Adatok
MATANDA Éva
2 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Nemrég készült ez a riport...
..
Csordásné Anda Éva tanítónő vagyok. Harminc évig adtam át az ismereteket a legkisebbeknek, több-kevesebb sikerrel. Egy halmozottan hátrányos helyzetű térségben dolgoztam, Borsodban: eleinte Szőlősardón, majd Perkupán. Azt szerettem volna elérni, hogy minden tanuló eredményei…..
MATANDA Éva
2010.02.07 18:46:41
@MATANDA Éva:
Kedves Érdeklődőim!
Nagyon szeretném, ha kérdéseiteket feltennétek itt a BLOG-on és tudnánk közös erővel segíteni azokon a gyerekeken, akinek problémát jelent a matematika.
Akár, már ovis, előkészítős korú gyereknél is felfedezhetünk képességzavart, hiányos ismereteket, amelyeket jó lenne pótolni iskolába lépés előtt, hogy kudarcélményektől megmentsük őt.
Továbbá, a vizuális tipusú gyerekek elakadhatnak 2. 3. 4. osztályban is, mert ismereteik nem elég alaposak, tehát a továbblépés naponta újabb kudarcokat hoz számára.
Nagyon sok egyéni levelezést folytatok, és arra gondoltam, hogy megkérem partnereimet, hogy szíveskedjenek elmondani tapasztalataikat itt a BLOG-on, hogy kedvet kapjanak az eredmények láttán a bizonytalanok.
Végre, ne csak beszéljünk a segítő módszerekről, hanem alkalmazzuk is azt.
Üdvözlettel: Éva

2010.03.17 21:36:20
@F.Gabriella:
Kedves Gabriella!
Nagyon helyesen teszik, hogy Zsomborral már kis kora óta mindent megszámolnak, hiszen így gyermekük olyan biztos, pontos ismeretekre tesz szert és jól be is gyakorolja azokat tevékenységgel és szóban, amely ismeretekre lehet építeni. Sikerélményei rendszeressé válnak, amelyek a gondolatok szabad áramlását teszik lehetővé.
Mivel, már elég sok mechanikus ismerettel rendelkezik a gyerek, helyesen kezdték el azok tudatosítását, rendszerbe helyezését MATANDA-val.
Várom az Ön és mások további hozzászólását.

Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Nagyon jól esnek Kedves soraid, annál is inkább, mert én is ezt tapasztalom, és nagyon sok pedagógus, szülő ezt mondogatja. MIÉRT? Miért nincs a pedagógusok, gyermekek keze ügyében???
Csak egy dologban bízom, egyszer ott lesz, csak idő kérdése!
Kihasználom a várakozási időt, tökéletesítem a módszert és igyekszem terjeszteni elsősorban az internet eszközeivel.