Regisztráció Blogot indítok
Adatok
cseppgyerek admin

30 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
December 23-án a hétesi gyerekek, ózdi önkéntes gimnazisták karácsonyi telt házas, sikeres előadása volt a mi karácsonyi ünnepségünk. Az alkalmat szeretetvendégség zárta, amelyen résztvettek többek között: Bem úti iskola igazgatója és tanárai, budapesti önkéntesek, ózdi…..
cseppgyerek Mikulás Hétesben 2010.12.06 22:09:00
Az alkotásközpontú filmes csoportmunkája a tábor óta folyamatosan zajlik Budapesti helyszíneken (vársonézéssel, mozival és egyéb kultúrális élményekkel a filmes munka témájához kapcsolva), valamint Ózdon az Alkotóházban és a Közös film forgatásának választott…..
cseppgyerek A bozótharc vége 2010.10.12 15:52:00
A hétesiek között töltött idő alatt megszületett egy vízió, kezdetben még csak az én fejemben, bár az ottaniak életéből, a beszélgetésekből, vágyakból, lehetőségekből és a táborok sikeréből leszűrve: Ez a vízió A "Cseppben a tenger" Alkotásközpontú…..
A filmes csoport Bódis Kriszta vezetésével horrorfilmet forgatott a tábor ideje alatt. A történetet a csoport tagjai találták ki, játszották el és vették fel. A filmforgatás a tábor végeztével is folytatódik. Egyelőre ez a három perces részlet készült el. Bódis Kriszta így…..
Annyira dolgoztunk, hogy megfeledkeztünk a következetes dokumentálásról. Nem dicsekszem különösebben most ezzel, mint dokumentarista, inkább szimbolikus jelentőségűnek látom ezt a feledékenységet. A hangsúly a tetteken van. Az eredményeket azért majd láthatjátok ezeken a kis…..
A telepen és Budapesten is izgatottan készülünk az augusztusi (már a negyedik) "Cseppben a tenger" hétes telepi alkotótáborra. A munkánk végre kibővülhet, hála a most induló Máltai szeretetszolgálat modellprogramjában való részvételünknek. A hétesiek munkájával és…..
Augusztus 2-án az Auschwitz-Birkenauban elpusztított romákra, s velük együtt a holokauszt valamennyi cigány áldozatára emlékeztünk a Tűzraktérben. Eker Nóra önkéntes beszámolója: előtte kávé Lilivel. félünk. nem tudjuk mi lesz. találgatunk. kik lesznek, mit kell vajon…..
Rengeteg izgalmas, megható és jó dolog történt május óta a Hétesben, és Ózdon, ami mind arról szól mostanában, hogy kezd egy magára büszke, pozitív hozzáállást mutató közösség kialakulni. A hangulatot a táborra való készülődés is javítja, de az is, hogy a minap…..
A házban nagy társaság fogad. Apuka, anyuka, gyerekek, rokonok. Borral, cigivel, chipsszel, hellyel kínálnak. Beszélgetünk. Politikáról, médiáról, munkáról, családról, bűnözésről, rasszizmusról, méltóságról. Érvelünk, gyakran egymás szavába vágva, egymást…..
INDAFOTO.slideshow.run({ "feedUrl":"http://feed.indafoto.hu/klucsev/karacsony09/feed", "width":"570", "height":"430", "orientation":"vertical", "size":"auto", "bgcolor":"#000000", "textcolor":"#FFFFFF", "random":false, "number":"3", "target":"blank", "staticUrl":"http://static.indafoto.hu" });…..
cseppgyerek Karácsony Hétesen 2009.12.22 16:15:00
INDAFOTO.slideshow.run({ "feedUrl":"http://feed.indafoto.hu/barb/kari1/feed", "width":"540", "height":"405", "orientation":"vertical", "size":"auto", "bgcolor":"#000000", "textcolor":"#FFFFFF", "random":false, "number":"3", "target":"blank", "staticUrl":"http://static.indafoto.hu" }); A szombati nap…..
cseppgyerek Adományokat gyűjtünk 2009.11.12 15:00:00
Karácsony előtt szeretnénk levinni egy nagyobb szállítmányt Hétesbe, hogy minden roma család kaphasson ajándékot, ezért gyűjtünk: - Ruhákat: úgy kérnénk a csomagokat, hogy külön legyenek felcimkézve a gyerekruhák (korosztályok szerint), illetve a felnőtt ruhák és a cipők,…..
cseppgyerek Pali: a naplopó 2009.11.11 15:00:00
INDAFOTO.slideshow.run({ "feedUrl":"http://feed.indafoto.hu/klucsev/pali/feed", "width":"540", "height":"400", "orientation":"vertical", "size":"auto", "bgcolor":"#000000", "textcolor":"#FFFFFF", "random":false, "number":"3", "target":"blank", "staticUrl":"http://static.indafoto.hu" });  …..
INDAFOTO.slideshow.run({ "feedUrl":"http://feed.indafoto.hu/klucsev/kata_es_eszter/feed", "width":"540", "height":"400", "orientation":"vertical", "size":"auto", "bgcolor":"#000000", "textcolor":"#FFFFFF", "random":false, "number":"3", "target":"top", "staticUrl":"http://static.indafoto.hu" });…..
cseppgyerek Kati levele Marinak 2009.11.04 15:40:00
INDAFOTO.slideshow.run({ "feedUrl":"http://feed.indafoto.hu/barb/katilevel/feed", "width":"540", "height":"620", "orientation":"vertical", "size":"auto", "bgcolor":"#000000", "textcolor":"#FFFFFF", "random":false, "number":"3", "target":"blank", "staticUrl":"http://static.indafoto.hu" });…..
INDAFOTO.slideshow.run({ "feedUrl":"http://feed.indafoto.hu/barb/evaeknal/feed", "width":"540", "height":"400", "orientation":"vertical", "size":"auto", "bgcolor":"#000000", "textcolor":"#FFFFFF", "random":false, "number":"3", "target":"blank", "staticUrl":"http://static.indafoto.hu" });…..
cseppgyerek Szia Fatima, 2009.10.21 16:00:00
Nagyon jó, hogy írsz. Dzseni és Ramóna levelének is nagyon örültem. Milyen süteményt ettetek? Én itt szinte alig sütizek, pedig nagyon szeretem.:) Én is nagyon sajnálom, hogy nem vagyok ott, meg úgy általában Hétes hiányzik, meg te és mindenki. Meg, hogy halljam, ahogy…..
cseppgyerek Szia Sára! 2009.10.21 15:30:00
Itt vagyunk a Krisztánál. Tegnap (okt. 17-én) voltunk az étteremben, ettünk kirántotthúst meg szalma krumplit. És ettünk süteményt. A Kriszta néninél alszunk. Kár, hogy nem voltál ott tegnap. Muzsikáltak, gitároztak a zenészek. Ma megyünk az állatkertbe, és lehet, hogy látni…..
cseppgyerek Válaszlevél Dzseninek 2009.10.18 22:20:00
Kedves Dzseni, Remélem olvasod még ezt a levelet!! Én nagyon jól vagyok. Egy pici 6 hónapos kislányra vigyázok a nap legnagyobb részében. Nagyon aranyos, sokat mosolyog és keveset sírdogál. Én is sokat játszom vele :) És az én anyukám is vár haza, de mondtam neki, hogy majd…..
cseppgyerek Levél Sárinak 2009.10.18 22:18:00
Kedves Sára! Szia, hogy vagy? Jól vagy? Mit csinálsz? Én most játszok. Kriszta néninél vagyok. Megyünk az állatkertbe, este megyünk haza. Eszek meg mosakodok. Anyukám már vár haza. Én szívesen itt maradnék. Tegnap ettünk kirántotthúst szalmakrumplival, egy-egy kólát, egy…..
INDAFOTO.slideshow.run({ "feedUrl":"http://feed.indafoto.hu/klucsev/sac/feed", "width":"540", "height":"400", "orientation":"vertical", "size":"auto", "bgcolor":"#000000", "textcolor":"#FFFFFF", "random":false, "number":"3", "target":"top", "staticUrl":"http://static.indafoto.hu" }); Papp Sára…..
INDAFOTO.slideshow.run({ "feedUrl":"http://feed.indafoto.hu/klucsev/gergo/feed", "width":"540", "height":"400", "orientation":"vertical", "size":"auto", "bgcolor":"#000000", "textcolor":"#FFFFFF", "random":false, "number":"3", "target":"top", "staticUrl":"http://static.indafoto.hu" });  …..