Adatok
Szomszedlany
0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Reggel szokás szerint az első utam a könyvtárba vezetett. Szép nyugodtan elfoglaltam a helyemet és a tanulásra való ráhangolódás gyanánt böngésztem a neten, majd nekiláttam adatokat elemzni a műhelymunkához. Gyanúsan szépen kijöttek az eredmények, úgyhogy lehet hogy valami nem…..
Tegnap este megnéztük Albival az Éjszaka a múzeumban 2-t, de szörnyű volt. :P Elég gagyi kis történet, és nincs is benne semmi vicces jelenet. Mondjuk kikapcsolódásnak jó volt (nem kellett gondolkodni :P), de többször nem hiszem hogy meg fogjuk megnézni... :DMa reggeli után…..
Ma reggeli után 11-kor elindultunk megnézni a Picasso kiállítást az Atheneumban, a finn szépművészeti múzeumban. Szerencsére sikerült olyan napot kifognunk, amikor nem az utcán kanyargott a sor vége, ezért nem kellett sokat várnunk, hogy sorra kerüljünk. Nagyon tetszett a…..
Tegnap este sikerült időben ágyba bújnom, és viszonlag nyugodtan elaludnom, ugyanis Léna bevonult a fürdőszobába. Mintha érezte volna hogy rossz paszban vagyok és szükségem van egy jó nagy alvásra. :)Reggel 9-kor keltünk, hogy el tudjunk menni a Sziklatemplomba zongorakoncertre.…..
Reggel korán keltem, és már 10-kor ott csücsültem a könyvtárban a laptop fölött, de sehogysem akartam nekikezdeni a dogaírásnak... Helyette inkább először neteztem egy kicsit, majd utána muszáj volt nekilátnom, nem tudtam más kibúvót találni. Leszámítva azt, hogy végig…..
Hol is kezdjem... Tegnap este lefekvés előtt megnéztem a Barátok Köztöt, otthon is szokásommá vált megnézni, közben kikapcsolok egy kicsit, és így legalább úgy érzem magam, mintha otthon lennék. Éjfélkor már ágyba bújtam, és szokás szerint 9-kor keltem.Reggel nem sikerült…..
Először is szeretnék itt is nagyon boldog szülinapot kívánni drága keresztfiamnak, akit nagyon-nagyon puszilok innen a távolból. Sajnos nem lehetek vele az első szülinapján, de már nagyon várom a karácsonyt, hogy meglássam hogyan szalad és gügyög Zalán! :)Reggel korán keltünk,…..
Ma reggel Léna ébresztett, ugyanis suli előtt még el akart intézni egy-két dolgot, úgyhogy időben keltünk. Őszintén megmondva sosem pihenem ki magam igazán, mert este mindig arra kell elaludnom, hogy Léna még motoszkál, gépel, pakol vagy éppen vacsizik. Így nem olyan relaxáló a…..
Ma reggel amikor felkeltem csodaszép idő fogadott: 100 ágra sütött a nap, és egy felhőt se láttam az égen! Nagyon megörültem neki, először el sem akartam hinni, és elhatároztam, hogy kabát nélkül megyek suliba. Dél körül, amikor gyalogoltunk az órára már látszott egy-két…..
Léna bukkant erre a viccre az interneten, és ez tényleg nagyon valós! Abszolút igaz a finnekre! Olvassátok el, megpróbáltam kalózfordításban magyarul is megadni mit jelent, remélem tetszeni fog.A mai nap (2009.09.26.) beszámolóját lejjebb találjátok...+15°C / 59°F…..
Tegnap este beüzemeltem a fénykezőmet, amit mostmár végre tudok használni! El sem hiszem komolyan! Hatalmas élmény mindent lefotózni ami csak megtetszik! Hamarosan Ti is láthatjátok a képeket... :)Reggel korán keltünk, mert Léna suliba ment, így nekem is muszáj volt időben…..
Szomszedlany
2009.09.26 15:28:19
Tegnap este végignéztem a Barátok Közt szeptemberi epizódjaiból 1-1 percet, amit feltettek az internetre. Nagyon szórakoztató volt látni Ildikót, amint beleesik Magdi néni sírjába. :D Azt hittem rosszul látok, amikor megláttam. :D Rábukkantam online TV közvetítésekre is, úgyhogy…..
Tegnap este végül úgy döntöttem, hogy kell egy kis kikapcsolódás és Lénával elmentünk az orosz buliba, ami itt volt a szomszédünkban. Kb fél 12 körül értünk oda, még nem voltak valami sokan. Kiderült, hogy itt a ruhatár úgy működik, mint egy kvázi belépő, mindenképpen…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
én a tanulós részhez kommentelnék, hogy én se értem hogy itt midnenki ráér bulizni, pedig én is mennék, de nagyon sok hézim van ide is meg otthonra is kell beadandókat csinálnom ,meg készülni az államvizsgára.... bár itt van akinek csak 4 tárgya van,mert a sulija csak 15 vagy 20 kreditet kér (enyém 30at :/), és van akinek csak angol órái vannak, azokkal meg könnyen boldogul...
so kitartást én együtt érzek/ tanulok veled ;P bár én ezt 15°ba csinálom !!
sok pussza
Gégé