Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Nyúl agyú

0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 „Imádok szabadon választani, de pont vasárnap kell új cipőt vennem”Mindig könnyfakasztóan viccesnek tartottam az olyan embereket, akik valamifajta hazafias tettnek tekintik, hogy elmenjenek választani.  Az ilyenek száma az utóbbi időben hálisten jelentősen…..
A megdöbbentő kérdést a PETA nevű állatvédő szervezet és az Amnesty International közös, magyarországi sajtótájékoztatón tette fel. A február 22-én tartott eseményen elhangzott: nyílt titok immár, hogy az igazán jó, magyar paprikakrémek elkészítéséhez idős, alföldi…..
Nyúl agyú 2010.02.24 09:51:42
Egy amerikai érdekeltségű befektetői csoport pénteken tárgyalásokba kezdett Demszky Gáborral a Margit-sziget esetleges eladásával kapcsolatosan. A konzorciumot képviselő  Hulk Hogan, aki nem mellesleg nagysikerű színész (Muszklimikulás, Külvárosi kommandó) és…..
A fiatal vegán házaspár (vegán az, aki semmilyen állati eredetű ételt nem fogyaszt – a szerk.) a budapesti Mennyei Béke vegetáriánus étterem pincérét bántalmazta súlyosan a hétvégén. A felszolgálót elmondásuk szerint azért kezdték el ütlegelni, mert az két perc…..
Herkules Irma vidéki tudósítónk jelenti:„Az MSZP baloldali pártként nemcsak követelni fogja, de mindent meg is tesz – Magyarországon, az EU-ban és a világűrben egyaránt – annak érdekében, hogy az elnyomottak, kizsákmányoltak, jogfosztottak helyzetét a magyar nemzet…..
Nyúl agyú 2009.11.11 15:32:18
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) még a nyár elején műszeres vizsgálatokkal állapította meg, hogy egy budapesti, belvárosi lakásból a 102.8-es frekvencián ismeretlen nyelven rádióadást sugároznak. A lakást hatósági ellenőrzés keretében, a rendőrség bevonásával…..
A tacskomuki.blog.hu-n már nagy népszerűségre szert tett Csókás András irodalmár elemzése olvasható alább, amely a jövő havi Beszélőben fog megjelenni. Akinek tetszett Csókás „Homoszexuálissá tesz a Tüskevár olvasása” című írása, azt most is örülhet.   A Mi újság a Futrinka utcában? mint termelési…..
Legeltető állattartásra, fejlett paprikatermesztésre, szürkemarha tartására utaló jeleket, illetve karikás ostorokat, mezőkövesdi jellegzetes kitöltő nyolcasöltéssel, azaz matyó hímzéssel készült ruhákat, illetve szétdobált Tokaji, Borsodi, Unicum és Red Bull felirattal…..
 Három intézkedő pénzügyőrt vert meg két középső csoportos óvodás. A pénzügyőrök igazoltatni akarták a budapesti játszótéren hintázó gyerekeket. Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség szóvivője elmondta: „Kollégáim azért foganatosították az eljárási…..
 Egy napokban kiszivárgott tanulmány szerint a közigazgatási helyek betöltésénél előnyben kell részesíteni azokat, akik rendszeresen fogyasztanak úgynevezett könnyű drogokat. A tanulmányt még 2006-ban rendelte meg a Miniszterelnöki Hivatal kormányzati személyügyekért…..
Nyúl agyú 2009.09.15 14:54:28
Kevesebb hazugságot, több őszinteséget javasol az állásinterjúk során Bakács Mónika, egy nagy, nemzetközi cég hr-igazgatója. „Már az önéletrajzok, illetve motivációs levelek írása során is figyelembe kell venni azt, hogy a mai világban mindenki titkosszolgálati eszközök nélkül is leinformálható,…..
 Uniós pénzből kezdi meg nyolc budapesti önkormányzat az úgynevezett „éjszakai játszóterek” építését. Ezekre a játszóterekre a szülők éjszaka viszik ki gyerekeiket és egy pár órára, vagy akár egész éjszakára egyedül hagyják őket. Kutatások szerint a…..