legjobb az országban. Bembák a farmon A sok törzs közül a bembák laknak a farm környékén. A…..
Pár nap múlva kitör az iskolai szünidő, a nyaralók többsége nyilván már rég lefoglalta a maga útját, de ne aggódjon az se, aki még nem tette. Összegyűjtöttük a szerintünk legjobb tengerparti ajánlatokat.  Elöljáróban: ezen a listán nem az olcsóság volt a legfontosabb szempont, arról, hogy hova…..
VHB 2018.06.15 07:54:56
@Gtusa: mi ezt használtuk anno
parktiger.at/
Ma este kicsivel 8 előtt a 182-es busszal utaztam hazafelé. Egészen elmerültem a gondolataimban, míg meg nem hallottam, hogy egy nő valakit végtelenül undorító módon aláz. Az említett hölgy egy 14-15 éves fekete kislánynak címezte mondandóját, aki a busz másik oldalán ült. Szótlanul...
Vajon mi lehetett az aranykorban a boldog házasság titka? Sokan a szülők kiváló szemében bíztak, mások a házasságközvetítők szakértelmében, egyesek inkább a társkereső hirdetésekben, egy biztos, a szerelem senkinek nem volt fontos! Így kerestek házastársat maguknak eleink a XIX.- XX. században...
VHB 2018.03.13 14:43:47
@Bicspesz Elek: a vagyon mindig is számított. Még a sosem volt kommunizmusban is.
"Főd a főddel házasodik." (Körhinta)
Régóta mondogatjuk, hogy ha minden rendben megy, a Wizz szolgáltatása általában teljesen rendben van, ha viszont probléma merül fel, az utas készülhet a legrosszabbra. Itt egy újabb történet, amiben a légitársaság hozzáállása egészen érthetetlen és nem túlzás, hogy visszataszító.  Íme a pórul járt…..
VHB 2018.03.04 06:58:36
@ügyfélszolgálatos: a Wizz azért magyar mert Váradi a góré magyar. Ugyanazen az alapon a Ryanair ír, de valamiért az easyJet mégsem görög, hanem angol.
VHB 2018.03.04 07:02:24
@ComLo: Naposparton olcsó volt a szállás
Az Európai Unió a megtermelt áramának jelenleg már több mint 30 százalékát megújulókból szerzi, míg 2000-ben ez az arány csupán 12 százalék volt – derül ki egy friss elemzésből, amely a kontinens tavalyi energetikai arányszámait vette górcső alá. Ha a megújulók térhódítása ebben az ütemben zajlik,…..
Pablo Escobart a kolumbiai hadsereg nem korrupt része és az amerikai DEA közös akciójában ölték meg (nem ez volt a cél, de jobb volt ez így mindenkinek) még 1993-ban. Halálakor a Medellín kartell egykori feje multimilliárdos vagyonnak bírt. DE HOL A LÓVÉ, EMBEREK? Na, ez a jó kérdés, kérem szépen,…..
Ebben az évben engem ért a megtiszteltetés, hogy elvihettem az autónkat a szokásos tél eleji kerékcserére. Hiába voltam az elmúlt 4 évben autótulajdonos, és volt a férjemnek is egy autója, valahogy sosem én mentem a szakemberhez velük. Igaz, egyszer jelen voltam, de akkor is egy férfi családtaggal,…..
A Vasárnapi Hírek furcsa hetilap. A nevében lévő jelző ellenére szombaton jelenik meg, holott eredetileg arra találták ki, hogy a hét utolsó napján lássa el információval és olvasmányos cikkekkel az érdeklődőket. Akkor tehát, amikor a papír alapú újságok nem jelennek meg. A vasárnapi zárva tartás…..
VHB 2017.05.09 08:18:10
A múlt heti kormányinfón, egy újságírói kérdésre Lázár János elárulta, hogy szó sincs hatszáz busz iráni szállításáról. Az csak egy ígéret volt Teherán részéről, hogy vesznek majd tőlünk buszokat. Ennek kapcsán összeszedtük, kinek és hány buszt ígértünk eddig...
VHB 2017.05.08 20:35:39
@LFather: Videoton 44:41-től
youtu.be/fPvU3Exo7mI
Nem túlzok, ha hazánk egy, a számítástechnikán túlmutató kultúrkincseként írom le a korszakot, melyről a független filmes, Matusik Szilárd legújabb alkotása megemlékezik. A Vakondok sorozat negyedik, Végigjátszás alcímet viselő tagja nem csak, hogy méltó a szintén fontos, és izgalmas témákkal…..
VHB 2017.05.03 16:06:34
Elunták az írországi magyarok, hogy csak Dublinból Budapestre repülhetnek, azt is általában elég drágán. Petíciót indítottak, hogy felhívják a légitársaságok figyelmét az egyéb ír-magyar útvonalak iránt megnyilvánuló nagy keresletre. Sok esélyt ugyan rövid távon nem látunk arra, hogy sikerrel…..
Elképesztő, hogy mennyire végletesen áraz a Wizz Air: sokáig iszonyat drágán próbálja rásózni a jegyeket a lúzerekre, hogy aztán az indulási dátumhoz közeledve majdnem nulláig vigye le az árat, hogy megtöltse a gépeket. Last minute rendszer újratöltve és kimaxolva. Írtunk már párszor arról, hogy…..
Ez a poszt egy kicsit keményebb hangú lesz a megszokottnál de úgy tapasztalom hogy mostanában a hülyeség tort ül a józan ész felett és muszáj kicsit helyretenni a dolgokat. Igen megint a bevándorlásról és a terrorizmusról írok. Azon nem csodálkozok hogy sokan a bevándorlást…..
VHB 2017.04.02 12:58:13
@upgrade: kutatási téma lehetne az ogrénak, hogy japánban az elszállt ingatlan árak miatt, az emberek a ruházkodásra költenek a legjobban. a nagy szalonok szénné azaz atommá keresik magukat a japcsiknál. és tokió sokkal nagyobb divatváros már, mint milánó a csöves makaróniukkal.
VHB 2017.04.02 21:06:48
@diggerdriver: hol akarsz nyugdíjas lenni?
Ass blaster Gondolatok. 2017.04.02 17:39:42
  Arról van szó hogy az utóbbi hetek élményeinek hatására megfogalmazódott bennem néhány gondolat amit most közzéteszek.  Nem akarom már tovább spilázni ezt a "melósból színházi szerző" témát, meg a "hogy élem meg" lerágott csontot. csak egy kicsit elidőznék a mű megszületésén amibe akkor láttam…..
VHB 2017.04.03 08:21:02
@Quercus az erdész: melóban vagyok, csak röviden most:
Első bekezdés 100% egyetérek
A többivel vagy egyáltalán nem vagy csak részben.
Ha az általad leírtak a szent igazság akkor nem válaszolok részletesen, ha érdekel a véleményem akkor később kifejtenm.
VHB 2017.04.04 07:56:35
@Quercus az erdész: Segély/bérlakás/bérlenyomás
Az ősbűn valahol a szénbányák bezárása körül keresendő. A bérlakás program szerintem telitalálat egy apróságot leszámítva, hogy nem raktak bele időbeli korlátot. A segélyezési rendszerben az a vicc, hogy abban tesz érdekeltté, hogy maradj otthon mert effektíve rosszabbul jársz ha elmész dolgozni.
Na ezekre a munkákra özönlöttek be a k eur bevándorlók. Érdekesség, hogy lett volna lehetőségük a szociális juttatások késleltetésére és bizonyos eltöltött időhöz kötni, de mégsem tették.
Aztán ott van az is, hogy a britek helyzete felért egy vip tagsággal az eun belül. Haccp, az mi? Szlovák (értsd idegen) tej az mi? És így tovább. Plusz biztosítási és bankolási szolgáltatások. Kétségtelenül ezek nem hatották meg a kisembereket.
Ellenben a kampány tele volt hazugsággal és bűnbak kijelöléssel. Szóval ahogy beszélgettünk a kollégákkal ők a bevándorlást szerették volna megállítani és európai Ausztráliát faragni a szigetből.
Az más kérdés, hogy ennek mi lesz az ára. Az már annyira nem tetszik nekik, hogy a bankok cuccolnak és követhetik őket egyéb nagy cégek is.
És ha már nagy cégek. Az amazon/google trükkök százaival elérték, hogy arányaiban alig fizetnek adót. Különmegállapodásokat kötnek az adóhatósággal. Ezt a brexit nem fogja megállítani. Sőt akár rosszabb is lehet, ha kuncsorogni kell ezeknek, hogy maradjanak.
Aztán itt van hogy az előző generációhoz képest szarabbul él a mostani. Én abban látom a problémát, hogy megszűnt a kommunizmus, mint alternatív ideológia. A nyugatnak adnia kellett valamit a kisembereknek, hogy ne terjedjen a szoicialista eszme. Most, hogy egypólusú lett a világ a kapitalizmus kiigazít és lefaragja a szociális juttatásokat. De a kész válasz megvolt, kilépünk és bumm de jó lesz.
VHB 2017.04.05 09:14:10
@MaxVal BircaMan HJCD: azért ez nem ilyen egyszerű. ha beszántod a drogkartell kórházát, akkor illene egy államit nyitni a helyére. vagy afganisztánban felégették a mákültetvényeket de nem adtak más vetőmagot a parasztoknak.

CEU mint oktatási intézmény csak pénzt hoz az országba. vagy ti tudtok konkrét negatív hatásról? egyelőre a hírekből csak az jön le, hogy soroshoz köthető és ez a gond.
A nemzetközi helyzet fokozódik. Előretörnek a villanyautók. A környezetvédelmi előírások különösen a világ legszigorúbbja a kaliforniai, kedveznek ennek a folyamatnak. Nézzük meg hogy leáldozott e a belsőégésű motornak. Az autózás története körülbelül 120éve…..
VHB 2017.04.04 16:03:59
@adg: korrekt. Ugye Norvégiát nem számoljuk (mert a németekhez képest semmi) , de a magyar piac az igen. :)
VHB 2017.04.05 08:56:22
@diggerdriver: fiadat kérd meg, hogy fordítson.

de komolyra fordítva, csak egy dolgot emelnék ki:

a Tesla éves gyártási kapacitása 50k darab. Ez autóipari mércével manufakturális szint. A model 3 azért lesz átütő erejű, mert felpörgeti a gyártást 500k/évre. Az már elég tisztességesnek számít.
Musk azért zseniális, mert úgy adott el előrendelésben 400k darabot, hogy az még nem létezett, csak egy-két specifikáció volt ismert és tessék. Ja és persze ingyen pénz úgy mellékesen.

Egyébként a VW azért olyan drága, mert nincs saját akkugyáruk, úgy kell venniük valamelyik beszállítótól. Meg ha elolvasod ezt, akkor rájössz, hogy nem is értik a kérdést.
totalcar.hu/magazin/hirek/2016/11/23/sajat_akkugyarat_epithet_a_volkswagen/
Merci is átértékelt közben
autopro.hu/trend/Hamarosan-vadasznak-majd-az-akkumulatorra-az-autogyartok/21104/
A Samsung is lemaradásban van, csak 2018-tól indul a termelés Gödön éves kapacitás 50k autóhoz elegendő.
index.hu/gazdasag/2016/08/30/szazmilliardos_beruhazasba_kezd_godon_a_samsung/
- Tisztelt Miniszterelnök úr! Most, hogy az EU is jóváhagyta a Paks 2 szabadrablá beruházást én itten azt számolgatom, hogy mi lenne, ha azt a temérdek pénzt másképp költenénk el. 12,5 milliárd euró (ezt a Greenpeace mondja) az mai áron 3855 milliárd forint. Egy átlagos családi házra ma már olyan…..
A sokak által és nem véletlenül vitatott Paks2 felépítése megkapta a zöldjelzést Brüsszelben. És ezt érdemes melldöngetve hangsúlyozni, mert a kormány szerint Brüsszel most helyesen döntött. Ez persze nem meglepő, hisz amikor azt mondják, amit a Fidesz-KDNP hallani akar, akkor okosak, amikor nem,…..
A kérdés egyáltalán nem költői, és egyre égetőbb lesz, ahogyan az Egyesült Királyság távolodik az Európai Uniótól. A politikai propagandával szemben a valóság ugyanis az, hogy a brit gazdaságnak elég sok olyan területe van, amely nem, vagy csak nagyon nehezen boldogulna az…..
FRISSÍTVE: 2016.01.21. Elmesélek egy történetet, mielőtt elmondom, milyen a quadkopter. 5 évvel ezelőtt mikor az első Notebookomat vettem (mármint saját pénzből, megdolgozva érte és nem volt használt) rettenetesen sokat gondolkodtam rajta, melyik típust vegyem. 3 hónap és több száz típus átnézése…..
Bár járt már nálunk Blackview telefon, de a BV6000 a túlélő szekcióban indult, ezért az R7-et tekinthetjük új bemutatkozásnak. A specifikációi alapján meggyőző készülék EU raktárból 42.000 forintba kerül, tehát az ára is elég kedvező...
VHB 2017.02.14 11:48:52
@mrgergoke: köszi a tippet. Az s7 nem rossz, de a másik durván drága. Lejár a szerződésem és vagy kihozok egy galaxy s7-et vagy veszek sajátot és spórolok az előfizetési díjon.