Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Hesztia

0 bejegyzést írt és 51 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Annyira gyerek ez az elefántbébi, és mégis milyen óriási! Legalábbis engem egy szempillantás alatt kettétörne, mint egy ropit.Forrás: Indavideo, pyronic videói között..
Szia, Cita vagyok, egy humanoid, az emlősökön belül a kajánfejűek osztályába tartozó nőnemű egyed. Még sose blogoltam, de mindent el kell egyszer kezdeni. Kedvem van hozzá, ez elég is indíttatásnak, nemdebár? Most és itt ki kell hangsúlyoznom, hogy minden mondatomat úgy olvasd,…..
Hesztia 2010.11.07 19:19:35
"Hiszen százEZER dollárt adományozott a pakisztáni rászorultaknak. Ja, hogy közben egy negyvenMILLIÓ dolláros palotát vett a napsütötte Olaszhonban, a többedik luxusingatlanaként? Upppsz!"

Ne haragudj, de nem értem, amit írsz. Miért is kéne számot adnia arról, hogy a megkersett pénzét hány darab villára v. luxusautóra költi? Szíve joga, közünk smmi hozzá. Az a százezres adomány meg inkább sok-sok milliós volt, és senki nem kérte arra sem, magától adott, mert akart. Ahogy ellátogatni azokra a helyekre is, amiket felsoroltál. Senki nem kényszítette, hogy legyen jószolgálati nagykövet (ami azzal is jár, hogy az ilyen utakra követik a fotósok is...nem csak őt), és menjen olyan helyekre, ahol akár bombát is robbanthatnak a segge alatt.
Az a baj az emberekkel, hogy rém okosak tudnak lenni otthon, a blogjuk írogatása közben, de tenni bármit is... Nem, nem kell Afganisztába utazni, ha nem akarsz, de az, aki ezt megteszi, hadd ne kérjen már bocsánatot érte. Mert azt nem állíthatod, hogy a népszerűsége növelése érdekében teszi. Aki pusztán erre pályázik, az megunja egy-két alkalom után, de legalábbis nem jár olyan helyekre, ahol az élete lehet a tét.

"Az aszottan csontos testű, de madonnaarcú hölgyemény azt nyilatkozta, szokott ám a srácainak vacsorát főzni, ráadásul imádja ezt a tevékenységet."

Nem egy interjúban elmondta, hogy NEM TUD főzni. Akkor honnan is ez az infó?:-)

" A hírek egy része kacsa, a médiát ismerve nem is kis része, de ennyi kacsa a világon nincs, mert ha lenne, a szerencsétlen szárnyasok felborítanák az ökológiai egyensúlyt!"

Évente hússzor megírják, hogy szül, válik (amikor nem is házas), halálos beteg ő/vagy a gyerekei, megcsalják egymást, és még azt gondolod, hogy ennyi hülyeséget nem írhat a bulvár. Dehogy nem.:)
Hesztia 2010.11.08 16:05:37
"De a média vagy kurvázza vagy isteníti. Ez veszélyes."

Felkapták őket, mert egy Pitt meg egy Jolie együtt a bulvárnak bomba. Saját nyilatkozatai alapján nem olvassa a bulvármagazinokat, nem nyilatkozik nekik, csak akkor ad interjút, ha egy filmet promótál. Ez pedig olaj a tűzre a Blikk szintű lapoknak. Készítenek egy képet és hozzáírnak egy olyan kommentárt, amihez senkit nem kérdeztek meg. (És ez nem csak az Ő esetükben általános). Ez nekem is menne minden gond nélkül, ha lenne hozzá gyomorom.:)
A hírességeknek el kell adniuk magukat bizonyos szinten, hogy a showbiznisz kerekei forogjanak, de a hiénacsapatok romboló hatása (legyen az felmagaszítosítás vagy sárba tiprás) véleményem szerint rajtuk kívül áll. Elég híresek ahhoz, hogy ne kelljen a magánéleti apóságokkal traktálni a sajtót...azt megteszik helyettük a jelenleg feltörekvő pár filmes tinisztárok. Ahogy annó ők is, de most már mindek?

"A sajtót meg nem kell odaengedni a szegény, szerencsétlen emberek elé, hogy a fájdalmukat fotózzák."

Az a baj, hogy a mai világban már annyi szörnyűséget hall nap mint nap az ember, hogy totálisan immunissá válik mindennel kapcsolatban. Ha nem tolják a képébe a menekülttáborokat, éhező csecsemőket ábázoló fotókat, akkor olyan, mintha nem is léteznének. Ők ketten nem válthatják meg a világot, nem is a dolguk, de azzal, hogy évente párszor elrepülnek ide-oda, próbálnak kedvesek lennie a bajba jutottakkal, néhányukat netán új élethez segítik (new orleans-i házprojekt, iskolák építése), azzal pont hogy példát mutatnak a fiataloknak. Van neki is múltja, mint a legtöbb fiatalnak, de nem tespedt bele a bulizós-drogos világba...ez mi ha nem példa a sok elkényeztetett tininek?

"A gyerekeinek mennyi jut az anyjukból? Nagyon kevés, mégis azt hazudja, hogy sok."

Évente forgatnak átlagban két filmet, ez alig 3-4 hónapot vesz igénybe. Mellette elmegy pár premierre, és slussz. Szerinted egy átlag anyának, aki nap 10 órát gürizik, mos, főz, takarít, mennyivel van több ideje a gyerekére (az hülyeség, hogy minden nap látja a gyerek a szülőt, mert az nem értékesen eltölött idő, hanem inkább "hagyj fiam, fáradt vagyok, majd holnap" típusú lerázás...sajnos), mint neki, aki megteheti, hogy több hónapra elvonul velük a világ vmely pontjára és kipihenten, nyugodtan élvezi a velük tölött időt...gondtalanul. Márpedig sokszor megteszik ezt.

Ha igazán belegondolunk, az életvitelük sokkal inkább példaértékű, mint a legtöbb celebé. Mert nem botrányoznak (hagyjuk a sok mesét), nem állnak ott minden partin, csupán dolgoznak és nevelik a gyerekeiket. A többi mind-mind a média körítése. De ha eltekintünk a sok sallangtól, akkor tényleg nem marad más, csak ez.
A Hajógyárin szintén gyerekkel sétálgató munkatársunk jelenti: Angelina Jolie és Brad Pitt négy gyereke, Maddox, Pax, Zahara és Shiloh vasárnap délután a nép egyszerű kisfiaival és kislányaival együtt rohangáltak, csúszdáztak és mászókáztak a sziget…..
Mivel a hír spoileres, azért csak az ugrás után áruljuk el, ki, és hogyan távozott a sorozatból, és azt is, hogy ettől kik lesznek nagyon idegesek. Kérem szépen, Jennifer Morrison, azaz Cameron távozik a House-ból, mégpedig a hatodik évad első felében, ami azért meglepő és…..
A NBC azzal kezdte a sajtóturnét, hogy hivatalosan is bejelentették az Office hatodik és a 30Rock negyedik évadát, valamint a Biggest Loser című fogyókúrás reality folytatását is, és nagyon pozitívan nyilatkoztak az össznézettségét tekintve nyomorult, de 18-49-ben egyelőre…..
comment:com Bye-bye Grissom! 2009.01.16 16:00:00
Tegnap búcsúzott el a CSI legjobb karaktere, azaz Gil Grissom. William Petersennek elege lett a helyszínelésből, nem akart olyan melóval pénzt keresni tovább, ami semmilyen kihívást nem jelent számára, és az utóbbi időben egyre kevésbé élvezett. Mi elnéztük volna még a csávót…..
Nem bírtuk ki, hogy ne nyúljuk le az E!Online szenzációhajhász címét, kurvák vagyunk, na. A címben emlegetett vérfürdő pedig az ABC tegnapi napjára vonatkozik, amikor is a csatorna illetékesei úgy döntöttek, hogy nem kérik be három tavalyi újoncsorozat több epizódját, azaz…..
Hesztia 2008.11.21 11:05:28
comment:com NBC-újoncok: Crusoe 2008.08.01 14:06:00
Na, most már csak a FOX-nak kell szigetes sorozat, és mindenki boldog lesz. A CBS Survivora, és az ABC Lostja után itt a Crusoe, klasszikus, kosztümös, színes, szagos, kardozós, baszós, de nem partraszállós sorozat Daniel Defoe regénye nyomán, ami azt is jelentheti akér, hogy Robinson…..
comment:com Elhunyt Sydney Pollack 2008.05.27 06:57:27
73 éves korában, rákban hunyt el korunk egyik legjobb rendezője, akinek olyan filmeket köszönhettünk, mint a Távol afrikától, az Aranyoskám, a Lovakat lelövik, ugye?, a Havana vagy a Keselyű három napja. Számos filmben színészként is feltűnt, de szerepelt a Maffiózókban, a Will…..
comment:com Hírek kávé mellé 2008.05.23 09:21:46
Ma megint a CSI-fanok kezdhetnek örülni elsőként, mert úgy tűnik, hogy mind Gary Dourdan, mind Jojra Fox aláírt a kilencedik évad nyitóepizódjához, így kis kedvenceinket még egyszer azért megnézhetjük helyszínelőnek öltözve (?) Annyit ütöttük már az idén az American…..
Hesztia 2008.05.26 20:32:11
A Lost rosszfiújának is jól jön a mellékes, így beállt Magnumot árulni, no nem fegyvert, hanem jégkrémet. Ha jól értelmezzük a mellékelt videót, egy limuzin meg egy jégkrém elég a csajok meghódításához, de lehet, hogy egy okosan elhelyezett kátyú is kell hozzá - ez utóbbi…..
comment:com Hírek ebéd mellé 2008.05.06 12:11:00
Az NBC jól megszívatta Project Runway című realityjánek producereit: a műsor ugye elköltözik a Lifetime csatornára (az NBC-érdekeltségű Bravóról), de a producereket nem engedi a pávás adó, mert "visszautasíthatatlan ajánlatot tettek nekik". Itt az első kép…..
Nincs egy hete, hogy keseregtünk az HBO palettájának sivársága miatt, hogy a Deadwood-Róma-Maffiózók triót nincs mi pótolja, és azon, hogy az In Treatment vagy a Tell Me You Love Me mennyire nem elégíti ki a bennünk lakó sorozatfüggőt, erre tessék, ma bejelentették, hogy új…..
Hesztia 2008.04.25 21:53:03
comment:com Májusi dvd-naptár 2008.04.22 10:47:00
A kommentekből úgy tűnik, hogy sokan várnak sokféle dvd-t epedve, így összefoglaljuk gyorsan, mi, mikor is várható májusban, plusz hozzácsaptunk 3 jólhangzó júniusi megjelenést: május 5. A Mester és Margarita (Mokép) május 6. Klinika 1. évad (Európa Records) Guldenburgok…..
Hesztia 2008.04.22 23:23:11
Ha gyorsan rávetődünk a távirányítóra, akkor még pont telibe kaphatjuk a Nyomás utána! közepét (film+, 15:25). Mondjuk annyira nem kell sietni, hiszen kiadták már dvd-n és kéthavonta játssza valamelyik csatorna. De azért a világ egyik legjobb főcímzenéjét…..
Hesztia 2008.04.22 23:19:40
comment:com Hírek kávé mellé 2008.04.18 10:52:00
Simon Cowell azt nyilatkozta a Variety.com-nak, hogy az American Idol jelenlegi évadával az a legnagyobb baj, hogy az indulóknak nincs személyiségük, egyforma, uniformizált népség az egész. Még jó, hogy az első adás előtt ugyanitt azt bírta mondani, hogy ez az évad lesz a…..
Ma este kezdjük az m1 műsorával: a Szempont (20:10) tartalma azonnal tökön ragadja az embert, és nem ereszti, lesz szó sztrájkról, orvosi műhibákról, kóbor kutyákról és önkormányzati lakásokról, ez kell nekünk. Kábé ugyanerről, de teljesen más stílben lesz (lesz?) szó…..
A Lost szereplői sokat csodálkoznak, így a "what?" kérdőszó igen prominens a sorozat dialógusaiban - egy jókedvű fan meg összevágott belőle egy fasza kis videót, hogy örüljünk neki. ..
Hesztia 2008.04.10 20:33:42
Kérem szépen, a CBS-nél megit dolgoznak a jómunkásemeberek, forognak a sorozatok, és ennek örvén rittyentettek is egy videót, amit eddig nem tettünk ki, mert az öklendezés visszatartott minket, de már nem tudjuk tovább magunkba tartani a borzalmat. Ennyi mosolygós embert egy rakáson…..
Hesztia 2008.04.05 13:33:43
Aki látta a 2003-as Charlie - Charlie Chaplin élete és művészete című dokufilmet a bajuszos, keménykalapos bohócról, az tudja, mit várhat Richard Schickeltől. Schickel, a Time magazin elismert filmkritikusa, számos filmes témájú monográfia szerzője és a Chaplin-, Woody…..
Ott rontották el, hogy hülyén számolták ki, hogy mikorra essen Húsvét hétfő, bénaságból esős napra tették, ezért ma kénytelen mindenki zárt helyen maradni, nem mehetünk ki a tavaszi rétre sárkányt eregetni, meg védett virágokat tépkedni. Az óvatosabbak persze előre…..
Hesztia 2008.03.24 22:10:24
comment:com Feltámadás a fotelban 2008.03.23 15:05:00
A Zone Europával és napi férfinkkel, Anthony Hopkinsszal ajánlatos kezdeni a húsvét vasárnapi fenéklapítást. A Napok romjaiban (17:40) Hopkins egy lojális komornyikot játszik, aki szerelmes lesz az új házvezetőnőbe. De a Filmmúzeumon is eltölthetünk egy-két órát a Meghökkentő…..
comment:com Hírek kávé mellé 2008.03.18 09:16:00
George Clooney hamar lehűtötte a kedélyeket és a bulvársajtót, amikor kijelentette, kizárt dolog, hogy visszatérjen a Vészhelyzetbe, akár csak egy röpke epizódszerepre is. Mariah Carey-nek jól jött a hétvégi SNL-hakni (Janet Jackson helyére ugrott be, klasszikus…..
comment:com Ideje az olvasásnak 2008.03.16 16:30:00
Hát barátaim, azt kell mondjam, ma csak a Tűzvonalban (m1, 19:55) és Az elnöknő (Viasat3, 20:05) rendszeres nézőinek, a fizetős mozicsatornák tulajdonosainak és azoknak terem babér, akik kifejezetten magasművészettel és portréfilmekkel akarják bombázni magukat az első munkanap…..
Hesztia 2008.03.16 21:16:49
Hesztia 2008.03.16 21:17:24