Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Azahara

0 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
(Fotó: Bődey János. Klikoljon, galéria nyílik!) Ez a gondolat foglalkoztatott leginkább, miközben a Star Academy című vadonatúj műsor sajtóbejárásán jártam egy gyártelep bazinagy raktárépületében, amiben a TV2 fennállásának legdrágább műsorának díszleteit, stúdióját, kiszolgáló létesítményeit…..
Még mindig az olimpia elején vagyunk, de azért akad már balhé is a tévéközvetítések körül (és most hagyjuk a magyar példákat). Például azért, mert némelyik tévé és lap sokak szerint szexista megjegyzéseket engedett meg magának. Például Hosszú Katinka egyik győzelme…..
Az idén 20 éves Waterworldöt nagyon sokan tévesen csak egy béna Mad Max-klónnak és a mozgókép-történelem legdurvább bukásának tartják. Ez azonban egyáltalán nem igaz: egyrészt a film egy merész újítással végre képes volt kitörni a posztapokaliptikus zsáner örökös…..
A CW egyik őszi újonca arról szól, hogy egy vallásos, és szüzességét majdani férjének tartogató csajt a nőgyógyásza véletlenül mesterségesen megtermékenyíti, így terhes lesz. Úgy, hogy nem dugott előtte. És ebből lesznek komplikációk. Namármost ha ez egy nyári romkom…..
Van az a pont, amikor tudod, hogy az egykor kedvenc sorozatod elindult a lefelé. A Castle esetében ezt már rég elhagytuk, de az évad utolsó két része volt az, aminek a láttán kedvem lett volna sajtreszelővel cirógatni az írók arcát. Hiába örülök Nathan Fillion sikerének, hiába…..
Azahara 2014.05.16 20:39:36
@Deino: Köszi, erre nem gondoltam. :)
Ha minden igaz, az évad második felében eszközölt változások miatt egyre jobb sorozat második évados esélyei annak ellenére jók, hogy a nézettsége továbbra sem acélos. Drukkolunk neki.  ..
Egyre inkább úgy érzem, hogy a websorozat, ahogy az elmúlt tíz évben gondoltunk rá, igazából sosem fog elterjedni. Emlékeztetőül: a websorozat az az 5-20 perces epizódokból álló műfaj, amivel egyrészt a profi tévék próbálták megúszni, hogy igazi részeket kelljen felpakolniuk…..
Néha meglepő dolgokat produkál az élet: azokról a színészekről derül ki, hogy hisztis picsák is tudnak lenni, akikről egyátalán nem is gondoltuk volna. Nathan Fillion is ilyen, a Firefly és a Castle főszereplőjét jó fej faszinak láttuk Monte-Carlóban is, és minden eddigi…..
Nem túl nagy meglepetésre a Trónok harca végzett a TorrentFreak rendes év végi listáján, amin a 2012-ben legtöbbet letöltött tévésorozatokat összesítették. Az élmezőnyben főleg kábelsorozatok tanyáznak, amin csak az csodálkozik, akinek még mindig az NCIS a tévés…..
Azahara 2013.01.02 14:00:06
@BlueJack: És neked egy amerikai cég milyen reklámot tud "eladni"? Hiába látnád a reklámot, ha nem tudod megvenni a reklámozott terméket.
Megmutatjuk a teljes Firefly-összeröffenést, mert ez a sorozat megérdemli, hogy legalább ennyit foglalkozzunk vele. Aki nem tudja, miért ilyen fontos sorozat ez, az archívumban talél róla cikket bőven. A második videó némi magyarázatra szorul. Zach Levy, a Chuck egykori főszereplője…..
Ömlesztve jönnek ma a promók, van köztük izgalmas, vicces, sokkoló, meg olyan semmilyen is. Have fun.                    ..
Azahara 2012.04.13 07:27:24
@doggfather: Azt még nem, de az eheti rész alapján 3 év múlva fog megszületni Ted lánya, szóval hamarosan meg kell, hogy ismerkedjenek.
Nincs felvezetés, hát hová lett? Nem baj, amíg hulla van, nincs baj. Az pedig van, meg éjjeliőr is, aki pásztázza elemlámpával a vasúti kocsikat, addig-addig, mígnem a lámpa fénye egy autóra vetül. Benne pedig a mai hullánk, aki valaha egy nő volt, bár ezt is nehéz…..
Ha valaki manapság csöcsös-pinás-farkas képeket készít mobiltelefonnal, és még celeb is hozzá, ráadásul akkora kannákkal, mint a Reklámőrültek egyik szereplőjének, Christina Hendricksnek vannak, szóval akkor számíthat arra, hogy ha óvatlan, a képek kikerülnek a…..
Azahara 2012.03.05 07:36:46
@Before: De mitől lettek ekkorák? A mi jó Mrs. Reynoldsunknak fele ekkorák sem voltak. Nem vagyok képben. Műtét?
Azahara 2012.03.05 08:33:16
@Before: Hát lehet, nem tudom. Én a múltkor pont ilyen szemmel néztem meg az "Our Mrs. Reynolds" epizódot és pont azért, mert lenge ruhákban volt, látszott, hogy messze nem volt ekkora. Persze 27 éves korom óta nekem is változott "ez a tulajdonságom", de nem ekkora mértékben. Neten én nem találtam semmi műtétre utaló jelet, úgyhogy van azért remény, hogy léteznek csodák. :)
Előző bejegyzésünk igen heves indulatokat váltott ki, egyúttal újra beteljesülni látszik a turáni átok. Ezért a szerkesztőségben úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk összeállítani egy olyan anyagot, ami meggyőzi a Kedves Olvasót arról, hogy mégiscsak szükség van nemzeti…..
Azahara 2012.02.23 08:27:40
@Rommel6600: Igen, nem ártana egy IATA veszélyesáru-kezelő tanfolyamot elvégezned. Akkor tudnád, hogy vannak utasszállító gépen szállítható veszélyes áruk (nem is kevés) és olyanok, amiket csak cargo gépen lehet szállítani. Ezeknek van a CAO (Cargo Aircraft Only) jelölésük a többi 3 betűs kezelési kódjuk mellett. Sőt, képzeld el, hogy vannak olyan veszélyesnek minősülő áruk, amik bizonyos mennyiség alatt még szállíthatók utasszállító gépen, afölött viszont már csak teherszállítón.
Azahara 2012.02.23 09:39:37
@Szumi: Itt nem arról van szó, hogy mi _tűnik_ veszélyesnek és mi nem. Van egy elég vaskos könyv, amelyben le van pontosan írva, hogy mely áruk (konkrétan, adott esetben kémiai megnevezéssel) számítanak a repülés szempontjából veszélyesnek és ezek közül mit, hogyan, mekkora mennyiségben, milyen csomagolásban lehet vagy nem lehet légi úton szállítani. Nem szeretnék most itt szakmai tanfolyamot tartani, de igen, ez egy külön "szakma", amit tanulni kell, szakvizsgát kell tenni belőle és meghatározott időközönként frissíteni kell a vizsgát ahhoz, hogy ilyen árukat kezelhessél.
Azahara 2012.02.23 09:58:33
@Szumi: Igen, évekkel ezelőtt előfordult olyan, hogy én adtam át a repülőgép kapitányának a különleges kezelést igénylő árut, amit aztán a pilótafülkében utazott. Igaz, abban a dobozban gyémántok voltak. ;-)
comment:com Hírek kávé mellé 2011.12.09 10:00:00
Még a végén itt kiderül, hogy az NBC is tud valamit jól csinálni: a Smash című midseason sorozathoz leigazolták Uma Thurmant, legalábbis öt epizód erejéig.A Discovery történetének legjobb sorozatpremierjét hozta az amerikai zugpálinkafőzőkről szóló Moonshiners a maga 2,8…..
Azahara 2011.12.09 12:30:10
@AlexWolf: Igen, az eddig berendelt 22 részhez kérnek még egyet erre az évadra.
November 25-én, pénteken 16:25-kor egy vadonatúj telenovella debütál a TV2 képernyőjén, aminek folytatásai minden hétköznap délutánonként ugyanebben az időben kerülnek adásba. A kosztümös kolumbiai sorozat cselekménye valós történeten alapul. Pola az 1810-es szabadságharc…..
Értem én, nehéz lehet a labdarúgást nem követő műsorvezetőnek, amikor valami spanyol focihírt kell kommentálnia, hiszen a Fókuszba csak akkor kerülnek be az ilyenek, ha kétfejű birkát fogad örökbe az egyik futballista, esetleg valami modellnőt dug halálra a Sóhajok hídján,…..
Azahara 2011.04.22 12:57:43
@urimate: és miért? elnézést az offért, de én nem láttam ezt, viszont érdekelne.
Azahara 2011.04.22 13:05:49
@urimate: Köszi. Szóval ez történelmileg így alakult ki. Hát, nekem marad akkor is "szerhió" ha már ékes spanyol nyelven így mondják. Ráadásul a mexikóiak nagyon finnyásak arra, hogy ők mennyire "irodalmi" spanyolt beszélnek, nem úgy, mint a többi "műveletlen" latin-amerikai.
Valamelyik posztban (talán a múltkori szinkron szerdásban) valaki nagyobb pénzt tett rá, hogy a félrefordítás blogot nem olvassa a szakma. Az összeget azóta is várom, mert én természetesen már akkor is tudtam, hogy ez nem így van, hiszen többször kiderült már, hogy többen is…..
Azahara 2010.04.28 13:03:43
@Malachi: Hát ne haragudj, de pont egy idegen nyelv az, amit NEM lehet úgy megtanulni, hogy az iskolában odafigyelsz és megcsinálod a házifeladatot. És ezt én mondom, Lópici Gáspár, aki mostanáig 4 idegen nyelven tanult meg - hála többek között annak, hogy tudtam az adott nyelven tévét nézni.
Azahara 2010.04.28 13:18:06
@dócziorsi: Kedves Orsi, kérlek ne adj a számba olyat, amit nem mondtam. Sajnálom, hogy személyes sértésnek veszed az itt elhangzó véleményeket, de hidd el senki sem TÉGED akar bántani.
Válaszul arra, amit írtál: igen, én többek között ezért tartom butaságnak azt, hogy "nincs otthon tévé, mert az szörnyűség, és a legkárosabb dolog a világon". Mert lehet káros is, ha olyan műsorokat néznek és lehet nagyon hasznos is, ha jóra használják.
Malachinak pedig azt tudom válaszolni, hogy nem, a tévé nem helyettesíti a nyelvórát, csupán kiegészíti és felgyorsítja/felgyorsíthatja a nyelvtanulás folyamatát.
Ez már korábban talán egy kommentben szerepelt, de annyira jó, hogy muszáj külön posztban is megírnom. Köszönet Robotnak a beküldésért:Szerintem a „legjobb” félrefordítás még nem volt, de lehet, hogy csak elsiklottam felette..A Tűzgyűrűk című hatalmas filmben egy…..
Akárhogy számolom, nem jön ki. Mert ugye január 31 napos, február 28, utána március 31, ujjak és ujjközök, ahogy az oviban tanították, kivéve persze júliust és augusztust, mert ugye Augustusnak is ugyanolyan hosszú hónap járt, mint nevelőapjának, Julius Caesarnak. De hát ezzel…..
Gregory House önelégülten hátradőlhet a főnöki fotelban és meghallgathatja a You Can't Always Get What You Want a Rolling Stonestól. Merthogy tűznyelvekkel díszített botjával végre sikerült elgáncsolnia Frei Tamást, egy ideig most ugye pihen a riporter, hogy aztán újult erővel,…..
comment:com Itt van Bollywood 2007.06.24 17:00:00
Bollywoodról az összes közhelyet kivülről fújjuk, az irdatlan mennyiségű filmről, amelyet kidobnak a bombayi futószalagok, az indiai sztárokról, akiket istenként tisztelnek az ottani nézők, a zenéről, amelyre iszonyatosan lehet ropni hajnalban egy bulin, és így tovább, és így…..