Regisztráció Blogot indítok
Adatok
tintas

17 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Tanú című klasszikus magyar filmben Pelikán József gátőr, a szocializmus elkötelezett híve börtönbe kerül, mivel engedély nélkül vágott disznót. Az őt egykor szarrá verő fasiszta pribékkel találkozik össze a cellában. Rövid fenyegető közjáték után megérkezik a…..
Ha egyszer elegetek lesz egy félórára a híroldalakra teljes testfelületükkel rátehénkedő reklámokból, amelyeken veszettül keresed a kis fekete X-et, hogy végre hozzájuthass ahhoz, amiről aztán percek múlva rájössz, hogy jobb lett volna el se olvasni. Vagy azért, mert idióta…..
Új nemzetbiztonsági ellenőrzési törvény elfogadása kerül terítékre előreláthatólag kedden a parlamentben. Csampa Zsolt és Kocsis Máté előterjesztését támogatja az MSZP-s Molnár Zsolt is, bár erről az ATV elfelejtett információt adni. Persze még március elején Juhász…..
A Magyar Narancs március 28-dikai számában Kis János felveti a kérdést, honnan lehetne nagy szavazótábort szerezni. Állítása szerint ha feltűnne egy Beppe Grillo-szintű alak, akinek nincs se jobb-, se baloldali programja, viszont nagyon határozott vágya mindenkit a börtönben látni,…..
Kövér László házelnöknek megint sikerült úgy megszólalnia, mintha több kupica rövidital után verekedést akarna provokálni. Sikerült a köztévében belenyilatkoznia a nagy magyar médiavalóságba, hogy a mai tüntető fiatalok apukája olyan kommunista volt, aki ellen ő személyesen…..
A hatvanas évek végén egy népszerű török szám szólt arról, hogy fontold meg a lépéseidet, mielőtt elmész. Még inkább, ha nincs hova menned, mondhatták volna a külföldi török tudósítók, mikor értesültek a magyarországi Atatürk-szobor állításáról. A legnagyobb…..
A magyar liberális és baloldali közvéleményt óriási meglepetésként fogja érni, de a TEK nem sokkal veszélyesebb, mint a Társadalomelméleti Kollégium. Itt ugyan nem Marx-szal vernek halálra szellemi vagy fizikai értelemben (lásd: MEM óriási kötetei).Szily László komoly…..
tintas 2012.05.01 12:06:04
Erre jó a TEK:
index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/2011/10/10/szaz_eles_fegyvert_foglaltak_le_vecsesen/
A kormányrendeletre pedig csak annyit, ha már a számát pontosan leírta, érdemes lett volna leírni, mert a legdurvább amik ott írva vannak az együttműködés olyan szervekkel, amelyek kiépített jogkörök révén fingfürészelőknek tekintik őket és a személyvédelem, amihez meg elegen vannak és elég pénzük.
A beidézett szöveggel meg az a baj, hogy a terrorizmusra vonatkozik, és azt még a Gyurcsányról se tudták bebizonyítani, hogy 2006-ban terror akciót hajtott végre az állami rendfenntartó szervek segítségével. Akkor lennének veszélyesebbek, ha a Pintér alá tartozó szervektől több jokört tudnának elvenni, de ahhoz nem csak a szervek, de maga a Pintér is ragaszkodik.
"Eddig minden rendben. Eddig minden rendben. Nem a zuhanás számít. A leérkezés."  - gondolhatta Nicolas Sárközy a francia államfő választás közeledte ellenére alsógatyára vetkőzött népszerűsége okán. Bár művelt olvasóink nyilván tudják, hogy a fenti…..
Bin Laden megölésekor az amerikai kommandósok egymillió oldalnyi anyagot találtak az al-Kaida működéséről és terveiről. Természetesen mivel amerikaiakról van szó, bizonyosan semmilyen plusz forrást nem tudtak fordítani arra, hogy egynél több ember olvassa ezeket az iratokat,…..
Vajon egy Fent és Lent-poszt megmutatható-e egy színházi előadásban? A Katona József színház sufnijában előadott Csendet akarok erre ad igen érdekes kísérletet. Etuska, a hajléktalan asszony az egyre magasodó nézőtérrel szemben szinte megsüllyedő színpadon ül összehúzott…..
Ha van tudatos vásárlói mozgalom, most már lehet tudatos heteró szülő is az ember, csak jelentkezni kell az új mozgalomhoz. A gyengébbek kedvéért ezt nem ellenzéki erők szervezik, szóval nehéz lenne eltéveszteni. Ez év február 24-én jön létre a Magyar Családtudományi…..
Sávoly Tamás mikor az Áttekintés a Magyar Rádió Archívumának ’56-os dokumentumaiból című tanulmányát közölte talán nem is sejtette, hogy az általa idézett sorok a Rádió 1935-ös Évkönyvéből mennyire igazak lehetnek rá nézve is. „Az emberiség e civilizációt…..
Színikritika- Vádirat saját magunk ellen? - Éjszaka három fiatalkorú lány holtestét hozták ki a Nyugati tér előtti placcra, ahol máskor közösségi fitneszedzést, hanukai gyertyagyújtást vagy keresztény hittérítést tartanak. 2011. január 15-én éjjel viszont nagyobb volt ott a…..
tintas 2012.02.04 12:08:26
@Fritz David: Tisztelt Uram! Nem értett meg, én nem arról beszéltem, hogy nem tervezi meg az emberek a döntéseiket, az újításaikat, de ez nem racionalizmus még! Ha az lenne, akkor a középkori pápák mind racionalisták lettek volna. Én arról beszélek, hogy az észelvében való hit bicsaklott meg a XX. század folyamán. Ettől még lehet használni, sőt mindenki ezt használja, csak ahogy az élettér szó említésénél is fontos tudni, hogy mennyire értékterhelt úgy itt is.
A mai fiatalok fejében ez nem így testesül meg, hanem ennek a következménye, hogy mindegy, mert a nagy ésszerű kommunákat és szocialista vagy bármilyen alternatív rendszereket a megvalósulásukkal erodálták. Ettől még vannak, akik újra kommunákat hoznak létre és alternatív világmegváltáson agyalnak, de ezeknek folyamatosan reagálniuk kell a múlt hibáira és ez teszi hiteltelenné a fiatalok számára, hogy racionális alternatív jövőt lássanak.
A szövege második feléven nem tudok mit kezdeni, mert szétszedett valami olyat, ami egyben mást jelent.
Erre gondolok:"Buda Péter komoly arccal azt mondaná, hogy a prevesztfáliai rendszer visszatérése, vagyis vulgár-vallási küzdelmek és etnicizáló identitás küzdelmek."

Ez egy érdekes téma, csak ahhoz nincs szerintem sok köze, hogy a mai generáció milyen. Kovács János harmadéves bölcsészre hogyan hat a "neomedievalista" nemzetközi rend, és K. J. hogyan hat vissza erre a rendre?

Ha megvizsgálod a korábbi generációkat, hogy mik alakították a létfeltételeiket, akkor láthatod, hogy nem igazán az ideológiák.

"Mint most sokan a 30-as évek Németországát Magyarország kapcsán."

Igen, akiknek fogalmuk sincs a történelemről, vagy csak ezt tettetik valamilyen célból.

"A felvilágosodás kora előtti utópiák a korból indultak ki, ahogy a maiak is."

Én se lennék most az utópisták helyében, de hányan lehetnek ők ma az országban? Ezren?
Itt pusztán azt akartam érzékeltetni, hogy amikor azt kérdezi mik a következmények, akkor nem lehet jót mondani, mert aki jósolni próbál, szerintem másként nem lehet, az a múltból építi fel a jóslatát és ez nem sokat segít egy ilyen kérdésben.
tintas 2012.02.14 17:49:49
@Fritz David: Nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen burkoltan le értelmiségiznek, ráadásul igazi belvárosi, kekszen felnőtt saját köldökét nézegtő szerepre mutatóan. Tudja a családomból első értelmiségi gyereknek elég sok lehetőségem volt a nem irodalmi és társadalomtudományi szakfolyóiratokat olvasó emberekkel találkozni. De szakmunkás rokonaim vagy bűnözővé váló osztálytársaim egyaránt gondolkodtak a világról, ez egy tipikus értelmiségi hozzáállás, hogy a mai fiataloknak 100 sürgős dolguk van és nem érnek rá ilyenre. Higgye el ráérnek, mert meló közben és meló után is találkoznak az átpolitizált valósággal, attól hogy nem lilaködbe csomagolják még elképzelik a világot valahogy.
Kérem azt nem tudom jobban érthetővé tenni, hogy az a fiatal, aki azt mondja, hogy jobban kéne csinálni a demokráciát, az állandóan a tömegmanipulációval találja szembe magát a baráti beszélgetésekben, az aki diktatúrát akar jobb oldalról, az franco és hitler felől mossa magát és nézeteit, aki balról annak pedig a létező szocializmussal kell birkóznia. Erről van fogalmuk, még akkor is ha nem társadalomtörténészi mélységben, és ezek a viták ott vannak az egyetemisták, de a cukrász tanulók hétvégi sörözései között is. Nem nekem higgye el, hanem beszéljen ilyen emberekkel. Én köztük nőttem fel és véletlenül a nyolc és a kilencedik kerületben. Szóval a belvárosi értelmiségi lilaködben úszásra sajnos nem volt lehetőségem.
A 43. Magyar Filmszemléről szóló bármilyen írásnak nehéz dolga van. Mert  jelen sorok írója számára is) lehetne mit kritizálni, mégis a tisztelet jegyében meg kell jegyezni, hogy a legrosszabb filmszemle is jobb annak hiányánál. A kontinuitás fenntartása érdekében dolgozó…..
Az „én megmondtam” szlogeneket meghagynám a magukat nehezen hitelesre magyarázó „közíró-megmondó” embereknek. Annyi azonban leszögezhető: pár héttel ezelőtti hipotézisemet egyre valószínűbbé rajzolják a legfrissebb hírek.Akkor azzal a felvetéssel éltem:…..
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter távozási szándékának hátterében előszeretettel keres és talál a magyar média egy döntő okot, noha nem elképzelhetetlen a kumulatív teher sem. A kormányközeli média Matolcsy-ellenes cikkei kapcsán merült fel, hogy Fellegi állhat a…..
A baloldali és liberális véleményformálók több alkalommal diktatúrát kiáltanak a Fidesz egyes intézkedései miatt. Ám mégis mindig készpénznek veszik a kormánypárti politikusok szavait, és azokat cáfolják tételesen, noha egy rendes diktatúrában minden nyílt kiállást rejtett…..