Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Twix

58 bejegyzést írt és 333 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Korai ébredés, Milán viszi a megmaradt két bulát randizni, Franci és Tamás még a takaró alatt, Berni rohangál a szobában, mint a mérgezett egér. Norbert szerint ez csak egy flört közötte és Berni között, de nem szabad elfelejtenie, hogy odakint majd 3 nővel kell elszámolnia, nem tudom, hogy ez már…..
Ez a mai adás úgy kellett mint egy marék tehénszaros iszap Franciska arcába. De ha már egyszer felkeltem ezért 5:26-kor, hogy megírjam a történéseket, ezért vegyük szépen sorra, hogy mik is voltak a műveltségi vetélkedős adást felülmúlhatatlan epizódban...
Twix 2017.05.17 22:13:34
@Mók_Ica: én azt sem tudom elképzelni h akkor most h lesz ennek vége. csak egy ember nyerhet, vagy párban nyerhetnek? mivel ugye a kiesés most nem azon alapszik h kinek van párja vagy nincs. én szerintem ott cseszték el h nem olyan dinamikusan variálták az eseményeket, mint az elsőben meg főleg a másodikban. ott lehetett látni h ha mondjuk egy randi vagy külsős program bizonyos, egy picit izgalmas forgatókönyv szerint (pl. műanyag kiesése) indul ki, akkor bele fognak szólni.
Twix 2017.05.17 22:22:42
@paranyuszi: egyet értek
Twix 2017.05.17 22:26:32
@Kecsolecso: csabinak marad marokmarcsa
Sylvi sehun, lehet megbetegedett a fodrász, és Balin nem volt senki, aki olyan frizurát csinált volna neki, amiben 45 évesnek nézne ki, vagy, és ez is egy lehetőség, már annyira összeizzadta az összes cukormadár göncöt, hogy legfeljebb tényleg szörfösbarbibnak lehetne öltöztetni, mutatom. Mekkora…..
Az a szerencse, hogy az MTI-ben szerkesztői szabadság van, és eldönthetik, mi jön le és mi nem, pl. az Együtt Rogánról szóló közleménye, az nem, de a CÖF-é igen, mert a Civil Összefogási Fórum, az kóser. Az a CÖF, amit ugye közpénzből tart fent a Fidesz, és az állami szócső egyik szelvénye, aránylag…..
+1. A rajongó Némiképp a poszt témájából is adódik, hogy önmagában is rettentően káros, hogy egyes néptömegek az interneten egyfajta virtuális aknamezőként funkcionálnak, arra várva, hogy célkeresztbe vegyék azt, aki nincs annyira megszállottan oda egy filmért, mint ők maguk. Akármi is legyen téma,…..
Újratöltve:   Egy zenélő doboz mindig felcsendül, lehetőleg már a főcímzenében. A gyerek (leginkább tíz év alatti kislány) véres jeleneteket rajzol. Akasztófát, kést, ledöfött, fekvő testeket. A főszereplőhöz becsengetnek, és valahonnan, csak úgy kap egy dobozt, amiben furcsa dolgok vannak. Egy…..
Ha valaki eddig azért panaszkodott a The Walking Deadre, hogy nincs benne elég zombi, a hatodik évad nyitórésze után elégedetten dőlhet hátra, mert annyi zombit soha nem láttunk a tévében (de szerintem filmen is csak a Z világháborúban), amennyit a Greg Nicotero rendezte…..
Twix 2015.10.12 21:42:07
@_Molly: szia

1. nemtom.
2. mert marha undorító és veszélyes is.
3. gőzöm sincs.
4. nemtom. haverjaimmal mikor az utolsó Star Trekről hazafelé szakadó esőben tartottunk erről az utókor számára is értékes vitát, de nem tudtunk konszenzusra jutni. még arra is kitértünk, hogy mi lenne ha elhajóznánk egyenesen az Alcatraz szigetére: az egyik haverom szerint egyszerűen az öböl fenekén gyalogolnának el a zombik, de szerintem ez baromság.
Miért van az, hogy bármilyen trend, amit megpróbálnak magyarok átültetni rém kínosra sikerül (emlékezz: Happy, meg az a másik a sípolós zenére, de nem jut eszembe) ?? Ráadásul olyan fejek társulnak hozzá, mintha mindnekinek szálkás fakanál lenne a seggébe dugva, ami tuti nem…..
Miami gyász talán a stílus neve, nem vágom pontosan. Zsellér a dalszöveg  ..
Ez most nem olyan lesz, mint szokott lenni, mert csak. A képminőségért elnézést, elbasztam. ..
Soha ilyen nehéz dolgom még nem volt hogyvolttal, mint ebben az esetben. A Gábor-Nóri ügy, amiről sem a TV2, sem senki nem gondolta, hogy az lesz belőle, eléggé felkavarta az állóvizet, ami a műsort egyébként övezi a sajtóban, és ez alól nem tudja kihúzni magát ez a blog sem,…..
Twix 2015.04.28 11:42:48
Elore is bocsi az ekezetek hianya miatt, telorol irok.

Az első ket evadot tvn es irasban is neztem, itt meg folyik a hogyvot olvasas ezerrel. Amit leirok pusztan az en velemenyem (mielott a nagy vedekezes kozben kommenteloket venne elo a tv2).

Ez az eh nem az az eh, amit a viasaton lattunk. Azok nagyon jol castingolt dolgok voltak, nehany baklovessel, de amit a tv2 muvel az totalis licenszgyilkossag ismet. Nincsenek rokonszenves karakterek, ertelmezhetetlen motivaciok vannak.
Pjotrrol erdemes megjegyezni hogy o viszi a legtobb melót a jatekba, de ugyanez elmondhato volt Korleonerol is, a kulonbseg az, hogy Korleone nem a kgb torteto eleganciajat valasztotta strategianak, hanem azt, hogy osszehaverkodik a vetelytarsaival, ami a vegcel erdekeben nem tulsagosan gyumolcsozo tervnek bizonyult, de merem allitani, hogy a magyar eh-k torteneteben o marad a legnepszerubb karakter. Pjotr komolyan a nyomdokaiba lephetett volna, a kommunikaciojat nagyon szepen megtervezte, sikerult mindenki bizalmaba ferkoznie, csak epp mar ezek az agyatlanok is eszrevettek, hogy hullanak az emberek korulotte. A vedettseg kihasznalasa egy elvart dolog, de ha kirakod a tarsasag motorjat, az azzal jar, hogy semmi esélyed nem marad itt a gyozelemre. De ennyit rola.

Amit a tv2 szorakoztatasi "celzattal" (ezt a Kiratol loptam) csinal az eden hotel keretein belul, az itt valt elfogadhatatlanna.
A stab nyilvan mar Costa rican is tisztaban volt azzal, hogy ennek milyen kovetkezmenyei lesznek, de megis a Fidesz utobbi felevere emlekeztetnek a azzal, hogy csinaltak valamit (nemcsak sajtoetikai szempontbol aggalyos anyagot adtak le nemcsak sajtoetikailag elfogadhatatlan modon, es most nem azt mondom, hogy itt az ido felvenni a szemellenzot), megvarjak a reakciot, utana meg visszakoznak. Ez igy, hogy mar a melani-sneci akciobol fennmaradt hugykovesedest valoszinuleg a szorgos hidegburkolok eltuntettek jo ideje eleg nehez, de probaltak kezelni a helyzetet, csakhogy ez mar reg el van baszva, hiszen akkor kellett volna kibaszarintani a Kozellenseget, amikor lattak a kepernyon, hogy mi folyik odabent. Legkesobb masnap reggel Golemet bekuldik egy laptoppal, hogy megmutassa a lakossagnak, hogy mi tortent es adni neki repjegyet az otthonos kamcsatkaba.

A vacsoran tortent beszelgetesnek nem hinnem, hogy volt szerkesztoi hattere, az mar mas teszta, hogy a szerkesztok egy hetvege alatt kivettek a vallomast az adasba kerulo anyagbol, Gabor szerecsenmosdatasat viszont eleg reszletesen sikerult megmutatniuk. Ez az agyatlan nezoknek teljesen hibas uzenetet kozol, amit ugye valamennyien tudunk. Az a szerkeszto, aki ezt bent hagyta ugyanakkora geci, mint Pjotr, Botox es a Csulas.

Innen uzenem nekik Lazarus Kirk aranyat ero tanacsat, hogy sose nyomjak fullba se a kretent, se a gecit. Megtettek, fognak is szopni erte.
Twix 2015.04.28 11:47:42
@Twix: Kirk Lazarus, boccs
A Szegedi Kattintós egyszer már közkinccsé tett olyan népi ihletésű poénokat, melyek jelezték, hogy a magyar néplélek iróniával reagál arra, ha az ország vezetői játékszernek tekintik őket. Most következő humorbombánk is azt bizonyítja, hogy a nép sokkal bölcsebb, mint azt…..
Ez a legújabb planking mostanában nyugaton. Remélem nálunk is hamar ráflessel a sok ingyenhülye, mint a jeges vizes baromságra. Inspiráció gyanánt: Low budget megoldás nyomi csajjal: Celluxos megoldás sokat pofázó fiúval: Személyes kedvencem a szabadtéri gyerekmedencés…..
Twix 2015.03.16 20:02:10
www.youtube.com/watch?v=59L51yWUFiQ kategóriájában ez lesz örökre a legjobb.

node azér nem pezseg a sok kreténnek, mer kimegy a szénsav belőle mire benne lenne a mentos. csak mondom.
Reggel 5:50-kor kezdődött, és még mindig tart a Nemzeti Hírtévé első ingyencirkusza, a Nap, Amikor Mindent Sikerült Elbaszni, azaz mostantól NAMSE. Nem elég, hogy a műsorfolyamot néha ad hoc jelleggel megszakítja egy húszperces önfaszszopás, a Nemzeti Hírtévé születéséről…..
Túl vagyunk a Nemzeti Dalverseny Első Nemzeti Középdöntőjén, és jó eséllyel már az a szerzemény is megvan, ami majd minket képvisel az Eurovíziós dalversenyen: Csemer Bogi menetelős koreográfiával súlyosbított Fontos Üzenetét a döntőben sem igen fogja lenyomni senki. Hogy…..
Twix 2015.02.16 23:21:22
@Lajos Dobos: miért? amit Pierrot mondott, azért. ez egy üzleti cucc, akik másodállásban megpróbálnak zenélni is. nem tudnak ezek lófaszt se, a tavalyi szint is úgy elbaszták, mint az állat. vidámpark bazmeg? meg turi vagy 4 egy "nagy" magyarországi fesztiválon? ha nem fizettem volna ki a bérletre előre a 10 k-t, még talán röhögtem is volna, így viszont kénytelen voltam kibírni nélküle.
Az utolsó tíz dal volt már csak hátra A Dal első fordulójából, amiről többször is elmondták, hogy ez talán a legerősebb csoport a háromból. Az előző kettő adást látva sem tudom eldönteni, hogy ez mennyire igaz, mindenesetre viszonylag magas pontszámok is születtek. Az már…..
A Pannonia Entertainment bebizonyította, hogy itthon is van igény régi filmek felújított változatában történő (újra)bemutatására (küldetésnek is felérő programsorozatukról ide kattintva találhatsz bőségesen információt). Az Alien és Aliens után márciusban a 2001: Űrodüsszeiát, áprilisban pedig a…..
A nagy kóla csata, a gyorséttermes viadal és a futballháború után most a technika világába látogatunk el. Szakítva eddigi szokásunkkal ezúttal nem 2 párbajozó küzd majd meg a kegyeitekért, hanem egész pontosan 5. Mai bejegyzésünkben összegyűjtjük és röviden bemutatjuk nektek…..
Twix 2015.01.31 13:02:17
Vagy 15 másodpercnyi, de az megérdemelten. Bodajkon egy előmászó tétova nyuszi mentette meg az egész elcseszett hóhelyzetes bejelentkezést. ..
A Cink szúrta ki, hogy az Echo TV egyik blokkjában feltűnik Plankó Gergő, a 444 újságírója, miközben szorgalmasan jegyzetel és vakarja a fejét Csepregi Nándor sajtótájékoztatóján. Mi ezzel a gond? Hát az, hogy Plankó Gergő jelenleg Ázsiában turnézik és valószínűleg egy…..
- SPOILERES! - Egyszerű fogolycserére készültek: két fakabát Carolért (Melissa McBride) és Bethért (Emily Kinney) cserébe. Tiszta sor, és senkinek nem kell meghalnia. De mivel ez egy évadközépzáró (sic) epizód, így nyilvánvaló, hogy valaminek történnie kell. És történik…..
Twix 2014.12.02 12:25:02
@doggfather: én is barátnőmnek mondtam, hogy ez fullra Éli könyve-Walking Dead crossover. remélem nagyobb szerepet fog kapni a karakter a jövőben.
Jaa, hogy melyikük az? Nem a balról a legelső tag, annyit segítek ..
A hétvégén felkerült a netre az alábbi fotó, amin végre látható, hogy a Bosszúállók filmes sagájának következő énekében színre lépő Vision várhatóan többé-kevésbé ugyanúgy fog kinézni, mint ahogyan egyes képregényekben. A szivárogtató fiatalember kettős hibát vétett: a stúdió szempontjából nyilván a…..
Twix 2014.09.08 22:48:41
@peterd127: főleg hogy super bowl februárban van.