Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Fekete Florin

3 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Lebukó! Kövér László (Leslie Fat) szépen belegyalogolt a fideszes taktikába, és felfedte az igazi szándékot az adócsökkentésről (Wehrmacht-egyenruhás képeit később közöljük).Ilyenkor tisztességes ellenzéki kezében nincs jobb kártya, mint az ultimátum-turbó. Tehát…..
 Az elmúlt napokban több szocialista főember drámai hangú üzenetben szólította a demokrácia védelmére a választópolgárokat. - Egyedül nem képesek megakadályozni a Fidesz kétharmados győzelmét - esett kétségbe hétfői sajtótájékoztatóján Lendvai Ildikó, aki az LMP…..
"Mit vársz tőlük, hatszáz év alatt sem tudtak integrálódni, miért éppen most lennének képesek rá?"Ebbe a kérdésbe mindig belebotlik az ember, ha a magyarországi cigányság integrációja mellett érvel. A kérdésbe foglalt állítás azonban hamis. Nem arról van szó,…..
Ez egy hangsúlyozottan nem Jobbik-barát blog. A szerzőnek igen rossz véleménye van a Jobbikról. Ehhez képest a párt programja messze színvonalasabb és hitelesebb, mint az eddig vizsgált két versenytársáé. Igen, ez a szöveg (egészében itt olvasható) a valóságról beszél, és…..
Fekete Florin 2010.04.04 18:34:40
Én nem úgy tapasztalom, hogy a Jobbiknak lennének a legkonkrétabb megoldási javaslatai a "cigánykérdésre".

Más pártoknál (persze különbözö módon és mértékben) de ugyanúgy, sőt még jobban meg vannak a "roma programelemek".

Csak más kérdés, hogy aki nem jár utána az a magyar médiából nem fogja sose megtudni, hogy mit tesz pl. Járóka Livi (Fidesz) az Európa Parlamnetben a cigányság nemzetközi integrációjáért.

Mint ahogy azt sem lehet megtudni, hogy pl. az LMP mit gondol erről a témáról, pedig jókat gondol.

A szocik az más - ők a nyolc évvel lejáratták magukat, mondhatnak akármit. De a Jobbik érdemtelenül túl van sztárolva. (És ez most akár lehet kritika ezen blog felé is. :-) )

Másik, ami kapásból teszi hiteltelenné a Jobbik "programját", hogy a cigányság sem támogatja. :-) Ettől kezdve a Jobbik romaprogramja akkor is felejthető kellene hogy legyen, ha tényleg jó lenne.

De leszögezem: nem is az. A program pocsék, és tele van csúsztatással, hamis "tényfeltárással".

A számtalan csúsztatás között egyik az, hogy pl. képesítés nélküli roma pedagógusok pályára állítását szorgalmazza.

NOS VANNAK KÉPESÍTETT ROMA PEDAGÓGUSOK, hiszen a rendszerváltás óta LEGALÁBB HUSZONÖTEZER ROMA SZERZETT DIPLOMÁT, VAN ROMA ÉRTELMISÉG, a lehető legkülönbözőbb pályákon.

Illetve ami a legnagyobb baj, hogy nagyon sokan pályán kívül vannak: diplomás munkanélküliként feketén kubikolnak, vagy pályakezdő munkanélküliként inkább gyesre mennek, rengetegen pedig kivándorolnak.

Őróluk nem szól a Jobbik programja, mert ha beismernék, hogy vannak roma diplomások, összeomlana a büszke magyar felsőbbrendűségű fajelméletük.
A nevek kitatáltak, de a személyek és az események nem. Aki a valóssággal hasonlóságot vél felfedezni, az nem a véletlen műve. Ha minden olvasó más-más valós személyre ismer rá, az sem a véletlen műve. Nem egyedi esetről, hanem társadalmi jelenségről van szó.Ha a hátrányos…..
Fekete Florin 2009.10.15 19:03:25
Nem minden felvetésedre reagálok, talán majd legközelebb. (A mobilitás téma piszkálja a csőrömet, de most időhiány miatt kihagyom)

Először is a kontinensnek azon a felén olyanra is van példa, hogy hetente van fizetés. Nálunk a havi fizetés a kulturálisan megszokott és a törvény is ezt írja elő.

És aki előtte hónapról hónapra élt, azt nem lehet olyan helyzetbe hozni, hogy fél évig ne kapjon fizetést, mert nincsenek tartalékai. Előtte sem keresett annyit, hogy tartalékolni tudott volna.

Egy részük kölcsönkér (ha van kitől) másik részük meg elkezd kocsit feltörni, és ez társadalmilag veszélyes. (Persze ez nem az egyetemi oktatókra jellemző.)

A harmadik pedig a lakásának a rezsijét nem fizeti be, hogy enni tudjon.

Most volt egy eset. Egy kőműves naponta járt dolgozni, de hét (7) hónapig kapott fizetést. A felesége jövedelméből látták el a háztartást. A számlákra nem jutott, és végül a tartozások miatt az utcára akarják tenni őket. Két gyerekük van.

Gondolom nálatok ilyen nem fordulhat elő olyan családdal, akik naponta dolgozni járnak.

És vedd figyelembe, hogy nálunk az árak közelítik az EUs átlagot (van hogy magasabbak is) a bérek pedig töredékei annak. Ez egy k..va csóró ország, aminél csak a lakossága csóróbb.

Tankolásnál vagy a boltban ugyanannyit fizetünk, mint pl. a hollandok. Ehhez képest most számoltam ki, nekem 320 euró volt a legmagasabb havi jövedelmem napi 8 órára vetítve. Nem tudom Hollandiában mennyi a minimálbér, de ha utánajársz lehet hogy kicsit meglepődsz.

Tényleg, te hogy osztanál be egy hónapra 320 eurót? De legyen mondjuk 500. Hogy jönnél ki 500 euróból egy hónapig? Érdekel a válaszod.

A bérlakás-felvetésed különben jó. Jó lenne ha lennének, de nincsenek. Az önkormányzatok és az állam egész biztos nem fognak építeni. Hogy a vállalkozói szektor miért nem lát benne üzletet, azt nem tudom.

De azért sejtem. Lásd a fenti kőműves esetét. A tulaj hiába teszi ki a lakót, az adósság megmarad a nyakán. Ezért nem mernek belevágni szerintem.
A nevek kitatáltak, de a személyek és az események nem. Aki a valóssággal hasonlóságot vél felfedezni, az nem a véletlen műve. Ha minden olvasó más-más valós személyre ismer rá, az sem a véletlen műve. Nem egyedi esetről, hanem társadalmi jelenségről van szó.Vidéki…..
Fekete Florin 2009.09.20 19:08:20
@Charro: A blogot a KLA szervezte össze. Én az ő megkeresésükre csatlakoztam a múlt héten a bloghoz, az instrukcióik alapján írom a bejegyzéseimet (kb. heti gyakorisággal szándékozom őket felrakni).

Bloggertársaimat nem ismerem személyesen. Az, hogy a kommentekben "veszekszem", nem érzem "égőnek" - hiszen akkor nem is tenném :-)

Remélem így már érthető a szituáció.
Fekete Florin 2009.09.20 19:42:58
@BS50: Vannak konkrét számadatok, de nem akarom itt részletezni, mert már így is kikaptunk, hogy nem szabad így viselkedni.

Röviden összefoglalva:
- MOn a forprofit szektorban a munkaerő 80%-át a kis- és középvállalkozók foglalkoztatják (támogatás nélkül) a maradékon osztoznak a magyar nagyvállalkozók, és a multik (támogatással). Azt a kevés foglalkoztatást amit produkálnak gyakorlatilag az állam fizeti.
- A multik áru- illetve nyersanyag beszállításának kevesebb mint 10 % magyar áru vagy nyersanyag, szinte elhanyagolható mennyiség.
Tehát gazdaságélénkítő hatásról nem beszélhetünk.

Viszont több, gazdaságot taccsravágó húzásuk van. MOn az összes dohánygyárat különböző multicégek vették meg. Egyet kivéve az összeset bezárták. Nem termelőegység kellett nekik, hanem az, hogy megsemmisítsék konkurenciát. Ezzel persze nem csak a dohányipart számolták fel, hanem a dohánytermesztést is. És ez csak egy példa, számtalan ilyen történt.

Hogy ez miért pont Magyarországon van így, azt én sem értem.
Fekete Florin 2009.10.14 00:20:09
@BS50: Bocsi, hogy későn reagálok, de nem értem rá eddig.

Hát az a szomorú hírem, hogy nem tudom a válaszokat, illetve én sem értem a helyzetet.

Magyar élelmiszer talán nem is nagyon van. Persze van, de az élelmiszeripar is jelentősen leépült.

Az édesipar egy része is úgy járt mint a dohányipar. Jópár hagyományos magyar csoki és kekszmárka külföldön készül, és úgy hozzák be (ott piacra sem dobják).

A konzervipar megszűnt (tán mutatóba ha van egy-kettő).

A dinnyét hozzánk meg pl. Portugáliából hozzák, és alacsonyabb áron árulják, mint amennyi a magyar termelő nullszaldós ára. A vásárlók persze az olcsóbbat veszik a multinál, ezért néhány dinnyés is tönkrement.

Majd örömmel fogják eladni a földjeiket, ha lejár a moratórium, lehet hogy pont azoknak, akik őt tönkretették - nem véletlenül.

Biztos hogy nem olcsóbb a portugál dinnye beszerzési ára plusz a szállítás, de érdemes egy kicsit veszíteni a dinnyén, hogy utána olcsón jó földeket vásárolhassanak. Remek befektetés ez egy mamutkonzorciumnak.

A többi élelmiszerrel nem tudom mi van. A borexportunk ahogy tudom viszonylag jó, persze lehetne jobb is.
A 100 legszegényebb Szociovideó 2009.09.18 16:04:00
Technikai próba. Kíváncsi vagyok, hogy sikerül-e videót feltennem. Az alábbi szociofilmet a YouTube-on találtam. (Persze hogy nem véletlennül, kedves ismerősöm készítette, akinek a blogja itt érhető el.) ..
Manapság divat szidni a multikat. Közben az ugy elfelejtődik, hogy nagy munkahelyteremtők, hogy a vásárlóknak alacsonyabb árakat hoznak (mert ugye a bolt van a vásárlóért es nem forditva, ahogyan sokan hinni látszanak, a vásárló a boltért és a termelőkért) és hogy vannak magyar…..
Fekete Florin 2009.09.18 12:23:48
@BS50: Hazai és nemzetközi közgazdászok 650-900 milliárd forintra becsülik azt az összeget, amibe a multik az államháztartásnak kerülnek az adókedvezmények és a konkrét támogatások kapcsán. Összehasonlításképpen a kormány az adóreformjától mindössze csak 250 milliárd megtakarítást remél.

A Hancock pl év 5 milliárd támogatást kap zsebbe, ez több, mint amennyit bérekre és járulékaikra költ. A Hancock alkalmazottait a magyar adófizetők fizetik, a cég nem adózik, és a profitot viszi ki.

"Franciaországban sincs mindenkinek autója és mégis megoldják valahogy." - Ha majd te is megoldod valahogy kocsi nélkül, feketén, minimálbérből, amit vagy ki is fizetnek, vagy nem akkor folytathatjuk a polémiát. Addig hiteltelen vagy.

Idehozod a multikat a "100legszegényebb" blogra. Nem szégyenled magad?!?
Fekete Florin 2009.09.18 14:17:03
@BS50: Lécci ne forgasd ki a szavaimat. Nem azért vagy hiteltelen, mert más a véleményem, hanem azért mert kocsiból ülve nem túl hiteles kikiabálni, hogy a gyalogos oldja meg valahogy. Ez az empátia és a szolidaritás teljes hiánya. Az ilyen ember számomra akkor is hiteltelen, ha esetleg azonos véleményen vagyok vele.

Amúgy a bloggal kapcsolatos koncepciót nem tudom honnan veszed. Én teljesen más instrukciókat kaptam. Egész konkrétan esettanulmányokat kértek tőlem, méghozzá az elesettek "világából". Az elsőt fel is tettem. Nem ezzel akartam kezdeni, de ha már témánál vagyunk...