Regisztráció Blogot indítok
Adatok
TIBI567

0 bejegyzést írt és 163 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az Alone in the Moon 2012-ben alakult Budapesten. Saját definíciójuk szerint grunge és stoner hatásokban bővelkedő, eklektikus rockzenét játszanak, punkos hozzáállással. Az együttes első lemeze május 29-én jelent meg Collection of Great Generational Anthems címmel, az albumhoz…..
Álszent és erőltetett dolog lenne, ha úgy tennék, mintha a Blind Myselfhez nem kötnének személyes kapcsolatok. A zenekar énekesével, Tóth Gergővel egy időben együtt is dolgoztam, de már lehet az is elég, hogy a legelső demót még kazettán rendeltem meg tőlük. A Blind Myself…..
Ha már heavy metal, akkor az mindenképpen nagy hír, hogy a Hammerworld tudni véli, idén összeáll a klasszikus Pokolgép, azaz Kukovecz Gábor gitáros, Kalapács József énekes, Nagyfi László gitáros, Tarcza László dobos és Pazdera György basszusgitáros. Az esemény állítólag…..
A Tankcsapda egész jól vezeti fel a gyűjteményes újrakiadásainak megjelenését. Minden napra jut valami hír, ráadásul hétfőn még a rock and rollságba is visszatértek a limitál pálinkájukkal. Röviden, aki nem tudná a sztorit: újra megjelenik az összes…..
Az Ivan and the Parazol-tagokról mindig volt egy olyan benyomásunk, hogy itt van egy rakás jóképű budai fiatal, akiknek mindenük megvan ahhoz, hogy hobbiból Mick Jaggert és Keith Richardsot játszanak a pincében. Közben itthon a népszerűségük töretlenül növekszik, idén majdnem az…..
Hétvégén tették nyilvánossá a DJ Mag szokásos évi top 100-as listáját, ami a szakma legmegosztóbb rangsorának számít. Na, nem azért, mert az elektronikus tánczene rajongói azon vitatkoznak, hogy milyen kevés különbség van az amúgy nagyon technikás és tehetséges lemezlovasok…..
Na, már megint nyavalygunk. Nem lett jó az új Dream Theater (bár ki várt mást?), az új Korn pláne rossz lett és Terry Malts is csak közepes cuccot rakott le az asztalra. A képünkön látható Chvrches viszont odatette magát, és Drake is olyan jó lemezt csinált, ami előtt még az…..
TIBI567 2013.10.20 16:32:23
Lemmy aszongya, We are Motörhead, and we play rock and roll. S lőn. Tökéletes, odabaszós, pont olyan, amilyennek lennie kell. Hallgasd, ne baromságokat olvass helyette!..
A világ trópusi dzsungeleinek mélyén él egy igen érdekes és nagyon ijesztő gombafaj: a neve Ophiocordyceps unilateralis. Ez lényegében egy parazita, és megvan a képessége, hogy igen csúnya dolgokat műveljen - de szerencsére csak a hangyákkal. Legalábbis egyelőre. Ha egy…..
TIBI567 2013.10.14 14:16:55
Némileg váratlanul bejelentette kilépését a Downból Kirk Windstein gitáros, aki alapítótagja volt a New Orleans-i doomzenekarnak. Némi előszele volt csak a dolognak azzal, hogy Pat Bruders basszusgitáros meg azt jelentette be, hogy kilép a Crowbarból, és csak a Downra…..
A két nagylemezes Fonogram-díjas Turbo és az eddig csupán egy albummal büszkélkedő Grand Mexican Warlock (képünkön) zenekarok pályafutása egy időben érkezett arra a pontra, hogy hamarosan új lemezt adnak ki. A stúdiómunkák mindkét zenekarnál már javában folynak, és bár a…..
Csak, hogy tudd, aki nem lúzer az félrekúr. Legalábbis Varga Zsuzsa szerint ez a helyzet, aki új videójában egy egész dalt szentel a félrekefélésnek. Ráadásul teszi ezt egy masszív elektronikával megtámogatott rockos alapra. Fogalmunk sincs arról, hogy a dalszöveg mennyire alapul…..
Aki olvassa a Lángoló Gitárokat vagy az Indexet, nézi a Facebookunkat, plusz még a Tankcsapda oldalaival is tisztában van, annak nyilvánvaló, hogy nem felhőtlen a blog és a debreceni zenekar viszonya. Az utóbbi időben a helyzet már odáig fajult, hogy jobbnak láttuk, ha leülünk velük beszélgetni a…..
TIBI567 2013.07.21 22:02:05
@Szárszó szépe: Szerintem ne vedd ennyire komolyan ezt a dolgot, írj inkább egy könyvet vagy valamit, ez csak egy zenei blog, nem kell mindenkinek válaszolni.
A Brains május 2-án különleges koncertet adott a Budapest Parkban. A csapat ezen a bulin, három szám erejéig színpadra hívta a Kosheen énekesnőjét, Sian Evanst, akivel együtt adták elő közös szerzeményüket. A We Are One című dalhoz a Deadcatdigital készített videóklipet,…..
TIBI567 2013.07.03 13:12:45
Az új Daft Punk-album körüli felhajtás miatt biztos sokan vannak olyanok, akik elfelejtik, hogy idén nem csak a francia duó (illetve a Black Sabbath, persze) tér vissza friss nagylemezzel, hanem a Queens of the Stone Age is. Josh Homme és a csupa all-starból álló sleppje 2007 után végre…..
Legalábbis Fred nagyon megosztana már valamit. Remélem nem a Lightz-ra gondol, mert azt már ismerjük :D Another day in the studio with Ross and Wes. Getting closer to...you. I think I'm at that point where I need to leak a song. I'm having so much fun erasing boundaries and want you to enjoy…..
Diplo kicsit olyan az elektronikus zenében, mint Dave Grohl a rockban: mindenhol ott van, mindenhez köze van és - Azealia Banksen kívül - a legtöbben őt is egy szórakoztató, munkamániás figurának ismerik. Az éppen Snoop Lion bemutatkozó (?) albumán ügyködő producer azonban most…..
TIBI567 2013.03.06 14:10:13
Ahogy azt már a Lángoló Gitárok olvasói kívülről fújják, Dave Grohl rendezésében pár hónappal ezelőtt elkészült a Sound City című dokumentumfilm, amely az ide Sundance Filmfesztiválon mutatkozott be az év elején. A film ötletét azt követően vetette fel Grohl, hogy a Sound…..
Tele van az internet azzal az interjúval, amit az a nemrég leszerelt amerikai kommandós adott, aki lelőtte Osama Bin Ladent. A nyilvánvaló okok miatt csak mint Lövészként emlegetett katona nyilatkozatának a lényege, hogy nem kap munkát, hiába lőtte ő le az USA legnagyobb ellenségét,…..
Ez most jó rövid lesz: az előző, kissé visszafogott kislemez után most egy jóval arcbamászóbb ep-t készített a Wrong Side Of The Wall metálzenekar, amit Szűcs Szabolcs és Csobánczi Péter rögzített, kevert stb., a masteringnél pedig Sándor Dániel segédkezett. A csapat…..
Egyelőre nem jön az új Grand Mexican Warlock-lemez, de a rajongóknak öröm lehet az is, hogy a pszichedelikus rockzenekar kihozott két hangulatos koncertvideót, amiknek most itt a Lángoló Gitárokon tartjuk a premierjét. "Tavasszal elhatároztuk, hogy ideje lenne rögzíteni egy koncertet…..
Egyre több fesztiválra jelentik be az első neveket, így várható volt, hogy Magyarországon is előkerül pár jegyvásárlásra csábító előadó. Idén, a nagyobb rendezvényeket tekintve a Volt jelent be először öt nevet, amik közül egy mindenképpen a 2013-as fesztiválszezon egyik…..
TIBI567 2012.11.30 17:21:21
@Grega: Maradandó NÓTÁT nem írt, de maradandó dalokat annál inkább. Amúgy kapd be te köcsög!
A crossover zenék kétségtelenül a kilencvenes években élték virágkorukat. Az első fecskék közé tartozott a kaliforniai Rage Against The Machine, sőt a lelkesebbek a rapmetál alapítóinak is nevezik őket. Az érdemük azonban nem szimplán az, hogy házasítottak két amúgy nem…..
Hamarosan megjelenik a Turbo zenekar akusztikus hangvételű anyaga, amiről egy dalt most be is mutatunk a Lángoló Gitárok olvasóinak, sőt, klipet is lehet nézni hozzá. Már régóta szerettünk volna egy klipet lassításos technikával elkészíteni. A Nebulosus épp kapóra jött, mert a…..
TIBI567 2012.11.27 11:51:15
@stonedbear: Nem azt énekli?
Tankcsapda – Rockmafia Debrecen(Tankcsapda Music) Kevés olyan magyar zenekart, előadót lehet említeni az elmúlt húsz évből, amelyikről mindenkinek van véleménye. Már a Kispálban se vagyok biztos, Ákosban és a Tankcsapdában viszont száz százalékig. Valószínűleg Magyarország…..
TIBI567 2012.11.26 16:53:44
Ez egy nagyon korrekt kritika szerintem, egy Tankcsapda recenziónál hülyeség elvárni hogy ne legyen valamennyire személyes.

Teljesen egyetértek a szöveggel kapcsolatban. Lukács akármit mondhat, nem hiszem el, hogy őt ez kielégíti, mert egyszerűen semmitmondó, közhelyesen szar, amivel önmagában nem lenne gond, de NEM HISZEM EL NEKI amit énekel, és ez valami olyan, amit nem lehet megmagyarázni, de mindenki érzi, aki régen bírta a bandát, ma viszont alig bírja meghallgatni az új lemezeiket. "Álmomban angyalt láttam" Mi a Fasz? Hacsak ez nem egy ironikus utalás akar lenni a szám címére, akkor nevetséges. ÉS az sem véletlen amúgy, hogy arról a számról több ismerősömnek, meg ezek szerint a kritika szerzőjének is az Ossian ugrott be.

Az az igazság, hogy én egy dologban látom a különbséget a számomra aranykornak tartott TCS, meg a mai között.

Az Ember Tervez, vagy a Connector FÉLELMETES, és kísérteties volt. Nyilván rockandroll meg faszom persze, de volt benne valami, amitől elhittem akkor hogy "itt valami készül, valaminek jönnie kell".

Arról nem is beszélve, hogy egy Bárányt vagy egy Civilizáció végét nem lehet elképzelni ezzel a kurva steril, ma divatos hangzással. És egy KAPCSOLJ KI-nek sem lenne szabad így megszólalnia, mert idézőjelbe teszi a mondanivalót. És az a gond, hogy a számolj vissza alapriffje is fasza például, de EZZEL a hangzással nem működik. Meg kellene már érteni a magyar stúdiósoknak, hogy olyan zenét, amiben nem "történik annyi minden" egy progresszív metal értelemben, nem lenne szabad ezzel a kiherélt hangzással felvenni, mert nem passzol hozzá, és elcseszi a zene hangulatát. Mert ezt a fajta kőrock zenét nem a zenei megoldások miatt hallgatjuk, hanem a hangulatért, az energiáért, azért a hangzás legalább 40%-ban felel.