Adatok
tyberius
0 bejegyzést írt és 789 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Korábbi bejegyzéseinkben már bemutattuk a Hubble Space Telescope (HST) eredetét és történetét, valamint a 30 éves pályafutása során elért legnagyobb eredményeit. Egy ilyen volumenű küldetés örökségét nem egyszerű feladat összefoglalni, ezért most még egyszer nekiveselkedtünk, hogy (kötetlenül…..
tyberius
2020.04.29 16:55:20
+1: Az amcsik valójában egy egész flottányi, a Hubble-hez hasonló méretű és felépítésű űrteleszkópot (KH-11 Kennen) üzemeltetnek évtizedek óta, a Hubble igazából csak a meglévő dizájn adaptációja. Hogy miért nem hallottunk ezekről? Mert mind a Föld felé van irányítva...
Az Európai Unió 10 millió eurós támogatással szeretné az ammónia alapú üzemanyagcella hajtású hajózás térnyerését elősegíteni, írja az CNBC. A pénzt a ShipFC projekt, a NCE Maritime CleanTech által koordinált 14 cégből és a hozzájuk kapcsolódó intézetekből álló konzorcium kapta.
Forrás:…..
tyberius
2020.02.04 13:34:47
@steery: Az ammóniából hidrogént és nitrogént állítanak elő. A hidrogén megy az üzemanyagcellába, a nitrogén meg a levegőbe.
Hogy az ammóniát miből állítják elő? Metánból, természetesen. Szóval ez is fosszilis üzemanyag, csak mellé még büdös is.
Hogy az ammóniát miből állítják elő? Metánból, természetesen. Szóval ez is fosszilis üzemanyag, csak mellé még büdös is.
Az amerikaiakkal való hatékony metakommunikációról már elmélkedtem korábban, de arról még nem, hogy miképp érdemes jól és hatékonyan beszélgetni velük. Essék akkor most szó erről, bár szerintem az általam tapasztaltak és leírtak nem csak amerikaiakra és nem csak idegenekkel való társalgásokra…..
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
Mennyit keresnek az amerikai rendőrök?
2018.07.12 15:49:35
Az USA Munkaügyi Minisztériumának (DL) statisztikai intézete évente kiad egy jelentést, amelyben (egyebek mellett) a különféle nemzetgazdasági ágazatokban dolgozók béréről, ezek jövedelmi viszonyairól is részletes kimutatásokat közöl. Mi most a rendvédelmi területet mutatjuk be néhány számmal, hadd…..
tyberius
2018.07.13 11:56:46
@Berelhetoreklamfelulet: Hát akkor az amcsik 80-90%-a szarul keres. A 2016-os medián jövedelem $31k.
dqydj.com/united-states-income-brackets-percentiles/
dqydj.com/united-states-income-brackets-percentiles/
A huéi csata
Saigontól eltérően a kommunista erők sikerrel elfoglalták Huét. A régi császárváros, Annam egykori tengerparti fővárosa, Vietnam harmadik legnagyobb települése a Song Huong, más néven Parfüm folyó két partján fekszik. A bal parton áll a Citadella, az annami császárok egykori…..
tyberius
2018.02.08 17:47:12
Ha azt hinnénk, hogy ez a primitív, hazug és uszító frázis Marx valamely veretes művéből való, nagyot tévednénk. A Bibliából, egészen pontosan a Példabeszédek könyvéből származik. Ezzel természetesen nem az a baj, hogy az állítólag isteni sugallatra íródott szent könyv nem csupán helytálló…..
Nem kicsit került bajba Alfonse Maddin egy fagyos januári éjszakán. Éjjel 11-kor Illinois állam egyik elhagyatott autóútján hajtott, amikor egyre jobban kezdett kifogyni a dízelolajból. A beígért benzinkút sehol. A pótkocsiján jókora adag nyers hús - attól nem kell félni, hogy kiolvad, hiszen…..
tyberius
2017.11.30 17:37:25
@Orszag: Te hány órát töltenél a munkahelyeden -33 fokban?
Egy idős angol házaspár végre megszabadul 1950-ben vásárolt háztartási eszközeitől. A vicc az, hogy ezek jó része abszolút működőképes, legfeljebb kisebb problémák adódnak velük...
tyberius
2017.11.30 14:42:15
@alalala: OK, hogy a szárítógépből nem jön ki a hő, de be kell oda vinni :) az meg pénzbe kerül. Ha villannyal viszed be, akkor több pénzbe.
@$pi$: Ha a vizes ruhából+száraz levegőből száraz ruhát+párás levegőt akarsz csinálni, az bizony hőelvonással jár, a víz párolgáshőjével lesz kevesebb a rendszer hőmérséklete (vagy annyi hőt kell közölni a rendszerrel, hogy a hőmérséklet állandó maradjon), feltételezhetőleg erre utalt alalala.
A szárítógépben egy fűtőszál vagy egy hőszivattyú adja le az ehhez szükséges hőt, a ruhaszárítón történő szárítás meg a lakás fűtésigényében jelenik meg extra költségként. A hőmennyiség ugyanannyi (ugyanannyi vizet kell elpárologtatni), de a gáz olcsóbb, mint a villany. Kivéve a hőszivattyús ruhaszárítógép esetét, de annak is vagy 2-3-as COP kell, hogy egálra jöjjön ki a dolog. Afölött már lehet spórolni, persze a ruhaszárító állvány vs. hőszivannyús szárítógép költségkülönbséget kell először kitermelni.
@$pi$: Ha a vizes ruhából+száraz levegőből száraz ruhát+párás levegőt akarsz csinálni, az bizony hőelvonással jár, a víz párolgáshőjével lesz kevesebb a rendszer hőmérséklete (vagy annyi hőt kell közölni a rendszerrel, hogy a hőmérséklet állandó maradjon), feltételezhetőleg erre utalt alalala.
A szárítógépben egy fűtőszál vagy egy hőszivattyú adja le az ehhez szükséges hőt, a ruhaszárítón történő szárítás meg a lakás fűtésigényében jelenik meg extra költségként. A hőmennyiség ugyanannyi (ugyanannyi vizet kell elpárologtatni), de a gáz olcsóbb, mint a villany. Kivéve a hőszivattyús ruhaszárítógép esetét, de annak is vagy 2-3-as COP kell, hogy egálra jöjjön ki a dolog. Afölött már lehet spórolni, persze a ruhaszárító állvány vs. hőszivannyús szárítógép költségkülönbséget kell először kitermelni.
Vajon elegendő lesz-e Szalman koronaherceg ambiciózus politikája ahhoz, hogy a maga javára fordítsa az erőviszonyok mérlegét Iránnal szemben? A Foreign Policy cikke szerint nagyon nem ez a helyzet, sőt, jelenleg egyértelmű Irán stratégiai fölénye a térségben.
A cikk külön-külön világít rá a két…..
tyberius
2017.11.30 13:12:10
@steery: Törökországban kb. annyi kurd él, mint Irakban és Szíriában összesen, és el is vannak nyomva rendesen. Egy önálló Kurdisztán ajándék lenne a törökországi kurd szeparatistáknak, közvetlen fenyegetés Törökország integritására nézve. Ha megnézel egy etnikai térképet, láthatod, hogy elég rendesen felforgatná az egész Közel-keletet egy kurd állam.
cdn0.vox-cdn.com/assets/4232063/Mid_East_Ethnic_lg.png
cdn0.vox-cdn.com/assets/4232063/Mid_East_Ethnic_lg.png
Sok kritika éri a fenntartható energetikai (építészeti, autóipari, élelmiszeripari, és még hosszan sorolhatnánk) megoldásokat annak jegyében, hogy habár a részmegoldások lehetnek fenntarthatóak és környezetkímélőek, maga az egész termék-életciklus már közel sem az. Amikor egy elektromos autó…..
tyberius
2017.11.04 07:21:01
@Éhesló: Egy Tesla akkuja több ezer Li-ion cellából épül fel (18650-es cellák, ~10 Wh/db, ezek vannak pl. a laptopokban is). Ezek a hengeres formán kívül tényleg nem sokban különböznek a telefonokban található celláktól. És a magas darabszám miatt az "egy vagy több cella zárlata" vajmi keveset mond arról, hány jó cellát lehet kinyerni egy ilyenből.
Az OECD kiadott egy újabb depresszív listát, amin azt mutatják meg, hogy a tagországok munkaerejének mekkora részének alacsony a számolási (sötét kék), az írás-olvasási (világos kék) vagy ezek közül mindkét (piros) készsége. Szerencsére hazánk nem szerepel a kimutatáson, bár azt nem tudjuk, hogy…..
A kérdésben nem foglalnánk állást, inkább elmeséljük, miről is van szó, aztán majd mindenki jól eldönti, miként vélekedik róla...
Az ember valahogy mindig megtalálja a hozzá hasonló vonással rendelkező személyeket. (Törvényszerű, hogy ez a megállítás párkapcsolatokra nem igaz.) Valahogy így eshetett meg, hogy a szemtelenség határát súrolva Katával és Petrával úgy döntöttünk, hogy elmegyünk Faróba és ott töltünk egy laza…..
Ízlés és pénztárca kérdése, hogy sokalljuk-e azt a 8,1 millió dollárt, amit a volt amerikai elnök és felesége kifizetett azért a washingtoni házért, amiben január óta lakik. Az mindenesetre biztos, hogy az új otthon felettébb impozáns...
Van egy város, aminek az utcái azbeszttel voltak kikövezve a szó szoros értelmében, Ráadásul nem is a széles körben elterjedt krizotillal, hanem a hozzávetőleg százszor veszélyesebb kék azbeszttal, a krokidolittal. A ritka anyag először gyors felvirágzást, majd pár évtizeden belül, miután…..
Az elmúlt időszakban számos alkalommal kerültek szóba a cukor helyett használt édesítők, cukorpótlók, sok esetben nem éppen pozitív összefüggésekben. Viszont anyaggyűjtés közben rájöttem, hogy nincs értelme ezekről írni, ha nem a szénhidrátokról, azok élelmiszerekben és emberi szervezetben…..
tyberius
2017.06.13 15:47:06
@Nand: Pedig nem tűnik elképzelhetetlennek. Az élelmiszeripar egy csomó mindenhez adagol cukrot, olyasmihez is, amiről nem is gondolnád. Pl. a McDonald's oldala szerint egy Big Macben 9 g cukor van, A Tesco oldalán is le lehet csekkolni egyes kaják tápanyagtartalmát, pl. Dr. Oetker mirelit sonkás pizza - 13.5 g cukor, Tesco Value konzervkukorica - 7,4 g cukor... ki van ez találva. És akkor még a különféle édességekről nem is beszéltünk, mert azokat is fogyasztjuk ám ezerrel. A nápolyi negyede-ötöde, a csokik fele, a tejkaramella háromnegyede cukor.
tyberius
2017.06.13 17:02:56
@Lángharcos: Sztem Nand nem értette félre, ha erre utalt a posztból: "A cukorfogyasztás világszerte még mindig bővülő tendenciát mutat, 2013/2014 körül világszerte 173 millió tonna fogyott belőle - átlagosan 24 kg fejenként, Európában nagyjából 36-37 kg/ fő/év - ez 100 g naponta."
Nem bonyolult. Az atomenergia messziről olyan tökéletesnek tűnik, mint az örökké termő fák: alacsony szén-dioxid-kibocsátás, tisztán működő erőmű, a környezetet nem terheli, megbízhatóan, csendesen, észrevétlenül és teljesen hibátlanul működik.
Az egész olyan, mint egy szmájlis matrica az…..
A Momentum Mozgalom látványos aláírásgyűjtő sikere eredményeképp a Fidesz várhatóan pár napon belül elengedi a budapesti olimpia ügyét, Gyávaság és az olimpiapártiak becsapása persze, de politikailag abszolút érthető: ha jó eséllyel úgyis pofonba szaladnának bele, annál kisebb kár, ha nem állnak…..
Úgy tűnik, a japánok döntöttek, és elegük lett a randevúzásból, a másik nem meghódításából, és az egyszerűbb utat választják: a barátjukkal házasodnak. Nem csoda, hogy az ázsiai országban az egyik legalacsonyabb a születések aránya az egész világon...
tyberius
2016.12.12 16:31:32
@thegabcsi: Az amcsi lakosság 40%-a 25k alatt keres, 70% 50k alatt.
en.wikipedia.org/wiki/Personal_income_in_the_United_States
en.wikipedia.org/wiki/Personal_income_in_the_United_States
A CNN az egyik cikkében 24 magyarázatot gyűjtött össze arra a kérdésre, hogy miért nyerhette meg az elnökválasztást Donald Trump. És ez még csak a jéghegy csúcsa.
Van aki a Facebookot okolja, vagy a közösségi médiát általában, az alacsony részvételt, a rasszista fehér nőket, a rasszista fehér…..
Szerinted jó nekünk Paks II? A legolcsóbb energiaforrás? Biztonságos? Szolgálja a magyar függetlenséget? Tévedsz! Itt van miért...
Az amerikai elnökválasztás kampányfinisébe érve már szinte csak arról hallunk, hogy miért nem alkalmas Trump a világ legbefolyásosabb vezetőjének állására. Félreértés ne essék: amit eddig láttunk és hallottunk, az bőven alkalmatlanná teszi a nagyvállalkozót a feladat ellátására. Épeszű ember nem…..
Már nem Bryan Fuller a showrunnere a legújabb Star Trek sorozatnak, ami 2017 májusában terveznek bemutatni.
Fullernek azért kellett átadnia a napi teendők menedzselését, mert roppant elfoglalt fickó és jelenleg három különböző sorozaton dolgozik és mindegyikben ő a góré. (az American Gods-ot…..
tyberius
2016.10.27 15:17:53
@Terézágyú: Jaja, Lt. Cmdr. Data is parancsnokhelyettes volt a magyar szinkronban.
Ami meg a sorozatot illeti, hát hm. Eléggé összeszedetlen eddig. Persze hiperklasszis sorozatok is kezdődtek már összeszedetlenül. De azért az, hogy a főszereplő sincs még meg, kicsit erős. Mindenesetre káromkodás egy Star Trek sorozatban, ez új lenne :)
Ami meg a sorozatot illeti, hát hm. Eléggé összeszedetlen eddig. Persze hiperklasszis sorozatok is kezdődtek már összeszedetlenül. De azért az, hogy a főszereplő sincs még meg, kicsit erős. Mindenesetre káromkodás egy Star Trek sorozatban, ez új lenne :)
Van egy világváros, ahol minden férfit kitiltottak egy belvárosi munkahelyről. Megmutatjuk, miért.
Sok újítást vezettek be az amerikaiak a munkahelyeken, de a legutóbbi fejleményre nem sokan számítottak: New Yorkban, az egyik közösségi irodában, ami egyúttal klub is, nem látják őket szívesen, sőt,…..
Vigyázó!
Wikileaks X-akták: Hillary Clinton kampányfőnöke és Soros György is hisz az UFO-kban
2016.10.17 15:30:13
A Wikileaks néhány napja közzétett 12073 e-mailt, amelyet Hillary Clinton kampányfőnökének, John Podestának (fenti képünkön) a feltört email-fiókjából szereztek meg. Podesta a Clinton-házaspár régi bizalmasa, Bill Clinton fehér házi kabinetfőnöke volt 1998 és 2000 között. A kiszivárogtatott levelek…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz